Szózat, 1924. szeptember (6. évfolyam, 192-215. szám)

1924-09-02 / 192. szám

r szágot kormányzó parlamenti többségnek a lelkiismerete s — híven a választásokon tett ígéreteihez — a napirendre szorítja az agrárhitel ügyét. Talán tovább is megy a napirendre szorításnál, nem fog meglégedni néhány elérhetetlen magasságokban lebegő kormányfői kegyes és semmitmondó nyilatkozatával s pozitív intézkedéseket követel a magyar mezőgazdaság exisztenciális problémája, a termelési étel érdekében. Nem tudjuk elképzelni, hogy az a kormány, amely magát agrárdemokratának nevezi, ki tudna térni annak a többségnek az egyöntetű óhaja elől, amely szintén az agrárdemokrácia jegyében került a parlamenti kupolák alá s a magyar mezőgazdaság európai színvonalra való fejlesztését tartja ma is politikai programmja gerincének. Nem, egészen biztos, ha a mezőgazdasági hitelügy komolyan szőnyegre kerül a kormányzó többség többségének komoly akaratából, a kormány egy percet sem késlekedhetni tovább a mezőgazdasági hitelkérdés intézményes rendezésével. Úgy tudjuk, hogy az egységes párt első őszi pártértekezletének egyik fő témája éppen a mezőgazdasági hitelkérdés lesz s ez alkalommal a kormány mögött ülő agrárképviselőknek módjuk nyílik bizonyságot tenni, hogy a választások után két évvel a választások előtt három évvel még mindig komolyan veszik az agrárprogrammot. Nem tudjuk elképzelni, hogy az őszi parlamenti kampány ne hozna változást — kedvező és eredményes változást — ebben a mostoha sorsra kárhoztatott ügyben s akkor, amikor a par excellence iparos és kereskedő Anglia szocialista kormánya is óriási áldozatokat hoz az agrárhitelügy rendezésére, a magát agrárnak nevező magyar kormány ne tudna tovább jutni a vetőmaghitel vérszegény inségkölcsönénél. Smith Jeremiás főbiztos úr harmadik ■jelentésében a magyar közgazdasági rekonstrukció „legfőbb tényéül“ azt a haladást tartja, amelyet Magyarország a „bizalom helyreállítása felé“ tett „úgy külső, mint belső viszonylatokban“. Nos tehát, mily nagy lépést jelentene e bizalom helyreállítása felé „úgy külső, mint belső viszonylatokban“, ha az agrárkormány és az agrártöbbség tettekkel bizonyítaná be az országnak, hogy nemcsak akkor állja a programmját, amikor a választók voksaihoz, hanem akkor is, amikor a saját lelkiismeretéhez kell appellálnia, s a kacagása édes zengéssel vert végig a folyosón. Bementek egy félárnyékos szobába, ahová a trap a fehér tüllfüggönyön át letompítva szűrődött be. Az asszony alakja lágyan himbálózott Thury előtt, aki lélegzetfojtva követte. A szoba hús borulatábanszembefordultak s az aszszony szeme bársonya végigsiklott a Thury délceg, elegáns alakján. Thury mélyen az asszony szemébe nézett. — Fel akarom magukat innét vinni Pestre... Ott majd érvényesülni fog az ilyen gyönyörűi .asszony. Az asszony a szempillái alól leskelődve hallgatta a férfit. Azután egyet lendült. A szekrényhez ugrott s pálinkásüveget vett elő. Töltött s összekoccant a poharuk. Thury keze egy picit remegett s valami reszkető édesség szaladt végig a testén. — Szeretne Pestre jönni? — kérdezte az aszszonyt fojtott hangon. Az asszony tekintete rálobbant. — Erről álmodoztam... Thury az asszony arcához hajolva, forrón mondta: — Ilyen asszony nem is maradhat itt. Mintha az orchideát a tarlóra ültették volna. Az asszony lesütötte a szemét. Az arcánsorakozó, boldog mosoly úszott. Thury felé mozdult a teste, a szépség záporozó hálájával. Thurynak vér szökkent a fejébe. Elkapta az asszony kezét és megcsókolta. Az indulat pár pillanatig fogva tartotta őket. Az asszony szeme végigsiklott Thuryn, halkan