Szózat, 1922. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1922-01-01 / 1. szám
» « Keresztény egyetértés óta: Bernét István, a Magyar Gazdaszövetség elnöke Magyarország hercegprímása nem azokközről valló, kik csak a legutóbbi évek tanulságai nyomán hirdetik tv keresztény felekezetek közötti béke szükségét Emlékezünk arra az ünnepi fölszólalására, melyben jóval a háború előtt, a Köztelek falai között ezt már bátran és nyomatékosan hangoztatta. Az ünnepen, melynek rendezésében Schamdl Károlyinak főrésze volt, az elhunyt Petri Elek püspök és Zsilinszky Mihály nyilatkoztak protestáns részről, elfogadva az odanyujtott békejobbot. Most, amikor nemcsak, években lettünk gazdagabbak, hanem teaipia asztalafejnk is ugyancsak megbővültek, örömmel mutathattunk reá, hogy a karácsonyi ünnepek alatt a hercegprímás ugyanilyen irányban szerelt föl, kívüle Wolff Károly, a Keresztény Nemzeti Liga nagyrabecsült elnöke, e lap hasábjain pedig Kenedy Géza, akinek hívatottságához szó sem fér, emelte föl szavát a keresztény magyar társadalom egysége érdekében. Írásaik tele vannak aggódó hazafias gonddlal és nem haboznak kijelentemi, hogy e kérdés megoldásától függ hazánk jövője. E sorok írója, ki a reformátusok szempontjából nézi az eseményük fejlődését, régi íme ennek a fölfogásnak. Hive annál inkább, mert erős az a meggyőződése, hogy a vallási fölfogásnak a társadalmak megalapozásaiban s a nemzeti fejlőlődésben, bármit mondjanak is Marxnak hívei, ■s döntő szerepe van. De egyezik fölfogásom Kenedyvel abban is, hogy a tergyali történelemben nemcsak a lefolyt vallási harcok által ütött sebeket kell számbavenni, hanem azt is, hogy az ellenkező nézetek hasájából mennyi értékes eredmény s mennyivel változatosabb fejlődés fakadt. Ha Rákóczi seregeiben együtt harcolhatott a katolikus és protestáns magyar, ha a XVIII. század végén a nagyrészt katolikusokból álló országgyűlés, amire Szilágyi Dezső nem egyszer hivatkozott, megszavazhatta a nemkatolikusok fejlődését biztosító törvényeket, mi állja útját annak, hogy ma a végső veszedelemmel szemben a keresztény felekezetek politikai téren teljes megértéssel munkálkodjanak a nemzet föltámadásáért. A hercegprímás kitér erre , idézve a püspöki kar főpásztori körlevelét, meglepetését fejezi ki azon, hogy vannak, kik a felekezeti béke állítólagos megbomlásáért a katolikusokat teszik felelőssé. Hazaáruló volna az, folytatja tovább, ki még ezt a csapást is reá akarná zúdítani e szerencsétlen országra! Kétségtelenül igaza van s nekem, ki az Egyházpolitikai harcok óta mindig a kiegyenllítés politikáját igyekeztem támogatni, számos adat áll rendelkezésemre, amivel ezt bizonyíthatnám. De bizonyíthatnán itt is, ott is a vezető egyének békés törekvéseit, jóakaratát még akkor is, mikor a türelmesség nem a közömbösségből fakadt. Reá kell azonban mutatni arra, hogy vannak intra maros et extra, akik, ők tudják miért, az ellenkező irányban dolgoznak. P, Baye,!,a túlzásaival nem áll egyedül, a reverval.-'^! ESjsrdése még mindig kisért s a kisebbség fök fájó seb az, hogy egyes lelkészek mily eszközöket használnak föl céljuk elérésére s oly szelíd orgánum is, mint A Szia, hogy csinál propagandát nézeteinek. Tudom, hogy a mi oldalunkon sem mind fehér bárányok üldögélnek. Be kell vallanom, hogy a felekezeti érdekekért mutatkozó föllángolás nem egyszer kevéssé megengedhető forrásból táplálkozik, sőt csak kihasználása a felekezeti érzékenykedésnek- De biztosíthatom a tsolsó tábort, hogy a vallásnak politikai célok elérésére való fölhasználása, bennnükket sért leginkább és