A MTA TÁRSADALMI-TÖRTÉNETI TUDOMÁNYOK OSZTÁLYÁNAK KÖZLEMÉNYEI, 5. kötet (1954)

1-4. szám - Mátrai László: A magyar filozófia haladó hagyományainak kérdései a felvilágosodás korában

.301 hozzászólások nank és nem szabad szűzeket keresnünk olyan korszakokban, ahol az erőszaknak mindenki megadja magát, mert ha ezt a mértéket alkalmazzuk, akkor nemcsak a XVIII. században,hanem a saját korunkban is csak két-három generáció múltán találjuk meg azokat a feddhetetlen jellemű embereket, akik soha a kommunizmus igaz és egyenes útjáról egy pillanatra le nem tértek. A­ történethez helyes megértés kell és a forradalmi törekvésű emberek iránt különleges jó­indulattal kell lennie minden történésznek, mert a haladó hagyományoknak az egyenes útja ezeken a sokszorosan törött és tragikus élettapasztalatokon átment embereken vezet előre. MÁTRAI LÁSZLÓ válasza a hozzászólásokra Önbírálat formájában szeretném elsősorban is azt megállapítani, hogy előadásom nem volt képes élénk, heves vitát támasztani a felvetett kérdések egyikében sem. Feltételezem, hogy ez ezúttal valóban véleményeinknek a lényeges kérdésekben való megegyezését jelenti. Ez utóbbit — vagyis történészeknek, irodalomtörténészeknek és filozófusoknak egyetértését konkrét elvi kérdésekben — azért szükséges külön hangsúlyoznom, mert irodalomtörténészeinkkel foly­tatott vitáimban eddig már két fontos elvi kérdés megvitatása során tapasz­taltam azt a nem éppen megnyugtató jelenséget, hogy bár nézeteim homlok­egyenest ellenkeztek az övéikkel, azokat sem megcáfolni nem tudták, sem elfogadni nem voltak hajlandók. (A magyar humanizmus kutatásának mód­szertani kérdései és Eötvös József liberalizmusának kérdése.) Makkai László hozzászólásában egy történeti szempontból igen fontos­ kérdést, a köznemesi protestantizmus relatíve haladó voltának kérdését feszegeti. Az általa felhozott konkrét példa (Szentgyörgyi István »Theologia naturalis«-a) helyes és fontos figyelmeztetés arra nézve, hogy az antiklerikális protestantizmus és a deizmus között további átmeneti ideológiai változatokkal is számolnunk kell. Ennek az elismerésén túl azonban mégis az a benyomásom, hogy az ilyetén fél­deizmus belülről bomlaszthatja ugyan a feudalizmus fennálló formáját, de ennek ellenére sem számítható a forradalmat előkészítő evolúciós változások sorába, hanem a speciális akkori magyar osztályviszonyok hatására létrejövő olyan ideológiai zsákutca, mely végső soron nem a főellentét kiélezéséhez, hanem annak elmosásához vezet. A filozófia igen érzékeny ideológiai jelző­műszere az alapjául szolgáló osztályviszonyoknak és pontosan jelzi ezúttal is, hogy ez az elméleti fogantatású deizmus minden tartalmi hasonlósága ellenére sem azonos jellegű a XVII—XVIII.századi angol vagy francia deizmussal ; nem a vallástól való végleges megszabadulás főútja felé tart, henem a vallás megreformálásának, megifjításának, modernizálásának zsákutcájába vezet. Bessenyei vagy Csokonai deizmusa nem ez a fajta deizmus, hanem az a filozófiai szempontból is valóban haladó ideológia, mely vallás és filozófia harcát, nem pedig a kettő megbékélését mozdítja végső soron elő. Makkai László hozzászólása tehát nem győzött meg arról, hogy a magyar felvilágosodás ideológiai frontján a haladó és nem haladó filozófiai hagyomány választóvonalát a deizmustól jobbra kellene megvonnunk annál, amint azt én tettem volt. Ugyanezért túlzónak tartom azt a megfogalmazását is, mintha a protestáns egyház ezidőben »valóságos harci szervezet« lehetett volna még a társadalmi haladás számára. Ezzel szemben felszólalásában filozófiai, de még inkább történeti szempontból fontos figyelmeztetésnek tartom­ azt, hogy a

Next