A MTA FILOZÓFIAI ÉS TÖRTÉNETTUDOMÁNYOK OSZTÁLYÁNAK KÖZLEMÉNYEI, 27. kötet (1978)
1-3. szám - AZ OSZTÁLY 1977. ÉVI KÖZGYŰLÉSI TUDOMÁNYOS ÜLÉSE - Hanák Péter: Szakmai kritika és értékrend a történettudományban (összefoglalás)
2 AZ OSZTÁLY 1977. ÉVI KÖZGYŰLÉSI TUDOMÁNYOS ÜLÉSE az érvényesség. A szakkritikák ezek közül feltétlenül értéknek ismerik el a témaválasztást, az anyaggyűjtés mélységét, terjedelmét és hitelességének kimutatását, és többnyire méltányolják a rekonstrukció újdonságait, részeredményeit is. A jelentős új eredményeket - kiváltképpen ha vitatottak -, a tudatformáló újításokat és az elméleti általánosításra való törekvéseket már kevésbé méltányolják, hiányukat nem bírálják a recenziók. Éppen ebben mutatkozik meg a szakkritika értékorientáló és értékösztönző szerepének fogyatékossága, ami jelentősen hozzájárul a tömeges - és szüretien - tényfeltárás, a jelenségszintű feldolgozások, mondhatjuk, a mennyiségi szemlélet elhatalmasodásához. Az előadó megállapította, hogy a tudományos alkotó munka részműveletei nem értékmentesek, hanem értékkategóriákhoz kötöttek, ezek mögött pedig értékeszmék állnak, amelyek a kutató szemléletéből, helyzetéből, értékpreferenciáiból fakadnak. Mi biztosítja a tudományos alkotó munka értékkategóriáinak objektivitását és érvényességét? Van-e olyan objektív alapérték, amelyből az értékeszmék és kategóriák axiomatikusan levezethetők? Az előadó rámutatott, hogy Marx alapvető értéknek az ember önmagában rejlő képességeinek, filozófiai műszóval, „nembeli lényegében" rejlő képességeinek kibontakozását, gazdagodását tekintette. A „nembeli lényeg"-nek a történelmi folyamatban való kibontakozása, gazdagodása a marxi haladásfogalom objektív tartalma. Ez a szemlélet emberközpontú, fő dimenziója az idő, vagyis a változás, tehát historikus. Az ember embervoltában rejlő lényegi képességek kifejlődését lehetőségnek fogja fel, tehát nem zárja ki, hanem éppen feltételezi az alternatívákat, s a kibontakozást fokozatos előrehaladásként regisztrálja, anélkül, hogy teleologikusan tételezett abszolút végpontot tűzne ki a haladás végcéljaként. Ha már most a történelem immanens értékkategóriája a haladás, akkor a történettudományé a haladás totalitásának összefüggésrendszerébe állított részjelenségek és szakaszok új minőségeinek felismerése, az emberi lényeg harcokon, konfliktusokon, alternatívákon keresztül kibontakozó gazdagodásának feltárása. A történelem tudományos megismerésének erre az alapkategóriára való visszavezetéséből logikusan következik az is, hogy a történeti rekonstrukció és általánosítás értékkategóriái, a valósághűség és az érvényesség objektivitásukat az alapkategória, a haladás viszonyítási rendszerében nyerik el. MTA II. Oszt. Közl. 27. 1978.