Szózat, 1924. szeptember (6. évfolyam, 192-215. szám)

1924-09-05 / 195. szám

lefegyverzés Odakint Genfben Csonka-Magyarország ellen felvonult megint a kisantant. A tizen­­négy vármegyére csonkított Magyarország ellen felvonulnak a régi vádak: a titkos fegyverraktárak, a titokban kiképzett had­sereg, a titkos tervek és az irredenta. Régi filmet készülnek pörgetni megint azok, akik csak a szerencse, de nem a fegyver jogán ju­tottak az ezeréves Magyarország legdúsabb és legtermőbb területeinek birtokába, akik balkáni kultúrájuk mocsarába fojtják az el­szakított magyarság minden lélegzését, min­den kulturális megmozdulását. Egy negy­­venöt-ötvenmilliós blokk reszket a k­ét és fél­milliós magyar állam számonkérő erejétől, mintha hét és félmillió ember a legnagyobb felfegyverzettség mellett le tudná verni az óriás kinccsel, hadianyaggal rendelkező rablószövetséget, amely csak azért recitálja a magyarság irredenta fegyverkezéséről szóló mesét, hogy alibit tudjon igazolni azokért a sanyargatásokért, amelyekkel az elszakított magyarságot korbácsolja. A sanyargatásnak és a l­é­l­ekfojtoga­t­ásnak e módszere már Európa nyilván­osságába kezd szellőződnl s­i, kisantant kezdi magát kényelmetlenül és kellemetlenül érezni az európai nyilvános­ság számonkérő széke előtt. Kell tehát egy mesterséges megokolás, amellyel ha nem is lehet igazolni, de menteni mégis csak lehet a­ kegyetlenséget, az elnyomatást, a nyelvi, vallási és kulturális üldöztetést. A hamis vád, a magyar fegyverkezésről szóló mese takarója akar lenni a Balkán atrocitásának, a bocskortipró rendszer módszerének. Nem tudjuk, hogy a balkáni rabló mennyire be­csüli a nagyantant ítélőképességét, sokra azonban nem becsülheti, különben nem hoza­kodnék elő efféle mesékkel, akkor, amikor tudja, hogy Magyarország mai hadseregének ötszörösre való emelésével sem volna abban a helyzetben, hogy offenzív hadjáratot foly­tasson, sőt még emberanyagának legteljesebb felhasználásával is csak nehezen tudná meg­védeni csonka országának határait, amelye­ket a kisantant államaira való tekintettel a brutális trianoni akarat úgy vont meg, hogy stratégiailag ki legyen szolgáltatva minden felvonuló ellenséges erőknek. Hadseregünk, helyesebben honvédsé­günk, éppen hogy arra elegendő, hogy a belső, az államrenddel ellenséges erőket fé­ken tartson. Ezt a feladatát meg tudja ol­dani s talán éppen ezért vonul a hadsereg ellen a radikális zsidó sajtó a maga fejlett technikájának minden alattomosságával. Ez a hadsereg nem fenyegeti a kisantantot, an­nak konszolidációját, állami tisztaságát, de fenyegeti a judeoradikális politikai célokat és terveket. A nemzeti hadsereg útjában áll egy újabb felfordulásnak, egy újabb vörös farsangi uralomnak, tehát a zsidó sajtó min­den holt betűje héjjó módra igyekszik hozzá­csapni a hadsereghez, ahol csak teheti s a zsidó érdek­hálózat láthatatlan drótszálain mennek azok a bizalmas jelentések külföldre, hogy itt titkos fegyverkezés folyik a föld alatt, rejtett ágyutelepek várják a mozgósí­tást és hogy ifjúságunk rendszeres katonai szolgálatot teljesít. Ezeket a híreket a vörös forradalmi hírközpontok szállítják nemcsak a Balkánra, hanem az európai nyilvánosság elé s igyekszenek a külső ellenségnek szolgá­latot tenni, hogy belső ellenfelük, a keresz­tény magyar állami hatalom ne tudjon meg­­állani a helyén. Egyetlenegy nemzetnek nincs annyi árulója és denunciánsa, mint a magyarságnak: a befogadott, zsidóság, amely bolsevizmust és szélső radikalizmust csinál, tucatjával szórja ki a külföldre fajtájának Örseit ás tapogatócsápjait, az emigránsokat. A kisantant ellenünk való felvonulása és az emigráció szervesen együvétartozó ténye­zők s az egész ellenünk