Szózat, 1922. december (4. évfolyam, 276-299. szám)
1922-12-31 / 299. szám
1922 DECEMBER 81 VASÁRNAP Petőfi ünnepe Írta: Schöpflin Aladár A mai nap az ő napja, őhozzájárul a nemzet hódolni, bizalmat meríteni az ő bizalmából, erőt az ő erejéből, hitet az ő hitéből és a vigasztalást az ő lelkének örök derűjéből.Hozzájárulnak a gyermekek, mert ő az egyetlen ember, aki teljesen épségben vitte át a férfikorba a gyermekkori bájos népszerűségét, csapongó jó kedvét, közvetlen szemléletét, mindazt, amit a kis gyerek humoros arcán és csillogó szemében annyira szeretünk. Hozzájárulnak a gyermekek, mert ő az örök, halhatatlan gyermek, a magyar nemzet legkedvesebb gyermeke. Hozzájárulnak a fiatalok, a serdülők és a most felserdülők. Ő a halhatatlan fiatalság, minden fiatalembernek halhatatlan kortársa, barátja, mert ő őrizte meg legtisztábban az idők végezetéig a fiatalság hitét, a bizalmát az életben és önmagában, szeretőjét minden iránt, ami szeretni való, az életerő pajkos tobzódását, a fiatal szív szerelmes lángolását, a fiatal szív álmait a női, az emberi és a magyar eszményről. Hozzájárulnak a fiatalok, mert ő az eszményi fiatalember, akinek azért kellett huszonhat éves korában meghalnia, hogy örökké fiatal maradhasson. Hozzájárulnak a férfiak, ő az igazi férfi, akiben hiány nélkül élt a férfi erkölcse. Őbenne egy és elválaszthatatlan gondolat a szó és a tett, mert ő mindig alkuvás nélkül azt mondta, amit gondolt és azt tette, amit mondott. Mindig levonta gondolatainak és szavainak minden következését, életében megvalósította azt, amit lantjával hirdetett és lantjának üde ritmusaiban az életét pengette évszázadok zúgásán átható melódiákba. Levonta életének és dalainak következéseit az utolsó következésig. A halálig, ő a férfi, a férfiak eszményeiért élt és halt meg. A Csabid eszménye, a magyar ember eszménye, az Ember eszménye valósult meg életében és dicsőült meg halálában. Hozzájárulnak a férfiak, mert ő a férfi mindenek között. Hozzájárulnak az öregek. Melancholikus öregségükben őbenne ismerik fel saját elmúlt fiatalságukat. Az ő szívükben kihűlt lobogás őbenne él még, az ő életük elhervadt virágai az ő dalában illatoznak, az ő ideáljaikat ő tette örökéletű ideálokká. Az ő szavaival hódoltak egyetlen szerelmesüknek, az ő ritmusainak szárnyán repült magasba lelkük az emberiség legmagasabb szféráiba, az ő magyarságában fejeződött ki az ő magyarságuk is. Szép emléke az öregeknek, önmaguk hajdani mivoltának, amely nélküle elhomályosult volna, ő az örökké ragyogó tükre. Hozzájárul a magyar nemzet .AzAlföld végtelen horizontja felől, a Dunántúl édes lankáiról , de Erdély virágos rügyeiből, a partium , hepehupás erdőiből, a Felvidék fenyői közül, a Délvidék dús búza-osztagjai mellől, még a tengerentúl bányáiból is, mindenünnen jönnek a magyarok, hódolni előtte. Mint nagy, örök szimbólum fényeskedik „az ö alakja a világ minden táján szétszórt magyarok előtt. Minden magyarok egységének szimbóluma ö. Az ö kultuszában újra egyesül a nemzet, amelyet széttépnek, de ő lélekben újraegyesíti széttéphetetlen egységgé. Ránéznek a magyarok a világ minden tájáról és benne meglátják a magyarság osztatlan és oszthatatlan egységét, a szétszórt tagokat egyesítő szív. A magyarság Szent Szive. És hozzájárulnak a világ minden népei. Látják benne az embernek fiát, akiben gyönyörűségük telik és akiben felmagasztosítva pillantják meg saját embervoltukat. Dicsőség embernek lenni, mikor Petőfi az embertárs. Hozzájárulnak a világ minden népei: ő az igaz ember, aki élt és meghalt az emberiségért, a legnagyobb eszményekért, amelyekben az ember megdicseítette magát. Hozzájárulnak és ő mindenkinek mond valamit, amivel életét gazdagabbá és szebbé színesíti. A gyermeknek játszi szavakkal víg kacagást csal a szemébe, a fiatalnak buzdító eszméket olt a szívébe, a férfiaknak utat mutat a nagy ideálok felé, az öregeknek visszavarázsolja fiatalságukat. És a minden tájmi felé sereglő magyaroknak hitet és