Szózat, 1922. július (4. évfolyam, 149-173. szám)

1922-07-02 / 149. szám

Szilifee nap a Házban Rupert Rezső hosszadalmas beszéde az incsi.mnkászos Tartalmatlan Interpellációk Az olyan napok emlékezetét, mint a mai, jobb volna kitörölni a nemzetgyűlés történetéből, mert komoly munka helyett a leghaszontalanabb időfecsérlést jelentette. Különösen bántó volt az ellentét a tegnapi üléssel szemben, amelynek ma­gas színvonaláról egy egész délelőttre visszazök­­kentette a nemzetgyűlést abba a sivár hangulatba, amely az első nemzetgyűlés utolsó napjait szinte elviselhetetlenné tette minden jó érzésű magyar embernek. A nap hőse Devecser képviselője, Rupert Rezső volt, aki ezúttal is kínos tanúbizonyságát adta an­­nak, miképpen kell az ország drága idejét kétség­­­beejtően unalmas ismételgetésekkel fecsérelni. A nemzetgyűlés eme egyik legmonotonabb és legér­­dektelenebb szónoka 10 óra tájban kelt fel he­lyéről és csak úgy 1 óra tájban ült vissza. Közben egyhangúan fölmondta egész leckéjét, amelyet vég­től fogva ismerünk. Beszélt osztály­politikáról, kül­földi barátságról, a jogrendről, az internálásról, az erzsébetvárosi közi robbanásról, közben kije­lentette, hogy még mindig lövészárokban van, de minderről nemcsak egyszer, hanem bőséges ismé­telgetésekkel is beszélt úgy, hogy akik unalmukban egy-egy félórára kimenekültek a folyosóira, vissza­tértükkor azt hihették, hogy­ Rupert a távozásuk­kor előunalmaskodott mondatát folytatja. De, sajnos, nem jelentettek színvonalemelke­­dést az interpellációk sem, amelyek között Fábián Béla a hadifoglyok ügyében Szibériától Csótig hetet-havat összehordott anélkül, hogy valami különösebb magva lett volna felszólalásának. Nem volt sokkal szerencsésebb a szociáldemokrata in­­terpellálónak, Kábák Lajosnak panaszkodása sent, míg Szakács Andor közderültség közben ar­ról interpellált, amiben mindnyájan igazat adha­tunk neki, hogy a forgalmi adó népszerűtlen. Bogita János a tatai választás utóhangjaival fog­lalkoztatja a Házat, amely 3 órára nagyon el­veszthette már türelmét, mert az utolsó interpel­lációkat már nagyjából csak a padok hallgatták. A nemzetgyűlés szombati üléséről a következő részletes tudósításban számolunk be: Petűtiök, panaszok A nemzetgyűlés szombati ülését 10 órakor nyitotta meg Gaal Gaszton elnök. A bejelentések során a Ház tudomására hozza az elnök, hogy újabban Bogita János, Huszár Elemér, Dréhi Imre és Édes Antal mandátuma ellen adtak be petíciót. Ezután­ Budai­ Dezső emelt panaszt Rákóczi Ferenc képviselő mandátuma ellen, aki előírt idő­nél később mondott le hivatali állásáról és­ így nem lett volna választható. A panaszt kiadják a bírálóbizottságnak. Az elnök ezután felolvastatja az interpellációs könyvet, majd folytatják az Indemnitási vitát. Az első szónok Rupert Rezső. Beszéde elején a választójogi rendelettel foglalkozik, melyet nem tart törvényesnek, hanem a­­ kor­mány ell­enesnek te­kinti azt és éppen ezért önmagát sem tartja tör­vényhozónak és ő csak konvencióból vesz részt a mostani alakulatnak a gyűlésén. Rupert ezen szavaira nagy zaj tört ki a jobb­oldalon. Többen kiáltják: Rendre, rendre! így nem lehet beszélni! Kétségbevonja a nemzetgyűlés tör­vényességét! Elnök figyelmezteti a szónokot, hogy kijelen­tései meg, nem engedhetők. Rupert Rezső áttér a miniszterelnök pro­gram­jának biztálatára. A miniszterelnök az osz­tályigények politikai nivellálásáról szól s ugyan­abban az időben a főrendiház visszaállítását kö­veteli. Zsilinszky Endre: Kétkamarás rendszert akar életbeléptetni! Hedry Lőrinc: Franciaországban leshet, ná­lunk nem? Rupert Rezső: Tudja, hogy a második ka­mara neon lesz demokratikus. Egykamarás tör­vényhozási mellett is precízen működhetünk. A nyomor korszakában luxuscikk a második ka­mara és sokba is kerül. (Zaj a jobboldalon.) Patay Tibor: Nem kerül semmibe nem­. Rupert Rezső: Ha nem is kapnak fizetést a felsőház tagjai, maga az intézmény fönntartása sokba kerül. Helyesli a miniszterelnök kijelenté­sét, amelyet tegnap az önmérsékletről tett, helyesli azt is, amit