Szózat, 1923. június (5. évfolyam, 122-145. szám)

1923-06-24 / 141. szám

IS» JUNTOS 24 VASÁRNAP KÖZGAZDASÁG A háborús vagyonok megadóztatása Egyetemi tanárok nyilatkozatai között szerzett vagyonnal egyenlő elbánásban része­sülne. Az igazság tekintélyének lerontása volna, ha egyenlőnek tekintenék a nehéz verejtékkel és taka­rékossággal gyűjtött szerzeményeket azokkal, melyek a háborús konjunktúrák lelketlen szerencsejátéka által gyülemlettek gyorsan vagyonokká. Magától értetődik és fölösleges is kifejezésre juttatni, hogy a háborús gazdagodás adóztatásánál a jogegyenlőség elvét a legteljesebb mértékben respektálni kell és a hadiszerzeményeket egyenlő progresszió alkalmazá­sával kell igénybevennni Végezetül azt kell még érintenem, hogy a hábo­rús gazdagodás igénybevételére vállalkozó kor­mánynak éber figyelemmel kell lenni arra, hogy a komoly valósítás szándékától megriadt háborús gaz­dagodás újabb hirtelen eltüntetése megfelelő nyil­vántartási rendelkezések által m­eghiúsíttassék. Ta­lán nem tévedek, ha azt hiszem, hogy elszánt ko­molysággal megvalósított és igen magas arányú, a legnagyobb háborús szerzeményeknél 50 százalékot is meghaladó igénybevétel sok százmillió arany­korona értéket juttathat a magyar állam kincs­tárának és állami háztartásunkat ezzel kapcsolato­san leromlott közgazdasági viszonyaikat véglegesen talpraállítani segíthet. Szomorú gazdasági helyzetünk kétségbe­­ejtően lenyűgözi a magyarság megmaradt erőit, úgy­hogy azok a törekvések, melyek a háború és a forradalmak pusztításai után egészségesebb, erősebb Magyarországot akar­nak a romokból felépíteni, javarészt elhárítha­tatlan akadályra találnak abban, hogy az állam anyagi ereje a legszükségesebb igények kielégí­tésére is alig elegendő. S amíg az állam első­rendű fontosságú feladatainak is alig tud meg­felelni, hacsak nem a forgalomban lévő bank­­jegymennyiség folytonos szaporításával, addig az ország társadalmának egyes rétegei a kon­junkturális lehetőségeknek ad maximum való kihasználása által horribilis vagyonokat tudtak és tudnak maguknak összeharácsolni. Be kell vallanunk, még odáig sem jutottunk el, hogy a nyilvánvalóan a köz rovására szerzett háborús vagyonok kellő megadóztatása komoly formá­ban szőnyegre került volna. Időszerűnek láttuk, hogy most ezzel a kérdéssel foglalkozzunk, egy­felől azért, mert meggyőződésünk az, hogy a háborús idők és az azóta lefolyt esztendők gaz­dasági hullámzásainak lelkiismeretlen és ön­­érdekű kihasználói távolról sem teljesítették kötelességeiket a nemz­ettel szemben, vagyoni helyzetükkel arányosan és ennek következtében belső anyagi erőink kihasználásának lehetőségei még egyáltalán nem merültek ki, másfelől pe­dig azért, mert a bizonytalan kimenetelű, kül­földi kölcsönakció esetleges meghiúsulása igenis szükségessé teszi, hogy minden belső anyagi segélyforrást felhasználjunk a pénz­ügyi és általában a gazdasági helyzet erőteljes megjavítására.. Kérdést intéztünk ebben a dolog­ban néhány kiváló pénzügyi szakférfiúhoz, jele­sül a pénzügytan­ különböző ágazatainak egye­temi tanáraihoz kiknek nyilatkozatát alább adjuk: DR. KMETY KÁROLY *­­ a pénzügyi közigazgatás egyetemi tanára, a következő nyilatkozatot tette: — Bár teljesen távol állok az aktuális kormány­zati és törvényhozási kérdésektől és csak távolról figyelő