Szózat, 1922. június (4. évfolyam, 125-147. szám)
1922-06-03 / 127. szám
IO MEZŐGAZDASÁGI ÉS AGRÁRPOLITIKA A mezró Misisi ipar fejlesztése (Befejező közlemény.) Elvül kellene kitaptatani, hogy az ország területéről olyan nyersanyagokat, félgyártmányokat, melyekből készáru alakjában számottevő behozatalunk van, kivinni nem szabad. Kétségtelen, hogy még a mai nehéz pénzügyi , közgazdasági viszonyok melle© is, megfelelő, vazuális ingadozások ellen biztosított, külföldi kölcsönsegítségivel néhány év alatt úgy is lehetne építeni Magyarországon a mezőgazdasági ipart, hogy nem volna szükségünk nyers terményeinket födolgozás céljából a külföldre szállítani. Vegyük figyelembe, hogy csak a mai Csonka- Magyarországon milyen óriási minkaérték megy veszendőbe a nyersanyagoknak és félgyártmányoknak jelenlegi exportja és az ebből származó készáruk importja által. Az 1921. év első háromnegyed részében 571 vagon bár, szőr, tollat exportáltunk circa. 900 oaifire korona törtökben. Ugyanakkormajdnem kétmilliárd értékű, 387 vagon kidolgoztt bőrt és bőrárut hoztunk be. 524 vagon nyersgyapjút szállítottunk ki ide. 314 millió koronáértés 310 vagonban két és fél milliárd korona értékű gyapjúárut hoztunk be. Len, kendererporrunk ez idő alatt 111 vagon volt, amiért kbb. 44 millió koronát kaptunk, evvel szemben ezen cikkekből 766 vagonrakcmáírut hoztunk be 612 milliókorona értékben Vegyük számításba, hogy csak esem a néhány nyers termilyen, amíg hozzánk földolgozva ■visszakerült, háromnegyed év alatt kbb. 4 milliárd koronát veszítettünk el és fizettünk ki az ellenséges külföldnek, mikor megfelelő ipar mellett ez a jelenleg is óriási összeg háromnegyed részében heart maradhatott volna magyar munkásaink zsebében. Ugyancsak módunkban volna búzánknak, lisztünknek nagy részét még különféle tészta, makaróni, keményítő, burgonyánkat lisztté, kémnésnyitővé, cukorrá földolgozni. Konzerviparunknak is még óriási fejlődési lehetősége van, annál inkább, mivel a cukorrépatermelésünk fokozásával, a konzerv gyártásához szükséges cukrot is elő tudjuk állítani. Az elmúlt esztendő háromnegyed részében még mindig 2732 vagon nyersgyümölcsöt vittünk ki, melynek nagy része itthon lett volna földolgozható. Húsiparunknak finom hentesáru, szalámi, stb. készítésével módjában van még nagymértékben terjeszkedni. Az volna az ország érdeke, ha vágóállatot élő állapotban egyáltalában nem szállíthatnánakki és állati termény csak földolgozott állapotban kerülhetne kivitelre. A húsipar összes mellékterményeit módunkban volna így idehaza földolgozni. A múlt év első háromnegyed részében 48.318 vágómarha és 223.726 darab, legnagyobb részben sovány baromfit exportáltunk. Kétségtelen, hogy a kivitel, ha megfelelő kiviteli díjakkal nincs ellensúlyozva, az ország belső ellátását látszólag drágítja, mivel a kivitelre kerülő cikkeknek árát, a kiviteli illetékkel együtt, a világparitási árakhoz emeli fel, de viszont megfelelően szervezett és helyesen vezetett kiviteli politika általánosságban olcsóbbságot okozhat, mert pénzünk értékét emeli. Ne felejtsük el, hogy mi részben megélhetésünkhöz, ruházkodásunkhoz, részben nyersterményeink ipari földolgozásához szükséges terményeket, készárukat, segédanyagokat mind import utján vagyunk kénytelenek beszerezni