Szózat, 1925. május (7. évfolyam, 98-122. szám)
1925-05-17 / 111. szám
1925 MÁJUS 17 VASÁRNAP IRODALOM, MŰVÉSZEI A csirkefogó Bemutató a Vígszínházban A gyermek látja az automobilt, a kecsesen sikló modern gépet, amint zajtalanul, vidáman szalad, rohan az utca cifra népe között az élet tarka kaleidoszkópjában, látja a kerekek boszorokányos, kedves motellázását, a szerkezet bámulat ősi, tökéletes, összevágó munkáját, az egész ravasz, elragadó mechanizmust, gondol egyet és kijelenti, hogy ő automobilt fog készíteni. Igen, automobilt. Mégpedig most mindjárt, azonnal. Éppen olyat, amilyet az előbb látott a nyüzsgő forgatagban, sőt ennél még különbet. _ olyat, amilyet tegnap bámult meg egy párisi képes újságban. _ .... Fölkap egy darab fát, előkeresi primitív bitckáját és izzadva, verejtékezve fúr, farag, kínlódva fari gésák eldobja, újrakezdi s végre nagykeservesen összeeszkábál valami kis naiv, kocsiforma játékot, amin négy kerékforma függelék lötyög. Lökd ősi erre, arra, meg amarra, a kis torz játékszer erre zöttyen, arra lódul, a gyerek sistereg hozzá a szájával, utánozza a tülköt, a surranó, friss zajt és magamagát bolondítva kiabálja: ni! automobil! automoill! Tú-tú-ú-ú! És lesi, nézi, hogy vájjon akad-e nagyok között valaki, akinek szuggerálni tudná epedés álmát az automobilról, a ravasz ördögszekérről. Valami ilyesféle összehasonlításra késztet bennünket Szenes Béla új bohózata, A csirkefogó. A szerző tízszer, százszor megbámulta a francia bohózatok csillogó ördögszekerét, elnézegette, mint ragadják magaikkal a remekül olajozott ötletkerekek a három felvonás tarka karosszériáit, mint fut, rohan boszorkányos útvesztő útján a tökéletes mechanizmus és krokibicskájával nekilát, hogy bodzafából leutánozza a ravasz, bonyolult gépezetet. Erőlködve lökdösi erre, arra a zötyögő, gyatra jelenteket, a négy felvonás naiv cselekménye ügyefogyottan kínlódik odább, odább, a szerző kávéházi ötletekkel, viccekkel sistereg, tülköl a játékhoz és lesi, nézi, hogy akad-e a közönség sorában elég kisigényű ember, akinek szuggerálni tudná epedő álmát a boszorkányosan mulatságos bohózatról... Szenes Béla hallatlan ügyefogyottsággal tákol színre olyan cselekményt, használ föl olyan helyzeteket, alakokat, melyek mint az ócska bohózat-gépalkatrészek lomtárába valók már. Egy pesti vigéc a főalakja, aki azt a véletlent, hogy összetévesztik egy ismert nevű, vidéken élő íróval, arra használja föl, hogy az írói név varázsával magába bolondos a dúsgazdag gyáros főnökének leánykáját. Ezt a Célt a négy felvonás gyermeteg bonyodalmának lezajlása után el is éri. A laza jelenetsorozat ragadozva fűzi össze mindazokat az unalomig kiknúzott vicceket, amit csak hasonló alkalmaikkor a bohózat-gyárosok már mind elmondtak a házsártos feleségről, a Az énekesek világából írta: dr. Tóvölgyi Elemér egyetemi magántanár XVIII. Sok évekre terjedő színházorvosi ténykedésem egyik legérdekesebb és legkülönlegesebb emléke, mikor szerző, orvos és majdnem hogy szereplő is voltam egy személyben. Az énekhez ugyan ennek a történetnek semmi köze sincsen, de hát a rekedtség nemcsak az éneklő, de a drámában szereplő prózai művészeket is megszokta látogatni. Sebestyén Géza, a városi Színház jelenlegi lelkes szívű igazagtója, aki nemcsak kiabálja, de tetteivel is mindenkor bizonyította jó magyar mivoltát, a Nemzeti Színház által hol elfogadott, hol nem „Beszélő hamvak“ című hazafias darabomat előadatta a Budai Színkörben. Mint mondá, csupán a darabom iránti lelkesedésből, miután bevételre lévén egy nemzeti érzéstől áthatott magyar tárgyról szó, nem igen számíthat. A következmények, sajnos, a tapasztalt igazgatónak adtak igazat. Egy kissé talán szerénytelen dolog ha azt mondom, hogy darabom jó, sőt mint magyar tárgyú darab, a jobbak közé tartozik, (elvégre ezt a kritika is általánosan elismerte), de dacára ennek, már a második előadáson alig lézengett a Színházban húsz ember. Sebestyén azután gondolt egyet és a darabbal átrándult a Városi Színházba, ahol két ízben, végtől-végig lelkesedő, zsúfolt nézőtér bizonyította az én igazamat." Ez sem tartozik ide, de már csak szerzői hiúságból leírom, hogy a Városi Színház egyik előadása után, a kiözönlő tömegben egy izgatottságtól kipirult szép leányzó így kiáltott fel: „Jaj de gyönyörű volt!