Szózat, 1925. január (7. évfolyam, 1-25. szám)
1925-01-01 / 1. szám
US JANUÁR 1 CSÜTÖRTÖK Jókai politikai pályája írta: Déri Gyula Népszerűsége és dicsősége tetőpontján a hetvenes évek elején állott Jókai Mór. Ami eszme, érzés, emlék és vágy magyar szívet dobogásra hozhatott, neve mindazt jelentette. Nemzeti ébredésünk cselekvő tanúját láttuk benne, a Kossuth, Petőfi, Vörösmarty barátját, nagyságukkal mérkőző kortársat, az önvédelmi harc bátor és elszánt héroszát, az elnyomás korának halára keresett mártírját A romantika szivárványának nincs színe, mely az ő homloka körül ne ragyogott volna a mi szemünkben. A megingathatatlan hazafit s a diadalmas lángészt láttuk benne, kit a gondviselés mentett ki ezer veszedelemből, hogy legyen, aki ujjáteremti az elveszett hazát, a megalázott nemzetet fölemeli a nagy és dicsőséges, a hatalmas és boldog népek színvonalára. Politikában és irodalomban az epigonok kora volt az. Kossuth száműzetésben élt, Deák már érezte ereje hanyatlását és visszavonult s ha körültekintettünk, Andrássy Gyulán kívül európai méretű embert csak egyet láttunk magunk közül: Jókai Mórt. Jókai világirodalmi sikere A világirodalom ebben az időben fedezte őt föl. Ekkor éreztük először, milyen érzés az: tudni, tapasztalni, hogy van egy írónk, akit irigyel tőlünk minden nagy nemzet irodalma. Berlini kiadója, Janke, százezer számra nyomatta ki műveit. Kezdetben a legújabbakat azon melegében, a magyar kiadással egy napon jelent meg a német fordítás. Később sorra kerültek Jókai régebbi művei, az ötvenes és hatvanas évek munkálkodásának azok az alkotásai, melyek a magyar nemzet diadalmas átalakulásának egy -egy korszakát megannyi igéretesen gyönyörű epopeában örökítik meg. Nekünk a bibliát helyettesítették e művek, ezekből tanultunk honszeretetet és férfi jellemet. Nem volt akkor művelt ember a hazában, ki lelke nemességéért valamivel adósa ne lett volna Jókainak. A hetvenes évek elején már nem írt egy sort, melyet a németen kívül angolra, franciára, olaszra le ne fordítottak volna. A „Fekete gyémántok“, a „Mégis mozog a föld”, a „Jövő század regénye” s az „Arany ember” ott szerepelt valamennyi irodalmi szemlében Parisban, Londonban és Berlinben, mintha megjelenésük eredeti angol, francia vagy német esemény lett volna, hasábokon ismertették őket. Egymásután jelentek meg továbbá a dán, svéd, finn, orosz,lengyel, cseh, horvát, tót és szerb fordítások. A magyar név dicsőségéért külföldön Kossuthon és Petőfin kívül senki sem tett annyit, mint Jókai Mór. Ismeretsége az uralkodókkal Ebben az időben, ha idegen uralkodók fordultak meg Budapesten, a legelső dolgaik közé tartozott Jókaival megismerkedni. Sokáig emlékezetes volt Don Pedro brazíliai császár látogatása, aki a királyi palotában felajánlott lakás helyett a Hungáriába szállt, hogy ott — amint mondta — fesztelenül tölthesse idejét a század egyik legnagyobb írójával. E látogatás után végre Bécsben is felfedezték Jókait: ekkor kapta 1871 nyarán a Lipót-rend középkeresztjét, amellyel a bárói rang és cím is járt akkor, csak folyamodni kellett volna érte, ám Jókai sohasem írta alá azt a folyamodványt. Magát a keresztet is csak úgy fogadta el, mint Arany János: saját akarata ellenére, az irodalom megtiszteltetéséül és ennek nevében, önzetlensége a Deák Perelméhez volt hasonlatos. Az udvarnál tudták, hogy hozzáféretetlenségén kifogni nem lehet, végre is a királyné tá-lálta el a hangot, amellyel Jókaitszemélyes lekötelezettjévé tehette. Egy kihallgatáson így szólt hozzá