és csakis úgy tudjuk kereskedelmi mérlegünket kedvezőbbé tenni, ha kiviteli cikkeink minőségét javítjuk, menynyiséget fejleszteni, az exportot és importot egyensúlyba hozni igyekszünk. Sajnos, jelenleg még ettől az állapottól isen messzire vagyunk, mert hiszen a mai év háromnegyed részének külkereskedelmi mérlege majdnem 13 milliárd deficitet tüntetett föl, amely könnyen megérthető, ha tekintetbe vesszük, hogy pl. csak konyhasóban az elmúlt év háromnegyedrésze alatt 5050. vegyészeti cikkekben 1703. üvegáruban 1100. vasáruban 6744. gépekben 727. papirosban 2591. ásványolajban 2607 vagon behozatalunk volt. Szén- és tüzifaimportunk pedig majdnem teljesen fölemésztette az egész kiszt. termény kivitelünk 3 milliárdos értékét. De mezőgazdasági iparunk fejlesztését rendkívül sürgeti az a veszedelem is, hogy keleten, a még romokban heverő Oroszország, a németek utolérhetetlen szervezőképességének segítségével előbb, utóbb lábra áll s miután a mezőgazdaságot leghamarabb lehet üzemképessé tenni, terményeivel legfőbb piacainkat, Ausztriát, Csehországot, Németországot elhódítván tőlünk, olyan konkurrenciát okoz a magyar mezőgazdaságnak, hogy ha erre a versenyre termelésünk tökéletesítésével, iparunk kiépítésével, a kereskedelmünk legapróbb részletekre is kiterjedő megszervezésével el nem készülünk, minden oldalról ellenséges s részben őstermelő országoktól körülvéve, exportlehetőségek, ■nélkül, olyan súlyos krízis elé fogsérülni a magyar mezőgazdaság, hogy annak következményei ma még egyáltalában nem mérlegelhetők. A bennünket körülvevő államok már ma is mindent elkövetnek, hogy úgy mezőgazdasági, mint ipari késszgyártmányainknak a világpiacon való elhelyezését megakadályozzák, ami természetes is, mert munkásaiknak nagy részét már most sem tudják foglalkoztatni s nyersterményeinknek kész alakban való exportjával még több munkaalkalmat vonnánk el tőlük. Azonban éppen az kormányunknak és vezetőtényezőinknek egyik fontos feladata, hogy a külföldi államokkal kötendő kereskedelmi szerződéseknél iparunk fejlesztését előmozdítandó, minden úton-módon gondoskodjanak arról, hogy fölösleges részgyártányainknak a világpiacon való elhelyezése lehetővé tétessék és megkönnyítessék. Jóleső örömmel kell ez alkalommal megállapítanunk, hogy a mezőgazdaság iparosítása terén a nagyobb és kellő előrelátással vezetett mezőgazdasági vállalatok, valamint a kellő érákkal bíró (?) nagybankok tevékeny munkálkodást fejtenek ki és csupán Budapest környékén több nagyobb posztó-, kender- és lenszövő, konzerv-, stb. gyár és ipartelep alakulásáról van tudomásunk. Nagyon jó volna, ha a közélet férfiai belátnák, hogy örököt, kicsinyes, személyeskedő pártharc, lármás politizálás mellett, komoly munka nélkül,Magyarország integritásának visszaszerzése, a normális életviszonyokba való visszatérés, csak hiú ábránd marad, míg a magunk erejébe vetett rendíthetetlen hit, a minden vonalon megvalósított tervszerű komoly munka és az elszánt akarat, megfelelő kül- és egységes belpolitika mellett, előbb utóbb, de biztosan valóra fogja váltani az integritásba vetett reményünket. MÁMOR (40) REGÉNY 3?Ja: VÉRTESSY GYULA — Megint a feleségeddel van bajod? Hiszen egyszer mit, amint magad elmondtad nekem, visszantajtolta azt az embert? — De az akkor volt, amikor még az asszony engem szeretett! Ha aljasul, ha önzőén, ha érzeldleg is, — d ő szeretett!.Most azonban már nem számítok előtte, nulla vagyok, testi és lelki nulla, beteg és koldus. Rám már nincs szüksége, sőt terhére vagyok s ő nem szereti, hogy fölöslegesen és haszon nélkül, meg legyen terhelve. Már pedig én neki csak teher vagyok — az kell neki, az a friss, üde legény! ............................. Pártóovi nagyon kellemetlenül érzi magát. Szégyenli, hogy most van terhére a barátjának, mikor az ilyen rettenetes lelki tlsakkal vivődik. Végre is legjobb megoldásnak gondolja, hogy elmegy: ‘"— Szegény Gáborom, a te bajod sokkal nagyobb, mint ez az én kis elfogatási komédiám, hiszen engem majd csak kieresztenek, de te sose szabadulsz meg ezek alól a rettenetes gyanúk alól. __ Sőt, nagyon is hamar meg fogok szabadulni. Egy félóra múlva. .— Bocsáss meg, hogy most terhedve voltam, ha tudtam volna dehogy, is rontok igy be . . . megyek is haza, hogy fogjanak el, bánom is én! Tiny megragadta a barátja karját: — Lenne lelked engem most, életem legválságosabb órájában egyedül hagyni. — Hogyne maradnék, ha te akarod, csak attól féltem, hogy terhedre leszek! — Az isten küldött, hogy ezekben a döntő perceteben ne legyek egyedül. — De Gáborom, hátha csak rémképeket látsz? A feleséged szeret téged. — Csak szeretett, amíg tönkre nem mentem, óráig érték voltam a szemében, amíg több voltam neki, mint az a másik! De azóta én tönkrementem, az pedig magasan fölémk emelkedett. És egészséges, fiatal! Én pedig nyomorult, beteg ember vagyok ,nem harcolhatunk érte többé egyenlő fegyverekkel, ő nyeri meg a csatát, vagy már meg is nyerte? Ő a különb him! S végül is ez dönti el a szerelmi csatákat. a többi minden esik frázis, póz és hazugság! Ő a különb! Mellette az ifjúság, az élet, erő, egészség, sikerek — mellettem a vénség, betegség, szegénység, halál ... Persze,hogy mellé akarna állni, de én visszarántom, magam mellé, vissza, egy halálos rántással. — Dehát biztosat tudsz ? — Most fogjuk megtudni! Meg kell tudni, elég volt már ebből a rettenetes bizonytalanságból! A legiszonyúbb bizonyosság se lehet rosszabb! Ennek az éjszakának kell világosságot adni! Nem akarok tovább botorkálni a sötétben. Most már meg kell tudnom a biztos valóságot. Tury elmondott mindent Pártényinak. Gyanúját, amely már rég kínozza, a feleségének vele szemben való kegyetlen, durva viseletét s végül azt, hogy ma este tíz órára a felesége találkozót adott Pártosinak. Megbeszélték azután az egész tervet, Págtényi kint marad a verandán sötétben, Tury pedig bemegy a szobájába, hátha az asszony, mielőtt kijönne, benéz hozzá, hogy alszik-e, hogy biztosan jöhet-e? — Te addig itt maradsz, de mégse itt, mert lehet, hogy erre megy keresztül le a kertbe s meggyríthatja a villanyt és megláthat téged. Eredj át, kérlek, a másik sötét szobába; ott várj reám, én is kijövök hamar. Utána rögtön. — De ígérd meg Gábor, hogy uralkodni fogsz magadon. Hiszen elvégre elválhattok, nincs szükség semmiféle botrányra . . . — Légy nyugodt, a dolgot úgy intézem el, ahogy . . . — ... Ahogy? . . — ... Ahogy a szivem meg a becsületem parancsolja. XXIII. Pártényi örvös létére elég erős idegzeni ember volt, de amíg ott várakozott a sötétben a