Szózat, 1922. március (4. évfolyam, 49-74. szám)

1922-03-24 / 69. szám

telét követő naptári év első napjától szám­­olató leg­­alább 3 év óta szakadatlanul tag. Eb­ben az esetben m­inden bizonnyal szóba kerett volna ficA­­4t Vilmos, vagy Bessenyeii Ferenc nev­e is. Mi akadn,­lyoz­ta meg azonban a jelölő bizottságot stbbená­lja nem a fajiság védelmének kérdése, hogy az áru­tőzsdei tanácsnoki állásra Kaszab Aladár helyett, ak­i soha tájékán sem járt a tőzsdének, no l­eostu­lást, a régi és jóhírnevű Mannó D. cég­ veze­tőjét jelölje. Nem mulaszthatjuk el azonban ez alkalomaínal megróni a keresztény intézetek és a gazdasági egyesületek vezetőit, a szövetkezeti eszme harcosait, áraiért mind­ed­diig távolmaradtak, a tőzsdétől és nem igyekeztek­ annak a munkájában t­­ékeny részt venni és megakadályozni; minden olyan esetleges törekvést, amely a keresztény gazdasági szzellem térfoglalá­sáik útját állja. Be kell menniük A­­tőzsdére minél nagyobb számban, hogy már a leg­közelebbi alkalomu­­al megfelelő számú helyet fog­lalhassanak, el a tőzsdetanácsban. Előléptetések a tőzsde tisztviselői karában. A tőzsdetanács tegnapi ülésén a tőzsdeteremben működő titkárok közül titkárrá léptette­ elő Fiers Gyula és Zim­­mermann Béla segédtitkárokat és magasabb fizetési fo­kozásba való beosztással fogalmazóvá nevezte ki Him­­­bély Kornélt, buzgó fáradozásuk elismeréséül. A Pénzügyi Tanács ülése. Az­ Országos Pénzügyi Ti­ttás március 23-án, csütörtökön tartott teljes ülésében folyó ügyeket tárgyait.­­ A cipőüzlet igen élénk, csupán A még mindig tartó pénzszűke fékezi a forgalmat. Épen ezért gyáraink, ha hitelbe hajlandók szállítani, bármily mennyiségű­­ képesek­ eladni. Belföldi gyártmány gyári árai a követ, Hetök: Férficipő, 40—tfi-os számú, színes bőrből 1150, Tnarbsboxból 960 K; fiucipő, 55—39-es számú, boxbőr­­b­őől 975 K, színes boxból 1400 K, lóserróból 850 K, mar­­haboxból­­875 K; női magas cipő, 35—42-es számú, boxbőrből 1125 K, színes box 1650 K; leánykacipő, 30— 34-es számú, bosbőrből 800 K, színes box 1200 K, ló, sevró 650 K, gyermek regatta*, pántor- vagy gombor cipők, 26—29-es 1100 K, 30—34-es 1200­­K, fekete laid', 26—29-es 1150 K, 30—34-es 1300 K, sen ró- vagy boj- Ba piával 26— 29-es 800 K, 30— 34-es 900 K, női regatta­­cipő, 35 -42-es, boxból 900 K, női serró és box regatta­, pántos és fűzős cipő 925 K páronként. . A borpiac. A bor árak Budapestéi a® utóbbi idő­ben nem változtak. Fehér 10 fokos éra 28, 11—12 fokos 30—34, jobb, 12 fokon ifiül 36—38, l­aEdemmoré­fi, nipári, badacsonyi 45, vörös szekszárdi 11 fokos 35—40, lehelhegyaljai 1921-es, hordó nélkül 50 K, Óbor nagyon kevés van, literje 85—100 K; aszú nagyon csekély meny­­nyiségben vásárolható 400—4­00 K-ig. 1920-as termés 250—300 K. Az Arak­ah terma miattoavas, hordó nélküli értendők. Ami osztrák borkivitelün­ket illeti, az ottani vámtételeiknek a