Szózat, 1924. március (6. évfolyam, 51-75. szám)

1924-03-01 / 51. szám

0*01»CW6WStg ob iua Huuivauum % Rózsa-utca 111. (Podmaniczky-a­ sarok) TetefOB: Szerkesztőség József 65—53, József St—itt, kiadó hivatal: József 63—61 Höklm­adohl Tatel: IV, Városház utca 10. TeL: 77—SÍ. KERESZT FŐSZERKESZTŐ: ZSILINSZKY ENDRE in lOOn kom­m SLUnzmCiM Slum: Egy hónapra .......... 30.000 kor. Negyedévre...................60.000 kor. Külföldre az előfizetési ár kétszeresét számítják Egyes szám ára hétköznap . . . 1000 kor. Vasárnap .................................. 1500 kor. VE ÉVFOLYAM 5S SZÁM SZOMBAT : BUDAPEST, 1924 MÁRCIUS­­ Agrárhitel — a­sotban Írta: dr. Antal István Ide­s­tova két esztendeje, hogy a „Szózat“ a magyar mezőgazdaság termelési hiteleiért kongatja a vészharangot. Ide­s­tova egy esz­tendeje, hogy a pénzügyi kormány elvben hozzá­járult az agrá­rhitelk­érdés megoldásá­nak ahhoz a tervezetéhez, amelyet a legte­kintélyesebb mezőgazdasági érdekképvisele­tek dolgoztak ki a számára. És ide­s­tova fél­éve, hogy az agrártársadalom megfeszítve utolsó erejét is, ország­szerte létrehozta a mezőgazdasági hitel lebonyolítására törvé­nyes felhatalmazás alapján megszervezett pénz- és hitelintézményeket. ..— ezt talán nálunk, Magyarországon nem is kell külön fenganlyozni — a cél irányában azóta sem történt egyetlen komoly lépés sem s a magyar mezőgazdaság — mit is tehetne egyebet —, immár hónapok óta némán és példás türe­lemmel várja, hogy a termelési hitelek dol­gát a jószerencse majd csak dűlőre viszi. Várja, várja, de hiába várja. Mert az agrár­­hitelügy sorsa szóról-szólva az lett, amint azt a „Szózat“ hasábjain megírtuk, céltudatos és tervszerű halogatással kihúzódott addig, tanig a kölcsön kérdése Párisban elintéződik , most a hitelkérő mezőgazdaságnak indig­­nálódva mondható: „h­a k­érem tisztelt mező­­gazdaság,’most már a pénzügyi konszolidáció ideje következik s az inflációs, válogazálat­­lan hiteleknek végleg befellegzett“. S amikor a jámbor mezőgazdaság ámulott csodálkozik azon a kétféle elbánáson, amelyben az agrár és a „bankterm­elés" részesült, az a válasz: az állam nem takarékpénztár és nem feladata, hogy egy-egy termelési ágat a saját polgárai rovására finanszírozzon. Egyszóval pontról-pontra­ átveszik és visszafonografálják azokat az érveket, ame­lyekkel mi éveken keresztül küzdöttünk a bankokat, a tőzsdét és a spekulációt valori­­zálatlan százmilliárdokka­l alimentáló keres­kedelmi hitelek rendszere ellen s egyszerűen ráhúzzák arra a mezőgazdaságra, amelynek ebben az országban talán egyedül lett volna szüksége és joga ahhoz, hogy az állam részé­ről az inflációs politika útján támogatásban részesüljön. Ráhúzzák azután, amikor a spe­kulációs hitelek révén már csaknem egy­­f­illiónyi nemzeti ajándékot juttattak a ban­koknak és ezzel a kétségbeejtő rövidlátással segédkezet nyújtottak ahhoz, hogy ezek a „termelési tényezők“ az ország határain kívül az állam pénzéből — jó messzire az adóhiva­talok fürkésző tekintetétől —, óriási vagyon­­i tartalékokat halmozzanak fel s hogy — ugyancsak az állam pénzével — tetszés sasé­ránt döfjék hátba a magyar koronát. A mezőgazdaság ugyanez alatt az idő alatt hiába kilincselt a párnás ajtókon, imába tárta fel a sebeit, hiába mutatott reá a tőkehiány okozta fenyegető veszedelmekre, üres ígére­teknél egyebet sohasem kapott. Ellenben az adóit felemelték buja alapra, terményeit pe­dig ugyanakkor — megint csak az állam pén­zével —, lespekulálták mélyen a világparitás alá. Bár nehezünkre esik, kénytelenek va­gyunk mégis hitelt adni annak az agrárkö­­rökben újabban erősen kolportált mende­mondának, hogy az agrárhitel kérdése rut és kétszínű játék áldozata lett. Rut és kétszínű játék ment az agrártársadalom rovására s a vele úgy politikailag, mint világnézetileg hadilábon álló mobiltőke-érdekeltségek elé­gedetten dörzsölhetik a kezüket: nyílt és titkos befolyásuk erejével sikerült meg­akasztani­ az­ agrárhitel ügyét. A rut és két­színű játék ravasz taktikája arra épült­ fel, hogy — tekintettel a kormány mögött szorongó „agrár“-tábor néha-néha mégis csak fölszisszenő érzékenységére, nem von­­­ják meg nyíltan és őszintén, hogy az uralkodó pénzügyi politika egyszerűen nem akar me­zőgazdaság­nak hitelt adni, avagy nem olyan kedvező feltételekkel, mint ahogy a bankoknak adott. Hanem vagy bölcsen hall­gatta!A vagy pedig olyan ígéretekkel némí­­tották el az aggodalmaskodókat, amelyek semmi komoly pozitívumot nem tartalmaz­tak. Mikor már az ígéretek sem­ használtak, tettek ugyan néhány tessék-lássék intézkedést a cselekvés irányában is, óvatosan ügyelve azonban, hogy ez a cselekvés nélkülözze az állandóság és a határozottság minden ténye­zőjét. S így hozták-h­alasztották a termelési hitelkérdés megoldását, kifelé annak szüksé­gességét prédikálva, befelé az ellenkezőjét cselekedve, mindaddig, míg most a külföldi szanálási akcióra hivatkozva, teljes lelki nyugalommal jelenthetik ki: agrárhitelről ugyan lehet beszél­ni — de csak valorizált alapon. • A „Szózat“ hasábjain hónapokon keresz­tül cikkeztünk erről a kérdésről s hónapokon keresztül figyelmeztettük az agrár­társadal­mat, mi rejlik a halogatás álarca mögött: kihúzni az agrárhitel ügyét a külföldi köl­­csönig s azután e mögé bújva, elütni a mező­gazdaságot azoktól az előnyöktől, amelyek­ből a liberális-indusztrializmm oly pazar bő­kezűséggel részesült. „Nemsokára itt a tavasz —■ írtuk e helyen hat héttel ezelőtt —, még néhány heti késedelem és a mezőgazdaság megint elesik annak a lehetőségétől, hogy a term­elési hiteleket a kezdődő gazdasági évben hasznosíthassa. De még a tavasznál is jobban sürget, a külföldi kölesé­,» ideáé küszöbön álló lebonyolítsa. Amint ennek a végrehajtási processzusa megkezdődik, az állami termelési hiteleknek örökre befellegzett. Várakozásra, halogatásra tehát alig van idő, ha a kor­mány a mezőgazdasági hitel ügyének meg­oldásával kapcsolatban tett ígéretét meg is akarná tartani, úgy cselekedjék azonnal, késlekedés nélkül, minden napi veszteség a tavaszi munkálatok, a gazdasági konszoli­dáció s a nemzetélet rovására megy“. Idejében felhívtuk tehát az „illetékesek” figyelmét az agrárhitelkérdés halasztást nem tűrő sürgősségére s igy semmisesetre sem le­het hivatkozni arra, hogy a mai kényszer­­helyzet a véletlen műve s a pénzügyi politika, nem tehet arról, hogy a külföldi kölcsön dolga hamarább a „nyakunkba szakadt” semminthogy az agrárhitel ügyét elintézhet­tük volna. A bankok bérpalotáira nyújtott állami hitelek ügyét tető alá hozta a kor­mány néhány nap alatt, s a mezőgazdaság termelési hitelét akkor még meg lehetett volna oldani a fölényi összeggel, mint am­eny­­nyit a bankok — természetesen valorizálat­­lanul — házépítésre kaptak. Tehát ismét és ismét azt kell mondanuunk, rut és kétszínű­­ játék ment a magyar közgazdaságnak ezzel a legvitálisabb kérdésével, rut és kétszínű játék, melynek igazi célja az volt, hogy a konzervatív magyar agrárvagyon s vele az a hatalmas, konstruktív szellem, amelyet ez a köz- és társadalmi életre, valamint a közgaz­dasági politikára gyakorol — minél inkább háttérbe szoríttassék és minél jobban meg­­gyengíttessék. S e rut és kétszínű játék tragikomikumá­t fokozza, az a groteszk hely­zet, hogy­­mindez maguknak az agrár­társa­dalom állítólagos politikai szervezeteinek a hallgatólagos szakundálása, sőt nyílt támo­gatása mellett történt s az „agrártöbbségnek“ egyetlen mozdulata sem volt az ellen, hogy a mezőgazdaság termelési hitele erre a szánal­mas sorsra jusson. Pedig, ha ez a többség csak egy pillantást vetne, mi történik a falun s látná, hogy a­ falu ételszervei