a felséges asszony: — Önnek úgy sem adhatok semmi emléket,»' ami az én szivemnek legnagyobb kincs, jöjjön vegye a karjaiba * Behívta a költőt a mellékszobába, ott állott egy bölcső, benne a kis Mária Valéria. És a királyné a pólyásbaba-főhercegnőt a Jókai kezébe adta, közben a lelkére kötötte: valahogy el ne ejtse! Jókai körüljárt a gyermekkel a szobában és úgy érezte, mintha valami rokoni kötelék fűzné hozzá. Annyi kétségtelen, hogy a nagy költő e jelenetet élete legszebb emlékei közé sorolta és örökké csodálta érte a királynét, ki úgy eltalálta, mivel szerezhet neki örömet. Publicisztikai sikerei Az ellenzék vezérpublicistája volt ő akkor. A legnépszerűbb ember az országban. Mindenki március 15-ének hősét látta benne, Petőfi lánglelkének örökösét. Hogy valaha a békepárthoz csatlakozott s Petőfivel meghasonulva, a lemondott miniszterelnök, Batthyány Lajos hívei támogatására szerkesztette Debrecenben az „Esti Lap“-ot, szemben a radikálisok közlönyével, a „Március 15“-ével — ezt rgen elfelejtették neki, csak arra emlékeztek mindannyian, hogy huszonhárom éves korában a legtekintélyesebb újságíró volt, kivel Kossuth hatalma tetőpontján bizalmas tárgyalásokba bocsátkozni érdemesnek tartotta. Neki mondta egyszer a kormányzó, még jóval a függetlenségi nyilatkozat előtt, hogy remeg attól a pillanattól, amikor az ausztriai császári hatalom önmagát megbuktatja, mert — úgymond — „ez a nemzet felszabadulása pillanatában képes lesz arra, hogy nekem fölajánlja a koronát“. Más alkalommal bizalma jeléül diplomáciai jellegű megbízatással Bécsbe küldötte, a függetlenségi nyilatkozat után pedig, mikor Jókai fenntartás nélkül csatlakozott a „radikális párthoz“, Kossuth soha sem éreztette vele neheztelését politikája ellenzéséért. , Szerepe a nemzet önvédelmi harcában A hatvanas-hetvenes évek fiatal nemzedéke Kossuth nagyságát Jókai műveiből ismerte meg, a szabadságharc igazi történetét is az ő regényeiből tanultuk meg, jobban és alaposabban, mint az iskolában; megszoktuk, hogy az ő személyét úgy a nemzet önvédelmi harcának, mint az elnyomás ellen szervezett passzív ellenállásnak egyik leghatalmasabb tényezőjéül tekintsük. A „Vasárnapi Újság“, melyet 1854-ben megalapítani és 1862-ig szerkeszteni segített, a „Nagytükör“, az „Üstökös” minden sorában a nemzeti önérzetet nevelte nagyra. Az ellenség nem volt ijesztő rémkép többé: Jókai humora szánalmas alakká törpítette. A nemzet keserve kacagásba olvadt, nem boszut lihegtünk többé, hanem vártuk a napot, melyen a férgek lehullanak a haza testéről. 1863-ban érkezett el az ideje a komoly fellépésnek. Megindította a „Hou“-t és csakhamar kiadta, benne gróf Zichy Nándor híres „Alapkérdéseit”. Egy évi börtönre ítélték érte, de egy hónap múlva kiszabadult. Abban az időben volt ez, amikor Nedeczky Istvánt halálra ítélték az Almásy-féle összeesküvésben való részességért. Beniczky Lajost húszévi gyárfogságra, Vidacs Jánost, Szelestey Lászlót a Károlykaszárnyába csukták, de nemsokára mindnek megkegyelmeznek. (Csak szegény Sebessi Emil járta meg, ki a Ludoviceumba volt bezárva. Sétaközben át akart ugrani a kőfalon s az őr agyonlőtte. A szabadságharc mártírjainak sorát kétségkívül az ő neve zárta le.) Az 1861. évi országgyűlés legjobb szónokai közé tartozott Jókai az 1861-i országgyűlésen a siklósi kerület képviselője volt, a határozati párthoz csatlakozott s a képviselőház legjobb szónokai közé tartozott. Politikai pályájára, döntő befolyással volt az az egynéhány beszéd, melyeket ezen az országgyűlésen