Tájékozódási futás, 1972 (3. évfolyam, 1-12. szám)

1972-11-01 / 11. szám

TÁJÉKOZÓDÁST KÖT A­ 14 Évadnyitó Pakson A paksi Vak Bottyán Gimnáziumban 1972. október 3-én "évadnyitó" tájékozódást futó versenyre került sor. Ez az idei év első minősítő versenye volt, amelyen a szomszé­dos Bács megye is képviseltette magát, ugyanis a kalocsai I.István Gimnázium ter­mészetjáró szakosztályából 8 versenyző jött el hozzánk, hogy összemérjék erejüket a vendég dunaföldvári és a hazai, paksi versenyzőkkel. A versenypálya részben a község területén, részben a határban húzó­dott, amelyen a fiúknak 6, a lányoknak pe­dig 3 ellenőrzőpontot kellett érinteniük. A pályakitűzők gyakorló versenybírók voltak, akik az elmúlt évben végezték a tanfolya­mot. A verseny lefolyását Mittler József, szakosztályvezető tanár irányította. Az idő nem volt a legkedvezőbb, gyenge szél fújt, és néha az eső is csöpörészett. Mindezt figyelembe véve a versenyzők kitű­nő időket futottak, a kalocsai és dunaföld­vári versenyzők, a számukra idegen terepen nagyon jól tájékozódtak. Minden pontot érintve értek célba,­­ amely a gimnázium udvarán volt. A győztes, a pak­si gimnázium versenyzője, Magyar István lett, 35 perccel. Csak néhány másodperc választotta el az elsőtől Albert Ádámot, aki 35:05-ös idővel végzett a második he­lyen. A lányok kategóriájában is paksi győ­zelem született. Hanuszka Gyöngyi és Madács Mária a számukra kijelölt 4 km-es távot 34 perc alatt futották le, míg a második helyezett dunaföldvári csapat - Makai Emerencia és Pásztor­­Gabriella - ugyanezt a távot 36130­ perc alatt teljesítették­. Hasonló versenyre került sor október 10-én, ezúttal azonban a kalocsai verseny­zők távolmaradtak. Ezen a versenyen már részt vettek azok a legifjabb versenyzők is, akik az idei évben kezdik az ismerkedést a tájékozódás­­futás szépségeivel. Végül megemlítjük még, hogy ez év szep­tember 17-én megrendezett "Csermely Vilmos" emlékversenyen gimnáziumunk két versenyzője is előkelő minősítést ért el. Papp Gusztáv és Vas Pál ifjúsági ezüst, Magyar István pedig ifjúsági bronz minősítést szerzett, így reményekkel teli nézhetünk az elkövet­kezendő év eseményei elé. Koszorús Éva Paks Vak Bottyán Gima. Tisztelt Szerkesztőség ! A szerkesztőség postáját bővítendő köz­lök két versenyhírt a Baltikumról. Június 17-18-án került megrendezésre a Lett SZSZK bajnoksága, egyéni­ csapatverseny formájában­ egyszerre hirdettek egyéni és c­sapatb­a­jnokokat. Egyéni bajnokoki Nők: Dzintra Sildedze FérfiakI Viesturs Liepins Csapatbajnokoki Nőki Rigai Rádiótechn. Férfiak I Saldus Club A tavalyi bajnok /aki Mosát is legyőz­te a Béke és Barátság versenyen Bulgáriá­ban/ Lívia Blanka, nem került dobogóra,csak csapatban. Június 23-án éjszaka rendezték meg a LIGO Kupát. Erről tudni kell, hogy a balti és skandináv országok egyik legkedvesebb ünnepe a Szent Iván éjszakával összefüggő és hatalmas hagyományokkal rendelkező "nyári nap" ünnepe, lettül. Ligo. Ezen a napon az emberek kivonulnak a szabadba,tá­bortüzeket gyújtanak és dallal-tánccal, sörivással- töltik az éjszakát! A verseny férfiaknál 6 fős, nőknél 4 fős éjszakai, váltóverseny volt.Rajt a férfi mezőnyben napnyugtakor, beérkezés napkeltekor. Eredmények: Férfiak : 1. ASK /Hadsereg SC/ 2. LVU /Rigai Állami Egyetem/ 3. Elektrons Nőki 1. RPI /Rigai Műegyetem/ 2. Rádiótechnika 3. Rigai Dieselmotor­gyár 6s00157 6­i21138 6i29i12 4i29150 4:29:55 5117104 Hajdú Kálmán Citius, artius, fortiusi - Gyorsabban, magasabbra, bátrabban! - hirdeti a 75. év­fordulóját ünneplő Magyar Atlétikai Szövet­ség kiállításán kapott ízléses kivitelű, reme­kül szerkesztett kiadvány /Bakonyi Ká­roly munkája/. A kiállítás - melynek megte­kintése nem tart órákig - hűen tükrözi a sportág eseményekben és sikerekben gazdag hazai múltját, eddigi magyar olimpiai, Európa- és országos bajnokait, rekordjait. A­Z atlétika egy-egy szakágának, mint a gát­futás vagy a kalapácsvetés, remek összeál­lítású képsorozat mutatja be mozgáselemeit, fázisait. Hasonló érdekes összeállítás a rúdugrás múltját és jelenét ismertető kép­sorozat . Örömmel fedeztem fel ismerősök arcképe­it is. A­­ különböző számokban­­ 20-szoros magyar bajnok Garay Sándor­­ma a BEAC tá­jékozódási futó szakosztályának egyik ed­zője/ fényképe a már említett könyvben je­lent meg, míg Lombos Dezső,­­ volt többszö­rös magyar bajnok 400 m gáton, ma az OSC edzője - fényképe a kiállítási tablóról te­kint a látogatóra. Csak elismerés illetheti a Magyar Atlé­tikai Szövetség, valamint a Testnevelési és Sportmúzeum vezetőit e tartalmas és han­gulatos kiállítás megszervezéséért, a bő anyag összegyűjtéséért. Kellemes órát töl­töttem el megtekintésével és arra gondoltam milyen jó lenne, ha a mi sportágunk szövet­sége nem várna "öreg" jubileumára, hanem esetleg már fennállása 5. évében /1975*/ hasonló módon megemlékezne a tájékozódási sport ennél lényegesen korosabb hazai múlt­járól. Egy kiállítás keretében - talán nem is olyan szerény körülmények között - min­den érdeklődő előtt feltárhatnánk sportá­gunk múltját, eredményeit, szépségeit - sőt jövőjét is. /bárány/ 1972-11

Next