Szózat, 1922. november (4. évfolyam, 251-275. szám)

1922-11-18 / 265. szám

szerkesztőség és kiadóhivatal VI. Rózsa utca III. (Podmaniczky­ utca farA)­­ IIt 1-1. Szerkesztőség II.'áet 63—52, József 64—46, kiadóhivatal: József 63—51 Fiók: (adóhivatal: IV., Városház­ utca 10. Tal. : 77—81. KERESZTÉNY POLITIKAAI NMPIL/IP FŐSZERKESZTŐ: ZSILINSZKY ENDRE ELŐFIZETÉSI ÁRAK Negyedévre _ _ _ _ 560 Korosa Egy hónapra _______ 200 korosa Egyes szám .. .____1­1 Korosa Külföldre egy hónapra 450 korom Választások Angliában Angliában, az alkotmányos szellem szülő­hazájában, most folytak le a nemzetgyűlési vá­lasztások. Nemzeti ünnep volt a szavazás l­apja, éppen úgy telt el, amint azt a hagyó? Hiányaihoz oly híven ragaszkodó angol nép százados szokásai diktálják. *A Londonból ér­kező táviratok jelentették, hogy a nép teljes komolysággal, ünnepi hangulatban járult az urnák elé. Minden szavazó annak a polgárnak magatartásával töltötte ki szavazójegyét, mint aki tudja, hogy szavazatával nagy kérdések eldöntéséhez járul hozzá. Igaz, hogy az angol politikának sorsa nemcsak azt a hatalmas néptömeget érdekli, mely büszkén vallja magát angol alattvalónak, de a világ minden nemzetét is Éppen ezért a brit szavazópolgár választócéduláival bizonyos fokig az egész világ sorsára hat. ■ A leadott sz­avazócédulák a konzervatív párt mellett döntöttek. A l­i­be­rá­ls - kon­z­er­v­a­tí­v koalíció gondolata úgy látszik végképpen megbukott és a brit szavazópolgárság impozáns többsége egy pártra bízta a világbirodalom vezetését és ez a párt a történelmi néven konzervativnek — torynak — nevezett frakció. A Bonar Law vezetése alatt álló párt neve ugyanis históriai, éppen úgy, mint az angol liberális párté is. A brit konzervativizmus éppen nem azt jelenti, amit e név alatt nálunk érten szoktak, épp úgy, mint a liberális név alatt sem szabad azt a politikai irányzatot érteni, amit a csatornán túl, de különösen Európa keletén így neveznek. Úgy a whig, mint a tory elnevezés történelmi és ma már régen nem fejezi ki azt az irányzatot, amelyet e szavak szószerinti fordítása jelent. Ezt a két pártot­ nem választják el súlyosabb világnézet­ben különbségek. Mind a kettő szívósan ragasz­­kodik a brit nemzeti imperializmusnak ahhoz a kifejlesztéséhez, melynek a birodalom hatal­mát köszönheti. A Lloyd George-féle liberaliz­­m­us és az unionisták konzervativizmusa kö­zött voltak ugyan bizonyos eltérések a külpo­litikai kérdések tekintetében, d­e ezek csak az eljárási módokra vonatkoztak. Ha a két párt között komolyabb különbséget keresünk, azt talán egyedül csak gazdasági téren találhatjuk. Az angol liberalizmus a szabadkereskede­­lem híve, a vele szemben álló és most győzel­met aratott irányzat pedig inkább a Chamber­­­ain-féle védő­vámosi rendszer helyességét vallja. A mai gazdasági anarchia közepette, a gazdasági élet csaknem teljes bénultságának napjaiban nem csoda, ha az angol nép a kon­zervatív vezérek által képviselt védővám­­politika mellett nyilatkozott meg. Lloyd George bukása után sok jóslatot hallottunk, amelyek közül nem egy, de külö­nösen a mi úgynevezett liberális lapjaink, a Labour Party, az angol munkáspárt feltétlen győzelmét bizonygatták. Tény az, hogy a munkáspárt megsokszorozta mandátumainak számát, de nagyon távol áll attól, hogy a brit birodalom sorsának intézését kezébe vehesse. Eltekintve