Szózat, 1924. december (6. évfolyam, 268-289. szám)
1924-12-02 / 268. szám
a magyar eseményektől megborzadt erdélyi lakosság többségének. Mert ha Erdélyről beszélünk, nem keressük a nemzetiségi különbségeket, mint ahogy ma már az oláh kormány sem nemzeti különbségek szerint kezeli Erdélyt. Ha van is valami kímélettel politikai tekintetben saját fajrokonaival szemben, ezek már rég túl vannak rajta, hogy némi kulturális könnyebbségekért, mely kijár nekik a magyar és a szász rovására, örömmel viseljék a balkáni igát. Bukarest Erdélyt a maga egészében sülyesztette a legigszipolyozottabb gyarmattá, beváltván az ööreg Bratianunak, a jelenlegi miniszterelnök apjának jelmondatát: „N vekünk Erdély az erdélyiek nélkül kell“. Erdélyt a magyar uralom ha megbocsáthatatlanul el is hanyagolta, de nagyon is európai színvonalon tartotta ahhoz az állapothoz képest, melybe új urai sodorták. Amikor megnyerhette volna Bukarest az erdélyiek szívét, mindent elkövetett a maga önző anyagi érdekeiből és veleszületett balkanizmusa folytán, hogy valahogy elégedett szív ne maradjon, a rabságba került tartományiján. Ma már kezdhet akármilyen politikát. Erdélyt vissza nem édesgeti. Bukarest bűnei mentették meg számunkra Erdélyt s ma már nyugodtan várjuk az erdélyi lelkek visszatérését; ma, vagy holnap, amikor a bukaresti miniszter hivatalos nyilatkozata szerint a békeszerződések revíziója lehetséges. Kultúra és kultúrzóna Erdélyben Kolozsvár, november 30. (A Szózat tudósítójától.) Anghelescu közoktatásügyi miniszter örökre emlékezetessé tette nevét azzal a népoktatási törvénnyel, melyet a liberális parlamenttel az összes ellenzéki pártok tiltakozása közt a nyári szünet előtt megszavaztatott. Az új törvény egyes pontjai végrehajthatatlanok, más pontjai csak a külföld bolondítására szolgálnak s hihetőleg soha érvénybe nem lépnek, igazi célja pedig az egész törvénynek a nemzeti kisebbségek nagymúltú fejlett iskolarendszerének teljes megfojtása. A törvény csak állami népoktatást ismer s későbbre igen a felekezeti oktatásnak, mint magánintézménynek, törvényes rendezését. Most az új iskolat évvel fokozatosan kezdődött meg végrehajtása. Legtöbb önkényre az a szakasz ad módot, mely szerint a gyermekek iskoláztatása magas pénzbüntetés és szabadságvesztés mellett kötelező, természetesen az állami iskoláikban, mely kizárólag oláh tannyelvű. Látogathatók a felekezeti iskolák is, de az állami iskola igazgatóságánál engedélyt kell erre kérni. Másik felháborító rendelkezése, hogy Erdély magyar tömböktől lakott területét kulturzónákba különíti el s ezekben az állami elemi iskolák tanítói ötven százalékkal magasabb fizetést élveznek. A kulturzónába a királyságbeli tanítóképzők végzett növendékei kötelesek tanítói állást vállalni bizonyos ideig, mejd az itteni szolgálat kitöltése előtt az ország más részein nem kaphatnak alkalmazást. Az így törvényesen kényszerített és magasabb fizetéssel lelkesített királyságbeli fiatalemberek most sorra jelennek meg az erdélyi magyar falvakban. Majláth püspök már a szenátus múlt ülésén tiltakozott ellene, hogy a csíkmegyei római katolikus községi iskoláidat királyságbeli görögkeleti tanítókkal rakják tele. Most folyik az invázió Erdély többi részében is. A marostordamegyei Harasztkerék és Koronka községekben most állították fel az állami