Tájoló, 1992 (10. évfolyam, 1-10. szám)

1992-02-14 / 1. szám

Bársony András: Élményeim az ötödik kontinensen Előzmények Volt egyszer egy veterán világkupa 1990-ben Magyarországon, ahol e sorok írója kicsit irigykedve figyelte az egymással versengő kortársait. Annak a versenynek volt egy résztvevője, aki végig csendes szemlékeként figyelte a rendezés minden egyes mozzanatát, majd odajött hozzám és azt mondta: "Jó magasra raktátok a lécet, nekünk ausztráloknak - a következő házigazdának - nagyon nehéz dolgunk lesz. De megcsináljuk, gyere, nézd végig.” A képlet egyszerű: meghívás van, csak el kell menni. Van a dolognak egy szépséghibája, hogy aki megy, annak fizetnie is kell. Készülődés Felsorakoztatva a teljes kint élő rokonság, akik az elmúlt évtizedekben többször jártak itthon és mindig úgy búcsúztak el: "Viszlát nálunk Ausztráliában!" A részletkérdésekkel nem érdemes az olvasót untatni, így csak röviden: nevezés 1991 márciusában, útiterv 1991 szeptemberében, az első meglepetés 1991 novemberében, válasz a rendezőktől: "Szeretettel várunk, mind az 1700-atokat." Az utazás Sidney-ig a családi útiterv szerint, majd egyhetes akklimatizálódás után irány Tasmánia, közelebbről St. Helen’s, azaz a keleti part. A rendezőség precizitása nem ismert határt. A nevező számára az Ausztráliába való belépéstől kezdve, szinte percre, ill. méterre kidolgozott útitervet adott, beleértve a helyi közlekedés összes változatait. És mindez stimmelt a valóságban! A helyszín St. Helen’s 1000 lakosú járási székhely középiskolával (ez volt a versenyközpont) és 3000 fős idegenforgalmi kapacitással, gyönyörű tengerparti stranddal és mindennel, ami egy nyári vakációt kellemessé tehet. Hogy mégsem nyári vakáció lett a dologból, annak két oka volt. Az egyik az utóbbi hét év leghidegebb nyara ( a hőmérséklet alig emelkedett 18 fok fölé). A másik, maguk a versenyek. De erről majd később. A jelentkezéskor az első ismerős, akibe belebotlottam, az 1991. évi felnőtt világbajnok Jörgen Martensson. Nocsak, mondom, ilyen gyorsan öregszik. Utóbb kiderült, hogy a svédek által szervezett túrát félig levezetésnek, félig alapozásnak szánta, így aztán becsületesen el is verték az egyébként jószerével csak miatta programba iktatott elit versenyen. A legtöbb kérdést később az újságíróktól azért kapta, hogy miért nem csábította magával Oláh Katit erre az útra. A válaszokat azonban megelőzte ottlévő felesége villámló tekintete. A versenyközpontban a szenior világ összes ismert figurája feltűnt. Ez azonban nem csoda, hiszen vagy 350 svéd, 170 norvég és finn mellett több tucatnyi német, osztrák, amerikai, dán, svájci ruccant át a világ túlsó felére. Csehszlovákiából Más Pista vállalkozott erre az útra, így aztán Középkelet-Európa is megjelent. Hírverés Hogy Tasmánia valamennyi repülőterén többméteres feliratok fogadták a résztvevőket, már ez is szokatlan volt. De 4

Next