Szovjetunió, 1981 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1981 / 5. szám
Honiquespole Petőfiről egy könyvtárra valót írtak már irodalomtörténészek, verselemzők, kor- és társadalomtörténészek, szakemberek és laikus emlékezők. Azt hittük, hogy Hatvany Lajos csodálatos Petőfi-életrajza (Így élt Petőfi), valamint Illyés Gyula költői szárnyalású Petőfimonográfiája után újat Petőfi Sándorról már aligha lehet írni, különösen mióta Fekete Sándor elmélyült és rendkívül alapos elemző munkájában megírta Petőfi színészetét is (Petőfi a vándorszínész). Rácáfolt feltevésünkre, hogy magyar nyelven nemrég megjelent az Akadémiai Kiadónál az Irodalomtörténeti Füzetek sorozatban Alekszandr Gerskovics Petőfi és a színház című kötete. A szovjet szerző a 19. század magyar irodalmának alapos ismerője. Behatóan foglalkozott Katona Józseffel, a Bánk bánnal és Katona egyéb műveivel. Jókait is fordított. Petőfi és a színház című tanulmánykötetének olvasásakor tapasztalhatjuk, hogy Gerskovics a tárgyalt anyagról minden fellelhető, sőt még kéziratban lévő, könyvtárak vagy levéltárak mélyén lappangó írást is felkutatott. Hatalmas jegyzetapparátussal dolgozik, s hivatkozik olyan múlt századi részlettanulmányokra is, amelyek a mai olvasók, sőt kutatók előtt is alig ismertek vagy éppen ismeretlenek. Gerskovics sok újat fedezett fel Petőfi és a színház kapcsolatában. A kötet tartalmi felosztása is bizonyítja, hogy a szerző elsősorban a drámaíró Petőfit kutatta, azt az alkotót, akit a magyar irodalomtörténet elsősorban lírai költőként tart számon, s akinek drámaírói képességét sokáig és sokan kétségbe vonták. A tanulmány bevezetőjében Gerskovics a magyar romantika sajátosságairól szól, nyilván a magyar irodalmi viszonyokat kevésbé ismerő szovjet olvasók számára. Bizonyára ugyanezen oknál fogva tárgyalja valamivel bővebben a nemzeti színjátszásért vívott harcunkat. Míg Fekete Sándor Petőfi színészetét 210 oldalas tanulmányban ismerteti, Gerskovics megelégszik a pályakép főbb vonásainak megrajzolásával 38 lapon, s ennek nagy részét is Feketétől veszi át, természetesen megjelölve forrását. Alekszandr Gerskovics tanulmányának gerincét a IV. fejezet tartalmazza: Petőfi, a drámaíró. Ez a fejezet egymaga a könyvnek majdnem a felét teszi ki, azaz 110 oldalt. Petőfinek tudvalévően egyetlen teljes drámája maradt fenn, a Tigris és hiéna. Ennek a drámának az „életre keltése” — eltekintve a közel 100 év előtti kolozsvári három „kísérleti” előadástól—Gerskovics érdeme. S hogy korábbi, Petőfivel kapcsolatos munkálkodása sem volt hatástalan, mutatja a budapesti Thália Színház sikeres előadássorozata, amellyel a Tigris és hiénát a közönség legszélesebb rétegével ismertették meg. A szerző elsősorban Petőfinek ezt a fennmaradt drámáját elemzi, értően és szakszerűen. Petőfi drámaírói működésének egészével, például egy-egy cselekményesebb rövid versének dramaturgiai szempontú megítélésével kapcsolatosan azonban olykor úgy érezzük, hogy lelkesedése erősebbnek bizonyul a tudományos tárgyilagosságnál. Kétségtelen érdeme Gerskovicsnak Petőfi drámaírói tehetségének alapos és részletes feltárása, mert addig ilyen mélységig nem hatoltak ebbe a témába magyar kutatók. Arra is rá kell mutatnunk ugyanakkor, hogy Petőfi drámaírói működésével kapcsolatban a kötetben eluralkodnak a hazai irodalmárok Petőfiről alkotott téves nézetei, jóllehet ezek javarészt a múlt századi, Petőfi-ellenes táborból kerültek ki. Helyes lett volna, ha idézi a szerző Sőtér István, Pándi Pál, Martinkó András és Tóth Dezső marxista szemléletű kutatási eredményeit is. A fordítás Radó György értő és elmélyült munkája. Kár, hogy Petőfi szerepeinél néhány név rosszul vagy tévesen került a tanulmányba. Összefoglalásul elmondhatjuk, hogy Alekszandr Gerskovics tanulmánykötete nemcsak a Petőfi-kutatók számára érdekes és élvezetes olvasmány, hanem a magyar irodalom és színház minden kedvelője részére is. dr. Cenner Mihály színháztörténész ALEKSZANDR GERSKOVICS: Petőfi és a színház