pihegett, hallgattak, aztán hirtelen közömbös dolgokról kezdtek beszélni. Belépett a kis Bényei. Pár pillanatig a nyitott ajtón keresztül meglepetéssel nézte őket. Mint az éles vessző ütötte meg a két test diadalmas összesugárzása. Csendesen belépett a szobába. Az asszony hangja mintha álom tornyából szállott volna le. — Ni, Péter! Bényei hangja egy kicsit remegett. — Láttam a... A képviselő úr autóját. Thury felé mozdult. — Csak nem magázol? Az asszony babrálva, vizsgaszemmel nézte őket. Bényei bort hozatott. Az asszony izgatottan jött-ment s mint egy szép macska, dorombolt be néha közéjük. Néhány pillanatig egyedül maradtak. Thury rápillantott Bényeire. — Tudod mi hozott be hozzád? Emlékszel a sárkányra? Komisz kölyök voltam akkor... Szeretném, ha most egészen elfelejtenéd. Bényei tekintete megrebbent, az ajkai fájdalmasan megrándultak. — Régen volt... — És szeretnélek benneteket felvinni Pestre innét... Sokat tehetnék. Az asszony ebben a pillanatban lépett be. Visszafojtott lélegzettel nézett Bényeire. — Hallod, Péter? Bényei határozottan csóválta a fejét: — Nem. Nem vágyunk mi el innét... Megmaradunk a magunk egyszerű világában. Thury akart valamit mondani, de látta, hogy Bényei az ajkait dacosan összeszoritja s a tekintete elrebben előle. Fél óra múlva, mikor Thury felállt, szint© közömbösen, gépiesen mosolyogva kérdezte: — No? Hát megbocsájtod a sárkányt? Bényei fanyarul mosolygott: — Ki gondol erre? Hanem... Sohasem csináltam azután sárkányt... Az az egy nagyon magasan járt... Elrepült. Lehajtotta a fejét. Az autó már a kapu előtt berregett. Az asszony riadt pillantással nézte Thuryt s ez csalódottan, szomorúan szállt be az autójába. Kiröppentek a faluból, a por felhozott az autó után. Thury teste összecsuklott a fájdalmas magábamerüléssel susogta: — Igaza, volt... Most is elrontottam volná a boldogságát. 1924 SZEPTEMBER 2 KEDD Az antant katonai ellenőrző bizottsága jogtalanul lefoglalt negyvenmilliárd értékű motoralkatrészt A magyar repülőipar válsága — Tájékozatlanság vagy rosszakarat Elnyomják a magyar motoripart Magyarország repülőipara, amely a háború folyamán három repülőgépgyárat és három repülőmotorgyárat foglalkoztatott, a békeszerződés teremtette helyzet miatt rendkívül mostoha körülmények közé jutott. Magyarország ugyanis repülőcsapatot nem tarthat s igy a háború alatt alakult gyárak a katonai kincstár megrendeléseitől teljesen elestek, ugyannyira, hogy meglévő repülőgépgyáraink közül azok, amelyek Csonka-Magyarország területén maradtak, valamennyien más ipari cikkek előállítására tértek át. Az albertfalvai repülőgépgyár volt az utolsó, amely üzemének egy kis részét a repülőipar részére egész a legutóbbi időkig fenntartotta, de, amint értesülünk, most már itt sem állítanak elő több repülőgépet belátható időn belül, a gyár éljesen áttér faipari üzemre s ezzel — leszámítva azon kis üzemeket, ahol néhány repülőgépet és motort az utóbbi időben előállítottak — a magyar repülőipar mögött egyelőre teljesen bezárul az ajtó. Amily örömmel üdvözöltük másfél esztendővel ezelőtt a repülési tilalom megszűnte után a magyar aeroipar feltámadását — amelyre a felépítendő új Magyarországnak múlhatatlan szüksége lett volna —, éppoly megdöbbenéssel adjuk most hírül, hogy a magyar aeroipar munkásságát kénytelen a minimumra redukálni annak ellenére, hogy kifejlesztésére tapasztalt, elsőrangú munkaerők állanának rendelkezésre. Különösen az a körülmény teszi szomorúvá ezt a helyzetet, hogy bekövetkezését csak részben írhatjuk az antant rovására — amely a békeszerződés aláírása óta tervszerűen készítette elő