Tájfutás, 2002 (33. évfolyam, 1-8. szám)
2002 / 1. szám
TÁJFUTÁS Vaddisznó vagyok.... Szétlőtt bal lábbal fekszem a harmadik vaddisznó hajtásban Segítség meglőttek! Ordítom artikulátlan. S remélem meghallják néhányan. Barátom, ki nem rest csak neve Álmos, maroktelefonon mentőt rendel a határhoz. Dobos László fővadász barátom kilométeres távból meghallja hányattatásom. Odahajt terepjáróval, javítva esélyem szemben a halállal. Közben Pálfy József vadőr barátom- látva, hogy saját véremben dagonyázom. Derékszíjjal jó erősen elszorítja megviselt végtagom. Bár Gyenge a sofőr és Álmos, mégis meglepő sebességgel közelít a határhoz. Barátaim! Miért e nagy hűhó?! Mi vagyok én? Csak egy vaddisznó! Vizet! Vizet! Kiáltom, és közben a sebem láttán elhalványuló mentős hölgyet látom. Pálinkát! Rumot! Mondom, s ez alatt levágják rólam golyótépte nadrágom. Szomjúság- félelem- szirénaszó- de mi a fenét keres a mentőben Szabó László Dzsepát- alias Szabó László- 2001 november 23-án Felsőrákos és Sopronkőhida határszéli erdőben vaddisznónak nézte és meglőtte egy osztrák vendégvadász. Az 1970-80-as évek többszörös tájfutó bajnokának életét a villámgyors kórházba szállítás mentette meg. A soproni kórházban többórás műtét során velőorszeg beépítésével visszaállították a szétlőtt combcsontot, a sebet összevarrták és kitisztították. Az intenzív osztályról a traumatológia osztályra átkerülve a következő versikével emlékezett meg „ élményéről „. Szabó László a MÁV kórházban próbál regenerálódni. ( a cikk írásakor hazaengedték, gyógyulása több hónapot vesz igénybe ). A fenti sorokat lejegyezte Kiss Zoltán ( Csonti ) Sopron, Erzsébet Kórház 2001. December egy vaddisznó!