Tér és forma, 1930 (3. évfolyam)

III. évfolyam, 5. szám - Dr. B. V.: Templomépítés Magyarországon

templomépítő mozgalomban, amely országszerte folyik, a széles néprétegek vallási megújhodását látom, lelkes és buzgó lelkipásztorok fáradhatat­lan munkásságának gyümölcseit, de a kivitel mineműségében hibát látok, hibát kell látnom, mert meggyőződésem szerint ennek a nagyará­nyú alkotó és építő munkának a religio leánya, a művészet adhatná meg azt a minőségbeli szin­tet, amely hozzá méltó. Ugy hiszem, a templom­építésnek elvi alapjait mégis a következőkben kellene keresni: Isten nagyobb dicsőségére, minél szebb temp­lomokat építeni! Egy formát alakító egyéniség minden lelkesedését bele vinni abba a holt anyagba, amely rendelkezésre áll s ezt az anya­got a templom képviselte hitbeli gondolatnak szárnyaló kifejezésére felhasználni, átlelkesíteni a követ, téglát, fát, vasat és üveget, hogy Isten eszméjét hirdesse úgy, ahogy az az emberi lélekben tüdröződik. Ha — feltéve, de el nem ismerve — bérházak és gyárak, meg mi más egyebek építőipari termékek is lehetnek, úgy a templomoknak építőművészeti alkotásoknak kell 'enniök. Mert átvitt értelemben építőipari pro­duktum az, ha a szükséges teret körühatároló szerkezeteket és falakat olcsó, silány mintalapok­ból gépiesen kimásolt, ötlettelenül egymásmellé illesztett formákkal borítunk el a rajztáblán — a türelmes papíron — s az, úgylátszik, még türelmesebb valóságban! Építő­ipari produktum az, hogyha a tér megszabta tömeget nem formálja mű­vész keze plasz­tikus megjelenéssé, a gondolat kifeje­zőjévé ! Ipari pro­duktummá válik az építőművészet leg­nemesebb feladata, a templom, ha bel­ső tere sablonos és gondolatnélküli, de gazdagságot míme­lő, hazudó díszt kap. S végtelen szomorú, hogy az ilyen lelketlenség nyilatkozik meg legújabb templo­maink igen nagy részében, végtelen szomorú „tervezőinknek" az a földhözragadottsága, melyet még a hívek oda­adó áldozatkészsége sem tudott magával ragad­ni, sem tudott Istenhez közelebb venni, akikből a feladat magasztossága sem tudott szárnyalást kiváltani. Ma a mai hit, a mai ember templomait kell megépíteni. Ugy tetszik, a legtöbb felépült templom ezt a feladatot nem valósítja meg, nem­csak, hogy meg nem valósította, de meg sem érezte! Talán azt a választ fogom kapni, hogy a katolicizmus nem ismer mai és tegnapi hitet s így a templom formaisága is örök. Amennyire igaz az, hogy a katolicizmus dogmái változhatat­lanok, ugyanannyira téves az, hogy a katolikus templom merev és változhatatlan! Aki ezt állít­ja, az nem ismeri a keresztény építészettörténe­tet. A rómaiaktól átvett bazilikális templomoktól a késői rokokó templomokig változatos út vezet el, a katolikus templom állandó megállást nem ismerő fejlődéséről tanúskodva! A katolikus egyház nem hogy eltiltotta volna híveit attól, hogy minden kor a maga sajátos módjára adjon a maga eszközeivel építészeti kifejezést a hité­nek, hanem ellenkezőleg, elősegítette a művészet korszerűségét! Két példa: a középkori városi civilizáció kialakulását szolgáló nagy katedráli­sok formai kifejlődése, avagy az ellenreformáció nagy prédikációs templomai, a túlvilág extatikus szépségét felragyogtató hallatlan formagazdag­ságukkal. Téved, aki azt hiszi, hogy a mai kato­licizmus ezt a frisseséget már elvesztette! Téved! aki azt hiszi, hogy az eklekticisztikus templomépítő irány más, mint a XIX. század sajátszerű — furcsa! — művészi formaideálja s ezért épül és nem más okból épültek a mult szá­zad templomai történelmi stílusformákban. (De tegyük fel, hogy van egy stílus, amely a katoli­cizmust legjobban kifejezi. Ki tudná határozot­tan megmondani, hogy melyik az?) A leghatározottabb hitem és meggyőződésem az, hogy ez ma is lehetséges. Egészen bizonyos az, hogy a mai építészgeneráció igen sok tagja szebbnél-szebb templomokat, jó és nem drága templomokat tudna építeni, ha erre alkalma vol­na. Számos terv bizonyítja ezt. Sajnos, e kitűnő tervek szerzői alig jutnak szóhoz. * Néhány rövid megjegyzés ehhez a témához. Mindenekelőtt nem igaz az, hogy a hívők ra­gaszkodnak a történelmi stílusutánzatokhoz. Sajnos, a legtöbbjük meg sem tudja különböztet­ni azokat, igen kevesen vannak, akik a csúcsívest már gótnak, a félkörívest románnak nevezik. S még kevesebben, akik ennél is haladottabbak a művészettörténet terén, — legalább is, amíg a felavatáskor meg nem tudják, hogy minő stílusú a templomuk — avagy legalább is, hogy „állító­lag" minő stílusú! Viszont tény az, hogy vannak nem történelmi stílusban koncipiált templomok, melyek szépségét a hívek nagyon is érzik, ame­lyek lelkükhöz szólnak, dacára, hogy nélkülöz­nek történelmi reminiszcenciákat. A városmajori templomot például a hívek annyira szeretik, hogy nem férnek el benne! Tévedés azt hinni, hogy ezek a modern fel­fogásban épült templomok meg nem valósítha­Árkay Bertalan: Kis templom alaprajza 217

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék