Szózat, 1922. október (4. évfolyam, 225-250. szám)
1922-10-01 / 225. szám
nak délibábja csalogatja az embereket és többnyire nem a legmagyarabbakat és a legtisztességesebbeket társadalmunkból, addig minden állami korlátozás mellett is egészen bizonyos: sok megy ki az országból, ami nem igazán felesleg és sok jön be az országba, amire nem a nemzet egyetemének, csak nagyon keveseknek, elsősorban pedig a spekulánsoknak van szükségük. Az egyedüli radikális megoldása a behozatal és kivitel szbályozásának: az állami monopólium volna. Tessék a kereskedelemnek megelégedni ezt belföldi forgalommal! Mert hiába szabályozza az állam a behozatalt és a kivitelt, hiába köti engedélyhez: egyefelől vajmi nehéz úgy összeválogatni az engedélyeseket, hogy az csupa kifogástalanul rendes, tisztességes ember legyen, másfelől még nehezebb úgy összeválogatni őket, hogy tisztességes és hazafias elemek igazságtalanul háttérbe ne szoruljanak, ha különben még olyan tökéletesen működik is az engedélyezés. És hiába emelik fel az államnak jutó kiviteli illetékeket, ez ha többfel is juttat szám szerint az államkasszába, de viszont a drágaságot is fokozza, mert a mohó spekuláció nem nyugodva bele a nagyobb illeték folytán megkereskedett nyereségébe, újabb árfelhajtással igyekszik e relatív veszteséget pótolni. Hátrányai tehát a mai rendszernek: lehetetlen az államnak tökéletesen kezében tartania a behozatal és kivitel szabályozását, lehetetlen igazán céltudatosan javítani a kereskedelmi mérlegünket, ezzel javítani a pénzünk nemzetközi értékét és belső vásárlóértékét, ezen keresztül pedig megfékeznie a drágaságot; 2. lehetetlen a kivitelre jogosan igényt tartók között teljes igazságot teremteni és kereskedelmünk közismert idegenvérűségénél és szelleménél fogva önkéntelenül is nem a magyar faj gazdasági erősítése, hanem nagyobbrészt nem magyar és nem keresztény elemek további gazdasági túltengésére vezet a mérhetetlen konjunkturális nyereség; 3. a kiviteli illetékek emelése belső drágulást okoz, de viszont az árak emelkedésével sohasem lehet kellő arányban emelni az illetékek arányát; 4. az az óriási konjunkturális haszon, amely pénzünk belső vásárló értéke és a világiparitás között a legtöbb cikkben fennáll, az a sok milliárd nem a nemzetegyetemének jut, nem is az államnak túlnyomó részben, hanem magánosoknak, mégpedig nem is a legértékesebb emberanyagnak, tehát az állam vesztesége mellett még a magyarság gazdasági erejének emelése helyett egészségtelen elsorvadásokat hoz létre a magyarság rovására, ami mind megengedhetetlen. Ezzel szemben ha az állam monopóliumszerűen kezelné a behozatalt és kivitelt, mindez a káros és kóros következmény elmaradna és mint ezen ilyen konjunkturális haszon az állam kasszáját gyarapítaná. Feltesszük a kérdést: Nem volna-e helyesebb és méltóbb a magyar államhoz, ha azok a milliárdok, amelyek a kivitel konjunkturális nyereségeiből feneketlen magánzsebekbe vándoroltak idáig, köztisztviselőink és diákságunk életstandardjának emelésére, új kulturális intézmények létesítésére, iskolák és főleg szakiskolák, kísérleti állomások és mintagazdaságok berendezésére jutott volna? Hol van az megírva, hogy egy olyan ostoba közhely kedvéért, amilyen a „szabad kereskedelem“, az élet és halál borotvapengéjének élén himbálózó magyar nemzetnek legszentebb faji céljait, életét és jövőjét is fel kell áldoznia? Ki az a vakmerő, aki kereskedelmi szabadságot akar a magyar nép élete árán is? És ki az a vakmerő, van-e olyan magyar, akinek kell egyáltalán bármiféle elv, ezek között éppen a szabadkereskedelem, akkor, amikor szemünk előtt hullatja le drága szirmait fajtánk virágja és fonyad el nemzetünk táján a legtöbbet ígérő gyümölcstermés? És még ha nehéz helyzet elé állítaná is az állam kiviteli és a behozatali monopóliuma egyik-másik exisetenciáját társadalmunknak! Hát lehet és szabad egy-két száz vagy ezer ember egyéni érdekének kíméléséért a milliók érdekeit elhanyagolni? De tovább kell a magyar millióknak az a becstelen luxus, amit itt a fővárosban selyemben, prémben, bársonyban látunk magunk