Kalokagathia, 2009 (47. évfolyam, 1-3. szám)
2009 / 1. szám - A középkori magyar testkultúra két krónikása
A KÖZÉPKORI MAGYAR TEST KULTÚRA KÉT KRÓNIKÁSA Sereget nagy szépen ők hamar szörzének, Az víz felől puskások hebesztetének Az Sábán vajdátúl ott is szók esének: „Vélem vala, harcolók ezek volnának, De bizonnyal látom, hogy szembe megvívnak, Mert az végbeliek, vitézök itt vannak, Kiket meglátjátok, mindhalálig vívnak. Róla úgy gondoljunk, és úgy igyekeztünk, Mert ha mi itt nyerünk, világra születünk, De ma mi meghalunk, hogyha itt mi vesztünk, Ki elszaladna es, meghal miközzölünk." Szereté észt Nyári, mikoron meglátá, Hamar rángondola, népét megállatá, Három részre seregét hamar szakaszta, Csak az egyik részét az nyomra választá. El alább más révre ő hamar indula Lábán vajda látá, ezen elbúsula, Az ő seregét ott megbontotta vala, Puskásokat kétfelé választja vala. Ezt jó Nyári Ferenc látá, nem múlata, Az ő szép szavával népit bátorítá. Hamar mindenekvel Jézust kiáltata, Az ő jó lovokat folni bocsáttatá, Száguldva az vízen ők átalzörgének Nagy vakmerőképpen rájok öklelének, Az terekek futamának, rettenének, Lovagok, gyalogok sok helyen vészének. Ezen az vitézök örömben valának, Kit bennök érének, sokat nyakazának, Foglyokat ők akkor sokat nem fogának, Az parancsolatnak híven megállának. Nám, az viadal hogy elvégezett vala, Vecsernekor Kisasszon másnapján vala, Az Kerei Gáspár jámbor vitéz vala, Ott az viadalba csak ő megholt vala. Éhen, szemébon az vitézök valának. De mindezzel semmit ők nem gondolának.