Szózat, 1924. május (6. évfolyam, 95-116. szám)
1924-05-14 / 102. szám
NEMZETGAZDASÁG A tőzsdék Budapest, május. 13. (Értéktőzsde.) Nagy lendülettel indult meg a mai tőzsdei forgalomi. Mindjártnyitáskor 10—20 százalékkal magasabbat!.Indultak az árfolyamok, amelyek egész déli 12 óráig nemcsak szilárdan tartották magukat, de fokozatosan javultak is. Ekkor azonban az irányzat ellanyhult, a kontrámin azonnal akcióba lépett és az árfolyamok jelentékenyen visszaestek, azonban legtöbbje a tegnapi zárlati nívó felett maradt. Az utótőzsdén isméterősen megjavult az irányzat, úgy hogy majdnem a hivatalos idő alatti legmagasabb árfolyamok kerültek ismét felszínre. Ez a rövid ismertetése a mai tőzsdenap lefolyásának. A mai napnak legfontosabb tanulsága az, hogy amennyiben a javulás jelei, csak nagy vonásokban is mutatkoznak, nemcsak a hivatásos spekuláció, a tőzsdén kívül álló közönség is azonnal hajlandó belekapcsolódni az üzletbe. Ma a legtöbb tőzsdeügynök jelentékeny, vételi megbízásokat kapott és bonyolított is le. A hosszú besz alatt agyonpihent ügynökök túlságos nagy lázzal láttak neki az üzletnek és az ezzel kapcsolatosan jelentkező türelmetlenség heves egymásra lientálásban tört ki és ez volt egyik legfőbb oka, hogy az árfolyamok a valódi helyzetnek megfelelő nyugodt emelkedés helyett ugrásszerűen javultak. Minthogy azonban a vételi megbízások nem voltak olyan óriási nagyszámúak, egy óra alatt elfogytak. Az üzlet megállt s minthogy Bécsből realizálásokról szóló hírek jöttek, először a spekuláció adta, el a pénteken olcsón vett papírjait, majd a kontremin kezdett adni. Ez utóbbiról azonban meg lehetett állapítani, hogy ez alkalommal csak a hangja volt nagy, az eladásra kínált, tételek azonban lényegesen kisebbek voltak. Rontott a tőzsdei irányzaton az is, hogy ha nem is nagy mértékben, de mégis jöttek elagász megbízások s ez, ha a budapesti tőzsde üzletlebonyolítási rendszerét nem idomítják az új bécsi rendhez, még igen kellemetlen meglepetéseket fog eredményezni. Voltak jelek egyébként, amelyek arra, mutatták, hogy a nagybankoksem látták szívesen az árfolyamok robbanásszerű emelkedését és eladásaikkal ők is ellanyhították az irányzatot. Ez a lanyhulás azonban csak a hivatalos idő végéig és az utótőzsde első felében tartott, mert akkor olyan megbízható hírek jöttek Bécsből, hogy a realizálások fyomán jelentkező árukínálatot a piac a legnagyobb könnyedséggel felvette s a szilárd irányzat megszakítás nélkül tovább tart. Mint már említettük, a budapesti piac erre azonnal reagált és az utótőzsdén ismét magas, árfolyamok kerültek felszínre. Az is bizonyos, hogy a budapesti tőzsde még mindig a kiállott izgalmas kősz időszak hatása alatt áll és felette ideges, ugyannyira, hogy minden híresztelésnek, akár igaz, akár nem, azonnal visszhangja támad. Ez bizonyos határigérthető, mert majdnem mindenki tudja, hogy a budapesti irányzat mikénti alakulása most egyelőre teljesen független a gazdasági vagy pénzügyi helyzettől, független attól, hogy jól vagy rosszul sikerült a jegybank alaptőkéjének jegyzése, milyen lesz a külföldi, kölcsön, hogyan alakul a helyzet a szanálás alatt, lesz-e orosz-oláh háború vagy