Szózat, 1924. november (6. évfolyam, 243-267. szám)
1924-11-01 / 243. szám
1924 NOVEMBER 1 SZOMBAT /Anglia és a zsidók » (A Szózat tudósítójától.) Angliában a zsidókérdés egészen más természetű, mint Európa egyéb államaiban. Az angol életet a zsidóság nem tudta annyi oldalról a maga érdekeit szolgálatába, állítani, mint ahogy ez történt a kontinens kevésbé szerencsés országaiban. Az angol gyáripar, az angol politika és ami talán legfointosabb, az angol családok élete úgyszólván teljesen mentes marad a zsidó penetrációtól. És mentesen maradt az angol vidék is; a több mint negyven milliónyi angol nép (Ix oroszág kivételével) számához elenyészően csekély angliai zsidóság három nagy városban, Londonban, Manchesterben és Glasgowban helyezkedik ti és iia©'on, sok fontos vidéki gyárváros van, ahol, zsidónak nyomát sem találni. Úgyszintén elenyészően kevés a zsidó Anglia két nagy egyetemi városában, Oxfordban és Cambridgeben is, ahol formalis numerus clausus ugyan nincs — miért nem volt rá szükség —, de a két egyetem autonóm szervezete és főként az, hogy az egyes college-okba való bejutás nem bürokratikus, hanem társadalmi utón, ajánlás által történik, a zsidóság számára csaknem leküzdhetetlen akadályt jelent. Ezzel szemben a londoni City és általában Anglia pénz és bankügye igen erősen a zsidók kezében van. A nemzetközi bankokráciának Kenyork után London és Manchester a legnagyobb erősségei. Minthogy azonban az angol gazdasági élet és még az angol kereskedelem is túlnyomó részben angol kezekben van és az angol politikai életben az angol zsidóság csak igen kivételesen juthat szóhoz (a mostani angol parlament zsidó tagjainak száma is alulmarad az egy tucaton 615-ből), a nemzetközi zsidó bankokráciának Angliában nincs szabad keze az egész nemzet élete felett. Az angol zsidóság természetesen szeretné, ha befészkelhetné magát a politikai élet pozícióiba is, talán az egyetlen „nagy” zsidó angol államférfi, J Israeli példája táplálja ezeket az ambíciókat és az elmúlt hónapokban a londoni Rotschild-ház főnökének, Rotschild Leónak elnöklete alatt, megalakult a „Brit Zsidók Ligája” (The League of British Jews), amelynek célja az volna, hogy az angliai zsidókat nemzeti érzésük elhomályosításával (legalább is a ligának főként nem-zsidókhoz megküldött, alapszabályai ezt a célt kimondottan és kétkedően hangsúlyozzák) politikailag is angolokká nevelje. A szervezkedés nyíltv erővel és természetesen költségek kímélése nélkül indult meg, de erős ellenszenveit váltott ki és pedig nemcsak angol, hanem zsidó részről is, Lord Darling, az angol bírói testület grand seigneur-je tréfásan kijelentette aproposul az egész mozgalomra, hogy zsidó úgy lehet angol, gentleroan-né, mintha a birka fejébe venné, hogy angol telivérré legyen. De maguk az angliai zsidók is rossz szemmel nézik aBrit Zsidók Ligájáénak mozgalmát, ők legjobban szeretnének csendben terjeszkedni. A zsidó liberálisok újságja, a „Joirisck World'’ őszintén beismeri, hogy bár ő is hisz abban, hogy a zsidó politikailag lehet jó angol állampolgár, de azért zsidó fajiságát és nemzeti érzését, ha kifelé akármit hirdet is, befelé soha meg nem tagadja. De a ,,Brit Zsidók Ligája” nemcsak zsidó politikusokat szeretne nevelni az angol közélet számára, hanem szeretné megnyitni az angol társadalmi életnek a zsidók elől ridegen elzárt ajtóit is és a programmja az volna, hogy minél több vegyes házasság jöttre létre zsidó és angol között a zsidó félnek keresztény vallásra térése által. A tstv ellen az angol konzervatív világnézetnek legelső harcosa, William R. Inge, a londoni Sent