Tér és forma, 1933 (6. évfolyam)
VI. évfolyam, 7–8. szám - Démán Pál: Hozzászólás S. T.: „Uniformizált-e korunk építészete” című cikkéhez
A Nagyboldogasszony úti bérvilla udvari homlokzata. Tervezte: Münnich Aladár — sajnos — valóban igen sok épületünkön ott díszelegnek. Erre csak azt válaszolhatnánk, hogy mindig voltak álmodernek, középszerűk, akik nem eszmék, hanem divatok után indultak s nem a feladat lényegét tartották szemük előtt; más magyarázat, mint a divat ezen jelenség elterjedtségére nincs, hiszen sem nem szép, sem nem célszerű, semminemű értelme nincsen, lényegi tradíció múltunkhoz nem fűzi, legfeljebb a historikus építészet csökevényeként magyarázható. A másik megfigyelés, amely a cikkíró tévedését indikálhatta, nyilván az, hogy e jelenséget egyebütt, külföldön nem találta meg. Bizonyára azért, mert északra és nyugatra nézett, nálunk magasabb építéskultúrájú országok felé. Tőlünk délre-keletre ugyanezen „pallérstílust" láthatná burjánzani; nem magyar specialitás ez. Ha látszólagos tények mentik is a cikk tévedését, szükségesnek tartottam ez ellen állást foglalni s az ellen a hatás ellen, amelyet a könnyen befolyásolhatókra tehet; annál is inkább, mert számos komoly építészünk, akik az itt elmondottakhoz hasonló nézeten vannak — talán kényelmességből —hallgatólag tudomásul veszik ezen külsőséges vakolatarchitektúra terjedését, anélkül, hogy frontot alkothatnánk ellene. Pedig az ilyenfajta álmodernség mindennél alkalmasabb arra, hogy a külsőségeket néző laikus közönséget megtévessze, ízlését rontsa, illetőleg annak ízlésesebb része előtt a „modern" építészetet diszkreditálja. Nem is tudhatjuk, hogy ez az igazi korszerű építés ügyének mennyit árt. Szerencsére az e fajta külsőséges attribútumok divatja már mintha végéhez közeledne. Ezt mutatják bizonyos esetek, melyek e divatot ad absurdum viszik. Példa egy most épülő bérházról (nem egyedülálló eset): két, egymástól kb. másfél méter távolságban lévő keskeny ablak közös, erős vakolatkeretben, a nyílások háttérbe szorulnak. A divat „fejlődésének" következő logikus lépése a keretezett vakablak; itt végződik e divat. Másik idei példa: a falsík elé 12 centimétert kiugró ablakkeret (szintén bérházon), amely az amúgy is kisméretű ablakokba ferdén beeső napsugaraknak számottevő részét fogja el, a divat összeütközik a célszerűséggel. Győzelme remélhetőleg pyrrhusi. Az ilyenfajta, a lényegről a figyelmet elterelő, disszonáns külsőségeknek el kell tisztulniuk építészetünk fejlődésének útjából, amint ez már sokhelyütt végbement. Ne akadályozzuk e folyamatot azzal, hogy a salakot igazgyönggyé magasztaljuk. Ilyesmivel csak profanizáljuk a nemzeti művészet fogalmát. Déman Pál: 239