Szózat, 1922. június (4. évfolyam, 125-147. szám)

1922-06-03 / 127. szám

IO MEZŐGAZDASÁGI ÉS AGRÁRPOLITIKA A mezró Mi­sisi ipar fejlesztése (Befejező közlemény.) Elvül kellene kitaptatani, hogy az ország terü­letéről olyan nyersanyagokat, félgyártmányokat, melyekből készáru alakjában számottevő behozata­lunk van, kivinni nem szabad. Kétségtelen, hogy még a mai nehéz pénzügyi , közgazdasági viszo­nyok melle© is, megfelelő, vazu­ális ingadozások ellen biztosított, külföldi kölcsön­segítségi­vel né­hány év alatt úgy is lehetne építeni Magyarorszá­gon a mezőgazdasági ipart, hogy nem volna szük­ségünk nyers terményeinket födolgozás céljából a külföldre szállítani. Vegyük figyelembe, hogy csak a­ mai Csonka- Magyarországon milyen óriási minkaérték megy veszendőbe a nyersanyagoknak és félgyártmányok­nak jelenlegi exportja és az ebből származó kész­áruk importja által. Az 1921. év első háromnegyed részében 571 vagon bár, szőr, tollat exportáltunk circa. 900 oaifire korona törtökben. Ugyanakkor­­majdnem kétmilliárd értékű, 387 vagon kidolgoztt bőrt és bőrárut hoztunk be. 524 vagon nyersgyap­­jút szállítottunk ki i­­de. 314 millió koronáért­­és 310 vagonban k­ét és fél milliárd korona értékű gyapjúárut hoztunk be. Len­, kendererpor­runk ez idő alatt 111 vagon volt, amiért kbb. 44 millió koronát kaptunk, evvel szemben ezen cikkekből 766 vagonrakcm­áírut hoztunk b­e 612 millió­­korona értékben Vegyük számításba, hogy csak esem a néhány nyers t­ermilyen, amíg hozzánk földolgozva ■visszakerült, háromnegyed év alatt kbb. 4 milliárd koronát veszítettünk el és fizettünk ki az ellenséges külföldnek, mikor megfelelő ipar mellett ez a je­lenleg is óriási összeg háromnegyed részében heart maradhatott volna magyar munkásaink zsebében. Ugyancsak módunkban volna búzánknak, lisztünknek nagy részét még különféle tészta, ma­karóni, keményítő, burgonyánkat lisztté, kémnés­nyit­ővé, cukorrá földolgozni. Konzerviparunknak is még óriási fejlődési lehetősége van, annál in­kább, mivel a cukorrépaterm­elésünk fokozásá­val, a konzerv gyártásához szükséges cukrot is elő tudjuk állítani. Az elmúlt esztendő három­negyed részében még mindig 2732 vagon nyers­gyümölcsöt vittünk ki, melynek nagy része itthon lett volna földolgozható. Húsiparunknak finom hentesáru, szalámi, stb. készítésével módjában van még nagymértékben terjeszkedni. Az volna az or­szág érdeke, ha vágóállatot élő állapotban egyálta­lában nem szállíthatnának­­ki és állati termény csak földolgozott állapotban kerülhetne kivitelre. A húsipar összes mellékterményeit módunkban volna így idehaza földolgozni. A múlt év első háromnegyed részében 48.318 vágómarha és 223.726 darab, legnagyobb részben sovány barom­fit exportáltunk. Kétsé­gtelen, hogy a kivitel, ha megfelelő ki­viteli díjakkal nincs ellensúlyozva, az ország belső ellátását látszólag drágítja, mivel a kivitelre kerülő cikkeknek árát, a kiviteli illetékkel együtt, a világparitási árakhoz emeli fel, de viszont megfelelően szervezett és helyesen vezetett kiviteli politika általánosságban olcsóbbságot okozhat, mert pénzünk értékét emeli. Ne felejtsük el, hogy mi részben m­egélheté­­sünkhöz, ruházkodásunkhoz, részben nyerstermé­­nyeink ipari földolgozásához szükséges terménye­ket, készárukat, segédanyagokat mind import ut­­ján vagyunk kénytelenek beszerezni