Tanácsok Lapja, 1955 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1955-04-26 / 8. szám

Becsapták az államot és a dolgozó parasztokat A bíróság előtt felelnek érte Ez év januárjában, a madarasi földművesszövetkezeti italboltban, Suhajda József vb-elnök­ igen jó han­gulatban találta Rapcsák Sándort, a község egyik gazdáját. Rapcsák már dél óta iszogatott, így aztán a sok jó Bácsalmás környéki bor délutánra bőbeszédűvé tette az egyébként halk­­szavú embert. — Jó, hogy jön, elnök elvtárs! — kiabált Rapcsák, amikor meglátta Suhajda vb-elnököt. — És is szeret­ném pénzben kifizetni terményber­adásomat! — Csakhogy azt nem lehet ám ... — válaszolt barátságosan az elnök. Az igazság vagy a bor, beszélt... — A többieknek lehet, csak nekem nem? Pedig én a pénzt egyenesen az elnök elvtársnak adnám, hogy ne csak a begyűjtésiek keressenek! Az elnök az első percekben azt gondolta, hogy Rapcsákból a bor be­szél. De az ittas ember nem tágí­tott ... — Tollas Jani még a sertésbeadá­­sát is pénzben fizette ki! Nekem is ajánlotta, hogy ha akarom, elintézi, hogy én is pénzben fizethessek ... De én inkább az elnöknek fizetek, nem a Tolaséknak. Suhajda József v­b-elnököt most már nagyon is érdekelte mindaz, amit Rapcsák össze-vissza beszólt. Leült az asztalához. A részeg ember pedig mindent elmesélt. Elmondta, hogy a begyűjtési hivatalban már hónapok óta pénzért eltörlik a be­adási hátralékokat és vágási enge­délyt is adnak. Másnap reggel Suhajda József vle­­elnök magához hivatta Újházi Györgynét, a begyűjtési megbízottat és kérte, hogy mutassa be neki Tol­las Jani — rendes nevén Hofszang János — volt tollnagykereskedő — beadási lapját. A beadási lapot csak későn délután találták meg, de akkor már tele volt törlésekkel, átírásokkal. Suhajda elv­társ mindezt azonnal jelentette a járási tanácsnak. Másnap Kurucsai Istvánnal, a járási begyűjtési inst­ruktorral átvizsgálták az összes be­gyűjtési íveket és még sok helyen találtak hamis beírást, törlést. Újházi György­né, Madaras község begyűjtési megbízottja, az ellenőrzés alatt megevett két doboz aszpirint és jónéhány karilt. Öngyilkossági kísérlete azonban nem sikerült, csak a náthája és a fejfájása múlt el; bál­ázó ta­g, valószínűleg »kiújult«... Ugyanis az egész ügyet átadták a já­rási rendőrkapitányságnak, ahol azonnal megkezdték a nyomozást és hamarosan fényt derítettek a mada­rasi begyűjtési megbízott garázdálko­dására. Tollas Jani, a jómadár megjelenik 1954 elején Mészáros Antal, a bácsalmási járási begyűjtési hivatal egyik területfelelőse, ellátogatott Madarasra és ellenőrzés közben igen érdekes »tanácsokat« adott Újházi Györgyné begyűjtési megbízottnak, Tóth Lajosné és Magó Ilona beosz­tottaknak.­­ Férkőzzenek a dolgozó paraszt­ság bizalmába és amikor azok a be­adás nagysága miatt panaszkodnak, mondják meg nekik, hogy »egy bizo­nyos mennyiségű terméket pénzért szívesen jóváírnak«. Ezzel több lesz a saját fizetésük és a »megbízható« gazdák is szívesen veszik a dolgot. Újházi Györgyné és a begyűjtési hivatal többi dolgozói megfogadták Mészáros Antal tanácsát, s hamaro­san munkához láttak... Tavaly februárban a begyűjtési hivatal irodájában megjelent Hof­szang János, akit a községben csak »Tollas Jani« néven ismernek. Uj­­háziné Hofszang Jánost találta al­kalmasnak arra, hogy 1500 forintért egész évi sertésbeadást jóváírja. Hofszang János szívesen belement az Üzletbe. A kapott