Szózat, 1925. október (7. évfolyam, 220-246. szám)
1925-10-01 / 220. szám
Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. ker., Rózsa utca 1X1. szám Podmaniczky-u. sarok) Telefon: Szerkesztőség József 63—52, J. 64—46, kiadóhivatal: J. 63—51. Reklamáció: J. 63 - 51 Hirdetés J. 139— 48.Fiókkiadóhivatal: IV. Városháza u. 10. Telefon: 77—84. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP FŐSZERKESZTŐ: VITÉZ BAJCSY-ZSILINSZKY ENDRE Előfizetési árak: egy hónapra 40.000 korona, negyedévre 120.000 korona. — Külföldre az előfizetési ár kétszeresét számítjuk. — Egyes szám ára hétköznap 2000 korona. — Vasárnapi szám ára 3000 korona. VII. évfolyam Budapest, 1925 október 1, csütörtök 220. szám Kormánygyöngeség és vörös terror A nemzetközi munkássegély központi bizottsága táviratot intézett Behlen Isván miniszterelnökhöz, amelyben négymillió kézi és szellemi munkás nevében tiltakozik az ellen, hogy politikai foglyokat a budapesti fogházakban bántalmaznak és kínoznak. A bizottság követeli, hogy helyezzék szabadlábra a letartóztatott munkásokat, elsősorban pedig Rákosi Mátyás egykori népbiztost. Ezzel a távirattal egyidőben érkezett a Rote Hilfe brandenburgi kerületi értekezletének távirata is, amely hasonló szellemben és hasonló hangnemben követeli Magyarország miniszterelnökétől Rákosi Mátyásék szabadlábra helyezését és a kínzások megszüntetését. Amikor ezeket a szemtelen hangú írásokat a magyar nyilvánosság elé vetik, kétségtelen a felháborodás, mert lehetetlennek tartjuk, hogy magyar ember, akiben az önérzetnek valamelyes lángja ég, ne szorítsa kezét, ökölbe e nemzetközi söpredéknek beavatkozó kísérletére. De viszont felvetjük a kérdést: ki szoktatta hozzá a „Rote Hilfének“ és bolseviki társintézményeinek vezetőségét ahhoz, hogy a magyar kormányhoz forduljon, ki csinált tényezőket azokból az urakból, akik e táviratokat aláírták. A felelet nem a bolsevikiekre sújt, hanem az egyesült-keresztyén-keresztény-kisgazda - Bethlen rendszerre, amely a középutas amnesztiapolitikával odáig bátorította a nemzetközi csirkefogók szervezeteit, hogy beavatkozni merjenek a magyar állam legsajátabb belső ügyeibe. A középutas rendszer tette tényezőkké e csirkefogókat, a középutas rendszer volt hajlandó nemzetközi tekintélyekül kezelni a nemzetközi bolsevizmus szétszórt szervezeteit, amelyeknek élén kivétel nélkül zsidók vannak. E külföldi szervezetek minden jelentősége, súlya és hatalma tulajdonképpen a Bethlen-kormány gyengesége volt, amely kormány politikai bőrfelületein ott díszelegnek a bolseviki agitátorok, nemzetközi forradalomszítók ujjlenyomatai. Ha ez a rendszer nem engedett volna az első nyomásnak, ha Klebelsberger és Vass Józsefjei nem zengették volna a megértés és megbocsátás melódiáit, e söpredék nem bátorodik fel és nem meri valósággal megfenyegetni a magyar kormány fejét a munkásság retorziójával és nem mer szemtelenül beleavatkozni legbelsőbb kérdéseinkbe. A vörös szociáldemokráciával való adandó s paklizás és a kompromisszumok egymásutánja növesztette meg a vörös tarajt. A Rote Hilfe mostani beavatkozása tulajdonképpen nem egyéb, mint a kompromisszumos múlt természetes következménye. Az a kormány, amely leül tárgyalni a forradalmi szovjet egykor való tagjaival, tulajdonképpen ezzel az egy tényével elismerte a Rote Hilfének ahhoz való jogát, hogy követelődző táviratot röpítsen a magyar miniszterelnökhöz. A Rote Hilfe ugyanis tisztában van azzal, hogy a magyar kormány hajlandó mindenkor áldozatokat hozni a vörös szociáldemokráciának, ha a népszerűtlen rendszer pillanatnyi érdekei úgy követelik. Bethlen István két álláspont közül ugyanis mindig a taktikailag könnyebben megoldható álláspontot teszi magáévá és az azután a szociáldemokrata párt dolga, hogy lehetőség szerint a szociáldemokrata álláspont legyen a könnyebben megoldható az abszolút ellenforradalmi állásponttal szemben. Bethlen István a szociáldemokrata pártot világnézeti áldozatokkal táplálta és hizlalta fel, most aztán a „Rote Hilfe“ a régi kormánybűnök és kormánygyengeségek jogán tolakszik életünkbe, avatkozik belső ügyeinkbe. Már eleve is tiltakozunk azonban az ellen, hogy a kormány teljesítse a követeléseket, hogy engedjen: az egész magyar közvélemény egyhangú követeléssel vonul a szándék ellen. Követeli, hogy igenis büntessék meg e csirkefogókat, szolgáltassanak elrettentő példát a vörös gazembereknek, akik kormányzógyilkosság árán akarták magukhoz ragadni a hatalmat. Ez az egyik követelés. A másik követelése a magyar közvéleménynek a nemzeti hadsereg fejlesztése és létszámának felemelése. Haaz aláaknázott Bulgária a bolseviki veszedelemre való hivatkozással fel tudta emeltetni hadseregének létszámát, felemeltetheti a magyar állam is, amelynek 35.000 közül csak 32.000 van felfogv , érkezve. Legalább is a kétszeresére kell emelni haderőnket, mert a bolseviki rém, a vörös vakondok már porbanyitja és porlasztja lábunk alatt a talajt. Ezek a tanulságai a bolseviki összeesküvésnek, amely összeesküvés többségi rendszerünk gyengeségének melegágyában fogant. Elkezdődött a mennéekesé A „Rote Hilfe“ és a nemzetközi munkássegélyzó bizottság megfenyegette a miniszterelnököt Rákosi szabadsászrahelyezését követelik (A „Szózat” tudósítójától.) A kommunista összeesküvők ügyében fölvert hullámok immár a politika terére is átcsaptak. A kommunisták külföldi cinkostársai pökhendiségükben arra merészkedtek, hogy táviratban szólították, fel gróf Bethlen István miniszterelnököt, hogy a kommunista összeesküvés letartóztatott főszereplőit bocsássa szabadlábra. Megdöbbenve és felháborodva adjuk tovább ezt a hírt, mely újabb bizonyítéka a kommunisták és cinkosaiknak immár mértéktelenné elfajzott vakmerőségére. Mikor ezelőtt hat évvel Magyarország területén a vörös pribékek halomszámra gyilkolták a tisztességes magyar embereiket, akkor, nem hallatta szavát a most fenyegetődző vörös blokk. Nemi tiltakozott egy szóval sem a vérlázító tömeggyilkosságok, rablások és rombolások ellen. Most azonban, mikor a magyar állam a védekezés legelemibb jogánál fogva ártalmatlanná tette azokat, akik ismét létére törtek, a világ minden táján élő vörösek megszólalnak és, belügyeinkbe akarnak beavatkozni és azoknak szabadonibocsátását követelik, akik életünkre és nemzeti fennállásunkra törtek. A két fenyegető távirat A magyar királyi miniszterelnök ma egyszerre két fenyegető táviratot kapott. Az egyiket a nemzetközi munkássegély központi bizottsága küldte, a másikat a Berlinben székelő hírhedt Vörös Segély. A nemzetközi Vörös Segély központi bizottsága táviratának szövege a következő: „Négymillió csatlakozott kézimunkás és szellemi munkás nevében a nemzetközi munkássegély központi bizottsága tiltakozik az ellen, hogy politikai foglyokat a budapesti fogházakban bántalmaznak és kínoznak. A központi bizottság követeli a magyar kormánytól, vessen véget ezeknek a bántalmazásoknak, rendeljen el szigorú vizsgálatot a bűnös rendőrközegek ellen és bocsássa szabadon a letartóztatott munkásokat, elsősorban Rákosi volt népbiztost. Miután a politikai harc már három esztendeje lezárult, új üldözések és háláló«'' ítéletek az egész munkásosztály és kultúrvilág lángoló felháborodását vannak maguk után“. A táviratot a következők írták alá: Henry Barbusse (Páris), Weinstone (Newyork), Helen Crawford (London), Beran (Prága), Missiano (Olaszország), Kruyt (Hollandia), Clara Zetkin, Georg Ledebour, Willi Münzenberg (Németország), dr. Adlerne (Bécs), Fournier (Paris) Még követelőbb és még pimaszabb hangot használ a Vörös Segély, mely berlini brandenburgi kerületi értekezletéről az alábbi táviratot menesztette a magyar királyi miniszterelnökhöz: „Utálattal és felháborodással értesültek Németország munkástömegei a védtelen szocialista és kommunista munkások tömeges letartóztatásáról és borzalmas megkínoztatásáról. A Vörös Segély Berlinben ülésező berlini brandenburgi értekezlete a legjélesebben tiltakozik a budapesti rendőrség ama bánásmódja ellen, amelyet különösen Rákosi Mátyás elvtársaival szemben gyakorol. . Követeli a kínzások haladéktalan beszüntetését és a letartóztatott emberek szabadonbocsátását, valamint a felelős közegek megbüntetését. A Vörös Segély Németország munkástömegeit mozgósítani fogja a magyarországi rémuralom és jogszegés ellen.“ A cseh kommunisták is megmozdultak Most, mikor a magyarországi kommunista szervezkedés már ártalmatlanná teszi a vörösök külföldi cinkostársait is, szinte adott jelre rohamot indítanak a magyar állam ellen. A két, már említett, fenyegető táviraton kívül hír érkezett arról is, hogy a cseh képviselőház tegnapi ülésén Hauser kommunista képviselő pártja nevében tiltakozott Rákosiéti letartóztatása ellen. — Egységesen kell tiltakoznunk ez ellen, — mondotta, — hogy Horthy uralmának erőszakosságát megakadályozzuk. Magyarországon még a nemzetközi tiltakozások előtt ki akarják végezni Rákosi elvtársat. Rákosi azért tért vissza az emigrációból, —folytatta Hauser, — hogy megszervezze az ellenzéki munkásmozgalmat, mert a magyar szociáldemokrata párttól eltávolodott a munkásság tömege, amióta leleplezték, hogy pártvezéreik egyezséget kötöttek gróf Bethlen miniszterelnökkel. A szónok hivatkozott a cseh kormány félhivatalossára, a „Práger Presse“ cikkére is, amely azt írta, hogy a Horhy kormányának azért volt szüksége mesterségesen előidézni ezt a kommunista veszedelmet, mert ezzel akar nyomást gyakorolni a nagyhatalmakra, hogy a hadsereg létszámát felemelhessék. Houser végül felhívta a cseh kormányt arra, hogy tiltakozzanak a mai fehér terror ellen. Beszéde különben semmilyen különösebb hatást nem keltett, mindössze néhány elvtársaordítozott helyeslést. A külföldi sajtó Abban, hogy a dolgok idáig fejlődhettek, nagy része van a zsidókézben lévő és vörösekkel cimboráló külföldi sajtónak, különösen pedig a bécsi lapoknak. Ezeknek a lapoknak egy része ugyanis tehetetlen dühében nem tehetett mást, mint telesikoltozta a világot azzal, hogy a letartóztatott kommunistákat a budapesti rendőrségen kínozzák, ütik és verik. A legkülönösebb az egészben az, hogy ezeknek a lapoknak egyrésze még mindig szabadon jöhet be magyar területre. Az egyik nyomozó rendőrkapitány rémes részleteket olvasott fel az Abend-ből magának Rákosinak, akinek a lap szerint a bűnügyi vizsgálat során a derekát eltörték.