Tájfutás, 1985 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1985-01-01 / 1. szám
TÁJFUTÁS XVI.ÉVFOLYAM A MAGYAR TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÓ SZÖVETSÉG LAPJA 1.SZÁM A lap és a szövetség is ebben az évben tölti be tizenhatodik életévét, ami köztudottan e sportágban a serdülő korcsoport felső határa. És a változások koráé.Úgy érzi, véli a szerkesztő, hogy e hasonlat ebben az évben nem fog sántítani. Mert változás az lesz elég. Változik a minősítés,kissé a bajnoki rendszer, minden megyében új elnökségek alakulnak.Az országosban is természetesen. Kérdés,hogy a változásoknak áldozatul esik-e az egykor izgalmas váltóverseny-?zés? Persze a változás önmagában semmit sem ér. Csak akkor, ha a serdülő érdekeit szolgálja. Akik a változásokat elősegítették,ezt abban a reményben tették, hogy így lesz.Világbajnokság is lesz, Ausztráliában, ami ki tudja, hogyan fogja szolgálni sportágunk érdekeit. Még jósolni sem lehet. És változott a lap szerkesztőjének személye, mert Harcsa Gábor másfélévi sportági közönnyel való küzdelme után az 1984.évi utolsó számot decemberben leadva átadta a váltóbotot a felelős szerkesztőnek. Bizonyos vagyok benne:írásai a Népsportban összehasonlíthatatlanul többet használnak a tájfutásnak, mint e szerény oldalak hónapról hónapra történő megtöltésének belterjes jellegű, de sok haragost szerző kínlódás. A VÁLTÓRÓL Az első oldalon szerkesztői megjegyzést fűzni cikkekhez, soha sem volt szokása lapunknak.Most mégis azt teszi a szerkesztő, mert véleménye szerint fontos dologról van szó, a váltóversenyzés jövőjéről. Lehet, hogy egykori fiatalságom jóízű váltóit sírtam vissza az elmúlt években, mikor a tájékozódás szent szavával, a világbajnokságra való demagóg hivatkozással nyakra-főre rendeztek szakaszkombinációs váltókat, még ott is, ahol fényév választotta el a csapatokat. Állítom, a magyar tájfutásnak mindig jót tettek a jól futó, de tájékozódni alig tudó atléták és egyéb ragacsok, így volt ez 1925-ben az első versenyeken, így volt 1960 körül a Honvéd maratonfutóival, s így volt később sízőkkel megtűzdelt csapatoknál. Hogy ma is ránk fér a jól futók ösztönzése , az tagadhatatlan. Hiszem, hogy a váltó annak ellenére,hogy nem minősít, vagy éppen ezért visszanyeri hangulatát, a versenyzők egyidejű , szinte test test elleni küzdelmét. Mert -kövezzenek meg - , de egy unalmas Motala és egy szokványos csapatbajnokság között különbség már alig tehető. Szabályzat, módszerek, rendezők , mind csak eszközök annak érdekében, hogy sportágunk - valóban a skandinávoktól átvett formája- újra élvezhető legyen.