pénzt Újházi Györgyn­é, Tóth Lajosné és Magó Ilo­na három részre osztották. Ugyan­akkor Hofszang János vállalkozott arra is, hogy majd szerez még »meg­bízható« embereket, akik szívesen fi­zetnek beadás helyett. De személyen­ként 150 forintot kért. Ujháziné elfogadta az ajánlatot. És ettől kezd­ve Hofszang János, mint felhajtó »szállította« a feleket a begyűjtési hivatalhoz. Az átlagos tarifa 1500­0000 forint volt, később azonban már néhány­­száz forintért hajlandók voltak a be­gyűjtési hivatal tagjai hamisan tö­rölni különböző terménybeadásokat. Újházi Györgyné, Tóth Lajosné, valamint a begyűjtési hivatal többi munkatársa, a nem »megbízható« gazdáknak azt hazudták, hogy az új rendelet értelmében a terménybe­adást pénzzel is ki lehet egyenlíteni. Nem egészen egy esztendő alatt Ma­daras község 43 gazdáját vezették félre és vették el tőlük jogtalanul a pénzt. Harmincnyolcezer forint . .. Újházi Györgyné 11.161 forintot, Tóth Lajosné 10.240 forintot, Magó Ilona 9180 forintot, Marossi László 5012 forintot, Klocz Mihály 2450 fo­rintot keresett az üzelmek során. A madarasi begyűjtési hivatal tag­jai 186.118 forinttal károsították meg a nép államát és 74.347 kg búzát szá­moltak el hamisan. Ezekért a bűn­­cselekményekért valamennyiüket le­tartóztatták és a közeljövőben majd a vádlottak padján felelnek elköve­tett bűneikért. * Madaras községben ismét helyre­állt a rend. Azok a gazdák, akik a múltban mindig becsületesen teljesí­tették beadási kötelezettségüket — mint pl. özv. Vörös Józsefné, Molnár György, Ábrahám József és még jó­néhány­an — , akiket Ujháziné és társai félrevezettek, rendezték beadá­sukat. Ugyanakkor az egész község köve­teli a begyűjtési hivatal volt munka­társainak és Tollas Janinak szigorú, példás megbüntetését. R. Gy. Az öreg Boda, amikor látta, hogy a rongyolódó felhők széle olyan fe­hérre bodrozódik, mint a borotva­pamacs habja, hátrakiáltott a ké­szülődök felé: — Na, jöhet a legénység! Nem lesz ebből már semmi... A szövetkezet lovai, mintha csak a vezényszóra vártak volna, meg­rántották a szekereket. Kigördült a kapun az első, a második, de a har­madik — ahogy Boda bácsi mellé ért —, hirtelen lelassított. Nőkkel volt tele, egy brigádra való lánnyal, asszonnyal. Budainé a szekérolda­lon átnyújtózva l­iáltott az öreg Boda felé: — Mihály bácsi! Ha a Török Er­zsi mégis előkerülne, igyekezzen utánunk! — Miért? Hát nem jött ma? Már a macskakövekre zökkent a szekér, amikor a nők közül valaki visszakacagott: — Nem az! Eltévesztette a kapu­számot! Ekkor azonban hirtelen női si­koly lépett bele a párázó reggelbe. Boda bácsi az utcára futott, s látta ám: a Törökné jajong éktelenül a szekérsor előtt. — Jaj, én istenem! Hová lett az a lány? Az én Erzsikém... Eltűnt! Elemésztették! Mintha a föld nyel­te volna el azt az áldott lelket! Addigra a szövetkezetiek mind le­ugráltak a szekerekről, s körülfog­ták a szegény asszonyt. Tizen is kér­dezték egyszerre: — Hát hová tűnhetett? Mikor látta utoljára a lányát, Török néni? Szabó Péter, a szövetkezet elnöke utat tágított magának a zsibongó embergyűrűben. — Mit beszél, Török néni? Vala­mi baj történt volna Erzsivel­? Én úgy tudom, tegnap Madarasra ment DISZ-gyűlésre, oda hívták­ meg még pénteken. Hogy mondja el, mit csinálnak nálunk a fiata­lok... Az asszony könnyes, megtört te­kintetét a férfire emelte. — El is indult az én bogárkám — szipogta —, meg is ígérte, hogy