Szózat, 1923. október (5. évfolyam, 222-247. szám)
1923-10-02 / 222. szám
Szerkcsastor-ég és kiadóhivatal: VL nézsa-utca Hl. (Petakak H. sarok) Trilehm: Szerkesztőség! József GS—32, Józsefftí—1p,kiadóhivatal: József tC—51 Biókki adóhivatal: IV.,ftfontmzetés. 10. Tel.: 67—M. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP FŐSZERKESZTŐ: ZSILINSZKY ENDRE V. ÉVFOLYAM 222. SZÁM KEDD ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy hónapra............ 330 kor. Egyes szám ............ 330 kor. Külföldre egy hónapra............NW1 kor. AUSZTRIA TERÜLETT:31,lígy hónapra................ 96MM kor. Negyedévre......................28 IDO kor. BUDAPEST, 1923 OKTÓBER 2 Válasz Rakovszky Ivánnak, írta: Zsilinszky Endre A mai kormány tagjai közül talán éppen Rakovszky Iván belügyminiszterről gondoltuk még csak nem is olyan régen a legkevésbé, hogy élesen szembe fog kerülni a fajvédő gondolattal és a fajvédő csoport- tel. Hogy ez megtörtént, őszintén sajnálják. Mint erélyes, jól felkészült, vitában talpra- esett, cselekvésben gyors politikusnak tartottuk, következetesnek, konkrétnek és a szólamoktól idegenkedőnek. Most sem hiszem, hogy annak idején rosszul ítéltük volna meg az ő politikai egyéniségét. Ha tehát a simán tornyai beszéde más képet tükröz visz- Sz.B, akkor valahol másutt kell keresnünk a hibát. Szinte groteszk erőfeszítéseket tesz az az egész óriási, ellenséges front, mely ma az I ici-picikének mondott fajvédő csoportokká-ival szemlém hadakozik, annak klhitetésére, hogy mi jelszópolitikusok vagyunk, egyebünk sincs, mint pár hangzatos szólamunk. Minden ellenséges megnyilatkozás velünk szemben, bármely oldalról jön is az, ezt, az egyetlen primitív motívumot, fújja. De leg-kevésbé Rakovszky Ivánról tételeztük volna fel, hogy beáll ebbe a nem nagyon szellemes kórusba és egyéniségét, egész eddigi politi-kai modorát megtagadva, egy belsőleg bukott politika hepehupás útja széléről szedje össze a maga érveit ellenünk. Különben sem értjük, miért kell minden egyes beszédben, annyit foglalkozni velünk, ha amúgy is csak ■ heten vagyunk s ha annyira üres a fejünk, a szívünk és a politikánk. Rakovszky Iván egy a groteszkségig ferde és tökéletlen hasonlatra ragadtatja magát legújabb, legkevésbé sem államférfim beszédében, mikor azt mondja, hogy a mi politikánk erősen hasonlít a Károlyi Mihályéhoz s az általunk készülő helyzet az októberi forradaloméhoz. Károlyiék a demokrácia jelszavával, mi pedig a „mindenható antiszemitizmus“ jelszavával ígérgetjük a megváltást. Mindenesetre sajátszerű dolog les vagy valóságos, vagy mesterséges vakság kell hozzá, miniket, kik elvekben, programaiban, egész világnézetünkben a lehető legélesebb ellentétben állunk mindazzal, amit Károlyi Mihályék gondoltak, terveztek és csináltak, hasonlatba hozni, s és éppen akkor, amikor a Károlyi Mihály politikájának hazai képviselői és érdekcsoportjai úgy érzik, az ő búzájukat érlelik az események s amikor maga Károlyi Mihály odakint szövi az antiantharátság egykori pacifista politikája után az új kisantani-barátság szálait. Azt -meg éppen feledni látszik Rakovszky Iván belügyminiszter, hogy nem egészen igazságot, de nem is nagyon ildomos dolog éppen azokban keresni új Károlyi Mihályokat, új , forrdalmanokat, akiknek mégis csak van ,valami kis részük abban, hogy az ellenforradalom után nem a Károlyi Mihály és Garami Ü EmÖ, politikája, következett el. Mindenttató antiszemitizmus? Ugyan rrselyiscőnk hirdette mindenhatónak az antiszenitizmust? Hiszen ezerszer elmondottuk é, megírtuk, hogy az ellenforradalom után következő politikai rendszer legnagyobb hibájául azt tudjuk be, hogy megelégedett az antiszemitizmussal, annak is inkább csak a Sitanatával, de a dolgok valódi rendjét, elsősorban pedsig a gazdasági erőviszonyokat meg sem próbálta