tartott. Négy év múlva, az 1865-iki országgyűlésen ismét megjelenik s az ország benne a hasonlíthatatlanul nagyító mellett a nemzeti ellenállás megingathatatlan vezérét látta Innen páratlan tekintélye és a legszélesebb rétegekre kiterjedő népszerűsége, mely leglelkesebben az 1872-iki körútja alkalmával nyilatkozott meg vele szemben. Bár ha politikai körútra indult is, pártkülönbség nélkül ünnepelték az egész országban. A Lónyay-kormányuralmának utolsó hónapjaiban voltez, amikor olyan választásokat csináltak, amilyenre addig nem volt példa Magyarországon. A dolog kezdődött, a választójogról szóló törvény megváltoztatásának kísérletével.Ez a javaslat szülte az első obstrukciót, végnélküli ülésekkel, parlamenti botrányokkal és szenvedélyes kirohanásokkal a sajtóban. Az agyonbeszélés taktikája végre is győzött, a kormány a javaslatot visszavonta s az ellenzék a megvédett régi törvényre támaszkodva reményteljesen indult a választási harcba. Az egész ország megvolt győződve, hogy a Deák-párt végórája ütött és a balközép, nagy többséggel jut be a képviselőházba. Erre az időre esett Jókai körútja. Diadalmenet volt az az egész országon át. A vasútállomásokon mindenütt sokezernyi néptömeg fogadta. A küldöttségeket a városok előkelő hölgyei vezették, s a költőnek nemcsak virágot és babérkoszorút adtak át, hanem amire aligha volt még példa, megragadták a kezét és összecsókolták. Ezen kezdte tudniillik az első küldöttség — a többi városban már óvatosabb volt a költő, s a lelkes hölgyek csak az arcához férhettek hozzá. Fehérbe öltözött lányok, fiatal menyecskék és tisztes matrónák. Boldog volt, aki eldicsekedhetett, hogy visszakapta a csókot Jókai Mórtól. Soha még embert úgy nem ünnepeltek Magyarországon és senki ebben nem talált kifogásolni valót, sem férjek, sem vőlegények. Pedig Jókai akkor még nem volt több negyvenhét esztendősnél hivasztalosnál báló-, ebédlő-, úriszobaléból. Jótállással. Vidékre gondos csomagolás. 40 szoba készen raktáramban megtekinthető. —lt. Tető Kálmán mtíasztalos, W. bérűlés, Semmelweissutca négy, Kossuth Alajos utcánál. 7 s még mindig meglátszott rajta, hogy egykor kora legszebb férfiai közé tartozott. „A Hon“ című lap fénykora Jókai népszerűsége csak Lónyayék mindenre képes brutális törvényszegéseivel nem kelhetett versenyre. Abban az időben a vesztegetést útonútfélen nyilvánosan űzték nemcsak a kortesek, hanem maguk a jelöltek is. Botrányos pörök burjánoztak fel abban az időben és sok jelöltet csak a legfelsőbb kegyelem mentett meg a börtöntől. „A Hon“. Jókai Mór lapja akkor élte fénykorát. Jókai népszerűségével senki sem versenyezhetett Úgy látszott, hogy a magyar középosztály végleg meghódolt a balközép eszméi előtt s e páratlan sikerben az oroszlánrész a Jókaié volt. Budapest akkor még nem volt az a lármás világváros, amivé azóta fejlődött. Az akkori lakosság soraiban számottevő tényező volt az egyetemi diákság. A belváros kávéházaiban ők vitték a szót, legnépesebb tanyájuk a Wittwindisch.kávéház volt a Zöldfa utca sarkán, pár évvel utóbb a Szabadi, hol a Fiume állt. A hetvenes években zajosesemények színhelye volt ez a két helyiség. A Wittwindischben minden reggel a billiárd asztalok tetejéről olvasták fel a Houi-t. — Kezdték a vezércikken, folytatták a politikai híreken és befejezték a Jókai-regényével. Az egyetemen is állandóan felolvasták Jókai folytatásos regényeit és alakjainak viselt dolgairól, mint valóban megtörtént eseményekről beszéltek egymás közt. Bizonyára a legnagyobb hatások