Tér és forma, 1933 (6. évfolyam)

VI. évfolyam, 7–8. szám - Démán Pál: Hozzászólás S. T.: „Uniformizált-e korunk építészete” című cikkéhez

A Marcibányi-téri bérvilla részletei Fotó: Bánó a fejlődes egy későbbi pontján. Ezért lehetetlen feladat, amelyre a cikkíró vállalkozott. Megértjük, hogy egy kétkedő meggyőzésére té­nyeket akart konstruálni, mégis — legalább ma még — túlzást s önmagunk áltatását kell látnunk abban, hogy: „bátran és tévedést kizáróan meg­különböztethetünk ma német, francia, angol, olasz, csehszlovák, északi, amerikai, holland, orosz, ja­pán, sőt magyar építészeti irányokat. Sőt talán egy stílus sem fejlődött főleg nálunk, Magyaror­szágon annyira nemzetivé, mint a modern." Ez utóbbi igazságtalanság multunk: a román­átmeneti kor, az empire alkotásaival szemben. De amennyire meddő, emelkedett célkitűzései ellenére épp annyira káros is lehet az ilyenfajta morfologizálás, azáltal, hogy a (akár helyesen, akár helytelenül) felismert nemzeti jegyeket tu­datossá teszi. A tudatosság itt csak árthat, mert a felismert sajátságok tudatos alkalmazása szándé­koltságra, formalizmusra vezet, ami sem igaz, sem nemzeti nem lehet. Ezt mutatja a múlt nem­zeti stílusteremtésre irányuló túlságosan tudatos mozgalmainak (szükségszerű) balsikere is. Ami magukat a cikkben nemzetenként felsorolt „nem­zeti sajátságokat" illeti, kizártnak tartom, hogy a nagykultúrájú építész-cikkíró ne érezné azoknak erőltetett, közhelyszerű, kevéssé jellemző voltát. Részletesebben csak a modern magyar építészet sajátos jegyeinek felsorolására szeretnék kitérni, 237

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék