Szózat, 1924. augusztus (6. évfolyam, 167-191. szám)
1924-08-01 / 167. szám
Somlay Elemért a francia zsűri szándékos „tévedéssel“ ütötte el az olimpiai pentatlon világbajnokságától T Újabb adatok a kardvívómérkőzések bíráinak pártos bíráskodására A pentatlont törölték a jövő olimpiádok programmjáról Sztankovits Szilárd: „A kihirdetett olimpiai eredményeken nem lehet változtatni“ A Szózat Parisba küldött munkatársának repülőpostán érkezett jelentése IT Paris, július 26. • Ismét szegényebbek lettünk egy reménységgel. A magyar sport utolsó ittlevő bajnokképviselője is elbukott. A szomorú sort Whereczky Ferenc kerékpáros bajnokunk zárta be. Csak az vigasztalhat bennünket, hogy nemes versenyben, férfias küzdelemben maradt alul. Márpedig a hollandus Normalodtól, aki a világbajnokság egyik favoritja, keréktávolsággal kikapni nem szégyen. Grimm János, a másik magyar kiküldött, szerencsésebb volt. Nem voltak világhírű ellenfelei s szívós kitartással, nagy győzni akarással megnyertekét előfutamát, mellyel bekerült a középdöntőbe. Ha vasárnap is jól üt ki rá nézve a sorsolás, bár már csak a világ 16 legjobb kerékpárosa remélheti, hogy megszerzi az olimpiai győztes címet és dicsőséget, nem lehetetlen, hogy az első hat között lesz. De ne építsünk légvárakat! Mi, szegény magyarok, a szerencsétől már semmit sem várhatunk. Az olimpiai játékok kéthónapos eseményei is megmutatták, hogy a magyar csak a saját erejében bízhatik. Ezeresztendős sors ra délután együtt mentem ki a pályára R. Pettersennel, az Idrodsbladet divű svéd lap tudósítójával. Még az úszóversenyeken ismerkedtünk meg. Rövidesen a magyarok szereplésére fordítottuk a szót. — Én csak csodálni tudom önöket — mondta hoszszasan elgondolkozva. — Ha más nemzetet üldözne úgy a belszerencse, kétségbeesne, önök küzdenek tovább. — Ez a sorsunk ezer esztendeje — szaladt ki a számon. — Tudom. A magyarokra a göteborgi kis olimpiádon lettem figyelmes. Ott láttam az önök Varga Béláját, Somfay Elemérjét, Gáspár Jenőjét, Kehrling Béláját. Látja, még a nevüket is tudom. A múlt héten elolvastam Magyarország történelmét. Kész tragédia. De abban azt is csodáltam, hogy bármint fordult is az életük és sorsuk kockája, megmaradtak azoknak, akik voltak. Leírja, amit mondok? — szólt mosolyogva, amikor meglátta, hogy az olimpiai Programm szélére gyorsírással jegyezgetek. — Le — válaszoltam — hadd olvassák el otthon Csonka-Magyarországon, hogy a sokaktól még ma is lenézett magyar atléták milyen babérokat szereztek. — Higgye el, kedves kollégám — folytatta meggyőződéssel —, az ilyen magamfajta érdektelen barátok érnek legtöbbet. Földrajzilag óriási távolságok vannak köztük, de a sport megismertetett bennünket egymással, őszintén megvallom, 1914 júniusáig, amikor a mi atlétáink Budapesten csak 7:6 arányban tudták legyőzni a magyarokat, mondom, a nagyháború közvetlen küszöbéig, azt sem tudtam, hogy van Magyarország. Velem együtt minden svéd azt hitte, hogy arra lent a Balkánon Ausztria és Oroszország az úr. De ha most eljönne az én hazámba , azt mondaná, hogy magyar újságíró, mindenki szívesen köszöntené. Somfay Elemért tudatosan nyomták el (Németül beszélgettünk, de azt a szót: magyar olyan komolyan és kedves szájcsucsorítással ejtette ki a mi nyelvünkön, hogy alig győztem betelni vele.) — A felületesek nem tudják megbecsülni a sport nemzetközi vonatkozásait. Például itt vannak a finnek. Maroknyi, alig néhány milliónyi nép, de atlétaóriásai révén mindenütt merik. Nem hiszem, hogy volna az öt világrészen magát műveltnek tartó ember, aki nem tudja, hogy Varmni, Iiuxda, Antilla, Taypala, Saarista s a többi világbajnok finn. A sportgyőzelmek állandó olvasása és hallása először felkelti az érdeklődést, azután a tiszteletet. A félelemnélküli tiszteletet pedig már csak hajszál választja el a baráti érzéstől. Az önök sportolói is sok ilyen tisztelő baráttal ajándékozták