nem. Mostminden attól függ, hogy hogyan alakul a bécsi tőzsdei helyzet. Ez mutatja azt a szinte lehetetlennek és elképzelhetetlennek látszó abszolút függőségi helyzetet, amellyel Béccsel szemben vagyunk. A bécsi helyzetet, még mindig nem lehet teljes biztonsággal megítélni. Kétségkívül nagy megkönnyebbülést jelent, hogy a francia frank immár 31,20 svájci frankra hanyatlott, de még emellett is Bécsben az összes jelentős pénzügyi faktoroknak hatalmas erőfeszítéseket kell tenniük, ha az ottani egyensúlyában alaposan megingatott gazdasági helyzetet eredményesen rendezni akarják. A Rottschildoknak és a velük dolgozó érdekcsoportoknak megvannak az eszközeik ahhoz, hogy Bécset rendbehozzák, minden attól függ azonban, hogy komolyan akarják-e ezt meg is tenni. Most látszólag ilyen irányban működnek, ez azonban lehet olyan felszínes és csak a külvilágnak szóló munka, amellyel azt a felelősséget akarja magáról elhárítani , amely az esetben terhelte volna, ha teljes tétlenül nézte volna Auszria gazdasági összeomlását csak azért, hogy néhány kellemetlen konkurrenstől megszabadulhasson. Éppen azért nem tudunk még komoly véleményt mondani a mai helyzetről. A bécsi Rothschild gondolata nem olyan közgazdasági esemény vagy tény, amelyet mérlegelni lehet s éppen azért csak felszínes jelenségekre vagyunk utalva, amelyekre mint abszolút megbízható tényezőkre nem merünk batírozni. Az tény, hogy a pesti piacnak megvan a képessége, hogy a tőzsdét feljavítsa, ha azt a bécsi helyzet elromlása meg is akadályozza. Az esti magánforgalom kissé tartózkodó volt, az árak azonban nagyjában az utótőzsdei és a zárlati árfolyamok között mozogtak. Az utózériadó árfolyamai a következők: Angol- Magyar 75, Fostereibank 390, Hazai 195, Hermes67—68, Horvát-Satan- jelzálog 70, Lloyd Bank 133, Magyar Hitel 1 673, Jelzáloghitel' 138, Kérési, hitel, 35—36, Lessámites 1 106, Magyar-nématbank 16, Olasz bank 25, Mercur 19,Nemzeti 47, Osztrák Hitel 236, Wiener Bankverein, 1465—1480, Amerikai bank 93, Egyes. főv. 202—201, Ált. telkafrék 198, Pesti hazai 4715—4730, Magyar Bút. 12.500—12.750, Remetére 320, Pannónia b. 3700, Concordia 48, I. budapestigm. 158—160, Törökszentmiklósi 36—38, Hungária 115— 116, Transdanubia 65—66, Szentlörinci 92, Cement 122, Kohó 635—645, Drasehe 290, Alt. kőszénh. 3780—3800, Nagybátonyi 198—201, Sajgó 730, Urikányi 1180, Athenaeum 174—175, Glóbus 46—48, Pallas ISS—190, Fegyver 1325, Ganz-Danubius 3850, Ganz Villamos 1850, Hofherr 200, Kistercsán 88, Kühne 63, Liptásc. 15, Magyar acél 300, Mérleg 32, Ólomáry 29, Rimamurányi 156, Roeesemann 95, Schlick 87, Vulkán 120, Wörner 27, Baróti S.25, Égisz 48—50, Izzó 680—690, Gyapjúmosó 56—58, Papir 39, Részvény sörfőzde 255— 258, Spódium 238, Felten 1000, Gschwindt 300—205, Műtrágya 260, Ligetszanzitórium 26, Cukor 3300, Mezőg. ipar 550—554, Szikra 68—70, Telefon 188, Unio-szinház 35, Német mezőg. 