felemelése valószínűlleg igen érzékenyen fogja érinteni. Értesülésünk szerint a felvidéki borter­melők küldöttséget menesztettek Prágába, hogy a kül­földi behozatal elleni tiltakozzanak. A küldöttség a ke­reskedelmi minisztériumban azt a választ kapta, hogy a borbehozatali engedélyeket ezentúl­­kizárólag Prágá­ban fogják kiadni­­és csak azon kereskedőknek, akik igazolják, hogy ipari gazd­­ván­­yai bírnak és kimutatják, hogy­ szükségletük egyharmadrészét belföldön fe­dezték. . ....... . Az értéktőzsde. Az irtékpa­pirpiac csöndesen, vontatottan indult annnak dacára, hogy a korona Zü­richben 2 ponttal esett. A részvények árfolyama a teg­napi árszint alá csúszott. A tőzsdeidei későbbi folya­mán átmenetileg magasabb árfolyamok­ba kerültek fölszínre, de a mai rendezési nap­ való tekintettel, zárlatkor ismét olcsóbb áron cseréltek gazdát a résn­­­yéstyek. .Telentékenyebb úrhu­llámzlás azonban nem volt.­­ A valuta és devizapiac forgalma ezzel szem­ben nagy méreteket öltött. A korona áresésének ha­tása alatt különösen a dollárpiacon viharos hansse tombolt, amelyet csak a jegyintézet eladása csöndesí­­tett le egy kis időre, de a paritás felé való emelke­dést megakadályozni nem tudta a jegyintézet sem. Erősen megdrágult a Napoleon, a font, a francia frank és a szokol is, csupa® a márka árfolyama zuhant a zürichi paritás alá. Javult 4 lej és az osztrák ko­rona iS.­­ A diri utáni magánforgalomban a varetepiacon süni ingadozások mellett az irányzat igen szilárd volt és a valutatulajdonosaik h­angulata annyira szilárd, hogy K­irmiv magas kosztpénzt megfizettek, csakhogy el kell­jen ar daminánsulkint realizálni. Erős kezek minden tételt fölvettek a piacról. A délután folyamán a valutapiacon a következő árfolyamok fordulta­k elő: dollár 887— — 1*5, márka 260 és fé­l 273—270, stzokol 1534 —1618—1546,­ fel 618—626—620—634, dinár 1010— 1035, osztrák korona 11 és háromnegyed 11 és drétnyol­­cad, svájci frank 172—174, francia frank 81 és fél, ára 45, angol font 3WMV—3940. — A nemesfémes piaca szi­lárd volt. Aranyérmékben kínálat hijján nem volt üzlet, miig az ezü­stkoronát 49 és fát, ez ötkoronást 256 és egy­negyed, a forintost 131 koronával élénken vásárolták. — A valutapiacon igen szilárd irányzat mellett a nyugati devizák és a prágai kifizetés ir­int mutatkozott a legerő­sebb vét­ókedv. A nagyarányú forgalom kapcsán a leg­­alacsonyabb és legmagasabb árfolyamok a következők voltak- Bécs 11 és hétnyolcad 11 és tizenhárom tizen- 1,a­zód Berlin 265—270 (este 266), Prága 1520—1572 (este 1550), Zürich 172 és fél 174 és ötnyolcad, Páris 79 és háromnegyed 81 és fél, Milánó 43 és háromnegyed 45 és­­háromnyolcad, London 3885—3960, Newyork 880 -960, Zágráb 253 és háromnegyed 261 és egynegyed, Bukarest (szabad lefizetés) 610—620—618­—526. — Az id­é­napirpias irány»!« igen szilárd fo­rgóálap­onban a kínálat teljes tartózkodása miatt nem alakult­­ ki liliodin értékre rótt vevő a piacon. 