az osztályok összeolvadásáról mon­dott, mert erre a mai tragikus napokban tényleg szükség van. Az általános titkos szavazati jogot az egész nemzetgyűlés kívonta. Fölkiáltások az egységes pártban: No, no, mégsem mindenki! Rupert Rezső: A kormány mégsem csinálta meg. Az ellenzék sohasem obstruál és mégis min­dig azzal vádolják. Amíg pártabszolutizmust akar­nak csinálni, béke nem lesz. Tisza István párt­­abszolutizmusa veszedelmet jelent az országnak. Gróf Ráday Gedeon: Nem áll! Viharos ellentmondások az egységes párton. Rupert Rezső: Amilyen része volt Károlyi Mihály politikájának a romlásban, annyi része volt benne a pártabszolutizmusnak is. Mándy Samu: A lázításnak. (Zaj.) Hermann Miksa: Naivitás! Rupert Rezső: Vissza kell állítani hitelünket a külföldön. Ebben a törekvésben szívesen támogat­juk a miniszterelnököt. A társadalmi békét jelölte meg a miniszterelnök, mint amellyel a külföld bi­zalmát megnyerheti. Szeretné, ha ezt a miniszter­­elnök komolyan venné. Sajnos, a miniszterelnök erélyesen szembeszállt az amnesztia további gya­korlásával és azzal a törekvéssel,­hogy az emigrá­ciót megszüntessék. Csak azokról beszélek, akik nem bűncselekmények miatt, hanem elkeseredés­ből mentek ki. A Kun Bélákat, a közveszélyes gyil­kosokat, az őrülteket nem akarom menteni. De ott van Lovászy Márton, aki igazi magyar érzéstől van átitatva. Vagy ott van Garami, aki leső volt, aki a kommunizmust megtagadta. Szabó Imre: Garami még király is lehetett volna! Közbekiáltások: A héberek között. (Zajos de­rültség.) Rupert Rezső: Amíg elitélhetnek internálásra embereiket bírói ítélet nélkül, addig társadalmi, pártközi békéről szó sem lehet. A rendőrállamot le kell építeni, mert rendről, jogbiztonságról és vagyonbiztonságról így nem siét szó. Rupert Rezső: Visszagondolok az Erzsébet-*»á­rosi Kör ellen elkövetett bombamerényletre. A bel­­ügyminiszternek parancsot kellett volna adnia, hogy addig ne nyugodjanak, amíg a tettesek kézre nem kerülnek. Példát vehetünk Németországról, ahol azonnal rátette a hatóság a kezét arra a szerve­zetre, amely Rathenau meggyilkolását szervezte. Ahol a kormány kegyétől függ, hogy valakit meg­büntetnek-e, vagy sem, ahol amnesztiát osztogat­nak, ahol hazug parlamnentarizmus van, ott társa­dalmi békéről és külföldi hitelről szó sem lehet. A párthatalmat az államh­atalomma­l azonosítják. A külföld bizalmát nemcsak a társadalmi békével, hanem a minden vonalon való takarékoskodással szerezhetjük meg. Nem osztja Friedrich István véleményét, hogy a bankjegy-szaporulatot munkamegkezdésre for­dítsuk. Friedrich István: Bizonyos mértékig. Rupert Rezső: Ha itt rend lesz, ha biztonság, nyugalom van, akkor a tezaurált bankók előke­rülnek, a külföld is bevonul a fölösleges tőkéjé­vel és megindul a munka. Szól az előző pénzügyminiszterekről, majd Kátayról elismeri szaktudását, jóakaratát, de amíg a költekezést nem tudja meggátolni, addig az adós törvényeivel nem megy sokra. A külkereskedelmi politika is igen rövidlátó, a körülöttünk lévő álla­mokkal már régen meg kellett volna kötni a szer­ződéseket. Ma szükség van arra, amit a miniszter­el­nö­k hangsúlyozott, hogy teljes áldozatkészséggel ei sietnünk a haza megmentésére, mert az ország végveszélyben van. Az éhhalál és elpusztulás előtt álltunk! Miért nem jönnek a nagy gazdagok s mi­ért nem teszik le az áldozatot az ország oltárán? Még azt sem segítették elő, hogy az idegen ország­ban sínylődő testvéreinket hazahozhassuk. Ma már sokban nyugodtabb ugyan a hangulat, mint eddig vo­l, mert a sajtóban is nagyobb az egyetértés.