Szovjet Irodalom, 1981. október-december (7. évfolyam, 10-12. szám)
1981 / 11. szám
Az első részben Frankel Leóról, a párizsi kommün résztvevőjéről van szó, és arról, hogy milyen kapcsolata volt Jelizaveta Dmitrijevával, az I. Internacionálé Orosz Szekciójának egyik alapítójával, a Párizsi Kommün Nőszövetsége Központi Bizottságának vezetőjével, és más orosz forradalmárokkal. Várady-Sternberg Marx magyar levelezőpartneréről, György Aladárról is ír, aki egyébként elsőnek publikálta Gogol Holt lelkek című könyvének magyar fordítását. Egy fejezetben pedig Jekatyerina Bartyenyeva orosz forradalmárnak, Lenin fivérének, Alekszandr Uljanov és Nagyezsda Krupszkaja közeli ismerősének a magyar munkássajtóban megjelent cikkeiről ír. A könyv nagyobb részét kitevő második rész fejezetei felölelik a XVIII. század elejétől a XX. század elejéig tartó időszakot. II. Rákóczi Ferencről és Oroszországgal kötött szerződéséről találunk itt egy elbeszélést (V. Péter követe Ungváron címmel), valamint kutatásokat Grigorij Szkovoroda, a később híressé vált ukrán filozófus magyarországi tartózkodásáról. Várady-Sternberg János meggyőzően bizonyítja azt a verziót, mely szerint Grigorij Szkovoroda nem három, hanem öt évet töltött Magyarországon, ami jelentősen hatott eszmei fejlődésére. A szerző felhívja figyelmünket az ukrán gondolkodónak és a magyar felvilágosodás vezéralakjának, Bessenyei Györgynek az életrajzában meglévő érdekes egybeesésekre egészen odáig, hogy mindkettőjük végakarata az volt, hogy pap nélkül temessék el őket kertjükben, egy fa alá. Az Alekszandr Herzen legkedvesebb magyar barátja című fejezetben a szerző megvilágítja az orosz forradalmi demokrata kapcsolatát Teleki Sándorral, Petőfi Sándor és Liszt Ferenc barátjával, Victor Hugo és Giuseppe Garibaldi harcostársával. Herzen szerette volna bevonni Telekit a Poljarnaja Zvezda című újság munkájába. Alekszandr Herzen nagy figyelmet szentelt az 1848 — 49-es forradalom eseményeinek, különösen az orosz hadsereg tisztjeinek és katonáinak viselkedése érdekelte, akik közül sokan együtt éreztek a magyar forradalommal, néhányan pedig dezertáltak, sőt átálltak a forradalmi seregek oldalára. Arról, hogyan ítélte meg Petőfi Sándor forradalmi alkotásait a cári cenzúra, az archívumokban talált gazdag és új tényekkel teli A betiltott Petőfi című fejezet tanúskodik. Ezek az adatok kiegészítik a már ismert tényeket arról, hogyan viszonyult a cári cenzúra a haladó külföldi irodalmárokhoz, köztük a magyar költő szelleméhez oly közeli szerzőkhöz, mint Heine, Béranger, Hugo, Miczkiewicz... Mint köztudott, Jókai Mór, a magyar irodalom klasszikusa gyakran fordult műveiben más népek, többek között az orosz nép életéből vett témákhoz. A Pugacsov alakja Jókai Mór ábrázolásában című fejezetben Várady-Sternberg János a Vakmerő című elbeszélést vizsgálja, amit Jókai a XVII. század második felében az Oroszországban lezajlott parasztháború vezérének szentel. Megállapítja, milyen közel áll ez az elbeszélés Alekszandr Puskin Pugacsovról írott regényéhez, felállítja és meggyőzően bizonyítja azon hipotézisét, hogy ugyanazok a források álltak mindkét szerző rendelkezésére, és Jókai Mór ismerte Puskin Pugacsov-tanulmányát, csakúgy, mint A kapitány lányát. Jókai Mórról — aki egyébként az egyik legnépszerűbb külföldi író volt Oroszországban a XIX. század utolsó negyedében — szóló írásának sajátos folytatása az Egy dekabrista lánya — Jókai fordítója című fejezet. Hősnője, Magdalena (Maria) Szvisztunova, Liszt Ferenc tanítványa volt Budapesten, a Zeneakadémián. Pjotr Szvisztunov nemesi származású dekabrista forradalmár volt, túlélte mozgalmának összes harcostársát, „az utolsó dekabristának" nevezte önmagát (mellesleg Pjotr Szvisztunov Lev Tolsztojjal levelezett, aki az 1877 —1879-es években egy végül befejezetlenül maradt regényt készített elő a dekabristákról, és nagyra értékelte Szvisztunovot, mint embert és mint a dekabrista mozgalom résztvevőjét). Lánya, Maria Szvisztunova Szibériában született. Jókai Mór Új földesúr című regényét fordította le, ami 1880-ban jelent meg Új földbirtokos címmel a Vesztnyik Jevropi folyóiratban. Várady-Sternberg János ebben a fejezetben azon verzió mellett foglal állást, hogy Maria Szvisztunova és Jókai Mór személyesen is ismerték egymást, és a dekabrista lánya segítséget nyújtott az írónak a Szabadság a hó alatt című regényének megírásához. Rendkívül érdekes az Asbóth Oszkár orosz nyelvű útinaplója című fejezet, mely a kiváló szlavistáról, Asbóth Oszkárról szól, aki először 1882-ben járt Oroszországban, valamint az Ivan Franko Magyar nemzeti ősmondája című fejezet, ami a nagy ukrán költő Álmosnak, a magyar törzsek vezérének szentelt versciklusáról szól. És végül a könyv három záró fejezete a következő: a Várhegyi sírfelirat rejtélye, Petőfi Sándor a munkácsi várban és az Ukrán népdalok első magyar nyelvű gyűjteménye. Ezeket nem ismertetem, csak azt szeretném megjegyezni, hogy itt, csakúgy, mint az előző fejezetekben, a könyv szerzője fáradságos munkával új tényekre derít fényt, és tudományosan feldolgozza őket, érdekes és meggyőző hipotézisekkel áll elő. A történelmi és irodalomtörténeti kutatásokkal és felfedezésekkel foglalkozó könyvekben a szerzők gyakran írnak részletesen a kutatásaikat ki-