és csakis úgy tudjuk kereskedelmi mérlegünket kedvezőbbé ten­ni, ha kiviteli cikkeink minőségét javítjuk, meny­­nyiséget fejleszteni, az exportot és importot egyen­súlyba hozni igyekszünk. Sajnos, jelenleg még ettől az állapottól isen messzire vagyunk, mert hiszen a mai év három­­negyed részének külkereskedelmi mérlege majdnem 13 milliárd deficitet tüntetett föl, amely könnyen megérthető, ha tekintetbe vesszük, hogy pl. csak konyhasóban az elmúlt év háromnegyedrésze alatt 5050. vegyészeti cikkekben 1703. üvegáruban 1100. vasáruban 6744. gépekben 727. papirosban 2591. ásványolajban 2607 vagon behozatalunk volt. Szén- és tüzifaimportunk pedig majdnem teljesen fölemésztette az egész kiszt. te­r­mén­y ki­vite­lünk 3 milliárdos értékét. De mezőgazda­sági iparunk fejlesztését rend­­kívül sürgeti az a veszedelem is, hogy keleten, a még romokban heverő Oroszország, a németek utolérhetetlen szervezőképességének segítségével előbb, utóbb lábra áll s miután a mezőgazdaságot leghamarabb lehet üzemképessé tenni, terményei­vel legfőbb piacainkat, Ausztriát, Csehországot, Németországot elhódítván tőlünk, olyan konkur­­renciát okoz a magyar mezőgazdaságnak, hogy ha erre a versenyre termelésünk tökéletesítésével, ipa­runk kiépítésével, a kereskedelmünk legapróbb rész­­letekre is kiterjedő megszervezésével el nem ké­szülünk, minden oldalról ellenséges s részben ős­termelő országoktól körülvéve, exportlehetőségek, ■nélkül, olyan súlyos krízis elé fog­­sérülni a ma­gyar mezőgazdaság, hogy annak következményei ma még egy­általában nem­ mérlegelhetők. A bennünket körülvevő államok már ma is mindent elkövetnek, hogy úgy mezőgazdasági, mint ipari késszgyártmányainknak a világpiacon való el­­helyezését megakadályozzák, ami természetes is, mert munkásaiknak nagy részét már most sem tudják foglalkoztatni s nyersterményeinknek kész alakban való exportjával még több munkaalkal­mat vonnánk el tőlük. Azonban éppen az kor­mányunknak és vezetőtényezőinknek egyik fon­tos feladata, hogy a külföldi államokkal kötendő kereskedelmi szerződéseknél iparunk fejlesztését előmozdítandó, minden úton-módon gondoskod­janak arról, hogy fölösleges részgyárt­ányaink­­nak a világpiacon való elhelyezése lehetővé té­tessék és megkönnyítessék. Jóleső örömmel kell ez alkalommal megálla­pítanunk, hogy a mezőgazdaság iparosítása terén a nagyobb és kellő előrelátással vezetett mező­gazdasági vállalatok, valamint a kellő érákkal bíró (?) nagybankok tevékeny munkálkodást fej­tenek ki és csupán Budapest környékén több na­gyobb posztó-, kender- és lenszövő, ko­nzerv-,­ stb. gyár és ipartelep alakulásáról van tudomásunk. Nagyon jó volna, ha a közélet fér­fiai belát­nák, hogy örököt, kicsinyes, személyeskedő párt­harc, lármás politizálás mellett, komoly munka nélkül,­­Magyarország integritásának visszaszer­zése, a normális életviszonyokba való visszatérés, csak hiú ábránd marad, míg a magunk erejébe vetett rendíthetetlen hit, a minden vonalon meg­valósított tervszerű komoly munka és az elszánt akarat, megfelelő kül- és egységes belp­olitika mel­lett, előbb utóbb, de biztosan valóra fogja váltani az integritásba vetett reményünket. MÁMOR (40) REGÉNY 3?Ja: VÉRTESSY GYULA — Megint a feleségeddel van bajod? Hiszen egyszer mit, amint magad elmondtad nekem, visszantajtolta azt az em­bert? — De az akkor volt, amikor még az asszony engem szeretett! Ha aljasul, ha önzőén, ha érze­­ldleg is, — d­ ő szeretett!.Most azonban már nem számítok előtte, nulla vagyok, testi és lelki nulla, beteg és kold­us. Rám m­ár nincs szüksége, sőt ter­hére vagyok s ő nem szereti, hogy fölöslegesen és haszon nélkül, meg legyen terhelve. Már pedig én neki csak teher vagyok — az kell neki, az a friss, üde legény! ............................. Pártóovi nagyon kellemetlenül érzi magát. Szégy­enli, hogy most van terhére a barátjának, mikor az­ ilyen rettenetes lelki t­lsakkal vivődik. Végre is legjobb megoldásnak gondolja, hogy­ el­­m­egy: ‘"— Szegény Gáborom, a te bajod sokkal na­gyobb, mint ez az én kis elfogatási komédiám, hi­szen engem majd csak kieresztenek, de te sose szabadulsz meg ezek alól a rettenetes gyanúk alól. __ Sőt, nagyon is hamar meg fogok szaba­dulni. Egy félóra múlva. .— Bocsáss meg, hogy most terhedve voltam, ha tudtam volna dehogy, is rontok igy be . . . megyek is haza, hogy fogjanak el, bánom is én! Tiny megragadta a barátja karját: — Lenne lelked engem most, életem­ legválsá­gosabb órájában egyedül hagyni. — Hogyne maradnék, ha te akarod, csak attól féltem, hogy terhedre leszek! — Az isten küldött, hogy ezekben a döntő per­­ceteben ne legyek egyedül. — De Gáborom, hátha csak rémképeket látsz? A feleséged szeret téged. — Csak szeretett, amíg tönkre nem mentem, óráig érték voltam a szemében, amíg több voltam neki, mint az a másik! De azóta én tönkrementem, az pedig magasan fölém­k emelkedett. És egészséges, fiatal! Én pedig nyomorult, beteg ember vagyok ,nem harcolhatunk érte többé egyenlő fegyverekkel, ő nyeri meg a­ csatát, vagy már meg is nyerte? Ő a különb him! S végül is ez dönti el a szerelmi csatákat.­ a többi minden esik frázis, póz és ha­zugság! Ő a különb! Mellette az ifjúság, az élet, erő, egészség, sikerek — mellettem a vénség, beteg­ség, szegénység, halál ... Persze,­­hogy mellé akarna állni, de én v­iss­zarántom, magam mellé, vissza, egy halálos rántással. — Dehát biztosat tudsz ? — Most fogjuk megtudni! Meg kell tudni, elég volt már ebből a rettenetes bizonytalanságból! A legiszonyúbb bizonyosság se lehet rosszabb! En­nek az éjszakának kell világosságot adni! Nem akarok tovább botorkálni a sötétben. Most már meg kell tudnom a biztos valóságot. Tury elmondott mindent Pártényinak. Gya­núját, amely már rég kínozza, a feleségének vele szemben való kegyetlen, durva viseletét s végül azt, hogy ma este tíz órára a felesége találkozót adott Pártosinak. Megbeszélték azután az egész tervet, Págté­ny­i kint marad a verandán sötétben, Tury pedig bemegy a­ szobájába, hátha az asszony, mielőtt ki­jönne, benéz hozzá, hogy alszik-e, hogy biztosan jöhet-e? — Te addig itt maradsz, de mégse itt, mert lehet, hogy erre megy keresztül­ le a kertbe s meg­gy­­ríthatja a villanyt és megláthat téged. Eredj át, kérlek, a másik sötét szobába; ott várj reám, én is kijövök hamar. Utána rögtön. — De ígérd meg Gábor, hogy uralkodni fogsz magadon. Hiszen elvégre elválhattok, nincs szük­ség semmiféle botrányra . . . — Légy nyugodt, a dolgot úgy intézem el, ahogy . . . — ... Ahogy? . . — ... Ahogy a szivem meg a becsületem parancsolja. XXIII. Pártényi örvös létére elég erős idegzeni ember volt, de­ amíg ott várakozott a sötétben a legiszo­­nyu­lbbnnte