Pál kathedrális dean-je foglalt élesen állást a Horning Post-ban és más konzervatív lapokban megjelent cikkeiben, amelyekben mint végzetes veszedelem, ellen tiltakozik az angol fajnak a zsidók által való basztardizálása ellen, bár szerinte az egész kísérlet önmagától fog meghiúsulni, mert a zsidóság annyira jellegzetesen orientális faj, hogy bármilyen európai fajjal való keveredése csak nagyon kivételes esetekben történhetik meg. De természetesen maguk a zsidók sem hisznek fajuknak ilyen beolvadásában és szintén a „Jewish World” igen őszintén és igen jellemzően így írja le a zsidók és keresztények közötti házasságok sorsát. A zsidó teljesen különálló fajiságával és évezrediekre visszamenő vallási és kulturális hagyományaival nem tud alkalmazkodni a nem zsidók gondolkodásához és világnézetéhez. Mégha formálisan át is tér a keresztény hitre, az áttérőknek az új/állással szemben mutatott szokásos lelkesedése sem tudja, eltüntetni a mélyen gyökerező faji különbözőséget és az ilyen házasságok a legtöbb esetben szerencsétlenek. Hiszek egy Istenesa, Hiszek egy huéábvji, Hiszek egy isten' Őrült igazságban, Hiszek Msigyarorifjiig feltámadásáhrz címen. 3 „Mikor a reformáció jött, az egyéniség született meg újra“ Budapest protestáns társadalmának egyetemes reformációs ünnepsége a régi képviselőházban (A Szózat tudósítójától.) Budapest protestáns társadalmának óriási részvétele mellett tartotta pénteken este hét órakor a régi képviselőház tanácskozótermében a Bethlen Gábor Szövetség ezidei egyetemes protestáns reformációs ünnepségét. Az érdeklődés a reformáció emlékünnepe iránt olyan hatalmas volt, amilyenre az utóbbi évek protestáns mozgalmai között példa nincsen. Este fél hat óra után a régi parlament épületében egyetlen ember nem tudott bejutni, a kintszorultak ezrekre menő tömege a Sándor utcában reménytelenül szemlélte a helyzetet és kétségbeesetten látta, hogy elkésett, a protestánsok ünnepségére nem juthatott be. Óriási lelkesedést váltott ki a kintrekedt tömegből, amikor dr. Ravasz László református püspök intézkedését kihirdették, mely szerint azok számára, akik a régi parlamentben tartott ünnepségre nem juthattak be, megnyílt a Kálvin-téri református templom kapuja. A tömeg azonnal a Kálvin-téri templom felé vette útját, ahol teljes egészében megismételték az ünnepség műsorát és pedig olyan formában, hogy amint egy szónok a régi parlamentben elmondotta beszédét, átment a Kálvin-téri templomba s ott megismételte, hogy az erősítő és buzdító igékben minél szélesebb rétege részesülhessen a főváros protestáns társadalmának. Az ünnepségen még így sem vehetett mindenki részt, a Kálvin-téri templomba sem fért be mindenki, a templom előtt többszázfőnyi tömeg várakozott hiába a nedves októbervégi estén. A régi képviselőház termében összegyűlt óriási közönség soraiban a társadalmi és az egyházi életnek, valamint a honvéd tisztikarnak több előkelőségét láttuk. Jelen voltak többek között: Imre Sándor kultuszminiszteri, államtitkár, Nádosy Imre országos főkapitány, Bernet István, Halász Lajos királyi főügyész, báró Radvánszky Albert, Taubinger Rezső evangélikus tábori főesperes, Kovács-Nagy Sándor, Scholls Oszkár, Csécsi-Nagy Imre altábornagy, vitéz Sárkány Jenő altábornagy, Haris Lajos tábornok. Jelen volt az ünnepségen dr. Ravasz László és dr. Raffay Sándor püspökök egész családja is. Az ünnepség a reformáció történelmi énekének, az Erős várunk az Úr Isten... kezdetű vallásos dalnak eléneklésével kezdődött, amely után Józan Miklós unitárius püspöki vikárius mondott nemes szavakból összészett imát. Az ima után