meg a hazájukat. Ha két nép között megvan ez a lelki kapocs, észrevétlenül fejlődik ki a tömegek kölcsönös vonzalma, aminek a következményei kiszámíthatatlanok. De már igen elkalandoztam. Azzal kezdtem, hogy önöket üldözi a szerencse. Különös figyelemmel kísérlem a magyarok itteni szereplését. A labdarúgásban érte őket az első meglepetés. Nem kutatom az okát. Elég, ha azt mondom, hogy a világbajnokság legjogosabb favoritjának emlegette őket a világsajtó. Kikaptak egy igazán sötét csapattól. A vívóinknak és birkózóinknak a világklasszist felülmúló tehetsége és lelkesedése nem volt elég a balszerencse legyűrésére. Nevetnem kell ha arra gondolok, hogy Varga Béláinak a hatodik hellyel, Keresztes Lajosnak a másodikkal kellett megelégednie. Az atléták közül csak Somfaiit említem. Hát kell annál nagyobb balszerencse, amikor egy elismert sprinternek 23.8 mp-t mérnek 200 m-enl! Pedig ettől függött a világbajnoksága. Itt egy kis — talán szándékos — tévedés képében jelent meg a magyar balszerencse. Azonnali óvással, vagy botránycsinálással lehetett volna segíteni, de az önök vezetői urak a szó nemes értelmében. Férfias becsületességük nem gyanakodik még ott sem, ahol alapos oka volna. — Hát kolleiga úr azt hiszi — kérdeztem, — hogy Somlayt tudatosan nyomták el. — Pozitívumot nem tudok, de a jelek arra vallanak. Ellenben a kardvívásban már pozitív adatokkal szolgálhatok. Pósta Sándor megfordítja a sors kerekét Mint teljesen érdektelen szemlélő — svéd versenyző nem szerepelt a magyarokkal szemben — nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy Postának, Sehenkernek, Berthynek és a többi magyarnak legalább hat-hét tiszta lasst kellett beadnia, amire a zsűri elismert — négyet. Láttam, hogy ezt a handicapet a vivőik is érezték, de tűrték szó nélkül. Soha életemben nem felejtem el a Posta—Duerez asszót, amely eldöntötte a világbajnokság sorsát. Akkor már minden a feje tetején állt. A zsűri megzavarodott az olaszok viselkedése és kizárása miatt. A magyar és francia bajnokküzdelméből csak a francia kerülhetett ki győztesként. A nézőknek, versenyzőknek, sőt még a zsűrinek is ez volt a meggyőződése. Csak dr. Posta Sándor merte megfordítani a sors kerekét. Figyeltem az asszót, amikor kiállt Duerettel szemben. Még mielőtt összekoccant volna a kardjuk, biztosan tudtam, hogy Posta győz. A franciák szemefényét még senki sem verte meg 0:4-re, csak a magyarok világbajnoka. Elhallgatott. A villamos már a Rue de Paris-n nyargalt velünk. Amikor Bois de Vincemnesben a kerékpárpálya közelében leszálltunk, csendesen hozzátette: — Jól mondta az imént kedves kollégám, hogy ezer esztendeje küzdés a magyar sorsa. Most már értem. Az az ezer esztendő termelte ki a Posta Sándorokat. Beszélgetés Sztankovits Szilárddal Bent a pályán Sztankovits Szilárddal, a Magyar Atlétikai Szövetség elnökével találkoztam össze. Elmondtam neki, hogy Budapestről nyert értesüléseim szerint otthon a MASz ülést tartott, melyen Molnár Dezső indítványára érdekes határozatot hoztak. Eszerint hazulról utasítják az itt levő Magyar Olimpiai Bizottságot, hogy semmisíttesse meg Somfay második helyét az ötösversenyben (pentatlon) s hasson oda, hogy Somfay legyen a világbajnok a finn Lehtomon helyett. — Most hetek múltán már semmit sem csinálhatunk — válaszolta csodálkozva Sztemkovits. — Az eredményt kihirdették, akkor nem protestáltunk ellene. Most már lehetetlen rajta változtatni. Ezután még sok érdekes eseményt tudtam meg a MASz elnökétől. A klasszikusnak nevezett pentatlont, tehát azt, amelyben Somfay második lett, törölték az olimpiai versenyek sorából. Akérdés felett hosszas vita indult meg *pro és kontra, aminek az lett a vége, hogy a szavazás három szótöbbséggel a pentagon ellen döntött. Annál különösebb, hogy a Nemzetközi Atlétikai Szövetség a méltán emberkínzásnak minősíthető dekatlont (tízes verseny) meghagyta, csak