megváltoztatni s bizony aliga®g nyújtotta ki a kisujját is azért, hogy a naaiaeágii önrendelkezésétől saját országában megfosztott magyarságot visszahelyezze alMftxaKint pozícióiba. Azt mondja a belügyminiszter úr, hogy mi nem megtisztítani akarjuk a magyar közéezetet, hanem megfosztaná azt a tekintélyeks affimnis-Táer urak nagy tekintélye hebiáhe -a mt'gyfík kis És hogy lapjainkban ugyanúgy, mint annakidején Károlyi Mihály, hirdetjük a mi kormányunk közeli eljövetelét s azzal minden baj végét. Nem, mi nem akarjuk lerombolni a tekintélyeket, annál kevésbé, mert nem szeretünk hiábavaló munkát végezni. Az igazi tekintélyeket ugyanis nem lehet lerombolni. De nem lehet mesterségesen csinálni sem. A tekintély mindenkiből misztikus fluidomként sugárzik ki s ahol ez a kisugárzás hiányzik, ott neon kell okvetlenül az ellenzék tekintélyromboló propagandájára fogni azt, ami nincs. Nem tudjuk, a felületességen botránkozzunk-e meg inkább, vagy a cinizmuson a belügyminiszter úr beszédének ama további passzusa körül, melyben a fajvédőknek a külföldi kölcsönnel szemben való aggodalmait elbírálja. Jónak látja Isakovszky Iván kijelenteni, hogy nekünk az egész kölcsönügyben egyéb sem fáj, mint az, hogy a kölcsönt Bethlen István csinálja meg. Nos, mi megnyugtatjuk a belügyminiszter urat, a dicsőséget is, de a felelősséget is a történelem előtt minden különösebb irigység nélkül átengedjük ebben a kérdésben, a kormánynak. De mégis illendőbbnek találtuk volna, ha Rakovszky Iván sorra vette volna a mi nagyon is konkrét kifogásainkat s ha tévedünk, meggyőzött volna bennünket, aggodalmainkat pedig hasonló komoly hangon és érvekkel megcáfolta volna. Sajnos azonban, a mi érveink eddig éppen olyan hiába hangzottak el, épp annyira megcáfoló tinóul, most annak idején az építési törvényjavasat vitájában, amikor a kormány és pártja nem tartotta érdemesnek a mi konkrét számadatainkkal hasonló számokkal szembeszállani. Nem először tesszük, de ezúttal újtól megismétlem: mi boldogok volnánk és hálás köszönettel üdvözölnénk érte gróf Bethlen István miniszterelnököt, ha valóban jó kölcsönt hozna és azt valóban az ország gazdasági regenerálására fordítaná. De ha ez a kölcsön nem veszedelmes a nemzeti élet szabadságára és arra a másik „atmoszférára“, mely nélkül el kell sorvadniuk aligalig öntudatra ébredt nemzeti életerőinknek az erős nacionalizmus atmoszférájára: miért nem nyugtatnak meg minket a bölcsek, hogy a kölcsön e tekintetben nem aggodalmas, a kölcsön nem rosszabb le® ebben a vonatkozásban, hanem jobb az osztráknál? Miért nem válaszolnak arra az aggodalmunkra, hogy a külföldi kölcsön szemben az osztrákkal nemcsak a Nemzetek Szövetségének ellenőrzése alatt fog állani, nemcsak az fogja a pénzügyi tervet megállapítani és a lebonyolítást végrehajtani, hanem a jóvátételi bizottság is, ahol pedig sajnos, a francia politikán át igen nagy szava és befolyása van a kisantantnak, a legújabb angol-francia közeledés következtében pedig még ennél is nagyobbra van a jövőben kilátás? Ha a belügyminiszter úr kissé elgondolkozik magaiban, rá kell jönnie, hogy bármenynyire is érdekükben van elhitetni az országgal, hogy a mi egész politikai arzenálunk egy pár üres szólamból áll, talán ennyire könynyen, akármilyen kicsik is vagyunk, mégsem lehet velünk elbánni. Ezért aligha fog sikerülni elhitetni az országgal, hogy éppen azon a téren, ahova mi politikai törekvéseinkben a fősúlyt helyezzük, a gazdasági élet reformjában a mi egész bölcsességünk annyitól áll, hogy le akarjuk rombolni azt, ami van, anélkül, hogy újat építenénk. Ezt akkor lehetne ránk mondani, ha mi egy pillanatra is szemetül tévesztettük volna a magyar gazdasági élet mai belső struktúráját s ezektől az erőviszonyoktól egészen elvonatkozva azt követelnénk, hogy a kormány fojtsa meg a