előtt? Mulhataatlanul kell a magyarnak Október nyolcadikén kezdődik Budapesten a XIV. országos katolikus nagygyűlés, amely a katolikusság részéről egyre fokozottabban és impozánsabban megnyilvánuló érdeklődés folytán kiemelkedik a rendes keretek megszokottságából. .A vidékről eddig mintegy tizenhatezren jelentették be részvételüket, jórészt a vidéki katolikus papság tagjai, de igen sokan a hívők köréből is. Különösen nagy számmal vesz részt a nagygyűlésen a Dunántúl és a Duna—Tisza köze katolikus népe, de a Tiszántúlról is sokan fognak felrándulni a fővárosba, hogy jelen legyenek a magyar katolikusság országos kongresszusán. Képviseltetik magukat a németországi,, lengyelországi és olaszországi katolikusok is, akik küldöttségekkel vesznek részt a nagygyűlésen. Az előkészítő bizottságnak a Ferenciek tere 7. szám alatt levő irodahelyiségében hetek óta lázas munka folyik. Itten készítik elő a három napra terjedő nagygyűlés részletes programmját, az első napi ünnepélyes felvonulás tervét és itten gondoskodnak arról, hogy a sokezer vidéki résztvevő megfelelő szállásihoz jusson. Az előkészítő bizottság élén Zsembery István nyugalmazott főispán, a Katolikus Népszövetség igazgatója áll. At magyarság megbontása egyedül a destrukció érdeke A Szózat munkatársa felkereste dr. Ernszt Sándor pápai prelátust, nemzetgyűlési képviselőt, aki a katolikus nagygyűlés történetéről és céljairól, valamint a magyar katolikusságot érdeklő egyéb kérdésekről többek között a következőket mondotta: —■ Az első katolikus nagygyűlést Vaszary Kolos bíboros hercegprímás hívta egybe a kilencvennes évek elején. Ennek az első nagygyűlésnek, amely az egyházpolitikai harcok idején zajlott le, az volt a célja, hogy a magyar katolikusságot figyelmeztesse azokra a veszedelmekre, amelyek az egyházpolitikai javaslatok kapcsán fenyegették. Demonstratív és tiltakozó jellege volt az első kongresszusnak, amely azonban — mint ismeretes — célját nem érte el, de elérteazt, hogy a magyar katolikusság öntudatra ébredt és társadalmi erejéről életjelt adott. Az egyházpolitikai harcok elmúltak, de a katolikus nagygyűlések továbbra is megmaradtak. Az évek során politikai jelentőségükből természetszerűleg és igen helyesen sokat veszítettek és lassanként tisztán társadalmi jelleget kezdtek ölteni. Újabban a politika teljesen ki van kapcsolva a katolikus nagygyűlések programmjából és a kongresszusokon egyedül az összkatolikusságot érintő hitéleti és társadalmi kérdések kerülnek szóba. Óvhatatlan azonban, hogy az országos politika a nagygyűlésekről tökéletesen száműzve legyen, mert a politika kérdései igen sokszor szervesen kapcsolódnak bele a magyar katolicizmus problémáiba, — így nincsen kizárva — ámbár a programmon nem szerepel —, hogy a nagygyűlés valamelyik szónoka nem fog-e megemlékezni a néhány héttel ezelőtt lezajlott pusztaszeri incidensről Az államfő és a kormányelnök protestáns volta ugyanis némelyekben azt a tévhitet kelti, mintha az államélet megnyilvánulásaiban a protestánsok számára bizonyos kedvezések történnének. Ennek a sajnálatos aggodalomnak azonban kétségtelenül semmi alapja sincsen és én részemről egyetlen konkré esetet sem tudnék megnevezni, amely az idegességet indokolttá tenné. Magyarországon senki sem akarja elnyomni a katolikusságot, de elnyomni nem is lehet, mert a katolikusság minden tekintetben olyan hatalmas erőt képvisel, amelyet meggyöngíteni senki és semmi nem képes. . .A katolikus nagygyűlésnek semmiképpen sem lehet célja természetesen, hogy a nullás felekezetek közötti harmóniát megzavarja. Sohasem volt szüksége az országnak annyira az egyetértésre, mint mostan. .A kereszténység egyetemes gondolatának kell úrrá lenni a telkeken, hogy a széthúzó nemzeti erők közös munkára fogjanak össze. A magyarság sorsáról van szó és a magyarságnak, legyel*o£z katolikus avagy protestáns, közös nagy ellenségei vannak, amelyek ellen együttesig kell védekeznie. .A széthúzást a katolikusok és protestánsok között a destrukció szítja, mert a magyarság megbontása egyedül a destrukciónak lehet érdeke. Az idei katolikus nagygyűlésen