estére mindenképpen hazaér. Aztán reggelig se jött... — És újra zo­kogni kezdett. — Nem véletlenül választottuk Erzsit tanácstagnak! — mordult közbe az öreg Boda. — Tudja a jól, hogy ki töri rosszban a fejét, nem megy ő lépre egykönnyen. — Nem ám! — riszálta magát egyszerre csak a kör közepére Pap Piroska. — Annak nem, aki rossz­ban töri a fejét. De talán van Ma­darason olyan legény is, aki jószív­vel csalja lépre a lányt... S csúfondárosan nevetett. De ha­mar torkára akadt a jókedv. — Még le beszélsz, te szégyente­len? — p­arázslottak arcába Tö­rökné szavai. — Az én Erzsikémet akarod bemocskolni? Mert irigy­kedsz rá! Hogy ég a keze alatt a munka! Hogy felnéznek rá az em­berek! Szabó Péter a legjobbkor lépett a két acsarkodó nő közé, még mi­előtt azok egymásnak estek volna. Gyengéden félrevonta a vérig sér­tett anyát, aztán szembefordult a lánnyal: — Szégyeld magad, Piros! Meg­gondolatlanság az ilyesmi... Em­berek! Ne nézzük hát tétlenül ezt a szegény asszonyt! A föld alól is elő kell keríteni Török Erzsit! Ma­darasra én magam megyek, még­pedig azonnal... A többiek meg nézzék végig a falut, az egész ha­tárt! A szövetkezeti tagok felugráltak a szekerekre, s elsiettek. Csak Tö­rök néni maradt egyedül az út kö­zepén, még kezeit tördelve, még szipogva, de egyre több bizakodás­sal szívében.* —• Édes! Akkor estére jövök... — Csak aztán igyekezz! Lóg az eső lába... Erzsi már nem hallotta édesanyja szavait. Átsietett a kis udvaron, ki a kapun, végig a Kossuth utcán, keresztül a vékony patakocskát ke­resztező pallókon, é­s máris kint járt a határban... Milyen ismerős volt ez a táj: a bokrosodó vetés... s távolabb a barna szénakazlak, mint békésen legelésző óriási tehe­nek ... A vasárnapi nyugalom dol­gos hétköznapokról zsongott... Ó, lesz mit elmondania a mada­rasiaknak! Hogy mit csinálnak a fiatalok a »Petőfidben? Hát mind­ezt, amit itt lát, s mindazt, amit csak az lát, aki a lelkekben tud olvasni. Igaz, nem minden léleik egyformán nyitott könyv, s nem is minden könyv egyforma írású, de egyene­sednek a sorok, s egyre érthetőbbek a szavak... Ezért növekszik a fia­talok becsülete, belőle is tanács­tag lett . . . Török Erzsi elgondolkozva lépe­getett az úton. Már arra járt, ahol az út Madaras felé fordul, amikor hirtelen hatalmas, gubancos szőrű kutya ugrott eléje dühös csaholás­­sal. A lány valósággal megdermedt. — Megállj! — sikoltott aztán ré­mülten, s futásnak eredt. Botladozva ugrált előre a baráz­dáik között, de a kutya egyre kö­zelebb merészkedett. Erzsi tanács­talanul nézett körül... Csak va­lami furkós alkudna a keze ügyébe! Aztán gyorsan jobbra fordult. . . arra, amerre az a ház fehérlik... A Babó Jánosék kis tanyája! Ha száz méter lehet odáig... Elakadó lélegzettel rántotta fel Török Erzsi az ajtó reteszét. — Adjon isten! — kiáltott li­hegve, s hogy nem kapott választ, máris a szoba ajtaja felé indult. Benyitott és egyszerre mintha földbegyökerezett volna a lába. Tekintete az ágyra tapadt, ahol egy asszonyt test vonaglott, nyöszörgött kétségbeesetten. Az áporodott leve­gőjű szobában szinte izzott a fájda­lom. A lány az ágyhoz rohant. — Panni! Mi van veled? Babóné nagynehezen Erzsi felé fordította a fejét. — Ne ... nem ... Semmi... Csak — ez lesz az első... Még nehéz... — Az első? Hát gyereket vársz? — nyitotta nagyra Erzsi a szemeit, s már ugrott is fel az ágytól. — És János? Éppen ilyenkor nincs itt? — Elment... Már