Tájoló, 1994 (12. évfolyam, 1-10. szám)
1994-02-11 / 1. szám
1994/13 Tájoló MTFSZ Közgyűlés Még világosban hazamentünk! Meglepő pontossággal gyülekeztek az ország tájfutó szervezetei 1993. december 11-én, hogy részt vegyenek az MTFSZ évi rendes és egyúttal vezetőségválasztó közgyűlésén. Holló József elnök beszámolójában ismertette az elmúlt 4 év munkáját. Elmondta, hogy az MTFSZ 136 tagszervezete révén a tájfutás minden megyében jelen van. Nemzetközi hírünk jó, hiszen az elmúlt évek világversenyein több kitűnő eredményt értünk el. Ezek közül kiemelkedik Oláh Kati 1991-es világbajnoksága. Sajnos hazai vonalon a diáksportban nem tudtunk visszakerülni a kiemelt sportágak közé. Az elnökség rendszeresen ülésezett és végezte munkáját, de sajnos a bizottságok egyszemélyes bizottságok. Az elnök bejelentette az állami sportkitüntetést kapott aktívák neveit (a lap budapesti oldalán közöljük neveiket). Az MTFSZ jutalmát kapta Molnár Tibor, dr. Felföldi Károly, dr. Krasznai István és Szádeczky K. Tamás. A SILVA vándordíját ebben az évben Zsigmond Tibor, a versenybizottság vezetője kapta. A Veszprém megyei sporthivatal serlegeit az év sportolói és a leköszönő elnökség tagjai kapták. A szövetség gazdálkodásáról Skerletz Iván főtitkár, a Felügyelőbizottság munkájáról dr. Kiss Endre számolt be. Miután hozzászólás nem volt, Balogh Tamás, a jelölőbizottság vezetője beterjesztette a 13 tagú elnökségre a javaslatot, amely végül a szavazás után 14 főre módosult. Békés, nyugodt, gördülékeny közgyűlés volt, és még világosban hazamentünk. /S.A./ A megválasztott tisztségviselők: Elnökség: Holló József ezredes elnök Monspart Sarolta alelnök dr. Szarka Ernő alelnök Skerletz Iván főtitkár Balogh Tamás dr. Dosek Ágoston dr. Nagy Árpád Sőtér János Schulek János Szabó Gyula mérnök alezredes Szokol Lajos Tüskés Endre Veresné Sípos Etelka Zsigmond Tibor Tiszteletbeli elnök: néhai Slezák István vezérőrnagy Tiszteletbeli tagok: Hrenkó Pál ny. alezredes Dr. Somogyvári Károly Szőnyi Lászlót Olvasóinkhoz. A kedves Olvasó a TÁJOLÓ legújabb számát tartja kezében. Az elmúlt két hónapot serény munkával töltötte a Szerkesztőség. A közvélemény véleményét is figyelembe véve (budapesti közgyűlésen) elkészült az új borító. A lap tartalma 8 oldallal bővült, amely sok hír és esemény közreadását teszi lehetővé. A jövőben vállaljuk teljes versenykiírások közlését, vagy más információk közreadását szerény ellenérték fejében. Kérjük kedves olvasóinkat az előfizetési díjak befizetésére és minél több új előfizető beszervezésére.Várjuk olvasóink észrevételeit, leveleit, cikkeit, fotóit, hogy a lap még színesebb legyen. ______________ Szerkesztőség