visszaszorítására, amint azt a Szilassy Aladár által vezetett mozgalom mutatja, meg is tesszük azt, amit lehet. Nem is eredmény nélkül és ha Ravasz László püspökünk eljut oda, hogy ily téren is érvényesíthesse szavát, a siker még nyilvánvalóbb lesz. Emberi dolog és meg is érthető, ha egyes felekezetek lelkészei mindent elkövetnek meggyőződésük érvényesítése, egyházuk erősítése körül. Át kell azonban látniok, hogy az igazi siker nem az, ha elhódítanak néhány, rendszerint vallásilag mit sem érő egyént.Nekünk a hittel, meggyőződéssel teli és a jóra áldozni hajlandó férfijaikra és nőkre van szükségünk. Hivő telkekre, akikben a közel kétezer év előtt kigyúlt fénynek legalább egy szikrája ég. Papokra, kiknek nem elég a névleges keresztyéniég, melyben ma az emberek többsége él, hanem akik a lelkek ébrentartását, fölemelését, és megnemesítését tekintik föladatuk legszebbikének. Az ilyenek meg fogják becsülni azokat, kik más utakon és eszközökkel, de ugyanezen célra törekszenek. Ez fogja megteremteni azt a belső integritást és erkölcsi egységet, amelyből fakad az egyetértés, az erő, sőt azokban a világi dolgokban való jeleskedés , mely ma a többség szemérem egyedül méltói tartalma az életnek. Ne a számszerű terjeszkedés, az intenzív munka legyen a cél. Az egyházak ereje a hívőik buzgalmától és nem számától függ. Ki merné tagadni, hogy ezirányú működés az, amit ki kell és ki is lehet fejteni minden felekezet kebelén belől? Ez nem szül elkeseredést, nem teremt viszálykodást, sőt talán utánzásra bír, így egyedül egyezik a keresztyénség szellemével. Pedig senki magát keresztyénnek nem nevezheti, ki annak szellemével ellentétes munkát fejt ki. hegye fekvő feje körül a hőség szinte kigyulladt, mint két sercegő, valószínűtlen gyertyaláng s a faltérdre bukott szolgaalak kiejtette kezéből a legyezőt ... ... Waltherr ujjai fáradtan hullottak le, agyon gyötört fejét holt vendége mellé a párnára hajította, halántéka égett a fájdalomtól... A gyertyák esztelenül lobogtak, Zala megmozdult, fejét igen lassan egy gondolatai mintha errébb fordította volna, homlokán megcsillant az aranylotos kelyhe ... A doktor szive úgy vert, hogy lélegzetet se mert venni, szeme eszelősen feküdt a csodálatos, megelevenedésen. A múmia kebléből mély sóhaj kelt s azonnal a faecci ci 's szaga »áll érezhetővé, mi’tha a balzsamba kötött energiák fölszabadulnának . . . A kiteríted test n. nemeged és egy fáradt, halk leányhang zendült föl. — Vigyázz , jó orvosom, Nayibh, vigyázz . . . A levegő mozdulatlan volt, mint a piramisokba évezredekkel ezelőtt bezárt titokzatosság. — Halld, szivem, — suttogta lágyan az ezüsthang, — ma még a tiéd vagyok, de mire újból följő a Nap, elvisz az Idegen . . . Az orvos följajdult, szeméből kínos könnyek peregtek ... — Hol találsz meg akkor újra? —panaszkodott Zala mérhetetlen melegséggel. — Az idegen messzi országból jött, csodálatos nagy bárkán . . . Gályáján előkosfejü karvaly aranylik, fehér vitorlái ménásra dagadnak . . . Ma éjjel, mikor a második jő értem s hajója éjszaknak indul a végtelen vizekre . . . A doloron sötét fájdalom cikkázott át. — Ez lehetetlen, — dünnyögte ájultan, de nem halloda saját szavát. A sír hang még egyszer fölzokogott, mint a kh.la tara dallama. Jiy*a 3 stopong lutrim! Sitg fa Klidabhratat: VUU Hökk Szilárd*!!. 9. KERESZTÉNY POLITIKUS NAPILAP TELEFON: Szerk.:József 63-52, 64-46 Kiadóhivatal: József 63-51 rOMUXKMTÁRSI ZSILINSZKY ENDRE .............. tv. ÉVfORVUM 1. SZJM ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Negyedévre . 