400, Pharmacia 22— 34, Guttmann 490—195, Hazatfa 185, Honifa 89, Kőrösbányai 72—74, Ofa 635—645, Nasici 2625—2700, Zabolái 136—138, Atlantica 40—42,Déli Vasút S3, Mftr 330—355, Levante 290, Nova 176, Államvasút 665, Tröszt 113—114 ezer korona. A nemesfémpiacon, az irányzat kissé szilárd, forgalom elég élénk. Ezüst egykoronás 6900—7300, színezüst 1660 -1720, szinarany 57—58 ezer, arany húszkoronás 375—395, platina 225—233 ezer korona. A nemjegyzett értékek piacén a következő árfolyamok fordultak elő: Mobilbank 5, Böhm-hordó 6, Újpesti -beton 1.4—1.6, Kéve 1.5, Ingófa 15—16, Cor-*vin-szimház 5 ezer korona. A fix kamatozaton értékek piacán, az árfolyamok nem változtak. Este nyolc órakor jelenti tudósítónk. Az irányzat kissé ellanyhult. Árfolyamok: Magyar Hitel 680—685, Hazai Bank 470—65, Osztrák Hitel 240—35, Általános Takarék 200, Ingatlan 300, Pesti Hazai 4850, Általános Bank 15, Kereskedelmi Bank 1500, Salgó 745—740, Kőszén 3900—3850, Ganz-Darrabios 3900, Cukor 3400—3375, Georgia 570—565, őstermelő 360—350, Bőripari 28, Nova’ 180 ezer, korona. Bécs, május 10. (Értéktőzsde.) Az értéktőzsdén a leginapi nap szilárdsága ma is folytatódott;néhány fivételtől eltekintve, a, kulissapiacon valamezényi érték újabb jelentékeny árnyereségeikkel indult. Úgy a magánközönség, mint akülföldi tőke részéről fokozódott az érdeklődés, s a helyi specirláció ugyancsak jelentékeny, részt vett az üzletben. Az érdeklődés előterében a vas-, bánya-, villamossági-, gépgyári- és vegyipapírok állottak." Atőzsdeidő második felében nagyobb nyereségbiztosító eladások állottak be, amelyek azonban csak kisebb eltolódásokat vontak maguk után. A spekuláció által favorizált értékek ennek dacára is a legmagasabb napi nivójukon zárultak. Főleg néhány, magyar és cseh érték zárlati árfolyama volt feltűnően magas. A befektetési piac nyugodt volt. Angol-Osztrák Bank 22 (21), Angol-Magyar Bank 65 (158),, Pesti K. Bk. 1250, Depositenbank 34 (34), Adria 1530 (1420), Puna gőzhajózási 1350 (1200), Pilseni SörbflO0 (5350), Aussig Vegy. 1630 (1580), Damhtt. Nob. 1000 (5000),. Jung, Kun.:.. 92(10 (8000), Spódium 305 (160), Alpesi 516 (524), Krupp 236 (216), Poldikohó 540 (555), Prága vas 1960 (1810), Skoda 1205 (1171), Waagner 281 (302.5), Egy. Vili. 300 (270), Siemens 158.5 (136), Gutmann 810 (800), Slavonia 100 (05), Trifaili 540 (502), Brünni Gép 1160 (105), Osztrák Hotfsher 72.3 (61), Fanto 340 (290), Gál. Kárpát 373 249,9, Galícia 1970 (1790), Kender-Juta 1293 (1155), Semperit 188 (169). A bécsi és budapesti tőzsdéken jegyzett papírok árfolyama a következő: Bécs, május 13. (Délutáni tőzsdei magánforgalom.) Délután öt órakor jelenti tudósítónk: Az irányzat szilárd. Árfolyamok: Magyar Hitel 545, Osztrák Hitel 204, Áramvasút 570, Déli Vasút 70, Salgó 635, Rima 135, Krupp 228, Alpesi 525, Bankverein 154, Magyar Hotter 170 ezer* osztrák korona. Newyork, május 13. (Értéktőzsde.) Az értéktőzsde a kedvezőtlen bel- és külpolitikai helyzet következtében lanyha irányzattal nyitott és irányzatát a tőzsdeidő végéig megtartotta. Az árupiacon észlelhető állandó olcsóbbodás szintén nyomta az árfolyamokat s a tőzsde vontatott üzletmenettel zárult. A mai napon hétszáztizezer részvény cserélt gazdát. Festi, keresk. • F.ó r-» b fm Tegnap Ma — 1250 Budapesten 1500 Magyar Hit. mm mm 540 542 658 Osztrák Hit. mm mm MM 190 202 235 Leszámítoló —— mm *mm mmt 92 97 Magy. Jelzálog —1 mm mm 120 130 160 Államvasut mm mm 595 565 660 Délivasut —— — — 73*9 69 180 Coburg — —.