47-6-48 43-49'25 Ezüst fries 127'5-128'25 128-131 Husikoronás 3060-3100 3220-3350 Otkoronis 247'5-51'25 255-270 Mi a korona Zürich­ben. Berlin 16ó, Holamdia 194.66, Newyork 514, London 22.66, párifi 46.66, Hollandia 86.22hí, Brttaszel 46.65, Kopenhaan 10600, Stoc­dholm 135, Kriízforma 00, Madrid 80.10, Buenos­ Airea 187, Prága 800, Budapest 0.61, Zágráb 152.50, Varsó 0.13, Bocs 0.06%, psztrá­k bélyegzett korona 1.07%. Zürichi esti zárlat: Berlin 158, Amszterdam 104­ 30, Newyork 514, London 2254, Páris 4642, Milánó 2620, Prága 800, Bijdandt 3, Zágráb 152, Varsó 13, Bécs 6%, ooztrák bélyegzett. 7. Berlini devizazárlat: (Közérték­.) Klasszterdam 125,­­Antwerpen 2785, Olasz 1670, London 144750, Iren Park 327, Pária 2076, Svájc 6385, Bécs 4.20, Prága 570, Budapest 37.46, A bécsi térség. fkönápérték.) Dervissák: Amszter­dam 2830, Zágráb 22.12 11, Bel­grád 88­00, Berlin 23. Brüsszel 608.50, Budapest 6.80, London 328, Indilánó 378.50, Pária 676, Prága 130, Szófia 48.50, Varsó 14 75, Zürich 1465, Newyork­ 7475. Valuták: Dollár 7425, balga frank 602, leva 4750, német márka 23136, angol foot 325, fancia frank 670, holland fo­rint 2800, lira 376, jugoszláv ezres 88.50, lengyel S­trika 1­76, 1­­53.50, svájci frank 1440, ceh­: karca* 9. TO, magyar kor»« i.K. » Vasárnapi labdarúgómérkőzések. Első csatárun éi csapataink a következő mérkőzéseket játsszák le vas­­árnap: MTK—TTC (Hun­drla­us), FTC—UTE (Nép­­sziget), III. ker. TVE—BTC (Határ-utca), MAC—VII. ker. 50 (Margitszigeti, Vasas—VÁC (üllői-út) és Tö­­rekvés—KAC (Sárkány-utca) délután 4 órakor. Az MTK-nak a TTC nem lehet veszélyes ellenfele, mert a kék-fehérek csatársora összehasonlíthatatlanul jóhít a terézvárosiakénál. Az FTC elentően egyik lgerősebb , vetriotársával kerül össze a neki kedvezőtlen Népsza­resi pályán, ami arra bírta az FTC vezetőségét, hogy leggólképesebb csatársorát állítsa ki. Nikolsburger is­mét elfoglalja helyét a balösszekötőben, Szabó fede­zetet játszik, vagy pedig Wilhelm II. fogja helyette­síteni. Az FTC győzelmi esélyét nagyban megnöveli Takács Géza szereplése, aki büntetését letöltve, egyik erős oszlopa lesz a zöld-fehéreknek. Az UTE múlt va­sárnapi váratlan veresége után valószínűleg szintén felfrissíti csapatát, a beavatottabbak szerint az sem lehetetlen, hogy Vogt II. is elfoglalja elárvult helyét. A többi mérkőzés valószínűleg a papi­rosform­ák alap­­ján fog végződni, bár az utóbbi időben a meglepetések napirenden vannak.