szemekkel nézem azokat, mégis készséggel teljesítem kívánságukat, hogy e kérdésben nézetei­met kifejezésre juttassam. Szerencsétlen csonka ha­zánknak szinte életkérdése az állam pénzügyeinek szanálása. Az államnak élnie kell, életét megmenteni pedig mindnyájunkat egyenlően terhelő kötelesség. A háborús gazdagodás igénybevételének közelfekvő gondolata még eddig testet nem tudott ölteni, ám­bár úgy tudom, hogy pénzügyi kormányunk nem mondott le a megvalósításról, úgy látszik azonban, hogy a nehézségektől eddig elő visszariadt. Óriási a közéletben azoknak a befolyása, azok szavának a súlya, akik a háborús szerzemények komoly igény­bevételének természetszerű ellenségei. Ezek most már azzal akarják e nagy problémát elintézni, hogy elkéstünk, mert a hadinyereség külföldre bujdosott, ami pedig belföldön maradt, annyira egybefonódott egyéb vagyonokkal, hogy azoktól elkülöníteni és így utolérni azt, már nem lehet többé. Hát ebben van is egy szemernyi iagzság, de sokkal inkább igaz az, hogy az utóbbi években a kimenekült hadisserze­­■meny jelentékeny része visszaszivárgett, mert vég­leg eiejtettnek látta a háborús vagyonok komoly igénybevételének tervét. Mindenesetre rendkívül fontos, hogy a hadigazdagodás mivolta teljes körül­tekintéssel precizíroztassék,­ no, hogy olyan vagyo­nokat is igénybe vegyen az állam, melyeknél a há­borús szerzemény jellege teljes biztonsággal meg nem állapítható, így például öröklött, ajándékozott, vagy cserélt vagyon csak akkor vehető hadiszerze­ménynek, ha már az örökhagyónál, ajándékozónál, vagy cseresnél ilyen jellegű volt. Nagyon fontos meghatározni, hogy mely idő alatt szerzett vagyon tekinthető hadiszerzeménynek. Egészen bizonyos, hogy a háború elmúlását követő időkben, de még mindig teljesen abnormis szerzési lehetőségek mel­lett gyűjtött vagyon is a háborús gazdagodás jelle­gével bír, mert hiszen ezek az abnormis szerzési le­hetőségek a háborúnak konzekvenciái szinte a mai napig. A háborús gazdagodás megközelítő konstatá­­lása nem lehetetlen az egyes vagyonbirtokosoknál. Az 1914. évi adózási munkálatok, ha azokat a mos­taniakkal egybevetjük, a vagyonbirtokosok nagy számára nézve­­ jelzik az utolsó nyolc—kilenc év alatt elért gazdagodások mérveit. — A hadiszerzemény igen jelentős része, azt hi­szem, belföldi ingatlanokban van, ingatlanokba fek­­tettetek­ be. Bérpaloták, családi házak, villák, úgy­mint földbirtokok sok-sok ezer számra minősülnének háborús szerzeményekké, a hadigazdagodás eredmé­nyeivé. A legmagasabb etikai szempont, a közteher­viselés arányosságának nagy elve és az igazságos elbánás princípiumai egyaránt megengedik, sőt megkövetelik ,a hadinyereségnek jórészben való i igénybevételét. Szinte kiáltó igazságtalanság és meg­döbbentő egyenlőtlenség volna abban, ha pénzügyi iif­ériák túlzó respektálása miatt, a könnyen gyűlt , a normális gazdasági viszonynak.. DR. NAVRATIL ÁKOS egyetemi tanár, kérdéseinkre a következőkben volt szíves álláspont­ját kifejteni: — A háborús vagyonok megadóztatása, illetve az állam részére való igénybevétele a súlyos állampénz­ügyi helyzeten való könnyítés céljából, igen termé­szetes és bizonyos körülmények közt, minek a mieink is, nemzeti politikai szempontból is nagyon tetszetős gondolat. Megvalósítása elé azonban úgy gazdasági, mint pénzügypolitikai szempontból fölöttébb mél­tánylandó akadályok gördülnek.