mily szörnyű ostroma alatt állanak a hitel­­könyörgő gazda társadal­omnak s látná, hogy hány és hány ezer gazda kénytelen földjét bevetetlenül hagyni, lovától, tehenétől meg­válni tőkehiány miatt, — úgy valószínű, ke­vesebb lelki n­yugaloam­mal venné t­udomásul a „mértékadó“ helyek diplomatikus, de éppen ezért mégis oly sokatmondó kijelentését: ,,a A mezőgazdasági hitelek ügyét a szanálási akció nagyrészt megfosztotta jelentőségétől Mi ellenben, akik az agrárhitel ügyét a ma­gyar közgazdasági, élet tengelykérdésének tartjuk még ma is, nem vagyunk hajlandók hangtalanul tudom ásni venni, hogy mi ma­gyar gazd­aközönségnek most már csak va­lorizált hiteleket akarnak nyújtani, hanem eredeti álláspontunkhoz h­íven, igenis köve­teljük, hogy a mezőgazdasági hiteleket vegyék ki valamilyen formában a valori­zációs intézkedések alól és a gazdaközönség­­nek a termelési hitelt ugyanolyan feltételek alatt folyósítsák, mint háro­mnégy esztendőn át a bankoknak. Ezt annál könnyebben meg­tehetik, hiszen az agrárhitel nem új probléma a közgazdasági élet terén, h­anem egy, fáj­dalom, nagyon hosszú idő óta, húzódó teher­tétel a pénzügyi politika mérlegén, amellyel — a kormány sokszor­ leszögezett elvi állás­pontjához híven — már legalább egy évvel­­ezelőtt végezni kellett volna. Ha pedig ez ellen az illetékeseknek „elvi avagy lelkiisme­reti aggályaik“ lennének, akkor ugyancsak az egyenlő elbánás elve alapján követeljük, hogy valorizálják visszamenőleg a kereske­delmi hiteleket is. Ez ellen nem lehet kifo­gásuk a liberális tőkeérdekeltségekknek sem, hisz az egyenlő elbánás elve olyan liberális principium, amelyet minden vér­teli liberá­lis érdekel­tségnek szentnek és sérthetetlennek kell tartania. Még ha saját terére megy is. A testnevelési javaslatot megszavazta a nem­zetgyűn­és Holnap a valorizációs javaslat kerül sorra Gömbös Gyula a testnevelés nemzeti feladatairól A nemzetgyűlés pénteki ülésén részletei­ben is letárgyalta, és elfogadta a országos­­­testnevelési alap vi­sz­aáll­itásáról szóló tör­­vényja­vtaslatát. Ez a törvényj­avaslat újból élet­be lépteti a Gerendáy-féle 1913. évi LIX. .törvénycikkét, amelynek rendelkezései­­szerint a totalizátor, jövedelméből bizonyos százalé­kot a testnevelés céljaira kell fordítani. A javaslathoz Gömbös Gyula szólt hozzá,­­nagy szekavatottság­g­al fejtette ki a m­agy­ar­­testnevelésügy problémáit. Rámutatott arra, hogy"­nemzeti szempontból milyen óriási fon­­t­ossá­g­a van a­ nemzet széles rétegeit felölelő­­testedzésnek és testvérze­lésnek. A testedzés ,térben lélekben erős, egészséges generációt nevel, elv­onja a munkást a korcsmától,és a­­szakszervezetektől. Nemes versengésiben olyan nemzedék fog kialakulni, amely nem a pro­, lekció és a stréberség révén fogja keresni érvénye­sülésé­t . Ez a testnevelés azonban csak akkor fogja igazán a helyzet érdekeit szolgálni, ha nemcsak a fővárosban, hanem elsősorban a vidéken, a falusi lakosság közt sikerül azt meghonosítani. Ezért addig, amíg a vidéken megfelelően fel­szerelt sportpályák nincsenek,­ felesleges luxus­nak tartja azt, hogy külföldi túrázásokra mil- 1 k­k­dokat költsenek. Beszéde végén a nemzeti Stadion problémájával foglalkozott és kifej­tette, hogy­ ebben az összes sportágakat és a képzőművészeteket is összpontosítani kell. Gróf Klebelsberg Kohó fail túszm­­iniszter az elhangzott felszólalásokra válaszolva minden­­ben helyeselte Gömbös Gyula fejtegetéseit. Az ülés végén hosszabb napirendi vita után, az elnök javaslatát fogadta el,a nemzetgyűlés, amelynek értelmében szerdáig nem tart ülést a Ház. Bizonyos elem­ek üzletet csinálnak a­ sportból A nemzetgyűlés mai ülését ti­zenegy órakor nyi­tottja meg Pesédy Pál alelmük. Bejelenti, h­ogy a­ Deb­recenben megválasztott Nagy Vince amadaterra ellen pajizst adtak be.

Next