dr. Szenti Sándor, aaszótgyűlési képviselő, a Bethen Gábor Szövetség ügyvezető alelöke mondta el megnyitóbeszédét. Beszédének történelmi vonatkozású kezdőmondatai után hivatkozott arra, hogy a magyar protestánsoknak a reformáció sokkal többet jelent, mint más nemzeteknek, mert nálunk a reformáció a nemzeti gondolat, újjászületését is jelentette. Ma, mikor mindenki a maga igazával tör előre, ő csak egy igazságra mutat rá, a Krisztus igazságára, mert ez az igazság az utat és az életet jelenti. Nem tagadást, nem kételkedést jelent a protestantizmus, mint sokan mondják, hanem áallást, élő hitet és igazságot. dr. Kapy Béla evangélikus püspök ünnepi beszéde következett. Beszédében többek között a következőket mondotta: — Nem a történelmi kényszer avatja az ünnepnapot azzá, hanem a közösség lelke. Ünneppé csak akkor lesz az esemény, ha a nemzet az ünnepet jelentő történelmű pergamentre ráüti a maga szentesítő bélyegét. Ha er a közösség egy történelmi eseményben meglátja a maga lelkének képét, akkor azt az eseményt lelkesedésével szent ünnepnappá avatja. Az igazi, ünnep mindig lényegkifejtés, lényegmegtalálás, igazi ünneplés tehát csak az lehet, amikor megszerezzük az ünnep igazi lényegét és megtaláljuk a kötelességeket, amelyeket az ünnepek reánk hárítanak. A reformációból örökké élő szellem áradását érezzük, amelyet kimeríteni nem lehet. — A reformáció lényegének keresésénél a vallás lényegéhez kell visszamennünk. Nincsen csodálatosabb, hatalmasabb és lelket rázóbb szó a bibliában annál a kérdésnél: Mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerjem! Az örökkévalóság olyan probléma, amellyel minden kornak számolnia kell. Luther Márton a lélek üdvösségének kérdését az evangélium világánál megtalálta és megoldotta. Rámutatott a lélek csődjére, de ugyanakkor a hitre is, amely két elpusztíthatatlan korhoz hasonlóan öleli magához az isteni hit igazságait. — Nem elég, ha társadalmi és bizonyos etikai tisztesség uralkodik az emberben, több kell ennél, a lelkeket meg kell menteni egy új, boldogabb, tisztább élet számára. Mikor jött a reformáció, az egyéniség született meg újra. Egyetlen korszak sem teremtette meg az emberiség életideáljának azt a gyönyörű harmóniáját, mint a reformáció kora. A reformáció , ti ’.i ..'C-i/VX ifi jS wi.i Z-Zté'... ,SV jrj tSJ.lt.' j * A'AnL — 'je-MI&h'adb? JJBW» * —■ a legnagyobb méltóságot ébresztette föl a lelkekben, mikor azt mondotta az embernek: Te az Isten munkatársa vagy. A reformáció tehát elvetett minden közbenjárót és megteremtette azt az igazi emberi méltóságot, amelynek legnagyobb tényezője az önállóság és a felelősség. A reformáció a felelősséget aláhúzta, mikor így szólt az emberhez: Te vagy felelős a lelkedért. A reformáció adta meg a döntő irányítást az államok kialakulásánál is, mert az egyéniségeket helyezte oda az államok fundamentumául. Nekünk, magyar protestánsoknak is büszkeségünk, hogy nemzeti államunk kialakulásánál a történelem által is szankcionált nagy érdemeink vannak. A protestantizmus nevelt és nevel a politikai életre erkölcsi személyeket és nevel a politikai erkölcsre és politikai felelősségre is. A tudományba a reformáció belejegyezte a nevét, mert a gondolkozás és kutatás szabadságát egy hatalmas tételbe egybefoglalta. A lelkiismereti szabadságból születtek meg a legszentebb emberi jogok. A lelkiismereti szabadság azonban nem jelent szabadosságot, kötetlenséget. A reformáció eredményeinek két fontos tétele van, az egyik a lélek reformálása, a másik a társadalomnak, a közéletnek a protestáns szellemmel való megifjítása és átalakítása. A