Tér és forma, 1930 (3. évfolyam)

III. évfolyam, 1. szám - Molnár Farkas: Karlsruhe–Dammerstock lakótelep

KARLSRUHE-DR­IKIER§TO€K LAKÓTELEP A telepépítés induljon ki az egészséges, napos, praktikus kislakások építésére alkalmas parcel­lázásból. Legyen elegendő zöldfelület, sport­tér és a középületeknek hely. Differenciált útrend­szer bonyolítsa le minden súrlódás nélkül a helyi és távforgalmat. A Karlsruhe-Dammerstock-Siedlung az első lakótelep, amely észak-dél irányú házsorrend­szerben (Streifenbebaung, sávos beépítés) épült. Tehát minden lakás két oldalról kap napot, északi front nincs, saroklakások elmaradnak, a házak egymásra nem vetnek árnyékot. A Karlsruhe-Dammerstock-Siedlung építésé­nél tíz építész dolgozott ki 23 lakástípust, közös program és munkaterv alapján, tipizált építő­elemekből, egyező ablak- és ajtóméretekkel, azo­nos kivitelű lapostetővel, egyazon ereszcsatorna megoldással, egyforma fehér vakolattal és szür­ke lábazattal, egységes kertkiképzéssel. A Karlsruhe-Dammerstock-Siedlung finan­szírozási rendszere és építésmódja körülbelül fe­lére csökkentette a szükséges városi hozzájáru­lást az előző évek városi támogatással készült építkezéseihez képest. Néhány mondat Schneider polgármester la­káspolitikai programjából: Technikailag és gaz­daságilag lehetővé kell tenni, hogy a mai létmi­nimum mellett is a kultúrált és higiénikus kis­lakás bére megfizethető legyen. Példának állítja fel a sokszor elismételt autógyártás fejlődését, hogy t. i. a szériaszerű racionalizált előállítás a minőség javulása mellett lényeges árcsökken­tést hozott. Az építészek nem régóta foglalkoz­nak a kislakásépítés problémájával, de mivel ép­pen a legkiválóbbak áldozták magukat erre a szociális feladatra, munkájuk, reméli, sikerrel fog járni. Karlsruhe nem csinál „kísérleteket", hanem „a" kísérletet, hogy az építőtudomány mai állása mellett leghaladóbb szellemű haszná­lati lakásokat építse meg. Karlsruhe város a Dammerstock-Siedlung fi­nanszírozásánál eltért az utóbbi években szo­kásos építési kölcsönfolyósítás módszerétől, amely abban állott, hogy az egész birodalom te­rületéről befolyó hatalmas összegeket kitevő lak­béradót, mint olcsó 3—4%-os építési hitelt osz­totta szét az állam a városok útján az építtetők­nek, akik jobbára a települők egyesületei (Sied­lungsgenossenschaft, Wohnungsverband stb.) voltak. Mert ez a módszer, mikor a világpiacon az átlagos kamatláb 8% körül állott, az államra nézve igen gazdaságtalan volt, hanem az építte­tőket a magántőke fokozottabb igénybevételére szorítja. Az építtető maga vesz tehát magánköl­csönt, az állam azonban ezért egy bizonyos ha­tárig kezességet vállal és normális kamatláb mellett másodhelyi kölcsönt ad. A drága privát­kölcsön kamatainak fedezésére a város kamat­hozzájárulást ad, angol mintára, 12 évre. Ennél a kamatsegélynél az részesül előnyben, a folyósí­tás sorrendjénél, aki a városi tőkét fel sem veszi. Ez a kamatsegély egy képzelt tőke évi normális, tehát változó kamatláb szerinti kamatjának egy bizonyos hányadával egyenlő. A képzelt tőke ér­tékelése pedig a kisebb lakásokra kedvező, mert a lakás alapterületéből számítják, még­pedig úgy, hogy az első 50 m2-t m2-ként 160 M.-val számítják, a további m2-ket pedig csak 60 M.-

Next