Tér és forma, 1930 (3. évfolyam)
III. évfolyam, 5. szám - Dr. B. V.: Templomépítés Magyarországon
templomépítő mozgalomban, amely országszerte folyik, a széles néprétegek vallási megújhodását látom, lelkes és buzgó lelkipásztorok fáradhatatlan munkásságának gyümölcseit, de a kivitel mineműségében hibát látok, hibát kell látnom, mert meggyőződésem szerint ennek a nagyarányú alkotó és építő munkának a religio leánya, a művészet adhatná meg azt a minőségbeli szintet, amely hozzá méltó. Úgy hiszem, a templomépítésnek elvi alapjait mégis a következőkben kellene keresni: Isten nagyobb dicsőségére, minél szebb templomokat építeni! Egy formát alakító egyéniség minden lelkesedését belevinni abba a holt anyagba, amely rendelkezésre áll s ezt az anyagot a templom képviselte hitbeli gondolatnak szárnyaló kifejezésére felhasználni, átlelkesíteni a követ, téglát, fát, vasat és üveget, hogy Isten eszméjét hirdesse úgy, ahogy az az emberi lélekben tükröződik. Ha — feltéve, de el nem ismerve — bérházak és gyárak, meg mi más egyebek építőipari termékek is lehetnek, úgy a templomoknak építőművészeti alkotásoknak kell lenniök. Mert átvitt értelemben építőipari produktum az, ha a szükséges teret körülhatároló szerkezeteket és falakat olcsó, silány mintalapokból gépiesen kimásolt, ötlettelenül egymás mellé illesztett formákkal borítunk el a rajztáblán — a türelmes papíron — s az, úgy látszik, még türelmesebb valóságban! Építőipari produktum az, hogyha a tér megszabta tömeget nem formálja művész keze plasztikus megjelenéssé, a gondolat kifejezőjévé ! Ipari produktummá válik az építőművészet legnemesebb feladata, a templom, ha belső tere sablonos és gondolatnélküli, de gazdagságot mímelő, hazudó díszt kap. S végtelen szomorú, hogy az ilyen lelketlenség nyilatkozik meg legújabb templomaink igen nagy részében, végtelen szomorú „tervezőinknek" az a földhözragadottsága, melyet még a hívek odaadó áldozatkészsége sem tudott magával ragadni, sem tudott Istenhez közelebb venni, akikből a feladat magasztossága sem tudott szárnyalást kiváltani. Ma a mai hit, a mai ember templomait kell megépíteni. Úgy tetszik, a legtöbb felépült templom ezt a feladatot nem valósítja meg, nemcsak, hogy meg nem valósította, de meg sem érezte! Talán azt a választ fogom kapni, hogy a katolicizmus nem ismer mai és tegnapi hitet s így a templom formaisága is örök. Amennyire igaz az, hogy a katolicizmus dogmái változhatatlanok, ugyanannyira téves az, hogy a katolikus templom merev és változhatatlan! Aki ezt állítja, az nem ismeri a keresztény építészettörténetet. A rómaiaktól átvett bazilikális templomoktól a késői rokokó templomokig változatos út vezet el, a katolikus templom állandó megállást nem ismerő fejlődéséről tanúskodva! A katolikus egyház nem hogy eltiltotta volna híveit attól, hogy mindenkor a maga sajátos módjára adjon a maga eszközeivel építészeti kifejezést a hitének, hanem ellenkezőleg, elősegítette a művészet korszerűségét! Két példa: a középkori városi civilizáció kialakulását szolgáló nagy katedrálisok formai kifejlődése, avagy az ellenreformáció nagy prédikációs templomai, a túlvilág extatikus szépségét felragyogtató hallatlan formagazdagságukkal. Téved, aki azt hiszi, hogy a mai katolicizmus ezt a frisseséget már elvesztette! Téved, aki azt hiszi, hogy az eklekticisztikus templomépítő irány más, mint a XIX. század sajátszerű — furcsa! — művészi formaideálja s ezért épül és nem más okból épültek a mult század templomai történelmi stílusformákban. (De tegyük fel, hogy van egy stílus, amely a katolicizmust legjobban kifejezi. Ki tudná határozottan megmondani, hogy melyik az?) A leghatározottabb hitem és meggyőződésem az, hogy ez ma is lehetséges. Egészen bizonyos az, hogy a mai építészgeneráció igen sok tagja szebbnél-szebb templomokat, jó és nem drága templomokat tudna építeni, ha erre alkalma volna. Számos terv bizonyítja ezt. Sajnos, e kitűnő tervek szerzői alig jutnak szóhoz. * Néhány rövid megjegyzés ehhez a témához. Mindenekelőtt nem igaz az, hogy a hívők ragaszkodnak a történelmi stílusutánzatokhoz. Sajnos, a legtöbbjük meg sem tudja különböztetni azokat, igen kevesen vannak, akik a csúcsívest már gótnak, a félkörívest románnak nevezik. S még kevesebben, akik ennél is haladottabbak a művészettörténet terén, — legalább is, amíg a felavatáskor meg nem tudják, hogy minő stílusú a templomuk — avagy legalább is, hogy „állítólag" minő stílusú! Viszont tény az, hogy vannak nem történelmi stílusban koncipiált templomok, melyek szépségét a hívek nagyon is érzik, amelyek lelkükhöz szólnak, dacára, hogy nélkülöznek történelmi reminiszcenciákat. A városmajori templomot például a hívek annyira szeretik, hogy nem férnek el benne! Tévedés azt hinni, hogy ezek a modern felfogásban épült templomok meg nem valósítja- Árkay Bertalan: Kis templom alaprajza