egyike az, amit író elérhet, hogy szellemének alkotásai az emberek képzeletén át belépjenek az életbe s a valóság világában helyet követeljenek maguknak. A hetlenes évek kellő közepén történt a hírhedt fúzió. Tisza Kálmán 1875 február hatodikán elmondta híres beszédét amelyben felfüggesztette addigi Programmját, a Bittó-kabinet pedig beadta lemondását. Csak a függetlenségi párt leapadt számú hívei tiltakoztak, szavuk azonban hatástalan maradt. Jókai Mór fentartás nélkül csatlakozott Tisza Kálmánhoz. Tisza erélyes egyéniségének hatása alól nem is tudta magát soha kivonni és abban, hogy Tisza Kálmán úgyszólván korlátlan uralma tizennégy évig tartott, nagy része van Jókainak. Páratlan írói népszerűségének egész tenger kincsét áldozta fel ama hitének, amellyel Tiszát csalhatatlannak tartotta. , Tisza Kálmánnal való kapcsolata Dátuma is van annak, amikor Jókai a legnagyobb darabot áldozta fel Tisza Kálmán érdekében saját népszerűségéből. 1877-ben történt, az orosz-török háború nagy napjaiban, mikor az egyetemi ifjúság fáklyás zenét akart adni a török főkonzulnak. A bizottság élén ugyanazok az ifjak állottak, kik egy évvel azelőtt Abdul Kerimnek, a szerbek legyőzőjének díszkardot vittek, a híressé vált hatvanas bizottság. Üléseiket a Szarbadi-kávéházban tartották, ott határozták el a fáklyás zenét is. Tisza Kálmánt ez a hír kellemetlenül érintette. Bécsben Albrecht főherceggel az élén az egész katonai párt az oroszokkal rokonszenvezett. Maga a király a cár névnapján udvari ebédet adott s azon a minden oroszok urát, mint kedves barátját köszöntötte fel. . . Tisza magához hivatta az ifjúság vezéreit, kapacitálni igyekezett őket s mikor látta, hogy nem boldogul velük, hátat fordított nekik. Lukács Gyula számolt 13 a furcsa fogadtatásról a Szabadiban összegyűlt fiatalságnak. — Menjünk Jókaihoz! — kiáltották vagy ezren s a holdvilágos tavaszi éjszakán megindult vagy, háromezernyi lelkes fiatalember Jókai Mórhoz, az ifjúság atyjához. A kormányelnök tiltó szavára nem adott semmit a fiatalság, Jókaihoz azonban elment tanácsot kérni. Semmi baj nem történt volna, ha akkor Jókai odaáll a fiatalság elé és affélét mond nekik, hogy: „Kedves fiaim! Mikor én fiatal voltam, én is így tettem, de így fogok tenni ezután is, ha itt lesz az ideje. Ha szükség lesz, még egyszer odamegyek veletek, ahol a hazán segíthetünk, de higyjétek el, pia még nincs itt az ideje, halasszunk el tehát minden elhamarkodottlépést.“ — Ezt meghallgatták volna, talán meg is fogadják. De nem ez történt. Jókai keserűen megleckéztette az ifjúságot. Egy darabig hallgatták, de csakhamar felhangzott a jelszó: — Ne hallgassuk! S a több ezer főnyi fiatalság némán oszlott szét. Ezen az éjszakán hozta Jókai a legnagyobb áldozatot Tisza Kálmánért: népszerűségét adta oda. Abban az évben a képviselőválasztásokon kerülete, a Józsefváros Szilágyi Dezső kedvéért elfordult tőle. De ezek csak epizódok voltak mégis az ő életében. Jókai, a politikus nem tehetett olyat, ami Jókait, a lángeszű írót tartósan ellentétbe hozhatta volna nemzetével. Tisza Kálmán letűnt a politika színpadáról, Jókai neve a régi fényben tündökölt ismét. Bizonyság rá az 1894-iki ünnepeltetés, aminél szebb, lelkesebb és sikerültebb nemzeti ünnepet nem egyhamar ül a magyar. Az ünneplő bizottság védője József főherceg volt, s a január 6-iki ünnep napján a királytól aláírt üdvözlő sorok jelentek meg a hivatalos lapban. Ez a jubileum, ama kevés ünnepek egyike volt, melyet a király és a nemzet valóban együtt ült meg.