TETT, 1981 (5. évfolyam, 17-20. szám)

1981 / 17. szám - Atomkor

Nyilvánvaló, hogy ha az atomfegyverek előállítására, a tökéletesíté­süket szolgáló kutatásokra jelenleg felhasznált anyagi eszközöket és óriási alapokat arra fordítanák, hogy a nukleáris energia segítségével békés léte­sítményeket valósítsanak meg, jelentős lépést tehetnénk előre az emberi­ség életkörülményeinek javításában. Meg kell akadályozni, hogy az emberi géniusz eme óriási vívmánya Földünk katasztrófájának eszközévé váljék; ezt a vívmányt kizárólag arra kell felhasználni, hogy meggyorsítsa a hala­dást és a virágzást — korunknak ezt a magasztos eszményét —, amelyben minden jóhiszemű ember egész erejével és energiájával munkálkodik. NICOLAE CEAUŞESCU JÓ UTAT, ATOMKOR! Mindeneknek főelve a tűz. Minden létező a tűznek a változása. Tűzből lesz minden, és minden tűzben végződik be. HERAKLEITOSZ Könnyebb szétrombolni egy atomot, mint egy előítéletet. ALBERT EINSTEIN Az emberiséget foglalkoztató nagy gondok, a huszadik század égető problémái között az atomkérdés kiváltotta gazdasági, politikai és erkölcsi válság kínálja a legvégletesebb lehetőségeket. Emlékszünk még az ötvenes éveknek az atom jövőjét átitató optimizmusára. Természe­tes visszaható megnyilvánulása volt ez a minden ingerküszöböt és tűrőképességet megha­ladó lelkifurdalásos tudatnak, amit az atombomba ledobása váltott ki. Ez a félelem s ez a világérzés (mégis!) először terelte ugyanabba a jövőféltő lelki egy­ közösségbe az emberiséget. Furcsa iróniája a történelemnek: meglehet, hogy ha az a tapasztalat nem adódott volna, ma az emberiség az egyetemes, végső, egyszeri tapaszta­latot is megtapasztalta volna. Íme tehát a két véglet: végtelen boldogság és gazdagság — vagy a végső pusztulás. Egyikben sem hiszünk! Mindkettő legértékesebb tulajdonságától, a magasabbra törekvéstől és a szenvedésből hajtóerőt kovácsoló önmagába vetett hittől fosztaná meg az embert. Amiben hiszünk: a józan, előregondolt jövőépítés. A józan bizalom, hogy az óceán­­nyi tehetség és erőfeszítés, amellyel az ember kozmikus méretű hatalommá tudott válni az atom révén, nem fordul maga ellen. Hogy milyen lesz az igazi atomkor: az atomerőművek, a menetrendszerű holdexpedí­­ciók, az automatizált gyárak, a gépesített szellemi rutintevékenység, az irányítható fajfej­lődés — táplálkozási és környezeti gondoktól mentes — jövő társadalma, ma még al­á sejthetjük. De biztos, hogy az embernek, akinek saját teste is atomokból épül fel, a jövőben tudatosan együtt kell élnie az atomokkal. Ez úton, ezen a magasabb szinten kell egyesülnie az egész világegyetemet felépítő anyaggal. Az ember felszabadítása lesz ez: korlátlan, a történelem során eddig soha el nem ért szabadság. Ez a szabadság fokozottabb igényekkel lép fel az emberi értelemmel szemben, s élni vele csak fokozott társadalmi felelősséget szabad. Hiszen inkább, mint bármikor, az egész emberiség sorsáról van szó. ÁGOSTON HUGÓ

Next