legiszonyulbbnnte ígérkező tragédia fejelenetére azideges kis hijja, hogy fel nem mondták a szolgálatot és a szive ugyancsak eszeveszetten kalapált. Gondolkozni kezdett azon, már amennyire most higgadtan gondolkozni tudott, hogy mit is lehetne és kellene cselekedni, hogy elhárítsa valahogy a véres veszedelmet? Ha értesíthetné az aszszonyt vagy a férfit, hogy ne jöjjenek ide .De ez aljasság lenne, visszaélés a Tury bíró barátságával! Nem teheti, hogy megmentse azokat a barátja megcsalása árán. És azok nem is érdemlik meg, hogy a megmentésükön gondolkodjék, mert irtózatosan rut dolog, hogy azt aszegény, beteg embert így meg akarják gyalázni! Történjék, aminek történni kell! Bánja is ő. Legfeljebb a vérengzést igyekezni fog megakadályozni. — De miért üljek én itt a szobában, — gondolja magában, hiszen a verandán is sötét van s ott mégis kellemesebb. Ki is megy a sötét szobából a verandára, de csakhamar visszahúzódik, mert a veranda világos az odahulló ’noldsugár fényétől. Beteszi tehát a verandaajtót s megint csak ott áll a sötét szobában az egyik betett ajtószárny mögött. A másik ajtószárnyat nyitva hagyta, hogy jöjjön be a szobába a verandáról egy kis világosság. .(Folyt, köv.jj, 1922 JUNIUS 3 SZOMBAT A mezőgazdasági kamarák és az agráröntudat A mai agrártársadalom széttagolt és öntudat nélküli, szervezetlen és így nagy száma ellenére is erőtlen: áldozatra még a saját érdekében sem igen hajlandó, emiatt nem tud lépést tartani a korral sem az általános műtétiség, sem az agrikultúra terén. A mezőgazdasági kamaráknak egyik feladata lesz az is, hogy a földmives társadalom minden rétegében az agráröntudatot felkeltse s annak a gazdasági, erkölcsi és politikai súlynak a tudatára emelje a földmives népet, amelyet valóban képvisel, de úgy, hogy az mindig nemzeti irányban jelentkezhessék. A többi társadalmi rétegek mind sokkal inkább bírnak osztályöntudattal. Nem is szólva a szociáldemokratákról, akiknél csodálatraméltó vasfegyelem uralkodik, az iparosokra és kereskedőkre gondolunk, akik minden egyes alkalommal meg tudják mozgatni összes csatasoraikat, ha érdekeikről van szó. Magyarországon, a földmives népesség nagy többségének és anyagi erejének ellenére, egy nemzeti irányú, pártpolitikán felülálló agrár napilapot sem lehet megindítani. A magyar földmives társadalomnak minden egyes rétege úgy kerülhet csak az általa megkívántató erkölcsi és szellemi magaslatra, ha minden egyes gazda öntudatosan fogja tudni értékét nemcsak megmérni, de ha arra szükség van, érvényesíteni is a mezőgazdaság és a nemzeti érdekek védelmében. Tudvalevő, hogy a nagy gazdaságpolitikai kérdések sohasem a parlamentben, hanem az egyes gazdasági érdekképviseletek szervezettségén, összetartásán és erején dőlnek el S itt jut majd munkatér a mezőgazdasági kamaráknak a nagy kérdések előkészítése, kidolgozása, az agrárközvélemény tájékoztatása s az állásfoglalás megszervezése tekintetében. Akkor, amidőn a mezőgazdasági kamarák a gazdaközönség szellemi, anyagi és erkölcsi erejének összetömörítésével és helyes irányba terelésével végezni fogják az agrikultúra fejlesztését, ugyanakkor az agrártársadalom öntudatának ébrentartásával, gazda társadalmi megszervezettséggel fogja a nemzet érdekeinek kívánatos és szükséges gazda.