170 kor. Egy hónapre 60 kor. Egyes szám : 3 kor. ■ A múmia írta Telegdy Jenő . . . Cigányok hozták éj idején, rongyos eb gúnyok, akik kilopták őt örök nyugvóhelyérül, hogy a legdrágábbat adják jótevőjüknek . . . Waltherr doktor, a gizdhi Nap-szanatórium orvosa három hét óta járt a karaván sátrai közé, hogy az őskórban sínylődő dadám segítsen. A cigányok úgy tisztelték, mint valami mágust s mikor megnyitotta az öreg koponyáját s a beteg állapota erre valóban javult, Fáraó enyveskezü népe a harmadik pyramis féltve őrzött gyöngyével, Menkere király drágalátos Zalu nevű leányával lepte meg a veszedelmes honoráriumról museai sejtő doktort-A mamma kecsesen kicsiny ’ volt s könnyű, mint egy nagyobbffajta pergamenttekercs. A g'Vto-negéd test illattal itatott selyem burkolata komolyan ölelte körül őfensége földi porhüvelyét, arcán nem volt álarc s a sima, fekete haj alól egyenesen lefutó magas homlok a hozzáilleszkedő légies orrál az arcot misztikusan vékonnyá rajzolta; a száj körül azonban megolvadt a szigorúság, mintha az arany hajék, amely a homlokra kibukó lovosikehelyben végződött, virágos álmokat szórna e félig gyermektest ötezeréves pilienésére . . . ... Aznapon éjjel, mikor a cigányok meg is kopogtatták földszinti ablakát, az álmatag tekintetű Waltherr doktoron, aki a germán és a francia vér hírminikötéves, fáradt, elzászi elfinomodása volt, valami sajátságos félelem gyöngyözött végig. Érezte, hogy élete eseménye jó, nagy-nagy fantáziák bebalzsamozott valósága s mialatt a tolvajok a kaputól szobájába értek és a zsákmányukat oda- benn a török di vámra fektették. Waltherr doktorma r rajt is felejtette fölcsigázott szemét az örök’éte jól konzervált, tiszteletet követelő szimbólumán. — ^ T .n __ f(T. .' ]t f ”■!’ 'P. '?f . yj; U 1T1 — saját nyelvén — a vigyorgó cigányokra, un.k 1 ■ i «»ii............................................ piszkos ujjaikkal kegyeletiemül integettek a halott bájaira. Szavai ugyan meg nem értették, de föllépése oly parancsoló volt s fehér ticktork-öpanyében anynyira emlékeztetett a szent papokra, hogy a cigányok meghunyászkodva engedelmeskedtek. Waltherr egyedül maradt a múmiával. A redőnyöket bezárta, ajtajára, ráfordította a kulcsot, a hideg, fok villanyfényt leoltotta s a királyleány fejéhez kétoldalt két égő gyertyaszálat állított egy-egy asztalkára. A lángok reszkették, az árnyékok elnyúltak, a kerevet mintha megnőtt volna s a holt arc egyszerre csak melegedni kezdett: a királyleány szemhéjai körül élet támadt, a gőg eldurcása lett, a zárkózott" súg kiváncsi",í"gá pr’vult, az ajk nyíltan mosolyagott, Zala őfensége álmodott, mint más fiatal leány . . . — Vájjon meg tudjase szokni, hogy a vitrin tetején etrusk vázák , állanak s nem rémül-e meg a néki ismeretlen pipáktól? — kérdő magaiban a különc Aeskuláp s előrehajolva delejes vonalakat vont a mélyen aluvó fölé. Arca eltorzult a rettenetes erőfeszítéstől, mellyel" a kripták időtlen lakóját életre akarta hívni, ujjal puhám nyugtalanok voltak, mint az utánzott tűznyelvek színpadi selyme ... ... És valami jött, mindegyre jött közelebb... Drága tornyok emelkedtek, a vitrin oszlopcsarnokká növekedett, az idő visszafelé rohant, a falak hátrahulnak ,s, feldkövü tér nyúlt ki bizonytalan rajza, messzi ■, pük-iékig ... Heliopolisban esteledett s szörnyű rogyadtsát rezgeti a régiben . . . Zala királyleány a királyi lak terraszán, nyugágyán pihent, rontha hét török kereveten hétverne, barna törü szolgája fehér köntösben térdelt mellette s pávafer'.hegyezővel frissítgette áléit urónőjét ... , , , A meleg kezdett ürhetetlenné válni, a pi