aeroiparunk romlásának útját —, mert éppúgy részes benne a kormány szanálási akciója is, amelynek többi, nem éppen dicső eredményéhez méltó módon csatlakozik most aeroiparunk tönkretétele. Az antant azonban, úgy látszik, még nem tekinti munkáját befejezettnek, amennyiben motoriparunkat is igyekszik egyúttal — tőle telhetősg -- gúzsba kötni. Legalább is ez tűnik ki a Budapesten működő antant ellenőrző bizottságnak abból az elhatározásából, hogy a budapesti Magyar Fiat-motorgyárban néhány nappal ezelőtt mintegy negyvenmilliárd értékű műszaki anyagra rátette a kezét — jobb indok híján — azon az alapon, hogy a lefoglalt anyag katonai repülőmotorok gyártására is alkalmazható. Az oláh megszállás alatt természetesnek találtuk volna a dolgot, sőt elismeréssel tartoztunk volna nekik, hogy a több milliárd értékű vagyon jogtalan eltulajdonítását egyáltalában megokolták. Az antant-ellenőrző bizottságtól azonban szokatlan ez az eljárás, hiszen ők azt hirdetik, hogy fontos funkciójukat nem a Balkán, hanem a nyugateurópai államok képviseletében végzik, amelyeknek kultúráját olyan nagyra szokták tartani. A magyar légi hadsereg leszerelését már három esztendővel ezelőtt végrehajtották, amikor repülőgépeinket összerombolták. Magyarországon a háborúból semmiféle repülőanyag sem maradt s ezt a repülést ellenőrző bizottság annak idején el is ismerte. Egy olasz katonai bizottság a most lefoglalt anyagot is átvizsgálta akkor s azok között semmi megsemmisí- tendőt nem talált. Tehát a horribilis értékű műszaki anyag lefoglalásának hátterében nem lehet egyéb cél, mint az, hogy az antant katonai ellenőrző bizottsága a Népszövetség előtt további működését nélkülözhetetlen színben tüntesse fel, nehogy megvalósuljon a genfi konferenciának azon terve, hogy a központi államok katonai ellenőrzését a Népszövetségrebízzák, mert akkor a jelenleg országos jelentőségű ügyekben intézkedő antant-kapitányoknak vissza kellene térniük szürke beosztásukba és el kellene esniük azoktól a tekintélyes összegű pótdíjaktól, amelyeket jelenleg az ellenőrzőseikre hízott államok bőrén keresnek. Az antant-bizottság a lefoglalt alkatrészei két, elsősorban 200 lóerős reptüőmotoraik gyártására találta alkalmasnak. Az ellenőrző bizottságtól joggal elvárhatnánk annyi szakértelmet és tájékozottságot, hogy tudomása legyen róla, miszerint ma már nem 200 lóerős motorokat építenek a katonai repülőgépekre, hanem 400-tól felfelé egész 1000-ig, így tehát a fehérvári úti gyár motorjai legfeljebb kereskedelmi repülőgépeken, volnának alkalmazhatók, ami pedig meg van engedve. Tervbe is volt véve, hogy a magyar repülővállalatok repülőmotorszükségletüket az említett gyárban fogják beszerezni és a gyár a kilátásba vett megrendelések teljesítésére anyai ágát ki is egészítette. Ez azonban csak a legutóbbi időben, jóval a repülési tilalom feloldása után történt s a lefoglalt anyag javarésze ebből az időből származik. Az anyag többi részét a gyár autómotorok előállítására kívánta fordítani, amire már be is rendezkedett. Amint tehát látható, a nagy hűhóval lefoglalt „elrejtett anyag” nem sokkal dicsőbb felfedezése az ellenőrző bizottságnak, mint a m mikor a múltkoriéban távétették a tenger csirkeólokat és a cseh kémek által jelzett elrejtett fegyverek helyén csak néhány fütyköst sikerült ártalmatlanná tennie. Ezzel szemben a szóbanforgó anyag eltulajdonítása az országnak horribilis veszteséget okoz, anélkül, hogy az antantnak valami elfogadható jogcíme volna erre s ezért elvárjuk, hogy a kormány illetékes helyen közbe fog lépni e jogtalan és sérelmes intézkedés jóvátétele érdekében.