­­ Az ilyen igénybevétel, különösen ha szélesebb rétegekre terjed ki, a „nagy vagyoni adó“ jellegével bír. Már­pedig legyőzött ország, melynek gazdasági élete már a háború alatt tezülott, a háború után pe­dig még jobban tönkrement, a nagy vagyoni adó te­­herpróbáját nem bírja meg. Politikailag sem cél­szerű egy legyőzött és a győztes által gúzsbakötött országot egy ily teh­erpróba kísérletével gazdaságilag a valóságnál erősebbnek minőőíteni. A nagy vagyoni adóztatás a tőkeképződést mindenesetre megakadá­lyozza. Persze a tőkeképződés éppen a „háborús gaz­dagok“ kezében nem szimpatikus jelenség. S az volna szükséges, hogy a háborús vagyonok is minél előbb betöltsék becsületes tőkeszerepüket. — A háborús vagyonok természete megnehezíti az adóztatás, illetve az elvétel keresztülvitelét. A há­borús vagyon nem azért szúr különösen szemet, mert létezik, hanem mert olyan kezekben van, ahol nem szeretjük látni. A nemzet­fejlesztő pénzügyi politiká­nak különbséget kellene tenni a háborús szerzők között. Viszont adóztatással csak azt a háborús va­gyont tudom jól utolérni, amely már reális közgaz­dasági szerepet, tölt be, témát jó helyen van. Az a háborús vagyon, amely a zavarosban halászik, rend­kívül nehezen érhető utol. Az elvétellel esetleg csak a becsületes embert ütnék, a másik menekülne. — A háborús szerzés megadóztatásának, ha köz­­gazdasági ártalom nélkül akar pénzügyi célra ve­zetni, miközben legalább egy bizonyos mértékig tár­sadalompolitikai eredményt is érhet el, már a há­ború alatt, annak az elején kell megindulnia. Erre azonban csak nagyon erős és egyébként is olyan kedvező helyzetben lévő ország képes, melynek sem gazdasági életét, sem pénzügyi gépezetét nem bé­nítja meg a háború Ily értelemben a háborús szer­zés megadóztatása csak Angliában „nem késett, el!“ ebben a háborúban. A háború utáni időkben a háborús vagyonok megadóztatása nézetem szerint a legerdményesebben egy kis kerülővel történhetik. Ezeket a vagyonokat előbb elő kell csalni a rejtőkéiből, ami úgy történ­hetik legjobban, ha a gazdasági élet rendes, zökke­nők nélküli menetét igyekszünk biztosítani. Ezzel új életre kel a reális vállalkozói kedv és előbújnak a lassan kint tőkékké váló vagyonok, az adópolitika pedig mindig növekedni látja maga előtt azt, amit állandóan megadóztat, így expiálhatja a tétté a há­borús szerzés. Belehelyezkedik a gazdasági életbe és ezzel az államot pénzügyileg is táplálja. — Amint nem várok sok sikert, pénzügyileg a vagyonelvétel jellegével bíró vagyonadótól, úgy a vagyonoknak — a háborúsaknak is — külföldre me­nekülése ellen sem látok biztosítékot a drákói rend­szabályokban. Ezeket a szabályokat éppen a rejtett háborús vagyonok játszák legjobban ki. Itt is a leg­jobb óvszer az olyan adópolitika, amely a mánál messzebb lát, amely nem vesz el, csak, hogy büntetni lássék, hanem amely a háborús vagyon agglomerációt — ha azt jó kezekben tudja —, inkább erősödni en­gedi és engedelmes, állandó adótárgyé neveli. EXNER KORNÉL , a pénzügytan és a pénzügyi jog egyetemi tanára, kérdéseinkre a következőket válaszolta: — Amily helyes lett volna nyomban a világhá­­­ború után, a háborúban szerzett vagyonok erősebb megadóztatása, nem csupán a lelkek megnyugta­tása végett, hanem koronánk elértéktelenedésének feltartóztatása érdekében is, oly nehéz lenne ezt ma­nap keresztülvinni.