két napja . .. A gépek ügyében... Jaj... A súlyos sóhaj ölre kapta Erzsi szívét. Most mit tegyen? Orvos Icel­lene ide, mégpedig azonnal! S már lépett volna az ajtó felé. — Én Orvosért megyek! Nem várhatunk egy percet sem! — Ne menj! — szakadt fel az asszony remegő ajkáról. — Maradj, Erzsiké! Ne hagyj egyedül... Ahogy múlt az idő, akként nőtt a lányban a szorongás. Babóné li­hegve markolászta a csatakos párna csücskeit, arcán verejték csillogott. Erzsi, nem nézhette tovább a kín­lódó asszonyt, az ablakra vetődött tekintete. Az üvegen gyors csíkok­ban ömlött alá a patakzó eső... Ve­rejték mindenütt... — Ez így nem mehet! — tört ki Erzsiből a végső elhatározás. — A szekér, ló itthon van, Panni? Jó tíz kilométert kell megtenni.. . Meg­próbáljuk! Az asszonynak már válaszolni sem volt ereje. Török Erzsi felkapta a lámpát, s kilépett a sötét, esőben fürdő udvarra. Valami puha feke­teségbe botlott. Úristen, a kutya! De az állat most hízelkedve simult szoknyájához.. Elmosolyodott a lány. — Gyere hát te is.. Okos jó­szágom ... Az ujjak gyakorlatlanul mozog­tak, a szemek tapogatózva keres­tek. A lónak sehogy sem ízlett az idegen kéz érintése. De Erzsi nem tágított, lázasan tett-vett. Minden perc drága volt! Csaknem bőrig ázott, míg végül vusna rohanhatott a vajúdó asszonyhoz. — Mehetünk, Panni.. » * A szöv­etkezet tagjaiban valami végtelenül jó érzés melegedett, amint ott álltak a tábla szélén, szemtől-szembe Török Erzsivel. Vé­gül is Szabó Péter törte meg a csen­det. — Hiszen gondoltuk mi is, hogy oka van annak, ha te egyszer el­maradsz. S nem csalódtunk... Em­ber vagy a talpadon, Erzsi! Igazán tanácstagnak való! Török Erzsi csak nagysokára szó­lalt meg, s a­kkor is igen elszorult hangon: — Csak szegény édesanyám ré­mült meg bizonyára. Dehát reggel felé értem vissza, s üzenni sem tud­tam. Gondoltam, bevárom itt a bri­gádot . . . A nap nagy sietséggel kapaszko­dott felhőről-felhőre, mintha valami irdatlan létra tetejére igyekezett volna. Talán az emberek feje fölött akarta közelebbről szemügyre ven­ni, hogy milyen is az a lány, akinek aranyból van a szíve, s vasból az akarata., s ERZSI ELBESZÉLÉS. IRTA: NÉMETH GÉZA A TANÁCSOK LAPJA Április 29-én nyílik a Helyiipari Vásár Budapest Főváros Tanácsa meg­hívta az április 29-én nyíló Helyi­ipari Vásárra a Szovjetunió és a népi demokratikus országok főváro­sainak helyi iparát is. Több ország­ból már közölték, hogy a meghívást elfogadták. Eddig Moszkva, Peking, Berlin, Varsó és Szófia jelentette be részvételét. A külföldi kiállítók általában közfogyasztási cikkeket hoznak a vásárra. A Helyiipari Vásárra az ország minden részéből várják a vendége­ket. A MÁV a vásár látogatói ré­szére ötven százalékos vasúti ked­vezményt ad. 'Ace. Az önkéntes földcserék és földátadások szabályai (Megjelent: Tanácsok Közlönye 25. sz. 1955. ápr. 3-án.) Az állami gazdaságok és termelő­szövetkezetek, valamint az egyéni gazdaságok területének helyesebb kialakítása érdekében — az önkén­tesség elvének szigorú betartása mellett — a törvény megengedi a földcseréket és földátadásokat. Földcserére az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek megállapo­dást köthetnek egymással. A földátadás szabályai a földcse­rére vonatkozó szabályoktól annyi­ban térnek el, hogy állami gazda­ság, illetve termelőszövetkezet egyénileg gazdálkodóval földátadási megállapodást nem köthet. A ter­melőszövetkezet a