•m— — MM 39 41*9 60 Rima —i — ms» —»* 117 134 156 Hazai fax 150 150 185 Szlavónia — top 118 Biszt.-Szászvári— — •370 385 440 Kohó — ——— — -te—* 500 ___ 3775 Salgó -- —— mmm 600 630 735 Ált. kőszén —• ——•te mm. 3050 3210 3675 JTyikányi —•M. mmm mmmMM. 900 940 1210 Hofherr —— — mm• .158 163 198 Vaggongyár— Ml mmm 72 85 95 Horvát cukor MM mm M. 1000 1160 1300 Magyar cukor —• M. •MM mmm 2600 1900 3250 Vasútforg. —— — MM 215 220 280 Győri olaj —— —— — 78 85— Hálók........3,500.000 Ebédlők... 4,000.000 Uriszoba.. 7,000.000 koronától Miszky Bútorkereskedelmi Részvénytársaság Budapest, VI. kerület, Podmaniczky utca 14. sz. BÚTOR Istítt MlíJáSrfí SZERBÉ A Bevinaközpont hivatalos árfolyamai május 13-án: Valuta pénz áru Osztrák Scorona.... 122 —1*25Vs Márka.......... * — Szokol.............. 2530—2600 Dinár ..................... 1070—1100 Leva ............ 630-----650*— Lei .............. 436*-----460— Lengyel márka.. • * — — Lira........................ 3930—3950 Francia frank .... 4770—4930 Belga frank .......... 4060-4200 Svájci frank.......... 15350—13750* Angol font.............377600—387600 Pohár..................... 86500—88800 Holland forint .... 32300—33200 Pán korona.......... 14730—15130 Svéd korona......... 22900—23550 Norvég korona.... 12050—12400 Deviza pénz ám -Bée«............-*....-1*22 Berlin ♦**..*.*.»♦.. —■— — Prága .. ...mmm. • 2531-12600. Belgrád •*..»*.••• 1070—upc.-' Szófia 630—6504 Bukarest..**...... 435—450 Varsó ............ —'— —*— Milano... ***...».. 3830—«1950 Paris ..................... 4770—4930 Brüsszel ••**••*•*• 4060—12011 Zürich 15350—15750 London ..........377609—387600 Newyork........ .. 86500—88801 Amsterdam ....... 32300—13200 Suppenhága............. 1730-15150 Stockholm «*•#***. 22900—23550 Krisztiánia........ 12050—12400 100 takarékkorona , 128 papírkorona Nemzetközi pénzpiac A-korona pozíciója. A magyar '.'korona, jjW-ciktL értékelésében ma nem történik: lényeges változás,-Ztrichben a budapesti ■'kifizetés tartotta tegnapi fitOOSS és feles árfolyamát, Bécsben ,szintén változat-lan. -4. korona értékelése, Berlinben abudapesti fa'fizetésért ma is a tegnapi negyvenöt milliós márkaárat űzettek, azonban az -effektiv“ magyar koronává tegnapi A$amHalió márkás árfolymáról mára 43 márka;ó márkának voh esóbbodott, minek Berlin—zürichi paritásban ffcOOKiS centimes felel meg. Prágában a korona helyzetében nem állott be lényeges* változás,ment mig abudapesti ’kifizetés változatlanul a tegnapi áron cserélt gazdát, addig a magyar korona bankjegy csak lényegtelenül 3.9 cseh koronáról 3.85 cseh koronára olcsóbbodott. Londonitxm a korona értékelése szintén, változatlan, New parkban azonban a budapesti kifizetés 4MSJ025 Centről 0.0012 centreolcsóbbodott. A vraiiteinporka,Árfolyamnak Newyork—Zürichi viszonylatban.- o, pszi., tása 0.00677 centimes. Zürich, r május 13. (Deviza-zárlat.) Budapest AOOS aceA-fiS ››K0OS 2^éS' fél), -ij&arími 130, népe AiW30 és-1S30,, Belgrád 6.97 -es tfél, Szórfiai 4.MCJ Milano' 34.95,Brüsszel 36.50, London 34.60, Newyork 56495, Azastepaiaait ' 210.50. (Esti devizaforgalom.) Budapest 0.006*3* és SSL Bene ,ián 130,Bécs -0.