­­ A háborúban szerzett vagyonok terhesebb megadóztatásának kísérlete, elméletileg és gyakor­latilag egyaránt elfogadható alakban, konkrét for­­mát öltött a „magyar népköztársaság“ idejében, amikor a hadinyereségadónak 70 százalékig való föl­emeléséről megalkották az 1919. évi XXIV. „nép­­törvényt“. Nem­ juthatott azonban ez tovább az Or­szágos Törvénytárban 1919 március 1-én történt kihirdetésénél, mert megvalósítását lehetetlenné tette a kommunista felfordulás. Megpróbálkozott a feladat megoldásával Hegedűs Lóránt is, az 1928 év júniusában, amikor előterjesztette a vagyonváltság­­ról szóló harmadik törvényjavaslatát, amely a hábo­rúban szerzett, nagyobb vagyonokat tárgyi alapon kétszeres vagyonváltság alá akarta vonni Csak az adósságok és a terhek levonása­ után mutatkozó adóerős tiszta vagyont lehetett volna megállapítani és azután progresszíve megadóztatni A Hegedűs­­féle törvényjavaslatnak nagy hiányosságát láttam még abban is, hogy a szuper-vagyonváltság alap­jába nem számított volna be: a betét, a folyó­­számlakövetelés, a letét, a magyar állampapír és a készpénz sem. Lehetett volna tehát valaki multi­­milliárdos és egész vagyonát a háború alatt szerez­hette­ volna, an­élkül, hogy a javaslat értelmében­­a szupervagyonváltság alá esett volna. Nyilvánvaló tehát, hogy ez a törvényjavaslat, lehetetlen asserted­­zete miatt is, halva született, aminek nyomban nyil­vánosságra hozatalakor kifejezést is adtam.­­ Azóta pénzügyminisztereink részéről gyakran hallható volt, hogy „foglalkoznak a háborús nye­reségek megadóztatásának kérdésével.“ Ezzel azon­ban alaposan és félek tőle, h­ogy póto­udatlanu, el­késtek, mert ilyen adóztatás ma már tárgytalan, Ms ért ha el is tudnák kerülni azt a nagyon, közel­­fekvő veszedelmet, hogy valójában pénzünk bekö­­vetkezett értékcsökkenését teszik adóalappá, kétség­ télen, hogy ez az adó igen meddő lenne, mert a há­borúban szerzett nyereségek azóta eltűntek, átalakul­tak, kivándoroltak, avagy fölemésztettek éa így ma már utól alig érhetők. Nehéz elképzelni olyan pénzügyi apparátust, amely a háború után hét évvel, a háborúban szerzett vagyont fel tudná kutatni és a békebeli vagyon állagával és értékével össze tudná mérni.­­ Vigasztalhat egy kissé az, hogy a háborúban szerzett vagyont és ennek hozadékát lefölözte a ha­dinyereségadó és ha még maradt belőle valami ab­ból évről évre sokat legyalul a jövedelmi adó és­­a vagyoni adó. Hiszen a jövedelmi adó 30 százalékig emelkedik már 1.900.000 korona évi jövedelemnél, a vagyoni adó pedig a jövedelemre átszámítva — ha feltesszük, hogy a vagyon csak 10 százalék hoza­­dékot hajt — már 19 millió magyar korona összes vagyonnál szintén 30 százalék! Pusztán tehát­­ez a két adó együtt, a hozadéki adókat nem is számítva, az esetleg még meglevő háborús vagyon hozadéká­­nak évről-évre 60 százalékát nyeli el. A fenti vélemények alapján, habár azok sok tekintetben eltérőek is, a magunk részéről feltétle­nül eredményesnek tartanánk, ha a pénzügyi kor­mányzat foglalkozna a kérdéssel és minden esz­közt felhasználna arra, hogy a háborús vagyonok­nak részben legalább keresztülvihető utólagos igény­bevételével könnyítsen az állam pénzügyi helyzetén. 15 T.fIHORÁSSY ÚT33.GYÁRÁMYERCEGUJFALU.

Next