­­ A kormánytól semmiféle áldozatot nem várhatunk. Az indemnitási javaslatot nem fogadja el. A hétfői ülés napirendje Scitovszky alelnök indítványozza, hogy a Ház hétfőn délelőtt 11 órakor tartsa legközelebbi ülé­sét, melynek napirendjére tűzzék ki az indemni­­tási törvényjavaslatról szóló vita folytatását. Ezután áttérnek az interpellációkra. In­terpeláció a határzárról Haller József: Egyes n­y­ugat ma­gy­aror­szági határmenti községek lakóit érte sérelmekről szól. Ki vannak térve a vámőrök zaklatásának, különö­sen a határátlépési igazolványok kiállítása körül érik sérelmek, holott a községek földje rendszerint a határon túl van. Interpellációt intéz a kormány­hoz azzal a kéréssel, hogy egyszerűsítse a határ­­átlépési igazolt­ányok kiállítását, amit bízzon a községi elöljáróságokra, továbbá tegye vizsgálat tárgyává Zsír községnek az ottani vámőrségre vonatkozó panaszát. Fábián az oroszországi hadifoglyokról Fábián Béla az oroszországi hadifoglyok helyzetéről, a visszatartott túszok hazahozatalá­­ról, a csóti hadifogolytáborról és a foglyok vis­­­szatartott­ illetményeinek, rendezéséről intéz inter­pellációt a kormányhoz. Felhívja a kormány figyelmét arra, hogy vannak hadifoglyok, akik nem túszok. A kormánynak módot kell találni ezek hazahozatalára is. Részletesen ismerteti ez­­után a csóti hadifogolytáborban történt eseménye­ket, ahol minden hadifogoly ellen vizsgálatot ind­­ítanak meg, amelyek­­szerinte sokszor nem meg­ölelő keretek között mozornak. felemlíti, hogy lock! '■ ' borban 10.000 ember egy hónap a Sándrzi: Én is ott voltam, nem tudok Bizonyosan senki sem törődik vele és egészen be­nőtte és eltakarta már a tuja és az örökzöld és a tűz ... És a régi házat is meg kellene nézni, nagy, sárga kapujával . . . Hányszor, hányszor szaladt ki azon a kapun és visszatért megint. Miért nem mehet most is oda vissza? Apjához, anyjá­hoz, a kis pirosterítős asztalhoz ... a csokolá­dés-tejes rizskásáihoz . . . vaniliaszaghoz . . . gömbölyű, drótból font kötőkosarához, a fehér kis macskához és Flóra grófnő történetéhez, amit a padláslépcsőn olvasott . . . Milyen jó volt otthon, Istenem . . . Ah, a zene ... milyen szép, mégis ... Sírni kell az embernek és jól esik ez a sírás... Vájjon Margit is sír? Jóskáért? Vagy kiért? ... Szeszélyes egy asszony, nem lehet tudni, mi van a szive mé­lyén ... Pedig egy ilyen kiváló ember . . . ilyen szép ember... Vájjon miért nem szereti Jóska is a zenét? Talán mert szegyel sírni... Ah, miért is kellett elmennie az erdőbe? Miért is hagyta őket egyed­ül? Ha most itthon volna, itt ülne ő is... Itt, melelte, a ritvánon... Mint a múltkor, mikor véletlenül egészen közelhajolt... és a haja ciga­retta szag­a ... — Margit! Szinte kétségbeesett volt a hangja. .­­Margit szívem! ... Ne haragudj ... Nem bí­rom tovább... Ez a klasszikus zene... Szörnyű... Ne, ne haragudj .. Látod, nem értek hozzá ... Margit leejtette a kezét. Megrándult a válla. Aztán felnevetett. — Mire gondoltál? Giza előrehajolt. Bekapcsolta szorosra -rend­es-is az övét. — Es te? — Én imádkoztam, — mondta csöndesen Margit. Aztán felállt és kinyitotts az ablakot. Nem fogsz fázni, fóza? — Nem. Csak nyisd ki, kérlek. Egyszerre könyököltek ki. De ebben a pilla­natban Giza megkapta a Margit kezét. —­ Te! Itt valaki leskelődött. Lent, az utcán, sötét árnyék tűnt egyre mesz­­­szebb s Margit felnevetett. — Azt mondják, a rossz lelkiismeretű emberik látják bűnös gondolataik árnyékát az ablakuk alatt... De hát nekünk nincs talán okunk félni ettől... Megnézem, ki az ... Kihajolt. Giza aggódva fogta vállon, de a má­sik asszony nem félt és nem szédült. Utána tekin­tett az árnyéknak és merően nézte. Mintha oda akart volna kiáltani neki valamit . . . De nem kiáltott semmit mégsem. Visszahúzó­dott és azt mondta Gizának: — Hogyan lehet az, hogy te meglátod az ilyes­mit? Hiszen ez egy elkésett kísértet lovag volt a Chopin polonaise-jéből . . . — Igen? — kérdezte Giza lassan. És most hir­telen mély szégyenkezéssel és furcsa ujjongással CTC-zte, hogy igen, érti, érti, érti,. .. és szereti a ze­nét . . . De Margit felém varta a függő lámpát. Világos lett. Most Giza megpillantotta komoly, széles arcát a tükörben és azt mondta: — Micsoda haszontalansáig! És csönd lett megint a szobában. Az asszonyok maguk elé néztek. — Lehet az is, hogy­ gyümölcstolvaj volt, —­­mondta hirtelen Margit. ■f— Va­lószínű, — felelte meggondoltan Giza. Azután aludni mentek a gondolataikkal és a zenével, ami a lelkükbe vegyült. Nem szóltak ee máshoz többet. 3

Next