A MTA TÁRSADALMI-TÖRTÉNETI TUDOMÁNYOK OSZTÁLYÁNAK KÖZLEMÉNYEI, 2. kötet (1952)

1. szám - TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK - I. Tóth Zoltán: A Szemere-kormány nemzetiségi politikája (1849)

78 I. TÓTH ZOLTÁN térbe szorult. Ennek egyszerűen az volt az oka, hogy a Délvidéken Perczel és Bem hadi vállalkozásai sikerrel jártak és ilyen körülmények közt Kossuth nem szorgalmazta az egyezkedést. Csak akkor került ismét sor komolyabb tárgyalásokra, amikor a cári intervenció veszedelme komor valóságában tárult fel a sokáig indokolatlanul derűlátó magyar kormányzat és közvélemény előtt. Nem ismerjük Kossuth válaszát Dembinskihez, de tudjuk, hogy az tagadó volt.20 Ezidőtájra esik Raies őrnagy — az 1848 végi szerb-magyar tárgyalások egyik szereplője — ajánlkozásának elutasítása is Kossuth részéről.21 Ugyanezekre a napokra esik a Czartoryski-emigráció konstantinápolyi képviselőjének ajánló levele Dembinskihez Monti és Balcescu számára. Minden mozgásban volt ezekben az időkben és úgy látszott, valóban elérkezett a népek megbékélésének ideje. Tevékenységbe fogtak a Debrecenben tartózkodó román képviselők is. Anélkül, hogy a magyarországi román képviselők fellépése következtében az erdélyi románok megbékítésére kiküldött Dragos János képviselő akciójának történetére részletesebben kitérnék, szükségesnek találom ezzel kapcsolatban néhány eddig ismeretlen mozzanatnak ismertetését. Két új forrást szólaltat­hatok meg, két debreceni román képviselő tanúságát. Az egyik a Pap Zsigmondé, aki Kővárvidéket képviselte az országgyűlésen, a másik a Papfalvi Konstantiné, akit Vajdahunyad városának választói küldtek be a képviselőházba. Pap Zsigmond április 7-e és 10-e közt egy keltezetlen beadványt intézett Madarász László bizottmányi taghoz. Az iromány címe : »Vélemény az Erdélyi ügyben.« »A legalkalmatosabb pillanatot elérkezettnek véltük arra — írta Pap Zsigmond — hogy ügyeink Erdélyben egy egészen új fordulatot vegyenek. Az oláhok vezetői átkezdik látni, miszerint őket a szászok rútul meg fogják csalni, Ausztriától pedig mit se fognak nyerni. Szégyenlik azt, hogy az orosz utáni segélyfelhívásnak eszközei voltak, annál is inkább, minthogy épen azon tagok és egyének, kik az orosz ellen Oláhországban és Moldáviában hathatósan ki­keltek, ugyan azon egyéneknek szelleme által vala Erdélyben is vezetve az oláh ügy, ők tehát az absolutismusnak elvszerinti ellenei lévén, úgy látszik, szeret­nének a dolognak más fordulatot adni. Meg kell tehát ragadni a pillanatot. Nem kell kímélni se anyagi, se szellemi erőt. Minden áron, mely a status unitásával össze nem ütközik, az elkábított ellenből rokonszenvű polgárt kell készíteni.« Ezután pontokba foglalja azokat a teendőket, melyeket nélkülözhetetlenek­nek lát. Mindenek előtt szükséges Erdélybe olyan román egyéneket kiküldeni, akik Csányival egyetértésben megkísértsék,a román főnökökkel az egyezkedést. A kikü­­endő egyének ne a kormány küldötteiként menjenek, mert ez a hitelt csökkentené, hanem magánemberekként, s­ mint Pap Zsigmond írja — »ezeknek úgy kellene megjelenni, mint megváltó angyaloknak, kik az oláhok szabadságát 20 A. F. Danzer : Dembinski in Ungarn. Nach den hinterlassenen Papieren des Generals II. Wien 1873. 152, 7—8. 21 Vukovics Sebő emlékiratai. Kiad. Bessenyey F. Bp. 1894. 463—4.

Next