iskolákat, noha mind a két székely községnek teljesen kielégítő református felikezetű iskolán volt. Valószínűleg éppen ezért nyomorították meg őket oláh állami iskolával. Mind a két községben lakik kisebbszámú görög katolikus vallási lakosság, de ezek is magyar anyanyelvűek. Mindkettőben megjelent most egy-egy tanító, aki egyszersmind, mint meg az arától. Mégis mentségeket kerestem. — Igaz, hogy kár volt Araditól elszakadnom, de az is igaz, hogy Aradi közönséges gazember. Aki úgy veri feleségét, mint ő, aki koplaltatja és ennek tetejébe még ki is dobja félmeztelenül az éjszakába, az nem érdemel más nevet. Kerepesi is csak árnyalattal jobb ennél. — Ha maga a férfihez közeledett, meg is kellett volna maradnia mellette. Ne ártotta volna bele magát a családi dolgaiba. — Nem ártottam, csak meghallgattam az asszony siránkozását. Ami pedig a szokásokat illeti, ez aljas hazugság. Amikor megtudtam, hogy a nő éhezik, még a maga javaslatára adtam oda a vásznat, hogy kereseti lehetőséget nyújtsak neki. — Te ha egyszer az ura ellenezte. — Adott volna neki enni. Különben is az asszony elvállalta. — No, az már biztos, hogy én nem maradtam volna meg ilyen ember mellett. Csak azért, hogy művésznek legyek a felesége? Ugye kicsi, maga sohasem lesz olyan közönséges? Várakozó mosollyal nyújtotta felém karjait s hogy megnyugtattam, boldogan simult hozzám. Még sötétben is jódarabig Aradiékról beszélgettünk. Hogy az asszony mutatta lánykori fényképét: nagyon csinos, szőke lány volt. De varrónő. S Aradi ennek ellenére mégis elvette. Igaz, hogy akkor még kisember volt. De azóta nagyot fejlődött s a nő nem tudta művelődésben követni. Aradi tehát megunta az elfonnyadt nőt s most Szeretne szabadulni.^ — Az asszony sem szereti már az urát. Legalább ezt mondta. És hogy van egy régi udvarlója, aki a távolban még egyre enekedik utána s bármikor szívesen nőül venné. Hát mért nem megy hozzá? Feleségem tanácsára elhatároztam, hogy kerülő fogom a házuk táját. De még délelőtt utojára arra megyek. „ Úgy tettem, mintha, sétálnék, Axadlué kint „igazgatóság“, a törvény enterménsa végrethajtóhatalmat is kapott. Hozták magukkal a bukaresti államnyomdában készült iskolai nyomtatványokat, természetesen oláh nyelven, köztük a tankötelesek beíratására való felhívást. A két tanító kiosztotta ezeket a felhívásokat a községi elöljáróság útján a református elemi iskolába járó gyermekek szülei közt is és tolmáccsal megmagyarázhatták nekik, hogy gyermekeiket azonnal vegyék ki a magyar református iskolából és írassák be a most felállított oláh állami iskolába, aki pedig a felhívásnak nem tesz eleget, annak gyermekét megkérdezés nélkül beírják, a szülőket pedig keményen megbüntetik. Ezután a bíztató kezdet után a két igazgatóság a következő rendeleteket hírdette ki a székely szülőknek: 1. A vegyes házasságban élő református és görög katolikus szülőktől származó gyermekek csakis az állami iskolát látogathatják■ 2. Ha a reformálta házasfeleik egyike meghajt és az életben maradt tél görög kotolikus, vagy görögkeleti egyénnel lép második házasságra, az első házasságból származó (tehát két református szülő ivadékai) gyermekek is csak az állami iskolába járhatnak. 