attól, hogy a munkáspártba a leg­utóbbi időkben sok olyan neves ember lépett be, kiknek egyéni presztízse is nagyban befo­lyásolta a választókat, kétségtelen, hogy ez az előretörés is csak annak a körülménynek ered­­ménye, hogy az egyes kerületekben két, sőt három polgári párti jelölt állott szemben, míg­os Labour Party csak egy jelöltet állított és azt is csak az ipari vidékeken. Az angol vá­lasztási törvény nem ismeri a pót­választást. Sok helyen történt meg, hogy az Asquith-féle és a nemzeti liberális párt jelöltje együttesen csaknem kétszer annyi szavazatot kapott, mint a néhány szóval elsősorba került mun­­káspárti jelölt. De a mostani választások számadatai azt is igazolják, hogy az angol munkáspártot nem lehet egy néven nevezni a szociáldemokráciával. Az elméleti alap ugyan a második inten­acionálé — természe­tesen vannak két és feles, sőt a harmadik in­­ternacionáléhoz csatlakozó hívek is —, mind­azonáltal kétségtelen, hogy átszervezett angol munkásságnak, melynek számát hatmillió főre teszik, jelentékeny hányada szavazott­­ konzervatív jelöltekre. A szociáldemokraták­­ között fennálló nemzetközi kapcsolatokat az­­ angol munkáspárt csak papiroson tartja. Be­­i bizonyította ezt annak idején, midőn a Labour Party egyik vezető embere, Wedge­wood ezre­des, ki a Fimmer­-féle, Magyarország ellen­­ elrendelt bojkottot a legagtározottabban eb­­­ítélte, annak ellenére, hogy pártja „formai­­lag“ tagja az amsterdami nemzetközi egyesü­letnek. A statisztikai adatok szerint Anglia mint par excellence iparűző ország, választóinak hatvan százaléka az „úgynevezett“ szervezett munkások köréből került ki. Mindennél job­ban bizonyítja a szervezett munkásságnak hangulatát az a körülmény, hogy a három­felé osztott polgári pártok képviselőivel szem­­ben a szakszervezetekbe tömörített munkás­ság a mandátumoknak alig húsz százalékát nyerte el. Ez persze csak Angliában lehetséges, ahol a szakszervezetek nem politizálnak, ahol nincs vörös terror, ahol Henderson, az angol munkásság fővezére is kijelentette, hogy a párt idegenkedik minden erőszakos akciótól. Ha a választási statisztika számadatait nézzük, sajátságos megállapításra jutunk. Az angol választások bebizonyították, hogy a kö­­zéppártok, épp úgy, mint az angol liberális párt is, felőrlődik. Az angol nép óriási több­sége, mint hangsúlyozták, az ipari munkásság jelentékeny tömege is, arra a pártra adta sza­vazatát, mely a legpregnánsabbam fejezi ki a brit nemzeti és imperiális gondolatot, tehát a konzervatív pártra. A nagy angol lapok is hangsúlyozzák, hogy a munkástömegeik sza­­­vazata is inkább a szélső irányzatokra esett, mint a Heindiersom vezetése alatt álló mérsé­kelt jelöltekre. Ez a jelenség ismétlődött meg a német választásokon és megnyilatkozott az utolsó napok olaszországi­ eseményeiben is. Az utolsó évek története világosan bizonyítja, hogy a néptömegek a mellé az irányzat mellé állanak, mely a leghatározottabban jelöli ki politikai céljait; a legvilágosabban tűzi ki út­ját! így történt ez az angol választásokon is, ahol a szavazóközönség imponáló többsége a brit nemzeti imperializmus határozott képvi­selői közül, a „konzervatívnak“ nevezett párt zászlaja alatt csoportosult. A liberálisok adósságai fejében el akarják venni a főváros egész vagyonát Wolff Károly válasza, Vázsonyi támadására A keresztény