Szózat, 1922. augusztus (4. évfolyam, 174-199. szám)
1922-08-01 / 174. szám
Mrga 10 koronaSzerkesztőség és kiadóhivatal: ELŐFIZETÉSI ÁRAK: VI. RÓZSA UTCA 111. (Podmaniczky utca sarok) TELEFON: Szerkesztőség: József 63—52, József 64—46, kiadóhivatal: József 63—51 KERESZTÉN¥ POLITIK#I NMPIEMP Negyedévre _ _______ 280 korona Egy hónapra_______ 100 korona Egyes szám ______... 5 korona gróf Bethlen István nagy beszéde a becsületes nemzeti demokrácia uralmáról A szociáldemokraták deklarációja nem más, mint az októberi radikális Programm — Garami Ernő összefogott az ellenséges államokkal Magyarország ellen — A radikalizmust a császári demagógia csempészte az országba a nemzeti törekvések letörésére . A nép áldása arra száll, aki a földreformot becsületesen és gyorsan megvalósítja A nemzetgyűlésnek hosszú időre elért és Után ma nagy napja volt, gróf Bethlen István kormányelnök adott választ és összefoglaló visszautasítást mindazokra a megjegyzésekre és vádakra, amelyekkel az ellenzék szónokai a kormány politikáját és programmját illették. A nemzetgyűlésen még nem hangzott el egy beszéd sem, amely gróf Bethlen Istvánéhoz bármely tekintetben is hozzámérhetővolna. A miniszterelnök beszéde annyira átfogó volt, annyira átgondolt és a nemzeti eszme szempontjából oly magas nézőpontról tekintette át életünket, oly tágas horizontot vont a napi politika eseményei mögé, amilyen parlamenti beszédből az ellenforradalom diadalra jutása óta még nem rajzolódott ki elénk, sőt ezzel a beszédével Bethlen túlszárnyalta diadalmas választói körútjának méltán nagyratartott beszédeit is. De Bethlen tegnapi beszédében nemcsak mint államférfit tett ki magáért, aki határozott férfiasságával gróf Tisza Istvánra emlékeztetett, hanem mint a politikai élet arénájában küzdő bajvívó is, mert ritka higgadtságai és amellett mégis félelmetes debatternek bizonyult. Vágásai, amelyeket ellenfeledre mért, ■fjem félrecsúszó és erőtlen laposvágások volt. Gróf Bethlen István miniszterelnök: Az indemnitás általános vitája egy hónapnál tovább tartott annak ellenére, hogy úgy a kormány, valamint az összes pártok igyekeztek azokat a súlyos kontro- verziókat a vita anyagából kikapcsolni, amelyek a pártot és a kormányt az ellenzéktől elválasztják. Az a tény, hogy az indemnitás általános vitája ily hosszúra nyúlt, bizonyítéka annak, hogy egyfelől a képviselők jelentékeny száma nem képes, vagy nem akarja a maga felszólalását azokhoz a keretekhez mérni, amelyeket nekünk a Ház tárgyalásainak ökonómiája előír, másfelől pedig bizonyítéka annak is —, és ezt nyomatékosan hangsúlyozom —, hogy házszabályaink teljesen elavultak (úgy van! Úgy van! jobbfelül és a középen.) és nem képesek a tárgyalások gyorsaságát úgy biztosítani, ahogy az a nemzet érdekében állana. (Igaz! úgy van! jobb felől és a középen.) — Hogy a vita egy hónapig tartott, annak mentsége az, hogy a választások után szükségét érezték a pártok az új politikai elhelyezkedésnek. Szemtanúi voltunk, hogy egyes pártok a maguk küzdelmében bizonyos frontváltoztatásokat eszközöltek. Ennek oka az, hogy a választások rendjén mélyreható eltolódások sültek a pártok erővitáiba, mindegyikük az ellenfél elevenére talált, csontig ható, sőt halálos volt. Hogy éles leleplezései mennyire találók és megsemmisítőek voltak, azt legjobban a megdöbbenésnek ama csöndje bizonyította, amellyel a meghökkent ellenzék beszédét végighallgatta. Ha beszéde polemikus részéből a legsikerültebbet akarnék kiemelni, gondolatai fegyverét talán ott forgatta a legbravilráisabban, ahol az októbristákat vágta le. Nem csekély örömünkre szolgál az, hogy beszédének e részében a miniszterelnök a maga kiváló egyéniségének románcával lapunknak azt az álláspontját vonta be, amelyet mi az ellenforradalom óta szakadatlanul hirdettünk és amely abban az igazságban csúcsosodik ki, hogy nemzeti életünk megrontásában a radikálisok, szélső liberálisok és szabadkőművesek működése volt a legbűnösebb s hogy az ő köreikből kiinduló ragály mételyezte meg az igazi programnjukról letérő magyarországi szociáldemokráciát is. A miniszterelnök beszéde után a politikája mögé sorakozó magyarság -bizonyára még öntudatosabban, még nagyobb lelkesedéssel és még nagyobb önfeláldozással fogja kivenni részét a nemzeti élet újjáépítésének sorsdöntő munkájából,szonyaiban, úis erők merültek föl a politikában, — a szociáldemokrata párt — de oka talán az is, hogy a mai súlyos gazdasági és pénzügyi helyzetben épp úgy, mint a kormány, az összes pártok is keresik az alkalmat és a módot arra, hogy a politikai küzdelem mezejéről kirekesszék azokat a kérdéseket, amelyek útjába állanak e súlyos problémák gyors megoldásának. A polgári pártok egységére szükség van . A kormány is új helyzettel állt szemben. A régi nemzetgyűlésen egységes ellenzéki táborral álltunk szemben s bár bizonyos elvi differenciák alapján frakciókra oszlott is az a tábor, taktikailag mégis egységes volt. Ma az ellenzék három külön csoportra oszlik. Szemben állunk a keresztény ellenzékkel, a liberális ellenzékkel és a szociáldemokrata párttal. E három tábor között a taktikai öszszefogás lehető ugyan, de nem hiszem, hogy bármelyik tábornak nem volna-e épen elvi szempontból kárára, ha ezt tenné. Ez bizonyára gyöngesége az ellenzéknek, azonban a kormány a maga részéről annyival többre becsüli ezt a lehetőséget, hogy normális parlamenti tárgyalásoknak vesse meg alapját és olyan politikai békét készítsen elő, amelynek keretén belül a normális parlamenti tárgyalás lehet, hogy távol áll a kormánytól az, hogy ezt a gyengeségét az ellenzéknek taktikailag a maga részére kiaknázni akarná. Távol áll, mert a kormány szükségesnek tartja a szociáldemokrata párt politikai előnyomulásával szemben, hogy lehetőleg a polgári társadalomból és a polgári politikai pártokból mindezen ellentétek kiküszöböltessenek, amelyek eddig a polgári társadalmat megosztották és lehetetlenné tették az együttes küzdelem fölvételét a szociáldemokráciával szemben. [Igaz! Úgy van félénk helyeslés jobbfelöl és a középen.) — A kormány« ezen szempontokból kiindult'», kitart azon fölfogása és azon törekvése mellett, hogy itt a Házban, amennyire lehetséges, a politikai békét és a normális tárgyalási lehetőségeket megteremtse. (Élénk helyeslés jobbfelől és a középen.) Már azon beszédemben, amellyel az indemnitási vitát bevezettem, alkalmam volt kifejezést adni ennek a gondolatnak, amelyre az ellenzék részéről visszhangot itt kapott a kormány. Az ellenzék különféle frakciói más és más föltételekhez fűzték az ilyen állapot létesítésének lehetőségét, nagyjában és egészében azonban öt szempont domborodott ki ezen föltételekből, amelyeket külön-külön tárgyalni kívánok most magam is. A kormány senkit sem üldöz politikai meggyőződéséért . Az egyik föltétel az volt, hogy a kormány szüntesse be a választások után a politikai üldözést. Én azt hiszem, hogy ennek a föltételnek betartása és létesítése a mi részünkről semmi nehézségbe nem ütközik, mert mi senkit sem akarunk üldözni, mi senkit nem is üldözünk És amennyiben az ellenzék egyik vagy másik tagja azt a benyomást nyerné, hogy akár a kormány, akár a kormány valamely közege valakit, egy választót, vagy a választók bizonyos tömegeit abból az okból, hogy a választásnál ilyen vagy amolyan politikai magatartást tanúsított, üldözni akarna, kérem, méltóztassanak bizalommal fordulni a kormányhoz, mert semmi sem áll távolabb a kormánytól, mint az a szándék, hogy valakit politikai meggyőződéséért vagy magatartásáért üldözzenek. Hasonló továbbá az álláspontom, a reparáció kérdésében is. Már kifejtettem, hogy amennyiben az ellenzék egyik vagy másik kerületben viszszaéléseket tapasztalt volna, ezekkel szemben a reparációnak három lehetősége van. Az egyik reparáció a büntetőbíróságok útján, a másik a panasz vagy petíció útján, a harmadik pedig fegyelmi úton nyerhető el. Az első két mód olyan fórumok elé tartozik, amelyek nem a kormánytól függnek és amelyekben az ellenzék is megbízhatik. Ami a fegyelmi utat illeti, itt is csak azt mondhatom, hogy ha tényleg bebizonyosodnék, hogy egyik vagy másik kormányközeg hatalmi körét túllépte vagy a kormány rendeletei ellen cselekedett volna, a teljes reparációt bármikor készek vagyunk megadni.Az intemnitást bevezető beszédemben azt is kifejtettem, hogy a kritika joga az ellenzéké, ellenben a parlament munkarendjének beosztása és a parlament vezetése a kormány kötelessége E munkakörök megosztását tiszteletben kell tartanunk, mert csak ezen az alapon lehetséges becsületes együttműködés a kormánypárt és az ellenzék között. Ezzel a felfogásommal azonban gróf Apponyi Albert azt mondotta, hogy tessék a kormán®. A miniszterelnök beszéde