Kalokagathia, 2009 (47. évfolyam, 1-3. szám)
2009 / 1. szám - A középkori magyar testkultúra két krónikása
A KÖZÉPKORI MAGYAR TEST KULTÚRA KÉT KRÓNIKÁSA Ott egy kevés várván egy nyelvet hozának, Kitől jó bizonnyal igaz hírt tudának, Hogy az terekek, szép haddal kinn volnának. Úr izene vitéz Horvát Bertalannak, Morvaiaknak es Sellyére izene, Suránban megmaratt népének izene, Mint hamarb lehetne utána sietne, Közüllök valami jó nevet szeretne. Bánatban az követ Komáromhoz juta, Mert az terekektől oly igen fél vala, Az Dunán elátal éjjel üvölt vala, Az hősek csalárdságnak ászt vélik vala. Az követőt fogva ők bévittték vala, Vígan az intézők úgy indultak vala, Az jó Nyári után ők sietnek vala, Immár Nyári Ferenc sokat bolygott vala. Terek nép hol voltak, immár tudgya vala Mert Léva égését mind jól látta vala, Egy terek nyelvet es néki hosztak vala, Ki éjjel az sárban bésüllyedött vala. Nagy szíve szakadván az hőseket várja, Az egy szép lesherre népét beállattta, Mel nagy szép szavával nékik is észt mongja: „Szerető uraim minden meghallgassa. Az én szívemben most vannak nagy bánatok, Mert ez had igen nagy, én kevesen vagyok, Ha vakmerőképpen reájok rohanok Sokan ott elveszünk, ott én nagy kárt vallok. Kár nélkül maraggyunk, jobb arra gondoljunk, Majdan mi meg látjuk, környűi mit kaphatunk, Mind az révig utánok mi elballagjunk Mikor elköltöznek, ott es rágondoljunk." Vala ohítása ott vitéz Nyárinak: Láss hertelenséggel seregök jutának, Szép sereget lát a komáromiaknál, Más sereget láta az morvaiaknál.