(KH 9( és fél)., Prága. ■ 16150, Relexed*^, G6aos 4.10, Bukarest*2.85, iMflanó 2.5.16- és sted.-,Paris 31A0, Brüsz. , szál 26.50, London' 2465, Newyork 564.35, Aanstendanp .210.50. Bécs, május13. (deviza zárlat.) Budapest, középérték 0.81 (0.81), pénz 0.78, ám 0.84, Berlin 16500, Prágai 2088, Belgrad 878, Bukarest 356, MiteamsgUB, Zürich1200, London 310700, Newyork 71060, Amsterdam 26580. (Valutazárlat.) Magyar korona, középérték 0.78, (0.78), pénzük 35^Ara* 0.81, német márka 16H0, lei'3S2^s®oikor-»2080, donár 873,.14rai 3155, evatiér-frank 12600, dorat 308700,dollár’7660. Prága, május 13. (Devizazárlat.) Budapest 0.0S93-es if-en,(0.0392 /8 fel), Bécab.0487, Berlin 805, Vamó 41.000310, 1Httgrád 42.85, Buktáresfc 17.30, 5filanzó 154, Zurich 607, Newyeck 3410, Amsterdam ,1*279. (Valutazárlat.) 0.03®* (6.0390). s Berlin, május 13.:(Df.vitazárlat.) Budapest fS-ftan (Vasutazárlat.) Magy. korona. 43(-6). London, május 13. (Devizazárlat.) Budapest SVPfiO (350000). Newyork, május 13., (Devizazárlat.) Budapest O.ffla-J "(0.00125). Zágráb, május 13. (Devizazárlat.) Budapest O.lflf(fél (0.10 és fél). Belgrád, május 13. (Devizazárlat.)Budapest 631, Terménypiac Endopeat. május 13. (Terménytözsden) A terménytőzsde tartott, irányzatittal nyitott » a tőzsdeidő alatt a nagymértékiban,* jelentkező Mnalatra az irányzat efflanyhult. A ma romkontaentráció isvásártolt ma a, piacon és mintegy huisz vagon házat vett fel 345—350 ezer koronás áron' méter mázsánkiént hrírtapesti paritásban. A mai nap forgalmát búzában mintegy negyven vagonra betesmítik. BorsodmegyieS búzáért 330, hajdúságiért 337„ pest.megyeiértc'-S?!—330, szolnokmegyeiért 345 ezer koronát fünettefc fel aáS- állomásról. A rozspiac szilárd volt. Treavidéki rozsárt 311—315, nyirségű rozsért 335, somsegy. megyeiért 310—313, pestmegyeiért 317—SK ezer koro-nát fizettek. Nyugati határvidéki álform-sről 1 perfig 345—357 ezer koronáért vásároltálk elszortolékban a rozs métermázsáját. A Budapesten fekvő iBpaszödre 335 ezer korona volt az ára. Árpából alig van ám a piacom. Takarmányárpai tolnamegyei állomásról 397—394, a sörárpa fejér, megyei álomásból 325—335 ezer koronás áronkerttel fekvés és minőség szerint. A zab-piac szilárd volt. A zajként budapesti-paritásban a 355, soxyrooli paritásban 340—343 ezer kronát fizettek. Tengeripiac izdettelen volt. Pápai álorpáson 387.500 koronával vásárolták a tengeri métermázssárát, egyéb fluvántusi helyeiken 280—311 Tiszavidékétt pedig 285—288 ezer koronát fizettek érte. A lisztpiac a kereslet hiánya miatt majdnem teljesen üzlettelen. A malomkoncentráció ötven, tarkarékkoronával emelte az áraikat Rauf árak, a kercetkezek: Búzaliszt nullás 4850, 2-es 4500, 6-os 4100, 7-ba 3400 8-as 2250, korpa 1950 rozsliszt nullá® 4200, 1-es 4150, 8-as 2250, korpa 1950. A budapesti gabonaforgalom mágus .9—f1 ág*. Az következő volt: A) Vasútiforgalom budapesti rendeltetéssel, illetve feladással:: bum érkezett 13.33, elszállittatott 350, rozs érkezett 701,árpa érkezett 1005, elsállíttatott 335; zab érkezett 652; tengeriérkezett 853;liszt érkezett 4182, elszállittatott 3325; korpa érkezett 350, elszállittatott 605. B) Hajdforgó-