val a hajsza végső eredményében úgy formálódó meg, hogy a kisantant mondja el Tálunk azt, amit a for­radalmi zsidóság rólunk hirdet és irántunk érez. Az összjáték letagadhatatlan ,s még a nemzeti színre mázolt zsidóság is Mália pró­bálja szelídíteni fajtestvéreinek permanens árulását, a tények lecáfol­ha­tatlanul beszélik, hogy a forradalmi zsidóság kiszolgálja a kis­antant magyar gyilkos imperializmusát. Ha a kisantantnak nem volnának belső informátorai, kémei és hírgyártói, akik ál­landóan hamis híreket szállítanak zsoldért, a kisantant nem hivatkozhatnék _ Csonka- Magyar­országból jött bizalmas informá­ciókra és nem építhetné ki ellenünk vonuló stratégiáját azokkal a látszatokkal, amelyek­kel felsallangozza magát Genfben, a nyu­gati nemzetek képviselői előtt. A nemzeti hadsereg elsősorban ennek a forradalmi zid­óságnak van útjában, amely a maga céljait látja megakadályozva azzal, hogy a nemzeti hadsereg meg van, fegyelme­zett és a magyar államrendet biztosítani tudja a csatornanyitások minden rohamá­tól. A kisantantnak joga van a legszigorúbb katonai ellenőrzést követelni, de nincs az a szigorú ellenőrzése a világnak, amely any­­nyira le tudná gyöngíteni, hogy a forradalmi szándékokkal szemben ne állaná meg a he­lyét. Magának a nemzeti harcssregnek puszta léte elég arra, hogy a földalatti proletárezre­­dek és vörös formációk kedve elmenjen min­den támadástól. Nem fogunk belemenni semmiféle gyöngítésbe, nem vagyunk hajlan­dóak fegyveres erőnket annyira lecsökken­teni, hogy a belső felforgatóerők megint ke­zükbe szédeleghessék az állami hatalmat. Le­het, hogy a kisantantnak ez a célja, ekkor azonban találkozik céljában a forradalmi zsidósággal, de a trianoni békeszerződésnek egy jogát nem fogjuk soha elejteni: ha a trianoni béke terheit viseljük, élni fogunk azzal a kis joggal, amelyet ez a reánk kény­­szerített papiros juttat, igenis élni fogunk annyira vele, hogy többet ne legyen zsidó forradalmi felfordulás. A kisantant propa­gandája, amely a jobb valuta eszközeivel vá­sárolja­ a hamis besúgókat, könnyen talál barátokat a forradalmas zsidóság között, de ugyanez a propaganda nem fogja annyira elgyöngíteni tudni a nemzeti hadsereget hogy adott pillanatban a kisantant belső forradalmas barátjai­val le ne számoljon. És az egyensúlyi helyzet nem fog változni erre gondunk lesz s ha valakinek ezek után még van követelni valója, úgy mi vagyunk azok. A magyarság követelheti a kisantant álla­mai fegyverkezésének csökkentését. Jogunk van a lefegyverzést megkövetelni. Minden szempont, minden a jogról alkotott, a szom­szédságról, az emberiességről formálódott fo­galom támogatja ezt. Követeljük a lefegy­­verzést és a magyarirtás megszüntetését , akkor soha nem fog megjelenni a balkáni po­litika álmaiban a rossz lelkiismeret, amely magyar túlfegyverkezésről beszél. Legfel­jebb csak a b­első zsidó forradalmárok kém­rajzása hazudja tovább, de ennek hamis vád­jait el fogja fojtani tudni az a hadsereg, amelyet nem lehet még kisebbre csökkenteni Karma Egy titkosrendőr feljegyzéseiből Nyár elején történt, egy júniusi este. A Margit,-körúton jövök lefelé, amikor lá­tom, hogy a hídnál a rendőr egy embert vezet. Igen jól öltözött, negy­ven év körüli férfi volt. Bár semmi feltűnő dolgot nem mondott és já­rása is külsőleg nyugodtnak látszott, abban a pillanatban, amikor odaértem, éreztem, hogy ez az ember nyugtalan, sőt izgatott. Az első benyomásra mindig sokat adtam. Hittem, sőt hiszem ma is, hogy minden ember­nek van egy atmoszférája, amely úgy veszi kö­rül, mint a földgolyót a levegő. Amikor egy bi­zonyos távolságba érek az emberhez, belépek atmoszférájába, érzem a nyomást és a nyomás természetét. Vannak emberek, akikkel