3. Mindazok a tanköteleseik, akiknek ősei között görögkatolikus, vagy görögkeleti vallásunk is voltak, még ha szüleik reformátusok is, azonnal átviendők az állami iskolába. Olyan azonos szövegű ultimátummal lépett fel mind a két újdonsült ifjú „igazgató úr”, hogy csakis Bukarestből kapott bizalmas utasítás alapján adhatták ki a rendeleteket. Mindenesetre felhívjuk Colban főtitkár úrnak figyelmét rá. Utóvégre ha valaki a Népszövetség kisebbségi osztályának vezetője, azt csak érdekelheti a kisebbségi jogok ilyen magyarázata a huszadik században. Csonka-Magyarország nem ország. Egész Magyarország mennyország, ült a ház előtt, de már felöltözve s megszólított: — Mondja Petróczy, van magának ruháskosara? Bólintottam. — Nem adná nekem pár napra kölcsön? A holmimat szeretném becsomagolni. — Nem, nagyságos asszony, nekem is szükségem van rá. — Akkor nem tudok elköltözni. Rendőrrel akarom kinyittatni a lakást s bíztam abban, hogy maga segítségemre lesz. — Nem tehetem, nagyságos asszony, ennyire nem avatkozom a családi életükbe. — Nézze, mit tett velem az imám — s kebléből papírba csavart hajfürtöt szedett elő. — Hajamnál fogva ,rángatott, letevert, megrugdosott. — S miért? — Mert megmondtam neki, hogy az után a zsidó nő után szaladgál. De a fiacskánk temetésére nem jött el. Ehhez nem volt apai szíve. Ezt sohasem tudom elfelejteni. Eltorzult az arca, könnyek gyűltek a szemébe. — Nézze, nagyságos asszony, ha el akar menni, ne tartsa vissza az, hogy nem kap kosarat. Ha az ön helyében lennék, lepedőbe vagy más nagyobb ruhába csomagolnék. Bútora nincs, a batyut felkapja vállára s itt a villamos megálló. Azontúl már a villamos viszi. — ''Min tehetem. Azt én nem tehetem. — Hát mit akar? Fnoi oajat sajtoljon magából az ura ütlegeléseivel? Ez élet? Egyszeriben megváltozott az arca. Rámförmedi. — Mit ért maga az élethez? Mit tudja maga, mi az élet! Könnyű hantesőket adni, de hnov az, ember miként cselekedjék, azt csak az tudin aki benne él a körülményekben. Maga még gyerek... Gorombáskodni kezdett. Elköszöntem és tovább menteni. Mintha sétálni indultam volna. Kerepesték felé... Ulain Ferenc válasza az „illetékes helynek“ (A Szózat tudósítójától.) Ulain Ferenc - mint arról legutóbb hírt adtunk — szombaton nyílt levelet intézett az igazságügyminiszterhez, amelyben felkéri a bűnvádi eljárás megindítására Bethlen. Vass és Rakovszky miniszterek ellen, akik Zákány Gyula kiszöktetésében bűnpártolás bűncselekményét követték el. Ugyanakkor ismertettük az „illetékes hely“, illetőleg a kormány válaszát, amelyben példátlan független védekezésben azt hangoztatja, hogy a kérdés nem a bíróság, hanem parlamenti bizottság elé tartozik. Már akkor rámutattunk ennek a fölfogásnak úgy erkölcsi, mint jogi szempontból való tarthatatlanságára és képtelenségére. Ulaai Ferenc ma egy nyilatkozatában válaszol az illetékes helynek, amelyben a vonatkozó törvényszakaszok alapján ugyanerre az eredményre jut és megállapítja, hogy az „ille- tékes hely" álláspontja oly hajmeresztő jogi tájékozatlanságra, vagy — ami valószínűbb — példátlan rosszhiszeműségre vall. Ulains nyilatkozatában a következő választ adja az.illetékes“ helynek: — Tegnapelőtt arra kértem a nyilvánosság előtt az igazságügyi miniszter urat, hogy indítsa meg a bűnvádi eljárást a büntetőtörvénykönyv 374. paragrafusába ütköző bűnpártolás miatt gróf Bethlen István miniszterelnök, Vass József és Rakovszky Iván miniszter urak ellen. Zákány- Gyüki