termelésnek, vállalatoknak és intézményeknek nem keresztény magyar kezekben levő részét, átírva ezt a gondolatot egyetlen gazdasági attellét tágm, te? id..a hitelte£ tey&uxcuded hitelt, elsősorban a fegyintézetét, a keresztény magyarság számára követeltük volna. Úgy látszik azonban, a miniszter úr a maga nagy tekintélyének pulpitusán elnézett a mi nagyon is konkrét kritikáink és javaslataink fölött. Pedig mi ezerszer elmondtuk és megírtuk a nemzetgyűlésben és azon kívül, hogyan kívánjuk reformálni a hiteléletet, hogy a mezőgazdaság is részesüljön a fegyintézet milliárdjaiban, nemcsak a budapesti, nagyipar és nagykereskedelem, a magyar vidék is, nemcsak a főváros, elmondottuk és az ország első szakembereivel elmondattuk, hogyan kell kiépíteni ezt a mezőgazdasági hitelt, mely intézményeket kell az eddiginél jobban táplálni és melyektől kell kissé elvonni azt a pénzt, amelynek túlnyomó részt nem termelésre megy, hanem tőzsdei spekulációra, megjelöltük a fegyintézet hitelpolitikájának reformját, az egész hitelélet valorizálását, a fegyintézet alapszabályainak megváltoztatását, az export és import új egyensúlyba hozatalát, a céltudatosabb devizapolitika útját és folytatni lehetne javaslatainknak láncolatát még nagyon sokáig, ha mindent fel akarnánk sorolni. Hogyan van az, tisztelt belügyminiszter úr, hogy mindezeket a mi érveinket és javaslatainkat soha senki még csak meg sem próbálta cáfolni s mégis minket, akarnak egy pár odavetett frázissal elintézni? Maradjunk csak egy pillanatra a hitelvalorizáció kérdésénél. Egy félévvel ezelőtt még gazdasági analfabétának mondták azt, aki meg merte pendíteni ezt a kérdést. Ma már csodálatos modon a legliberálisabb pénzügyi emberek is magukévá teszik a gondolatot, sőt még a pénzügyi kormányzat is. De ha így van, miért jelszópolitika az, ha mi ennek a pénzünk megszilárdítása, szempontjából oly mérhetetlenül fontos problémának a megodását sürgetjük? Nem hiszem, hogy ne tudná. Rakovszky Iván, aki a gazdasági élet labirintusában is annyi gyakorlati tapasztalattal bír, hogy ma már mögöttünk fajvédők mögött nemcsak a nagy vonalak tekintetében, de a gazdasági szakkérdések tekintetében is egy hatalmas és nagyon erős meggyőződésű közvélemény áll. Az ország,legelső szakemberei közül egyre többen és többen állanak a mi gazdasági igazságaink mellé s eljön az idő, amikor azok is, akik ma még gazdasági helyzetüknél és vélt vagy valóságos függőségüknél fogva nem mernek nyilatkozni, meg fogják mondani, hogy nemcsak Kállay Titor pénzügyi politikája bukott meg, de eleve bukásra van ítélve minden merev, ósdi jelszavakon nyargaló liberális gazdasági politika. És várjon mit hallottunk idáig akár Rakovszky Ivántól, akár más kormányférfiútól arról a bizonyos alkotó, mérsékelt keresztény politikáról, annak koncepciójáról, melyet szembeállítani szeretnék a mi jelszavasnak mondott politikánkkal? Erről Rakovszky Iván csupán annyit hajlandó elárulni, hogy azt „okszerűen kell követni, nem pedig forradalmi eszközökkel“. Idáig nem tudtuk, hogy a fegyintézet alapszabályainak megváltoztatása, a valorizálatlm hitelekkel űzött becstelen spekuláció letörése és mindaz, amit alkotmányos jogok alapján és alkotmányos módon hirdettünk és hirdetünk: forradalom. Nagyon mélyre kellett süllyednie a magyarságnak a maga belső értékelésében és erótudatában, ha már forradalomszámba megy annak hirdetése is, hogy az állami gondoskodás és a termelés természetes áldásaiban legalább egyforma mértékkel részesüljön a keresztény magyar nép a nem keresztényekkel és nem magyarokkal ebben az országban. Rakovszky Iván keveseli a mi számunkat, keveseli a mi súlyúnkat, a mi tekintélyünket, de sokalja ambícióinkat és önérzetünket. Azt mondja, abban is hasonlítunk Károlyi Mihályékhoz, hogy páran el akarjak hitetni az országgal a női kormányra-