“ Ez a kritika, a maga spontán megnyilatkozásával, minden hivatalos dicséretnél jobban esett a lelkemnek. De hogy már egyszer ,a tárgyra térjek, a „Beszélő hamvak“ Városi Színházbeli első előadásának a délelőttjén, Sebestyén igazgató öccse, egyszer csak ama kellemes telefonüzenettel lep meg, hogy az egyik főszereplő hirtelen berekedt. Na, jól nézünk ki, gondoltam magamban és most az egyszer teljes mértékben a tudatára ébredtem annak, mit is jelent az érdekeltekre nézve egy ily váratlan lemondás. — Felejti Sebestyén úr, válaszoltam a telefonba, hogy én nemcsak szerző, de gégeorvos is vagyok egy személyben és estére majd rendbehozom még azokat a renitens hangszalagokat. — No, abban én, őszintén megvallva, nem nagyon bízom, jött a kétkedő felelet, hanem, mi ennél egy okosabbat gondoltunk. Játssza el Ön ez estén a szerepet!! — Mármint én?! Talán tréfálni méltózlatik? — Sőt a legkomolyabban kérjük. — Bár rendkívül meghat ez a megtisztelő ajánlat, szólottam rebegve, nem fogadhatom el, mégpedig több okból. Először is, bár én írtam, bevallom, a szerepet nem tudom, feltétlen belesülnék, másodszor, szenzációnak ugyan az én fellépésem mindenesetre beillene, de oly jókora pikantériával fűszerezve, hogy botrány lenne a vége. Talán mondanom sem kell, hogy a beteg sereplőt estére mégis teljesen talpraállítottam, de még máig sem tudom megbocsátani Sebestyénéknek, hogy a színészi talentumom többre becsülték az orvosi tudományomnál. Ez a következő élményem, sajnos, már elég régi keletű. A „Víg özvegy“ című nagy sikerű operette utolsó próbái alkalmával történt, hogy a Magyar Színház akkori kedvelt primadonnája és egyben a darab főszereplője, Turchányi Olga influenzában súlyosan megbetegedett. A premier előestéjén a művésznő egyszerre csak azzal a kijelentéssel lep meg, hogy ő az első előadáson, már mint holnap, ha törik-szakad, de fel fog lépni. — Negyven fokos lázzal!! Minden rábeszélésem, szidásom, narancsom csütörtököt ramidott. Turchányi Olga igenis negyven fokos lázzal játszotta végig „Víg özvegy“ premierjét. Én természetesen ott drukkoltam a színfalak mögött és a szünetekben csak úgy, öntöttem belé a chinint, meg az aspirint. Még így is megesett, hogy néhány jelenetnél a művésznő félrebeszélt, ám a körülményeket nem ismerő közönség ezeken, mint improvizált jó vicceken, nagyokat kacagott.A siker óriási volt ,és ami fő, Turchányi Olga többé vissza sem került az ágyba, mert meggyógyult, a legalaposabban meggyógyult ott a premieren. Voltam én már tanúja sok ily lehetetlennek látszó esetnek. A következő napon ezt a kérdést intézte hozzám a művésznő: — Mivel biztosíthatnám be magamat arra, hogy az előrelátható száz előadás közül egyet se kelljen lemondani? Abban az évben éppen nagyszerű telünk volt, nyolc-tíz fokos hideggel. — Maga nemcsak a színpadon, de a jégen is művésznő, tehát — mondottam — mától kezdve minden nap két óra hosszáig fogja gyönyörködtetni a városligeti jég publikumát figuráival. — Micsoda... ebben a hidegben? — Igenis, ebben a hidegben, sőt ha fagyott madarak potyognak az égből, még akkor is. És így történt, hogy Turchányi Olga az egész téli szezon alatt nemcsak a „Víg özvegyiben mulattatta száz előadáson keresztül a közönséget, de kiváló korcsolyaművészetével a jégen is. Utóbb csodálkozva vallotta be, hogy a napról napra való súlyos színpadi munkát még soha olyan könnyedén ki nem állotta, mint éppen a „Víg özvegy“ diadalútján, éppen a hideg, szabad levegőn való állandó sportolás következtében. il Hanem azért egy ízben mégis csak megesett, hogy a „Víg özvegyinek jóval a századik előadása" után, a darab akkori főszereplője, hogy ki volt bizony "már nem emlékezem SODORJON JANINA PAPÍRT Hegedűt vagy bármilyen hangszert a Magy. kir. Zeneművészeti Főiskola és dr. József Ferencz kir. herceg őfensége kamarai szállítójánál REMÉNYI MIHÁLY-náll legelőnyösebben szerezheti be. Budapest, Király utca 58—60. — Árjegyzék minden hangszerről külön kérendő. HERCEG ESTERHAZY PAL PINCEGAZDASÁGA POSTA: BADACSONY 1921-ES KIVÁLÓ FINOM ÉVJÁRATÚ PALACKBOROK ÁRAI: Badacsonyi ___ Csobánczi_____ ____ 19.000 K ____ 19.000 K „Kedves“ _________ 22.000 K Rizling ___________ 22.000 K Sylváni ___________ 26.000 K Auvergnas________ 29.000 K Kéknyelű.........____ 29.000 K Muskotály_________ 29.000 K Burgundi ..........____ 24.000 K Cabernet _____........ 25.000 K Legkisebb rendelés egy láda, 60 palack, mely különféle borokból is állhat. — Láda önköltségen. — Hordós borokról külön ajánlattal szolgálunk. 13 papucshősről, a vénkisasszonyról, a bakfisokról, ugyanezen helyzetekről. Csak persze ügyesebben, talpraesettebben. Néhai való jó Gaal József bizony ezerszerte modorosabb módon csinálta ezt a Peleskei nótáriusban. Eurosa diszharmóniábanjelentkezik e bohózatban a modern, krokihang és az ócska, naiv technika. Egyesegyedül az a rokonszenves benne, hogy nem , ízléstelen. Ha már valaki nem író, legalább a technikához értene, annak trükkjeivel takargatná el kiáltó tehetségtelenségét. De Szenes Bélit írni sem tud, színpadi technikához sem konyít. A végsőkig agyoncsépelt pesti humor szánalmas pelyvája szürkéllik ki ebből a több mint hahó bohózatból. Mentőkörülmény gyanánt föl lehetne említeni, hogy nyári darab. De a Vígszínház nagy irodalmi sikereket is látott színpadát mégis kár ilyen sivár giccsekkel diszkreditálni. Ha a közönség egy része már ennyire sülyedt volna, hogy ilyesmikkel is el lehet hódítani, úgy nyáron is gyorsan föl kell locsolni, meg kell dörzsölni a homlokát, hogy térjen eszméletre, mert visszaélnek a kritikátlanságával, a jóindulatával. Ha e bohózatot egy nyolcadik gimnazista verejtékezné ki, méltatlankodva dobná vissza minden színház. Szenes Béla meg bevonul bodzafa automobilján a Vígszínházba. Egyetlen jogcíme reá, hogy Budapest legeslegigénytelenebb közönségének egy részét még azzal a pesti humorral is ki lehet elégíteni, amit az ő tolla produkál. A régi uborkaszezon különb cikkeket termelt még a Ligetben is. Úgy látszik, hogy, a színpadi devalválódásnak is a legalsó fokig kell jutni, hogy az emelkedés elkezdődhessen. Reméljük, hogy „A csirkefogó“ nullpontja után, ha tizedes jegyekkel is, de lassanként mégis csak megindul a javulási folyamat. A Vígszínház fölényeskedő jóakarattal bocsátotta útjára a kis bazári giccsjátékot. A vidéki író alakját Hegedűs Gyulára bízta, aki vette magának azt a fáradságot, hogy talpraállítsa a szerzőátkombákomokkal odakínlódott vázlatát. A maga bensőséges művészetével embert faragott belőle. •—* Mégpedig kedves, életszínes embert. Csöndes, aranyos humorával pozsgássá pirosította a bábu arcát, Góthné is egyénivé, mulatságossá tette a pörlekedő asszony ósdi figuráját. Rajnai Gábor a maga rokonszenves lényén keresztül szintén többnek, kedvesebbnek ábrázolta a fotónkat a szerző ügyefogyott elgondolásánál. Gál Bran-ciska a maga sablonossá merevült módjain ját- s szólta meg mindig egyforma bakfis krocedóját. Az epizódszereplők toldozgatásai is sokat lendítettek a szerző, veszendő ügyén. A jó rendezés, a szép díszletekkel együtt szintén hozzájárult ahhoz, hogy a bohózat tengernyi defektusát — s úgy ahogy — elleplezze. (ynfm