közgyűlési hatá­rozat alapján földet — állami gaz­daság részére is — csak az általa átvett állami tartalékterület mér­tékéig adhat át. Az ezt meghaladó területnek bármilyen formában tör­ténő leadásához a közgyűlés hatá­rozatán kívül a Földművelésügyi Minisztérium előzetes jóváhagyása szükséges. Állami gazdaság, a fe­­­lette felügyeletet gyakorló terme­lési igazgatóság vezetőjének előze­tes hozzájárulásával, földet ter­melőszövetkezet részére átadhat, sőt — amennyiben területének jobb kialakítása szükségessé teszi, — tá­voleső, szétszórt ingatlanait a köz­ségi tanács részére állami tartalék­földként is leadhatja, ha a földet a községi tanács végrehajtó bizott­sága hasznosítani tudja, vagy arra földrendezés céljából van szükség. Az állami gazdaság üzemi területé­nek tagosított táblájából azonban tartalékföldként területet leadni nem lehet. A földcserére, illetve földátadásra vonatkozó megállapodást írásba kell foglalni, azt az év bármely szakában meg lehet kötni. A meg­állapodásnak tartalmaznia kell : az érdekeltek nevét, a dűlő megneve­zését, ahol az ingatlan fekszik, a cserébe kapott, illetve cserébe adott és átadott Ingatlan telekkönyvi adatait (helyrajzi számát, művelési ágit stb.), az átadás, átvétel idő­pontját, valamint az esetleges kár­térítésre vonatkozó kikötéseket. A megállapodást a cserében, illetve át­adásban érdekelt tulajdonos, vagy használó és a községi tanács végre­hajtó bizottsága elnöke írják alá és azt a végrehajtó bizottság pe­csétjével látják el. A földcserét és földátadást a já­rási mezőgazdasági osztály engedé­lyezi. A földcserére és földátadásra vonatkozó megállapodást ezért a já­rási mezőgazdasági osztályhoz kell felterjeszteni. A megállapodást annyi példányban kell elkészíteni, hogy abból minden érdekeltnek egy­­egy példány, a járási mezőgazdasági osztály részére pedig 4 példány, il­letve, ha földmérésre vagy megosz­tási vázrajzra van szükség, 5 pél­dány jusson. A járási mezőgazdasági osztálynak szóló 4, illetve 5 pél­dányt is a községi tanácsnál kell benyújtani, amely azt a járáshoz engedélyezés végett felterjeszti. Az engedélyezés kérdésében a járási mezőgazdasági osztály dönt. Döntését záradék formájában ráve­zeti a megállapodás valamennyi példányára és a záradékolt meg­állapodás egy-egy példányát a köz­ségi tanács végrehajtó bizottságá­nak, a járási pénzügyi osztály föld­­nyilvántartási csoportjának, a te­lekkönyvi hatóságnak, az Állami Földmérési és Térképészeti Hivatal megyei földmérési kirendeltségé­nek küldi meg, egy példányt pedig saját részére tart meg. A mezőgaz­dasági osztály határozatáról az ér­dekelteket a községi tanács végre­hajtó bizottsága értesíti. A földcserét, illetve földátadást csak a járási mezőgazdasági osztály engedélyének kiadása után lehet végrehajtani. A járási mezőgazda­­sági osztálynak a megállapodásra vezetett döntése alapján a telek­könyvi hatóság, valamint a járási földnyilvántartási kirendeltség a földcserét, illetve földátadást a te­lekkönyvijén és az állami föld­könyvben keresztül vezeti és erről az érdekelteket írásban értesíti. Kézikönyv a tanácsok munkájának egyes kérdéseiről A Közalkalmazottak b­­ajos­zerve­­zetében munkaközösség alakult, amely »A községi tanácsok végre­hajtó bizottságai titkárainak kézi­könyve« címmel kiadványt állít ösz­­sze. A kézikönyvben kérdés és fe­lelet formájában feldolgozzák a községi tanácsok munkájának egyes kérdéseit.

Next