ígérkező tragédia fejelenetére az­­ideges kis hijja, hogy fel nem mondták a szolgálatot és a szive ugyancsak eszeveszetten kalapált. Gondolkozni kezdett azon, már amennyire most­ higgadtan gondolkozni tudott, hogy mit is lehetne és kellene cselekedni, hogy elhárítsa vala­­hogy a véres veszedelmet? Ha értesíthetné az asz­­szonyt vagy a férfit, hogy ne jöjjenek ide .De ez aljasság lenne, visszaélés a Tury bíró barátságá­val! Nem teheti, hogy megmentse azokat a barátja megcsalása árán. És azok nem is érdemlik meg, hogy a megmentésükön gondolkodjék, mert irtó­­zatosan rut dolog, hogy azt a­­szegény, beteg embert így meg akarják gyalázni! Történjék, aminek tör­ténni kell! Bánja is ő. Legfeljebb a vérengzést igye­kezni fog megakadályozni. — De miért üljek én itt a szobában, — gondolja magában, hiszen a ve­­randán is sötét van s ott mégis kellemesebb. Ki is megy a sötét szobából a verandára, de csakhamar visszahúzódik, mert a veranda világos az odahulló ’noldsugár fényétől. Beteszi tehát a ve­randaajtót s megint csak ott áll a sötét szobában az egyik betett ajtószárny mögött. A másik ajtó­­szárnyat nyitva hagyta, hogy jöjjön be a szobába a verandáról egy kis világosság. .(Folyt, köv.jj, 1922 JUNIUS 3 SZOMBAT A mezőgazdasági kamarák és az agráröntudat A mai agrártársadalom széttagolt és öntudat nélküli, szervezetlen és így nagy száma ellenére is erőtlen: áldozatra még a saját érdekében sem igen hajlandó, emiatt nem tud lépést tartani­ a korral sem az általános műtéti­ség, sem az agri­­kultúra terén. A mezőgazdasági kamaráknak egyik feladata lesz az is, hogy a földmives társa­dalom minden rétegében az agrár­öntudatot fel­keltse s annak a gazdasági, erkölcsi és politikai súlynak a tudatára emelje a földmives népet, amelyet valóban képvisel, de úgy, hogy az mindig nemzeti irányban­ jelentkezhessék. A többi társadalmi rétegek mind sokkal in­kább bírnak osztályöntudattal. Nem is szólva a szociáldemokratákról, akiknél csodálatraméltó vasfegyelem uralkodik, az iparosokra és kereske­dőkre­ gondolunk, akik minden egyes alkalommal meg tudják mozgatni összes csatasoraikat, ha ér­dekeikről van­ szó. Magy­arországon, a földmives népesség nagy többségének és anyagi erejének ellenére, egy nemzeti irányú, pártpolitikán felül­­álló agrár napilapot sem lehet megindítani. A magyar földmives társadalomnak minden egyes rétege úgy kerülhet csak az általa megkí­­vántató erkölcsi és szellemi magaslatra, ha min­den egyes gazda öntudatosan fogja tudni értékét nemcsak megmérni, de ha arra szükség van, ér­­vényesíteni is a mezőgazdaság és a nemzeti érde­kek védelmében. Tudvalevő, ho­gy a nagy gazdaságpolitikai kér­dések sohasem a parlamentben, hanem az egyes gazdasági érdekképviseletek szervezettségén, össze­tartásán és erején dőlnek el S itt jut majd munka­tér a mezőgazdasági kamaráknak a nagy kérdések előkészítése, kidolgozása, az agrárközvélemény táj­­ékoz­tatása s az állásfoglalás megszervezése tekin­tetében. Ak­kor, amidőn a mezőgazdasági kamarák a gazdaközönség szellemi, anyagi és erkölcsi erejének össze­töm­örí­tésév­el és helyes irányba terelésével vé­gezni fogják az agrikultúra fejlesztését, ugyanak­kor az agrártársa­dalom öntudatának ébrentartá­sával, gazda társadalmi megszervezettség­gel fogja a nemzet érdekeinek kívánatos és szükséges gazda.

Next