községi párt pénteken este rendkívül népes pártértekezleten vitatta meg a ma sokat emlegetett közüzemi pótléknak ügyét, amely miatt a liberális sajtó már hosszú hetek óta állandóan támadja a főváros tanácsát és a keresztény községi pártot- Az ülésen jelen volt Buzáth János alpolgármes­ter, Borvendég Géza főjegyző és Lamotte Ká­roly tanácsjegyző is, akik a párt tagjaival megismertették a közüzemi pótlékról szóló elő­terjesztést. Napirend előtt Petrovácz Gyula indítványára a párt egyhangú lelkesedéssel elhatározta, hogy Sipőcz Jenő polgármestert, aki szombaton névnapját ünnepeli, ez alka­lomból üdvözlik és a párt szeretetéről és ra­gaszkodásáról biztosítják. A közüzemi pótlékokról szóló javaslat is­mertetése után Wolff Károly mutatott rá hosszabb beszédben arra, hogy a keresztény községi párt, amelyet a liberális oldalról ál­landóan támadnak a vízdíjak és ezzel kapcso­latban a közüzemi pótlék fölemelése miatt, nem oka a drágításnak. — Ez a drágulás — mondotta Wolff — nem egyéb, mint egyszerű szénkérdés. A viz­­dij ötszáz százalékos drágulását tisztán csak a szénnek 170 koronáról 900 koronára való emelkedése okozta. Erélyesen követeljük, hogy gondoskodjék a kormány és a nemzetgyűlés a szénkartel radikális megrendszabályozásáról! Nem fogjuk eltűrni, hogy a szénbányák azo­kat a sok százmilliós befektetéseket, amelye­ket telepeiken most eszközölnek, egészben a mi agyonsanyargatott generációnkkal fizet­tessék meg. Nem tűrhetjük, hogy a szénbá­nyák a mi zsebünkből negyedmilliárdos kasté­lyokat ajándékozzanak igazgatóiknak! (Viha­ros helyeslés.) Véget kell vetni a szénkartel monopolisztikus garázdálkodásának! — A szénárak emelkedése által diktált közüzemi pótlék emelést úgy igyekeztünk meg­oldani, hogy a kisembereket lehetően kíméljük. (Helyeslés.) Wolff Károly ezután válaszolt azokra a támadásokra, amelyek az utóbbi napokban a liberális párt egyik vezetője részéről érték a keresztény községi pártot . Az alkotás és a felelősségteljes kormány­zás mindig nehezebb, mint a kritizálás. Kívül­ről kritizálni nagyon könnyű, de minden kri­tika, amely nem objektív, rosszindulatú táma­dás. Az a rezsim, amely előttünk uralkodott a városházán, most folyton ilyen rosszindulatú támadásokat intéz a mi gazdálkodásunk ellen, rámutatva az ő múltbeli „gyönyörű alkotá­saira“. Megfeledkezik azonban arról, hogy rá­mutasson ezeknek az alkotásoknak árnyolda­laira. — A mai rezsimnek és a múlt rezsimnek gazdálkodását összehasonlítani egy példával tudom. Két család gazdálkodását állítom egy­mással szembe. Az egyik családban az asszonyt a kereseti viszonyoknak megfelelően, szeré­nyen, de egyszerű tisztességgel öltöztetik, a másik családban az asszonyt teleaggatják köl­csönpénzekből szerzett brilliánsokkal és éksze­rekkel, amíg végre jönnek a hitelezők és le­rángatják az asszonyról a brilliánsokat is. Kérdem, melyik a helyesebb gazdálkodás? — Könnyű volt pompázó palotákat, ragyogó fürdőket és márványtermeket építeni idegen kölcsönökből. De kérdem, miért nem helyezték ezt a várost olyan helyzetbe, hogy ezeket az értékeket meg is tudja tartani? Minden akció végső eredményében leli kritikáját. A kritika most itt van. Itt vannak a hitelezők, akiknek pénzéből a múlt rezsim nagyszerű alkotásai­ teremtődtek és meg akarják fosztani a fővárost egész vagyonától. A főváros közönségének öt- ét a 1ó korona

Next