volt nemzetgyűlési képviselő szökésének elősegítése miatt. ” Felhívásomra az „illetékes hely“ azt a választ adta, hogy: „Ulain Ferencnek, mint a törvényhozás tagjának tudnia kell, hogy az 1848. évi harmadik törvénycikk 32. paragrafusának és az 1920. évi tizedik törvénycikk első paragrafusának értelmében a minisztereket az általuk hivatali minőségükben elkövetett állítólagos törvénysértések miatt egyedül és kizárólag a nemzetgyűlésonhatja felelősségre“. — Bátor vagyok az „illetékes helyinek a következőket válaszolni , — Eszerint, ha egy miniszter embert ölne, váltót hamisítana, rabolna, csalna, rágalmazna, vagy más hasonló bűncselekményt követne el, ezen, nyilvánvalóan a büntetőtörvénykönyvbe ütköző cselekmény miatt csak a nemzetgyűlés bíráskodhatna? És eszerint, ha egy miniszter embert ölt, váltót hamisított, rabolt, rágalmazott, vagy más hasonló bűncselekményt követett el, akkor a független magyar szakbíróság tétlenül tartozik nézni, hogyan ítélkezik felette a nemzetgyűlés által delegált nem közjogi, politikai testület, amely nem szakbíróság? Kérdem, van-e olyan ostoba ember ebben az országban, aki ezt a nyilvánvaló közjogi képtelenséget elhiszi és kérdez, van-e olyan eszelős „jogállam“ bárhol ezen a világon, amely ilyen büntetőjogi és igazságszolgáltatási rendet tart fenn? Nincs. Még nálunk sincs és nem is lehet, mert az 1848. évi III. törvénycikk 32. szakaszában megállapított miniszteri felelősség a minisztereknek hivatalos hatáskörben elkövetett csak olyan cselekményükre vonatkozik, amelyek nem büntetendő jellegűek. . . Minthogy az „illetékes hely“ rosszhiszemű értelmezése nyilvánvaló, szükségesnek tartom a tájékozatlanok felvilágosítása céljából a vonatkozó törvényszakaszok ismertetését. — Az 1848. évi IIi. törvénycikk 32. szakasza: „A miniszterek felelősségre vonhatók: a) minden olyan tettért vagy rendeletért, amely az ország függetlenségét, az alkotmány biztosítékait, a fennálló törvények rendjét, az egyéni szabadságot, vagy a tulajdon szentségét sérti és általuk hivatalos minőségükben követtetik el, vagy általuk adatik ki; b) A kezeikre bízott pénz és egyéb értékek elsikkasztásáért vagy törvényellenes alkalmazásáért; c) a törvények végrehajtásában, vagy a fözcsend és bátorság fenntartásában elkövetett mulasztásokért, amennyiben ezek a törvény által rendelkezésükre állott végrehajtási eszközökkel elháríthatók volnának.“ — Továbbá az 1920. évi X. törvénycikk első paragrafusa: „A miniszterek felelősségre vonása felől a független magyar felelős minisztérium alakításáról szóló 1848. évi III. törvénycikk 32. paragrafusában meghatározott esetekben addig, amig a törvényhozó hatalmat a nemzetgyűlés gyakorolja, a nemzetgyűlésre hárul. A bíráskodást a jelen törvény értelmében választott alkotmányvédelmi bizottságból alakult bíróság gyakorolja, amely a vád alá helyezett miniszterekkel szemben a nemzetgyűlés feloszlatása esetében is eljárni köteles.“ Mindezek után konstatálom, hogy gróf Bethlen István miniszterelnök, Vass József, Rakovszky Iván miniszterek a büntetőtörvénykönyv 374. §-ába ütköző bűnpártolás bűncselekményét elkövették s hogy ezt a tényállást nem is tagadják és hogy a büntetőeljárást ellenük az igazságügyminiszter kötelességszerűen megindítani mégsem hajlandó. Ulain Ferenc, nemzetgyűlési képviselő, 1924 DECEMBER 2 KEDD