­­ A BEAC első nyilvános versenye. A Budapesti Középiskolai Athlétikai Klub első nyilvános versenyét, a Középiskolai Hazai Futóbajnokságokat szombaton délelőtt 10 órakor rendezi a Népliget körüli terepen. Találkozás a Simor­ utca és Hungária-út sarkán. Tá­volság 3 és egyharmad kilométer. Indul 17 csapat 19­1 futóval. , )( Debrecen város félmilliós adománya testneve­lésre. Debrecen vágás tanácsa, mely már a közeli múltban is több alkalommal megmutatta, h­ogy a le­­tiport nemzet életrekeltésében annyira fontos testnevei lés ügyét megértik-n fogta föl, legutóbbi ülésén kézzel­­fogható módon bizonyította be áldozatkészségeit. Néni kevesebb, mint félmillió koronát szavazott meg a haji­dumegyei testnevelési tanácsnak, hogy 1933-bel­i rendelkezési körletében levő sportegyesületeket támo­gathassa. Örvendetes jelenség, hogy Debrecen város tanácsa ilyen követőére méltó bőkezűséggel karolj­­a még ayermekein­őben járó vidéki testnevelést és ráj­méljük, h­ogy nemes fölbuzdulása nem lesz egyérran álló jelenség. Lerongyolódottságunkban nem várhat­tunk mindent az államtól, illetve Országos Testi nevelési Tanácstól, azért a nagyobb vagiornnal rendel­kező városainknak nemzeti kötelességük is, hogy sa­ját hatáskörükben tehetségükhöz mérten vegyék ki részüket a vidéki sportélet fölvirágoztatásából. Csak­ nemrégen emlékeztünk meg a debreceni városi tanári egyik h­atározatáról, melyben föliratilag értesítette az OTT-t, hogy 1922-ben Debrecenben akarja megreni­deztetni a magyar diák­olympiászt. Erről a szép tervr­ről azóta semmi hír. Talán elkallódott valahol, pedig érdemes volna vele részletesebben is foglalkozni, hiki középiskolásaink testi nevelését teljesen az állam, veszi a kezébe, amikor a nyilvános egyesületekből kivonna őket. Biztosra vehetjük, hogy a kezdeményező lápéi megtevője után Debrecen város tanácsa nem is meg a félúton, hanem minden eszközt meg fog ragadok hogy a diák-olym­­piász megártható legyen. )( Megszűnt az angolok rideg magatartása. Magi emlékeztünk róla, hogy a sír AFC tanárelnöke az angol egyetem­ek atlétáit is meghívta 25 évi jubiláris verse­­nyére. A Cambridge­ egyetem titkára, Abrahams, táv­s­ratilag értesítette a MAEC-ot, hogy a verseny részlete­t­nek megbeszélésére sze­­élyesen fog Budapestre utazni. A cambridgei atléták elhatározása igen fontos esemény, mert a főiskolások bátor lépése megtörte az angolok rideg elszigeteltségét, amihez 1914 óta ragad­z­kodtak.­­ Viszálykodás az olate testedzők között ghicrk­omlóátm­enetben van még, hogy a Feroxuervanei Tattej club január eleji olasz­országi útja milyen nagy bo­­nyodalmaikra adott okot, mert a magyar csapat az olasz szövetségből ideálrt egyes­ü­­letekkel fa­nnsrkö­­­zött. Január végén már-ruár úgy látszott, hogy a hatalmi féltékenykedést félretéve, kibékülnek a két táborra szakadt labdarúgók, de az MLSz-­ben üt­i, velük­ből kitűnik, hogy ők ellentéteiket eleddig nem­ tudták­ kiküszöbölni. Az olasz enyaszövetség felkéri az MSSz-t, hogy figyelmeztesse egyesületeit a bevi kottáit olasz csapatokkal való mérkőzés következm­é­­nyeiről, így tehát a MAC, Törekvés és VÁC húsvéti olaszországi kirándulási terve is kútba esett. Az árta­tatlan visszavonás az olasz, vívókat sem kímélte meg. A MAJTC márciusa 