elrendelte, hogy a versenyt két egymást követő nap délelőttjén kell megrendezni. A Nemzetközi Úszó Szövetségben is nagy dolgok történtek. A Szövetség átlátta, hogy a német úszók nélkül nem reálisak a világbajnoki versenyek. Bár magán az ülésen egyetlen egy szó sem esett a németekről, mégis mindenki tudta, hogy az a határozat, mely szerint a NUSz egy év alatt felszólítja a belépésre azokat az államokat, melyek jelenleg nem tagjai,csak a németekre vonatkozhatik. (Említésre érdemes, hogy a határozat ellen csak az angolok és kanadaiak tiltakoztak.) Kifütyülik a zenét Közbenbent a pályán kezdett mozgalmas lenni az élet. A versenyzők gyülekeztek s nézték az eget A kerékpárosnak az eső a legnagyobb ellensége, mert a síkos pályán életveszélyes a gyors hajtás. A pályát övező fák koronáját tépázta a hideg szél s az eső a levegőben lógott. Amíg a rendezőség tanakodott, tőlünk jobbra rázendített a zenekar valami ismeretlen remekműre. Alig játszott fél percig, az 5—6000 főnyi közönség éktelen fütyülésbe kezdett. Elnyomta a zenét, melynél hamisabban készakarva sem lehetne kínozni a hallgatóságot. Az 1000 m. kerékpározás selejtező futamai gyorsan peregtek le. Mi Sztankovitscsal a két magyart lestük. Grimm a 8-ik, Uhereczky a 9-ik futamba került. Grimm kikapott ugyan az olasz De Martinitól, de fölényesen verte a csehek kese-pisze Cervinkáját s ezzel nem esett ki a további versenyből. Uhereczkynek, a magyar bajnoknak nem volt szerencséje. A hollandul Melier és a svájci Mermillod a harmadik helyre szorította. Pettersen barátomra néztem s megértettük egymást. íme a magyarok szerencséje! Az eső lassan szitálni kezdett, mire a versenyeket megszakították. Jó félóra múlva bújt élő 4—4 belga és hollandus kerékpáros. A majdnem elipszis alakú, 300 méteres pálya egyenes oldalának közepén egymásnak átellenesen, de arccal egy irányba állttak fel. Külön a belgák, külön a hollandusok. 250 m. választotta el őket. A szerbek gyáván viselkedtek a kerékpáros vadászversenyben A bíró elsütötte a pisztolyát, mire a nyolc ember elkezdte zavarni egymást. Helyesebben a hollandusok a belgákat, 4000 métert kellett megtennniök. Az a csapat győz, melynek három (nem négy!) tagja előbb kerekezi be a távolságot. A belgák bizonyultak jobbnak. Ezt nevezik vadászversenynek. Az előfutamok során az olaszok ellen a szerbek nem mertek kiállni, a svájciak lelépték a cseheket, a lengyelek aletteket, de az angolok már nehéz munkát adtak a franciáiknak, akik alig 10 méterre verték meg ellenfeleikeit.. A középfutamokban Belgium 5 p. 12.2 mp.cel győzte le a lengyeleket (5 p. 17.2 mp.), Franciaország (5 p. 14.1 mp.), a svájciakat (5 p. 22.1 mp.), míg az olaszok ellenfél nélkül 5 p. 13.4 mp. feltűnő jó eredménnyel kerültek be a döntőbe. A nap utolsó versenye a tandem előfutamai voltak. Magyarul páros, vagy kettős versenynek nevezik, mert a kerékpáron két ülés van egymás után, két versenyző számára. Ebben a számban magyar is indult, de nem mertünk reménykedni. Uhereczkynek és Grimmnek a hollandusok világbajnoka, Peelers és báró Van Drakenstain voltaz ellenfele. A magyar fiúk gyönyörűen tartották magukat. Látszott rajtuk, hogy „mindent kiadtak“ magukból. A hollandusok 11.4 mp. alatt tették meg a 2000 m. utolsó 200 m.-t s a mieink csak egy géphosszal maradtak el tőlük. Körülbelül 11.6 mp. tehetett az idejük, melynél jobbat magyar versenyző még nem ért el. De hasztalan volt minden, kiestek. Csomagolhatnánk, ha Grimm az egyéni versenyben nem került volna be a középfutamba. Várjon mit hoz a holnap? Nem merünk hinni Grimm szerencséjében... W. Herbsat Géza /Kit társadalmi, közgazdasági, szépirodalmi és fajvédelmi folyóirat Főszerkesztő: Altenburger Gyula Felelős szerk.: F. Papp Zoltán Megjelenik minden hó elején 3 oldal terjedelemben Előfizetési ára: negyedévre 13.000 K KIADÓHIVATAL: BUDAPEST, 111, ZSIGMOND UTCA 36. SZ. 1924 AUGUSZTUS 1 PÉNTEK