önbizalmat ad és fellebbenti előttük a jobb jövő kárpitját. És a világ népei előtt komoran áll meg, mint a lelkiismeret és azt kérdi tőlük: — Mit adtam én nektek? Mit adott én általam nektek a magyar nemzet? És mit adtatok ti a magyar nemzetnek? Az ebéd alatt is csak Róla volt szó. De már akkor egy kicsit másképpen. _ A Náci bácsi az apjáról beszélt, akit kardosan látott még Pesten. A mellén nemzeti szinti szalag volt átvetve. Borzasztóan illett neki. Aztán hozzátette: — Hanem a fia messze esett tőle. Színész valahol, talán Debrecenben. Mászkál hol ide, hol oda! Nem akar tanulni. Beteg is a szegény ... Erre az öregebb diákok megjegyezték, hogy hiszen az apja is csak vándorszínész volt és mégis mi lett belőle! Azután meg, hogy a Csaplár rótisztelendő úr szerint Petőfi Zoltán most éppen azért jött Szegedre, hogy az érettségit hogyan lehetne neki letenni? Mert most már igazán akar tanulni! Eddig sem ő maga volt a hibás, hanem a sok vendégség. Amerre csak járt, mindenütt etették és itatták... Mire a Náci bácsi közbe vágott: — Ez már igaz! Meg kellene csapni minden magyart, aki az ilyen gyerekeknek bort ad inni (a fejünket nagyon csóváltuk), hiába is csóváljátok a fejeteket pernahajderek! Meg kellene őket csapni. Agyonitatták ezt a szerencsétlen fiatalembert, csupa hálából! Erre a legszokásasabb nyolcadikos azzal mentette a hálás magyarokat is, hogy hiszen még az elmúlt télen is „rabok“ voltunk és a németek miatt még hazafias vacsorára sem volt szabad a magyarnak Összejönni Hát úgy mutatták meg hazafias szívüket, hogy Petőfi Zoltánt vitatták! Ránk, kisebbekre, ez a vitatkozás bizony kellemetlenül hatott, mert már előbb is hallottunk ilyesmit fel füllel. Dehát nagyon kiváncsiak voltunk. Ugyan milyen lesz? Magas? Erős! Daliás! Hatalmas hangú . . . Egyszer csak bekiáltott hozzánk a legöregebb. . — Már itt van! Éppen akkor lépett be Petőfi Zoltán a kiskapun, szürke ruhában. Közepes termetű, 18—19 éves fiú volt, hamvasszőke hajjal. A szeme is szürkés Csupa szürkeség az egész, a daliásságnak sehol semmi nyoma Még a hangja is szürke, törött. S hozzá még az egyik diák mögöttünk azt suttogta: — Nini! Most is be van,csípve egy kicsit. Alighanem úgy is volt, mivel a járása sem volt elég bizonyos és a beszéde is fátyolos, egy kicsit akadozó. Szóval nyomasztó volt az első hatás. Hanem azért harsányan megéljeneztük. Hanyagul vetette oda felénk: „Köszönöm, fiuk!“ És még néhány szóval lepett meg bennünket, de mi a meglepetéstől és tisztelettől némák maradtunk. Mert akkor volt még tisztelet is a világon. Ezzel azután az öregebbek fogták pártul a híres-neves vendéget, de ő maga nagyon keveset beszélt velük. Az iskoláról meg az érettségiről volt szó... Egyszerre csak fogta a kalapját és minden átmenet nélkül elköszönt: — No, szervusz fiuk! Az öregebbek nagy tisztelettel kikisérték. Volt olyan is, aki az utcán is továbbkísérte. Mink, kisebbek elfelejtettünk éljenezni, de sokáig néztünk utána és nagy szomorúsággal szótlanul vetettük le a fekete ruhánkat. A gyerekek pedig, ha hallgatnak, hát nem jót ‘■'Ondóinak. Petőfi Zoltán hamarosan elkövetkezett Szegedről. Azt hiszem, úgy három évre rá hallottam, hogy hosszas szenvedés után tüdővészben halt meg. Zordon vigasztalás, de jól emlékszem rá, akkor valamelyest mégis megnyugodtam benne, hogy mégsem a nemzet itatta agyon! Petőfi Zoltánról írta: Kenedy Géza Csak egy csipetnyi följegyzés. Nem is valami fontos, talán nem is érdekes, de mégsem akarom magammal elvinni, mivel van bennem valami kis szentírásbeli magocska, amiből lehet idővel valami jó is, ha nem buli sziklára vagy nem eszik meg az ég madarai. Petőfi Sándor egyetlen fiát, Zoltánt, én még serdülő gyerekkoromban sziliről-szinte láttam. Valami kicsit beszéltem is vele. Hogy eddig nem dicsekedtem el vele, annak is csak az az oka, hogy ez a rövid találkozás mély szomorúságot hagyott a lelkemben maga után. Ama bizonyos jeles esztendőben, 1967- ben, annak is egyik szép tavaszi napján történt. Akkor