Gombkötő Péter: A tájékozódási futás kiskönyvtára 5. - A tájékozódási versenyzés technikája és taktikája (Budapest, 1975)

1. ELŐSZÓ A tájékozódási versenyzés két legalapvetőbb összete­vője a tájékozódási technika és a versenytaktika. A tájékozódás technikája a tájékozódási feladat meg­oldásához szükséges ismeretek összessége, a verseny­zés taktikája pedig az a képesség, mely révén a ver­senyző a számára legeredményesebb technikai megoldást ki tudja választani. A taktika fontossága ellenére az elsődleges szerep a technikáé. Csak technikailag jól felkészített versenyző képes hibátlanul megoldani a­ taktikai feladatokat is. Ennek megfelelően a továbbiakban először a tájékozó­dási futás technikáját tárgyalom és ezt követi majd a tak­tikai ismeretek taglalása. A füzet kötött terje­delme nem teszi lehetővé, hogy e két bonyolult, szer­teágazó és egymással szorosan összefonódó terület min­den kérdését kimerítő részletességgel tárgyaljam. A rangsorolásnál az a szempont vezetett, hogy elsősorban a kezdő versenyzők és edzőik találják meg a füzetben azt, ami a versenyző felkészítéséhez szükséges. Sport­águnk jövője az utánpótlás nevelésén múlik, ehhez pe­dig sok és jól felkészült edzőre, az ő munkájukat elő­segítő szakirodalomra van szükség. E célt szolgálja ez a kis füzet is, amelynek megírásánál eredményesen hasz­náltam fel e sorozat korábbi füzeteiben leírtakat. Ezú­ton is megköszönöm a füzetek szerzőinek, hogy az álta­luk kidolgozott anyag felhasználásához hozzájárultak. Munkáikra való hivatkozás zárójelben számutalással tör­ténik, pl. /1/. A füzetben közzétett térképkivágatok részben régebbi térképek részletei és így helyenként régi térképjele­ket is tartalmaznak. Ezt az elemzéseknél kérem figye­lembe venni. Budapest, 1975. december hó A szerző 3

Next