25-iki vívóversenyére meg­­hívta Olaszország legjobb vívőit is, akik hosszú hall­gatás után végre értesítették a Műegyetemieket, hogy nem jöhetnek Budapestre. A háttérbed­ az olasz vívók közt újabban beköszöntött «aákn­iá« á. A MAFC pedig bizonytalan időre elhírlasztott a fi vivóversenyt. Hu,Wemzeti Vagyonmentő Vásárton folyó évi március havában árvrés alá kerü­lő művény és egyéb tárgyak kiállítása mácius hó 25-én (szenti­raton) nyílik meg. ■: A kiálltott tárgy­ak az Állami Árverési Qumnok helyiségeiben (IX., Kipszey-utca 2.) már,i­ata 25-étől március 27-áig megtekiinthetők és pedig vasárnap és üneepmnap: déll­előtt 10—1 óráig, héköznapom: dél­után «4-től este 7-ig. Az árverés kezdete március hó 28-án délután 3 órakor. Az Árverési Csarnok » kiállítással, fcalpcsolafon árveréseken kdvül minden pénteken bútor-, szomba­ton pedig arany-, ezüst- és ékezetárverést tart a délelőtti órákban. Egyéb ingóságok kivétel nélkül mindennap előtt és délután árvereztetnek. Az árverésekre tárgyakat­ állandóan fölvegyünk, és WAKUTWAa Z,iró árfolyamesc mire. 22. mire, 23. SARKOK: Aligal-magy. Aaglotumk Bosny. agrár Iparbank földhitelt». Hazat Hermes Agrirbank Magyar Kft, Ingatlanbank Forgalmi b." Jelzilogbiro! Koreák, httol Leszámítoló Magyar-otasa Városi bank] Mer­cur Nem­et! Osztrák hltel Keren­k. bank 800 1770 850 2850 605 650 1925 2800 605 482 ... 1915 1010 1010 440 10­­­60 253 850 800 710 870 730 6926 250 460 850 725 760 6950 10­­ # + 25 TAKArtÉKPÉNZTÁRAK BIZTOSIT­ÓK: Belvárost Lipótvárost Egyet. ftv. Alt. takarék Moktor Pestlihtzal 790 790 -290 290 — 2326 - -1160 1160 - 10 2620 2650 + 80 24750 25000 + 250 1. magy. blat. 34000 — dég — — Fond­ere 1800 — M.-fracce­­r — Kernt. batet. 800 — ■AUtOK. Rom.-misk. 3625 3000 Concordia 2275 2250 I. tipesui gm 5925 5800 Gizella 2570 2300 Hungária 3600 2550 Pesti Vikt. 7650 7700 - 25 - 25 - 125 - 70 - 50 •1­60 •ANYAK - TÉLLAQYARAK: Bépesini SZen­tlírind Cement Bánya, kohó litván tégla Köbány,gitt I­trasche Magnezit Aszfalt Kerámia Újlaki 300 8900­­ 1900 6800 690 2600 5625 6830 750 2750 5850 + 100 + 50 + 60 + 150 + 225 1575 1680 1950 2050­­, 2459 2700 . Alt. köszénb. 12000 12100 + 100 B szakmagy. 4820 4825 Br István 4925 4925 Nagybátonyi 925 925 ,Balgó 6700 6800 Urikányi 6900 6800 + 105 + 100 + 250 + 100 - 100 NYOMDÁK: Athenaeum Global Révai Franklin 950 675 1000 + 50 VASMŰVEK IS QÍPOYABAKI Coburgbánya 2240 2265 + 25 Gróf Csáky 855 885 -1 30 Gand. gépgy. — 2100 — Fegyver 5300 5250 — 60 Gint Danub. 40600 40000 — 600 Ganz villám. 6900 6350 — 50 Gyírffy-Wolf­­10 — — Kassai) 2200 2200 — Lang 1320 1250 — 70 Liptik 824 522­­ 2 Motorgyár 775 609 + 25 Rimam­urány 2295 2850 + 55 Raessamau 1460 1400 — Schlick 1030 1010 + 20 Beknler 1200 1200 — Tend­orf 1030 UQO + 50 Wagongyár 1550 1575 + S frímei 560 — — KÜLÖMFÉLE VÁLLALATOK: Alt. légsness Bárdi Báró ii sieti. Béni Chinola Pánin Egisa Egyesült lesó Győri textil Gyapjumosó Papíripar Készí.-sor S pódium Temeti szén Kelten Klára Kev. sír Goldberger Uschwindt Műtrágya Juta kábel Kartonnyomó Királysír Kiotód - 3400 — 600 600 -840 880 — 10 1050 2650 5000 1350 2400 2700 2400 2690 3500 7000 1625 2675 020 6675 1370 2375 2625 8000 2700 2060 8350 2525 1771 7400 + 7* -4- 20 - 26 ~ S - 400 10­50 2600 1725 7375 4625­­ 1000 15800­­1930 1875 2400­­3150 3160 + + $ + 21 - 55 Polgári sör f­agy­ cukor 15500 15500 28500 23409 3100 322» Itt. Kenderipar őstermelő Gumin' Vasi­­l forg. Marosi péti. Óceán ' OlajmUvek Phóbi­s Kaikra Stornner Telefon Temeti tör Pálfalval ltv. 805 790 2950 2940 1900­­1825 1850 225 2309 800 791 2250 2325 4150 4150 485 4869 375 875 - 100 + 125 -W + 2­­7? + 50 FAIPARI VÁLLALATOK Mercuria Brassói Egyesült fa Fornir-gyár Unttman S.H Hatol fater. Kóresbinyai Kronberger Lignum laust Magyar erdő Megy. Lloyd Malo­atoky Nemzeti fa 425 42« 303 1450 5550 1860 560 8« 2975 830 36« 425 4275 323 14« 8375 1875 5« *25 30« 175? 623 37«­­ 175 + 15 Nasipi­tanin 189« 188« N.-Zichtig Orez. faterm, Résbányai Blavoaia Viktoria trat, Zabola f­erde Zentel 460 993 1700 1410 425 1601) 3258 101) 1725 1390 435 16« 340») + 150 —* 100 + 10 + 20 + 25 - 20 + 10 + 1« KÖZLEKEDÉSI vállalatok Adria tesgli,— — _ Atlantca 2750 2775+ 25 Közuti 910 390 20 VArosl 295 * — Bar 2« 2«+ 10 Délivasul— 1560 -1­ Levante 7575 7550— 25 Állam­vas­út 6075 53« + 225 Tröszt 21« 2075— 26 IDEGEIT VALUTÁK Napoleon 8075-125 3350 - 4« Angol font 3660-90 3340 - 90 86*dl 1430—45 140—610 Dinár 955-65 1000-10 Dollár 825 - 35 367 - 77 Francia It. 7450 -509 7925-75 Hollandi fit — — Lengyel 18-19 19'5-211'5 Imi «8-603 615-25 Wru 4150-200 44M-600 Márka 280 - 90 267'5-77'S Bécsi kor. 10'5-0'S 0'25-12'25 Rubel — — Svájci frank —« — DEVIZÁK (IDEGEK VÁLTÓK] Amsterdam 310—20 327—37 Berlin 273-85 260-70 Kopenh. 17700-8M 18400-9« Krisztián. 143« -700 16200-7« London 3625-700 3350-900 Milánó 4200-275 4425-75 Newyork 830 — 40 872 S-826 Paris 7425 -525 7900- 8000 Prága 1492 5-42-5 1490-510 8toefcUolin21500-220OT 22600-232« Varsó 19 5-20-5 19­75-2075 Bins 10­6-11-5 11­25-12-25 Zágráb 247­ 5-57­ S 260 - 70 Zürich 162M-3M 1707S—175 ÁLLAMADÓSSÁGI KÖTVÉNYEK: 4»,6 kor, Jáv. 102-104 109-111 eVcbadskilles. 45 —47 43 —48 BV«°/cb.köles. 33-38 3S-S9 RÉM HIVATALOS JEGYZÉSEK 4»/« kor. Jáv. 176 Britt-oszfrik 190 H­ungária b. 700 478 200 820 2«—203 2M- 15­0 17# 190 700 M-cseh i­par b. 475 4« M. .nemet b. 200 2« Lloyd bank 320 820 Rábánk 2M-203 2M-203 Pannónia stb­ 1630 1500 -60 Kühne 1050 1000-10« N­ agyb. olaj, 1000 1060 Kraus« szesz 8000 3000-31« Pékicukor 8850 89« Foresta 1226 -300 1260-60 Just-isse ISO 180 Vill. peesge 1790 1700 -900 Zsolnai mutt. 4900-5000 4900-5000 Cont.-u­m Királymalom ^Mutóg. ipar Unió bánya Hangyaipar Ezüst kor. 2« ani 2« ára 9M 9M-9M 8760 3730 -850 025 625- 75 190 190-20 375 875 -400 SZ.ÖZAT

Next