Tér és forma, 1930 (3. évfolyam)

III. évfolyam, 5. szám - Dr. B. V.: Templomépítés Magyarországon

tók, bár ezt is hallottuk, sőt „szakértő" bírálók­tól! Ezek a mai lélekből fakadt templomok a valóságban felépítve még benyomásteljesebbek, mint a rajztábla papírján! Végül pedig a legnagyobb tévedés azt hinni, hogy ezek a templomok, amelyek korunk építé­szeti gondolataiból fakadtak, költségesebbek, mint a történelem mindenfajta maradványainak utánzataival telefüggesztett Isten-házak! Min­denekelőtt ezek a mai gondolkodású építészek nem akarnak vagyonokat elkölteni gipsz- és műkőszobrászdíszekre, amelyek drágák és mu­landók. Nagy egyszerűségre törekszenek s a tö­megek játékával, a tér formamivoltával, a fény áradásával igyekszenek a vallásos hangulatú környezetet megteremteni. Legfeljebb, ha itt-ott különösen kiemelkedő pontokon alkalmaznak szobrászati, festői műveket: de ekkor igazi mű­vészi alkotásokat s nem ipari „díszítményeket". S vájjon nem helyesebb-e, ha ezek helyett, ezek költségének egy hányadáért valóban művészi munkák állíttatnak fel? Vájjon a hitéletet a cirá­dák és értelmetlenül másolt ékítmények fokoz­zák-e inkább, avagy a mély lelki el­gondolkodásból született igazi művé­szi munkák: egy festmény, egy dom­bormű, egy szobor, néhány mély szí­nekben izzó üvegfestmény? Azt hi­szem, annak számára, aki a kérdést így felteszi, a válasz nem lehet két­séges. De fel kell tenni a kérdést! Az építészetben sem szabad megnyugodni a megszokott sablonban, hanem fel kell tenni a lelkiismereti kérdést! Befolyások jelentkeznek, magatartások ítéltet­nek meg, csak a művészetbeli rátermettség nem jön számba. A lelkes művészeti akarást, a jónak és szépnek — és ez esetben a religiózus akarását — az ügyeskedők kisded játékai távol tudják tartani e feladatoktól. Sajnos, a most alig tízéves katolikus hitközsé­gek még nem ébredtek feladataik és felelősségük tudatára. Még nem gondolják meg azt, hogy mi­nő egyszeri és soha tc-bbé vissza nem térő alka­lom az, mikor templomukat felépítik! De ezen nem lehet csodálkozni akkor, amikor néhanapján kiírt templompályázatokon a kiküldött bíráló­bizottsági tagok is könnyen veszik a dolgot és nem érzik át azt a felelősséget, amely reájuk nehezedik! Viszont csodálatos és örvendetes az, hogy da­cára e szomorú viszonyoknak, dacára annak, hogy a komoly munkát oly kevéssé kecsegteti a megvalósulásnak reménye, a komolyan, elgon­dolkozva dolgozó templomtervezőink nem fásul­nak el s tervet terv után rónak papírra, legalább így akarván tanúságot tenni hitükről. Nem azért Sajnos, igen jól tudom, hogy ezek az ügy érdekében, az építészetért való lelkesedésből fogant szavak a pusztá­ban fognak elhangzani s visszhangra alig fognak találni, mert egyszerűen nem jutnak el oda, ahol hallani kellene azokat. Igen jól tudom, hogy bár so­kan, az építészeken kívül állók, laiku­sok ma is osztják az elmondottakról való felfogásomat, hirtelen változás nem várható! Nem számíthatni arra, hogy rövidesen azok, akik igazán épí­tészek, az elhivatásuk és lelkességük révén építészek fognak templomokat építeni s szebb templomok fognak épülni! Sajnos, az építész kiválasztá­sánál, sem a megrendelők — a hitköz­ségek, amelyeknek adófilléreiből épül fel a templom — kívánságai, sem a művészet — a hit gyermekének —­szempontjai nem jönnek számba. Ren­desen a vallásosságtól igen tával álló szempontok a döntők! Bizonyos tá­voli, a hittel semmiképpen sem össze­tartozó viszonylatok vetik el a kockát. Rimanóczy Gyula: Négy evangélista temploma 218

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék