Tér és forma, 1937 (10. évfolyam)
X. évfolyam, 10. szám - Dr. Bierbauer Virgil: Burkolt homlokzatok
A másik nagy előnye az üvegfalburkolatnak, hogy jóformán minden elképzelhető színben rendelkezésre áll, a legfinomabb halk árnyalatoktól kezdve a legélénkebb színekig. Még az élénk színek sem válnak rikítóvá, mert azt az üveg természetes fénye ellensúlyozza. További nagy előnye az üvegnek, hogy gyakorlati értelemben véve, tetszés szerinti méretben használható fel. Akár homlokzatokra, portálokra, vagy belső berendezésekre, vesztibülbe, üzlethelyiségbe, fürdőszobába vagy konyhába használjuk is fel az üveget mint falburkolatot, az építész elgondolása szerint alkalmazhatjuk akár egészen apró táblákban, változatosan elhelyezve, vagy egész nagy, több méter hoszszúságú lapokban is. Semmiféle más burkolóanyaggal nem tudjuk elérni azt a hatást, amelyet akár a homlokzaton, akár előcsarnokban vagy modern fürdőszobában egy színes üvegből egész nagy lapokkal készült üvegburkolat ad. Mennél kisebb méretű a felhasználásra kerülő falburkoló anyag, annál több az illeszkedő él, a hézag, annál kevésbbé nyugodt és annál kevésbbé higiénikus a falburkolat. E tekintetben is az üveg van az első helyen, mert semmiféle burkolóanyagot olyan minimális hézaggal és olyan tökéletesen nem lehet illeszteni, mint éppen az üveget, amelyet ha nedvesen áttörlünk, úgy az mindenkor eredeti színében és fényében ragyog. Az üvegfalburkolat további nagy előnye, annak aránylag olcsó ára, különösen figyelembe véve tartósságát. A fémoxidokkal 1500° körüli hőmérsékleten tömegében színezett márványüveg (Marbrunit) ugyan nem olcsóbb, mint például a színes fayencecsempe, de ezzel szemben nagy előnyei a hajszál-repedés-mentesség és tartósság. A márványüveg ellenállóképesség és szilárdság tekintetében is minden gyakorlatilag előforduló igényt kielégít. Elég kiterjedten alkalmazzák utóbbi időben a vékonyabb táblaüvegből készült színes falburkolatot is (Vitrax néven van kereskedelmi forgalomban), amely 2 mm-es rugalmas gépüvegből készül utólagos festéssel, amely festékréteget különleges eljárással szigetelik a falból származó nedvesség és vegyi behatásokkal szemben. Ezek az üvegek főleg belső berendezések céljára az utóbbi időben úgy nálunk mint a külföldön meglehetősen elterjedtek, egyrészt azért, mert felületük tükörfényes, főleg azonban olcsóbb áruk miatt. Ez a burkolat szintén igen szép hatásokat ad, nagyobb lapokban is alkalmazható és ugyancsak hajszálrepedésmentes. A Vitrax-üvegburkoló lapokat 25X30, 50X30, 49X79 cm-es méretekben, az összes színekben készítik. Felragasztásuk a teljesen sík és száraz vakolatra plasztikus kötőanyaggal történik. A plasztikus kötőanyag, valamint a lapok könnyű súlya lehetővé teszi a lapoknak mennyezetre való ragasztását is. Az egyes üveglapok között tetszés szerinti szélességű hézagok (fugák) hagyhatók, melyek azután különböző színes fugaanyaggal tölthetők ki. Lehetséges a lapok szoros összeillesztése is. Ezenkívül a lapokból egész vékony, már 4—5 mm. széles üvegsávok is vághatók, melyek az egyes lapok közé behelyezve, különböző elütő színekben kerülhetnek alkalmazásra. A Vitraxlapok rendkívül köny A Bem József utca 22. sz. bérház előcsarnoka falfestménnyel — Tervezte: Farkas Endre és Farkas György — A burkolat nagyrészben fekete Marbrunit márványüveg Seidner felé.