résztvevő hatalmas tábor, erejével és egységével a destrukció elleni impozáns demonstráció lesz. Soha még ilyen jelentősége a katolikus nagygyűlésnek nem volt, mint az ideinek Zsembery István nyugalmazott főispán, a nagygyűlés előkészítő bizottságának ügyvezető elnöke, a Szózat munkatársának a következőket mondotta: — Az idén tizennegyedszer mozdul meg a magyar katolikusság, hogy a katolicizmus erejét megmutassa és hogy az ingoványos talaj felé rohanó magyarságot észretérítse. Sojtia még ilyen súlya és jelentősége magyar katolikus nagygyűlésnek nem volt, mint ennek. A nagygyűlésen mindazok a problémák szóba fognak kerülni, amelyek a magyar katolikusságot érdeklik és véleményét visszatükrözik. Az egyházi és világi szónokok szine-java szerepel a nagygyűlésen és ezek mind rá fognak mutatni a magyar katolikusság történelmi jelentőségére és jövő hivatására. Az idei nagygyűlés hatalmas megnyilatkozása figyelmeztető, hogy hol keressük a siralmas helyzet megjavításának módját. A katolikusság egységes ereje az a szilárd pont, amely körül újra tömörré jegecesedik a destrukció füzével csöppfolyóssá olvasztott nemzet és társadalom. J1 katolikus nagygyűlés programmja A XIV. Országos Katolikus Nagygyűlés rendje a következő: Október 8-án, vasárnapon: Reggel 9 órakor szentséges körmenet a Ferencesek belvárosi templomától az Országház térre, ahol ünnepélyes Feni Sanctóval Csemoci János bíboros, Magyarország hercegprímása szentmisét, Boros Alán szentbenedekrendi főgimnáziumi igazgató szentbeszédet mond. Délután 2 órakor a németajkuak diszülése a régi országház üléstermében. Délután 3 órakor a tótajkuak diszülése a Középponti Katolikus Körben. Délután 4 órakor 1. nyilvános (megnyitó) gyűlés a székesfővárosi Vigadó termeiben. Beszédet mondanak: gróf Zichy János, az Országos Katolikus Szövetség elnöke, Schioppa Lőrinc pápai követ, Szabó József nemzetgyűlési képviselő, Prohászka Ottokár székesfehérvári püspök. Október 9-én, hétfőn. Reggel 9 órakor szentmise az Örökimádásitemplomban, mondja Schioppa Lőrinc pápai nuncius, utána ugyanott eukarisztiikus díszgyűlés. Délelőtt 11 órakor a székesfővárosi Vigadó termeiben a szakosztályok gyűlései. Délután 4 órakor II. nyilvános gyűlés a székesfővárosi Vigadó termeiben. Beszédet mondanak: Wolkenberg Alajos egyetemi tanár, Patacsi Dénes nemzetgyűlési képviselő, Túri Béla, a Szent István Társulat alelnöke, Csiszarik János c. püspök, Haller István nemzetgyűlési képviselő. Október 10-én, kedden: Reggel 8 óraikor Tedeumos szentmise a Szervitáké templomában, mondja Szmrecsányi Lajos egri érsek. Délelőtt a különböző katolikus egyesületek és intézmények díszgyűlései. Délután fél 3 óraikor zárt ülés a Középponti Katolikus Kör fehér termében. Délután 4 órakor III. nyilvános (záró) gyűlés. Beszédet mondanak: Gerevich Tibort egyetemi tanár, Ernszt Sándor prelátus , P. Zadravec István tábori püspök, Wolff Károly, a főudvarnügyi bíróság elnöke, Csemoch János bíboros-hercegprímás. Este 8 órakor a Középponti Katolikus Kör fehér termében diszlakoma. A katolikus nagygyűlés hatalmas tiltakozás lesz a destrukció ellen Ernszt Sándor és Zsembery István a XIV. országos katolikus nagygyűlésből — A Szózat tudósítójától. — az az undok keleti zabálás, amit társadalmunk fajilag legalsóbbrendű és legidegenebb rétegei véghezvisznek ma a fényes vendéglőkben? Szüksége van ennek az országnak a terménytőzsde luxus-intézményére, ahol pár idegen ügynök játszik magyar milliók életével? Hát a szabadság ma is azt jelenti még, hogy minden jött-ment gazfickó büntetlenül pusztíthassa el lassú sorvasztással azt a magyar középosztályt és azt a magyar népet, amely 1000 éven át és legutóbb a forradalmakban is híven kitartott a nemzet legszentebb eszményei mellett? Keserű kérdések ezek, de nincs rájuk más felelet, mint hogy nem szabadságjogok kellenek ennek a veszendő magyar társadalomnak, hanem egy Drakon, aki irgalmatlaus törvényt szab minden nemzetünket és fajimokát pusztító gazság ellen és ezeket a törvényeket irgalmatlanul végre is hajtja. 1922 OKTÓBER 1 VASÁRNAP A Szózat Képes Az Almanachja