én Szegeden a piaristákhoz a negyedik osztályba jártam és vagy féltucat torontáli diáktársammal (a fele alsógimnazista volt, a fele fölső) Erőskövy Ignác régimódi orvos házában voltam kosztos diák a Nagy Péter-utcában. A gazdánk nagyszavu, vidám ember volt, aki az 1848—19. évi szabadságharcban sok szegény sebesült honvéd keze lábát fűrészelte le, de amúgy igen jólelkű magyar volt, Isten nyugosztalja. Ehhez járult a hazafias esztendő, amikor a szél elfújta a sok csúf kétfejű sast és hazahozta a rég nem látott magyar nemzeti színeket, a szűk nadrágot, a Szózatot, a Himnuszt, a Kossuth-nótát meg a korteskedést. Szóval veszett nagy hazafiak voltunk mindnyájan (még a sváb diákok is) és „betéve”” tudtuk Petőfi hazafias verseit. Egy nap azután az öregebb diákok ezzel jöttek haza az iskolából:• Nokücskös, ebéd után meglátogat bennünket Petőfi Sándor fia, Petőfi Zoltán! Azután szépen fogadjátok! Hű, a kirilájszumát, ez már valami! Elő azzal a fekete ruhával! Mosdani hamar gyerekek ! Belemásztunk a diákládába, kirángattuk a vasárnapi ünneplőruhát, nagyot köptünk a cipőre és olyan fényesre vikszeltük, mint a Salamon balszeme. Nohát jöhet. Talpra magyar! Petőfi emlékessel© Az ünneplés hírei Ma, Szilveszter éjjelén lesz száz esztendeje, hogy Petőfi Sándor, a magyar Géniusz világhírű halhatatlanja, egy kiskunsági házban megszületett. E nevezetes esemény emlékére ünnepi mezt öltenek a magyar telkek és mélységes hódolattal járulnak a költő emlékének pantheonjához. A főváros nagyszabású ünnepségei a Petőfi Társaság díszközgyűlésével kezdődnek, amely délelőtt 11 órakor lesz a Zeneművészeti Főiskolán. Délután 4 órakor az újságírók ünneplik Petőfit az Otthon Körben. A fáklyásmenetet, amelyet éjjelre terveztek, a rendőrség délután 11 órára engedélyezte és az ifjúság akkor vonul fel a költő földiszített és kivilágított szobrához. Este a 7 órai harangszó után újra megszólalnak a harangok a költő emlékezetére. A színházakban mindenütt, az Operában, Nemzetiben, a Városiban és a magánszínházakban is ünnepi díszelőadások lesznek s alkalmi darabokkal s az előadások előtt a költő verseinek elszavalásával hódolnak Petőfinek. Az ünneplésben részt vesz a nemzeti hadsereg is, amelynek ez estén előadást tartanak a legnemzetibb költőről, aki mint honvéd halt hősi halált. Éjjel a város főbb útvonalait kivilágítják, a magánlakásokat is és katonazenekarok járják be az utcákat. De nemcsak a főváros, hanem a vidék és a külföld is kiveszi részét az ünneplésből. Mint a Szózat értesül, dr. Ravasz László, a dimamelléki ref. egyházkerület püspöke elrendelte, hogy a vezetése alá tartozó valamennyi egyház holnap szószéki beszédben, illetve imában emlékezzék meg a Petőfi-jubileumról.* Kiskőrös meleg és áhitatos házi ünnepet ül. Irodalmi ünnep lesz a színházteremben, azután megkoszorúzzák Petőfi szobrát s éjjel 12 órakor, kezdve a helység kivilágítása, harangzúgás és toronyzene mellett a születési évfordulót ünnepük a házban, amelyben Petőfi született. Onnan a község népe, fáklyákkal és égő gyertyákkal vonul fel a Petőfiszoborhoz. A kiskőrösi ünnepeken Szávait Gyula, a Petőfi Társaság főtitkára vesz részt. * Kiskunfélegyháza Petőfi Sándor születésének százéves évfordulóját fényes ünnepség keretében ünnepli meg, mely ünnepélyen a nemzeti hadsereg is Petőfit, mint a 48-as magyar nemzeti hadsereg őrnagyát fogja ünnepelni. A Petőfi-szobor bizottság és a Petőfidaloskör Szilveszter éjszakáján Petőfinek Segesvárról megmentett és Délegyházán felállított szobrát ünnepélyesen kivilágítja, a város összes harangjait meg húzatja és a szobrot megkoszorúzza. Sopron város közönsége vasárnap délután öt órakor a Frankenburg Irodalm Kör és a soproni dalosegyesületek bevonásával a városi polgári iskolán elhelyezett Petőf dombormű előtt ünnepséget rendez a nagy költő emlékezetére. Az ünnepség után it Thurner Mihály polgármester rövid beszéd kíséretében megkoszorúzza a domborművet, majd a nemzeti hadsereg egy kürtöse elfújja