protestantizmus ünnepével a magyar história a magyar nemzetnek azt üzeni, hogy a történelmi bizonyságok szerint a protestáns egyház nem destruktív, hanem konstruktív. (Hosszantartó, lelkes éljenzés és taps.) A protestantizmusnak áldása s nem átka volt a nemzetre. (Nagy taps.) Egyidejűen a protestáns egyházakhoz is üzen a reformáció ünnepe és pedig először azt: „Ne engedjék a protestánsok, hogy a protestantizmusból elvesszék a lelki lényeg, mert ezáltal kultúr mozgatomma lesz csupán és elveszti erőt adó tulajdonságait“. A második üzenet így szól: „Találjátok meg egymást“. (Nagy taps.) Egy bölcső ringatott benneteket, protestánsokat, szükséges tehát, hogy a magyar nemzet mai napjaiban minden protestáns kéz egymásra találjon. Végül a reformáció ünnepe üzen minden protestánsnak is: „Egyházad vár, gondoltál-e reá? Mi fűz téged egyházadhoz! Tradíció csupán, amely olyan, mint a por a ruhán, le is rázhatjuk!“ Öntudatos, bátor, férfias protestánsokra van ma szükség, akik nem konjunktúrából, hanem önérzetesen vallják magukat a protestáns egyház tagjainak. A hit adja meg a kereszténység súlyát. Mi megyünk előre a protestantizmus útján. Hiszünk, imádkozunk, összetartunk és dolgozunk. (Percekig tartó, szűnni nem akaró, tomboló taps és éljenzés.) Dr. Kapy Béla evangélikus püspök lelket rázó beszéde Után Szilágyi ■ Dezső szavalta el nagy tetszés mellett A nagy Kazánfűtő című ünnepi ódáját, majd ült. Ravasz László református püspök záróbeszéde következett. Beszéde elején hivatkozott ami, hogy délelőtt egy iskolában fiatal lánykák előtt kellett magyaráznia, mi a reformáció. Most megismétli ezt a magyarázatot. Egy kisleány nagyon szerette az édesanyját, azonban korán árván maradt, a leányka és nem maradt egyéb emléke drága anyjától, csak egy arckép. Az árva ezt az arcképet szerette, ez volt mindene, ez jelentette az édesanyját. Mikor növekedett az árvaleány, nagy szerettetében elhatározta, hogy feldíszíti édesanyja, arcképét. Festett neki gyönyörű hajat, rózsás arcot és a fejére egy csodálatos diadémot, holott addig az anya fején az anyai méltóság diadémja csillogott. Bíbort, bársonyt rakott az árva édesanyja képére, az eredeti egyszerű fehér ruha helyett. A kép gyönyörű lett, de már nem hasonlított az igazi édesanyához. Akkor jött valaki, aki ismerte életében az anyát és visszaállította a képet az egyszerűségbe, ahogyan Isten látta és teremtette azt. Ezt csinálta a reformáció. Nagyon szép volt a középkori egyház, egy hibája volt csupán, nem hasonlított az Isten első egyházához. A reformáció a tisztább vallást, a tisztább kereszténységet jelent. (Taps.) A protestantizmus több vallás érdekében született. Több hitet, boldogságot hozott és a hivő lelkek boldogan elpihennek szerető keblén. A protestantizmus teljes vallás, egész vallás, teljes Krisztust, egész Krisztust bírni a lelkekben. Újabban minden rosszat a protestantizmustól származtatnak. Azt mondják, hogy a francia forradalom is a protestantizmus következménye volt. Kérdi, miért van az, hogy a tisztán protestáns Angliában egyetlen forradalom sem lehetett. Két érdekes és gyönyörű történetet mond el a protestantizmus igazának megérzékeltetésére, majd beszédét így fejezi be: Magyarország felett a halálharangot meg akarják húzni szenvtelen kezeik, hogy elpusztuljon a nemzet.Itt van a protestantizmus, amely inkább véres darabokra engedi szaggattatni magát, de a magyar nemzetet elpusztulni nem engedi. (Tomboló lelkesedés, éljenzés és taps.)Az ünnepségek a himnusz eléneklésével végződött.o tU&v á-tKJdö *1 xAo-• .. e-joss^ . • -ód a &M j'rösöi in fexébző-iő «.•••••saw