még egy­ szót sen­ beszéltem, de hirtelen felvidulok. Ilyen eset történt meg egyszer az ötvenhármas villa­moson. Felszállok és egy nő áll nekem háttal. Semmit, sem láttam belőle csak a kalapját és a felöltőjét. De a nőből olyan meleg friss levegő áradt, hogy csak nagy önuralommal tudtam elfojtani jókedvemet. Tudom, hogy ez a különös érzés az emberi megértés egyik fő feltétele. Ha az ember meg­érzi a másik atmoszféráját, már közös levegőt szív vele. Emberileg is közel lép hozzá. Megvan az alap a kölcsönös bizalomhoz. Ennek nagyon sok esetben hasznát vettem és rposzícm-csalódul®. A®íkor azmubts­nézett, már a legfontosabb tulajdonságait is­mertem. Az arca úgyszólván alig érdekelt. Nem is emlékszem rá. Azt tudom csak, hogy arcán az orrtól a szája széléig húzódó ránc uralkodott. Jobban érdekelt a belső kifejezés. Az emberen rendkívül misztikus félelem uralkodott. Mintha kísértetek üldözték volna. Láthatóan ki volt merülve, mert majdnem hülyén meredt maga elé, de néha felkapta a fejét és ilyenkor még elszánt is volt. Elveszett ember — gondoltam — ezen már alig segít valami. Hogy miért gon­doltam ezt, nem tudom. De így volt és igazam lett. A renor, amint meglátott, tisztelgett és je­lentette, hogy ez az úr S. A. egyetemi magán­tanár és a Margit-hídról bele akart ugrani a Dunába. — Látom, — mondom a tanárnak — hogy ön nem idegbajos és nem a körülményei hajtották az öngyilkossághoz. A tanár rámnéz. — Lásd­a? Igen, — mondja hirtelen — igaza van. Most még közelebb lépek. ■— Nagyon lekötelezne, ha megmondaná. Esetleg segítségére lehetek. — Bekísérnek! — kérdezte. — Eltekintünk ettől a formalitástól, — mondom és szólok a rendőrnek, hogy elmehet — El fogom kisérni haza. Amikor elindulunk a Dunaparton, mind­­intahatt-érzeini regta a­ misztikus félelmet feze«» azt az emésztő izgalmat is, ami nagyon ha­sonlít az idegrohamhoz, de nem az. Olyan, mint a lidércnyomás. És megerősödött bennem az a nézet, hogy ezt az embert üldözik, de olyan ha­talmak, melyekkel emberi erő nem tud szembe­szállni. — Csiperi ön a sors matematikáját! — kérdi egyszerre. — Egy kész matematikát ért ezalatt! — Igen. Egy teljesen befejezett törvény­szerűséget, amit előre is ki lehet számítani, úgy, mint például a napfogyatkozást. Egy ilyen egész határozott törvényt, amely úgy műkö­dik, mint a szabad esés, vagy a gyorsulás tör­­vénye. — Nem, — mondom — nem ismerem. — Én ismerem. Hangja nagyon nyugodtnak látszik, de érezni, hogy rendkívül erővel uralkodik magán és nem bírja sokáig. — Van egy ilyen törvény, hallgasson ide. Egész kis gyermek voltam, amikor észrevet­tem, hogy vannak napok, amikor jól sikerül minden és vannak, amikor balul végződik. Észrevettem azt is, hogy ezek a napok, sőt he­tek visszatérnek. Egy ideig mindig fokozatosan rosszul és rosszabbul sikerül valami, aztán bekövetkezik egy krízis, mely után egyszerre minden jól és mindig jobban folyik tovább. Eleinte azt hittem­, hogy ez az időszak évenként megismétlődik. Később komolyabban figyeltem a dolgokra és akkor, úgy, láttam, hogy,, nem ! 15! Szerkesztőség és kiadóhivatal: ifj., Rózsa-utca 111. (Podmaniczky-u. sarok) Telefon: Szerkesztőség József 63—52, József 63—46, kiadóhivatal: József 63—51 Fiókkiadóhivatal: V., Városház­ utca 10. Tel.: 77—84. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP FŐSZERKESZTŐ: ZSILINSZKY ENDRE ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy nőnapra..............................40.000 kor Negyedévre............................. 120.000 kor Külföldre az előfizetési ár kétszeresét számítjuk Egyes szám ára hétköznap 2000 kor Vasárnap ........ 8000 kor. wwii­siiii iwimi­­—hum■—— VL ÉVFOLYAM »95. SZÁM PÉNTEK , BUDAPEST, 1924 SZEPTEMBER 5 wsm

Next