Tér és forma, 1940 (13. évfolyam)

XIII. évfolyam, 12. szám - Bierbauer Virgil: Szempontok a magyar házkutatáshoz

Az eresz keletkezése (Mezőkövesd) — Foto: Bierbauer lyeket, — ha valakinek úgy tetszik, — ki is lehet értékelni. A magyarság tisztán, egye­nesen, belső építő logikával jár el, amikor házát a tornáccal gazdagítja, — a szláv né­pek viszont a germán és a magyar kultúra felé figyelve, a mélységi házorom alatti tor­nácát, — a Laubét — mint a magyar ház hosszanti tornácát is alkalmazzák. Ha ezt a megkülönböztetést elfogadjuk, akkor semmi nehézsége nincs annak, hogy a tornác ma­gyar, avagy idegen mivoltát eldöntsük. 4. A tornác-problémának van még egy ol­dala, az eredet kérdése: honnan ered a ma­gyar ház tornáca? Ezúttal nem kívánom a kérdést tágabb viszonylatban tárgyalni, sőt azt egyelőre egyszerűen csak a technológiai oldalról mondhatnám tiszta materialisztikus felfogással vizsgálván s a tágabb megvita­tást későbbre halasztóm. Nyilvánvaló, hogy régebbi időkben, mi­közben a magyar ház egysejtűből két- majd háromsejtüvé nőtt, a XVIII. sz. nyomorúsá­gának idejében, házunk tornácnélküli volt. De ez sok kényelmetlenséggel járt, esős, zimankós időben az eresz vize a házból ki­lépőknek a kamrához, istállóhoz indulóknak fejére csöpögött. Hogy ezt elkerüljék, előre­nyújtották, leeresztették a tetőnek szélét „erezetét", amint Debrecenben olvasfuk. Ez az eresz persze csak aránylag kevés védel­met nyújtott és ezenfelül a nehéz nádtető az előrenyujtást nem is igen bírta, hamaro­san lehajlott és azért alá kellett azt támasz­tani, ami kezdetben falábakkal történt. Csakhamar kiderült, hogy ez a fedett, naptól is védett előtér igen célszerű és hasz­nálható úgy dologra, mint pihenésre, sőt nyáron alvásra is. Ezenfelül az előszeretettel délre fordított házat, nyáron a naptól is védi. így a magyar falusi ember, — akárcsak a keleti és déli tájak embere, — mindjobban kezdette értékelni ezt a fedett teret, amely annyi mindenre alkalmas volt. Épp ezért az ország gazdagabb vidékein, gazdagabb fal­vaiban szívesen fordítottak annak kiépíté­sére költséget, vagy inkább munkát. így ke­letkezett azután a kőlábas, majd boltíves tornác. Mindez annyira természetes, a pa­raszti józan észből következő, hogy önma­gában is elég magyarázat lenne. Épp ezért állunk értetlenül Vajkai bírálata előft: „pa­raszti házban teljesen alkalmatlan" a tor­nác ... És hogy a szegényebbre átszárma­zott gazdagabb formájú ház tornácát kam­rává alakítják, az semmiképpen sem szól a magam felfogása ellen. Hogy már most a formai megoldás, neve­zetesen a boltíves miképpen született, arról ismételten szólottam. (A magyar építészet története 184. lap.) Ez a forma bizonyára Nyugat felől érkezett, Itáliából jött Tirolon és Styrián keresztül, nyugat- és felsőmagyar­országi kastélyokban igen gyakran szere­pelt, a falu népének is megtetszett, követ­ték és utánozták is azt. Ez a népművé­szeti formák eredetének ismert útja. Ká­dár Kata, vagy Fehér László balladája ha­sonló módon vált népballadává. Ennél lé­nyegesebb, hogy az átvett formát a népi művészkedés miként tudta százféle változat­ban magáévá hasonítani. Feltétlenül igaza van a magyar néprajz jeles kutatójának, Or­tutay Gyulának: „Ha a hafás és befogadás fogalmainak helyes és a tudomány előtt tisz­tázott fogalmaival tekintünk ezekre a kérdé­sekre, tán félreértés és fájdalom nélkül be­szélhetünk róla. Elsősorban kiderül, mint például Bartók Béla népzenei vizsgálataiból, hogy a hatások kölcsönösek, nincsen csak szolgai átvevő, adtunk is kaptunk is, nincs mit szégyenkezni miatta. Másodszor minden hatás csak a befogadó természete szerint alakul és jelentkezik, tehát a hatás nyomban módosul . . . Az idegen európai elem a ma­gyar kultúrában kettőt jelent: jelenti az ösz­tönzést az újabb formák, fordulatok, alkotá­sok teremtésében, és jelenti az elszakítha­tatlan kapcsolatot földrészünk műveltségé­vel, jelenti egyszóval, hogy magyarságunk mellett európaiak is vagyunk, s erre csak büszkék lehetünk." (Kis Magyar Néprajz 188. old.) De érdemes megfigyelni azt is, hogy ez elvi tekintetben a néprajzi kutatás terén mi­lyen eltérők az alapvető felfogások. Az idé­zett Vajkai szerint: „az oszlopos tornácok­ban a nép csak utánzott, a történeti stíluso­kat lopta át a faluba", sőt véleménye szerint azok formáit el is torzította. Ezzel szemben egy másik kutató, Nyárádi Mihály, a Nyírség oszlopos tornácairól szólva, azt írta, hogy a Nyírség oszlopos tornácai közt 1770. évszám felírás is lelhető, hozzáteszi: „hol volt ekkor a franciák császári empire-ja". (Néprajzi Ér­tesítő 1935, 58. lap.) Az egyik kutató tehát elítélő szavakkal illeti az átvételt, a másik pedig egyszerűen tagadja azt. Dr. Bierbauer Virgil.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék