Tér és forma, 1940 (13. évfolyam)
XIII. évfolyam, 12. szám - Bierbauer Virgil: Szempontok a magyar házkutatáshoz
lyeket, — ha valakinek úgy tetszik, — ki is lehet értékelni. A magyarság tisztán, egyenesen, belső építő logikával jár el, amikor házát a tornáccal gazdagítja, — a szláv népek viszont a germán és a magyar kultúra felé figyelve, a mélységi házorom alatti tornácát, — a Laubét — mint a magyar ház hosszanti tornácát is alkalmazzák. Ha ezt a megkülönböztetést elfogadjuk, akkor semmi nehézsége nincs annak, hogy a tornác magyar, avagy idegen mivoltát eldöntsük. 4. A tornác-problémának van még egy oldala, az eredet kérdése: honnan ered a magyar ház tornáca? Ezúttal nem kívánom a kérdést tágabb viszonylatban tárgyalni, sőt azt egyelőre egyszerűen csak a technológiai oldalról mondhatnám tiszta materialisztikus felfogással vizsgálván s a tágabb megvitatást későbbre halasztom. Nyilvánvaló, hogy régebbi időkben, miközben a magyar ház egysejtűből két- majd háromsejtűvé nőtt, a XVIII. sz. nyomorúságának idejében, házunk tornácnélküli volt. De ez sok kényelmetlenséggel járt, esős, zimankós időben az eresz vize a házból kilépőknek a kamrához, istállóhoz indulóknak fejére csöpögött. Hogy ezt elkerüljék, előrenyújtották, leeresztették a tetőnek szélét „erezetét", amint Debrecenben olvastuk. Ez az eresz persze csak aránylag kevés védelmet nyújtott és ezenfelül a nehéz nádtető az előrenyujtást nem is igen bírta, hamarosan lehajlott és azért alá kellett azt támasztani, ami kezdetben falábakkal történt. Csakhamar kiderült, hogy ez a fedett, naptól is védett előtér igen célszerű és használható úgy dologra, mint pihenésre, sőt nyáron alvásra is. Ezenfelül az előszeretettel délre fordított házat, nyáron a naptól is védi, így a magyar falusi ember, — akárcsak a keleti és déli tájak embere, — mindjobban kezdette értékelni ezt a fedett teret, amely annyi mindenre alkalmas volt. Épp ezért az ország gazdagabb vidékein, gazdagabb falvaiban szívesen fordítottak annak kiépítésére költséget, vagy inkább munkát. így keletkezett azután a kőlábas, majd boltíves tornác. Mindez annyira természetes, a paraszti józan észből következő, hogy önmagában is elég magyarázat lenne. Épp ezért állunk értetlenül Vajkai bírálata előtt: „paraszti házban teljesen alkalmatlan" a tornác ... És hogy a szegényebbre átszármazott gazdagabb formájú ház tornácát kamrává alakítják, az semmiképpen sem szól a magam felfogása ellen. Hogy már most a formai megoldás, nevezetesen a boltíves miképpen született, arról ismételten szólottam. (A magyar építészet története 184. lap.) Ez a forma bizonyára Nyugat felől érkezett, Itáliából jött Tirolon és Styrián keresztül, nyugat- és felsőmagyarországi kastélyokban igen gyakran szerepelt, a falu népének is megtetszett, követték és utánozták is azt. Ez a népművészeti formák eredetének ismert útja. Kádár Kata, vagy Fehér László balladája hasonló módon vált népballadává. Ennél lényegesebb, hogy az átvett formát a népi művészkedés miként tudta százféle változatban magáévá hasonítani. Feltétlenül igaza van a magyar néprajz jeles kutatójának, Ortutay Gyulának: „Ha a hatás és befogadás fogalmainak helyes és a tudomány előtt tisztázott fogalmaival tekintünk ezekre a kérdésekre, tán félreértés és fájdalom nélkül beszélhetünk róla. Elsősorban kiderül, mint például Bartók Béla népzenei vizsgálataiból, hogy a hatások kölcsönösek, nincsen csak szolgai átvevő, adtunk is kaptunk is, nincs mit szégyenkezni miatta. Másodszor minden hatás csak a befogadó természete szerint alakul és jelentkezik, tehát a hatás nyomban módosul . . . Az idegen európai elem a magyar kultúrában kettőt jelent: jelenti az ösztönzést az újabb formák, fordulatok, alkotások teremtésében, és jelenti az elszakíthatatlan kapcsolatot földrészünk műveltségével, jelenti egyszóval, hogy magyarságunk mellett európaiak is vagyunk, s erre csak büszkék lehetünk." (Kis Magyar Néprajz 188. old.) De érdemes megfigyelni azt is, hogy ez elvi tekintetben a néprajzi kutatás terén milyen eltérők az alapvető felfogások. Az idézett Vajkai szerint: „az oszlopos tornácokban a nép csak utánzott, a történeti stílusokat lopta át a faluba", sőt véleménye szerint azok formáit el is torzította. Ezzel szemben egy másik kutató, Nyárádi Mihály, a Nyírség oszlopos tornácairól szólva, azt írta, hogy a Nyírség oszlopos tornácai közt 1770. évszám felírás is lelhető, hozzáteszi: „hol volt ekkor a franciák császári empire-ja". (Néprajzi Értesítő 1935, 58. lap.) Az egyik kutató tehát elítélő szavakkal illeti az átvételt, a másik pedig egyszerűen tagadja azt. Dr. Bierbauer Virgil: Az eresz keletkezése (Mezőkövesd) ( Fotó: Bierbauer