A testnevelés tanítása, 1972 (8. évfolyam, 1-6. szám)

1972 / 1. szám - Zsakay Kálmán: Néhány adat a testnevelés motivációs kérdéseihez

Néhány adat a testnevelés motivációs kérdéseihez* ZSAKAY KÁLMÁN Mottó: „Minden jó tanár igyekszik saját tárgyát megszerettetni diákjaival." (Egy kérdőívre adott válaszból.) A fenti mondatot egy másodéves szakkö­zépiskolai tanuló írta, válaszolva arra a kérdésre: Függ-e a tanártól, hogy szere­ted-e a testnevelésórát? A kérdésre tulaj­donképpen ezzel nem adott választ, de ki­derül belőle több más. Egyrészt, hogy a diákok jó tanárnak tartják azt, aki tárgyát meg akarja szerettetni. Tehát láthatóan, lelkesen többet ad, mint azt „hivatalosan” elvárnák tőle. (A tapasztalat pedig azt mu­tatja, hogy a „jó tanárnak” tárgyát is szere­tik.) Másrészt a válaszból az „igyekszik” szó azt reprezentálja, hogy akár sikerül a tanárnak, akár nem a tárgyát megszerettet­ni, az óra kötelező, azon részt kell venni. Következésképpen tehát az, hogy a tanuló szereti a tárgyat, azt jelenti, hogy ő is haj­landó valami pluszt adni a tárgy érdeké­ben - elmélyültebb foglalkozást, szélesebb körű érdeklődést stb. —, s ez tulajdonkép­pen a tanár célja. Amikor az iskolai testnevelés motivá­ciós kérdéseiről szólunk, nem szabad meg­feledkeznünk arról, hogy a tantárgy köte­lező jellege miatt más törvényszerűségeket is figyelembe kell venni, mint a sportban. Azt is mondhatnánk, hogy a sport már mint eredmény, mint a következő lépcsőfok jelentkezik, melyhez a motivációs alapot egyik tényezőként a testnevelési óra, a tanár szolgáltatja. Azért csak egyik tényező, mert más egyéb hatások is irányíthatják döntően a sport felé a fiatalokat, mint a szülői ház, a baráti kör, sikervágy, játékigény stb. Ebből kiindulva mielőtt konkrétan mo­tivációs kérdésekről ejtenénk szót ter­mészetes, hogy ha röviden is, elemezni kell azokat a sajátos jegyeket, melyek a testne­velési órát jellemzik és elsődlegesen meg­különböztetik minden egyéb testgyakorlási formától. a) A résztvevők bizonyos keretek között heterogén tömeget alkotnak. Ez azt jelenti, hogy bár azonos életkorú és nemű tanulók vesznek részt az órán, és nagy általánosság­­­ban hasonló előképzettségűek, az egyes ta­nulók között mégis komoly tehetségbeli, felkészültségbeli különbségek mutathatók ki. Másrészt különbségek vannak abban is, hogy mely testgyakorlati ághoz vonzódnak, és mihez mutatnak nagyobb tehetséget. Mármost a játék is, a versengés is úgy él­vezetes igazán, ha hasonló színvonalú tár­sakkal űzik. Pl. egy óra végi kosárlabdajáték annak sem nyújt kellő élményt, aki tetszés szerint kígyózik át társai között és éri el kosarait, de annak sem, akinek félnek lab­dát adni társai, mert elrontja az akciót. Ebből a szempontból komoly pedagógiai problémát jelent a tanár számára, hogy le­hetőleg mindenkiben kellő pozitív motívu­mokat ébresszen a testnevelési óra iránt, és hozzásegítse a legnagyobb motiváló té­nyezőhöz, a sikerélményhez. b) A sportban az adott testgyakorlati ág szeretete vagy az iránta mutatott tehetség stb. motiválja és tartja együtt a csapatot, szakosztályt. A sportfoglalkozásokon ennek a mozgásai szerepelnek, ezt tökéletesítik, a perspektíva egy adott, konkrét eredmény elérése, s még a kiegészítő tevékenységet is e fő célnak alárendelve, a kitűzött cél elé­rése érdekében végzik. A testnevelési óra mozgásanyaga sokkal többrétű. Az atlétika, torna és játékok egymástól nagyon elütő mozgásai a tanulókat is differenciálják. Ke­vés az olyan tanuló, aki kifogástalanul ele­get tud tenni mindhárom ág követelményei­nek (mégha ezek a követelmények megle-­ hetősen minimálisak is). Ez újabb feladatot jelent a tanár számára: mindenkinek siker­élményt biztosítani, a torna-, az atlétika- * A Testnevelési Főiskola­­ éves szakmai mód­szertani tanfolyamán benyújtott szakdolgozat.

Next