Tanácsok Lapja, 1958 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1958-07-10 / 13. szám

Emberek, életek... ELNÖKHELYETTES ELVTÁRSNAK egy járási tanácsban Ritkán fordul elő, hogy két embernek olyan közöl­nivalója legyen egymással, amely ne érdekelne egy har­madikat, közömbösen hagyjon másokat. Különösen ilyen nyílt levél esetében ritka. Mégis, nem az elnök­­helyetteseknek íródik ez a levél, hanem egyedül csak önnek, habár a közvetlen megszólítástól tartózkodom. őszinte leszek, nem tetszik ön nekem, nagyon nem tetszik. Jó külsejű, megnyerő arcú ember pedig, még kellemes is tud lenni, ha akar — és akar —, még­sem tetszik. Van úgy, hogy az ember megmagyaráz­hatatlanul, maga sem tudja az okát, viszolyog egy másiktól. Tisztelheti, becsülheti, de nem kedveli. Ettől még lehetnek munkatársak, barátságos ismerősök is, még segíthetnek is egymáson, ha kell, mégsem rokon­szenvez egyik a másikkal. És ezzel a dolog el is van intézve. De a kettőnk dolga nincs elintézve. Bosszan­kodom­, és valósággal gyötrődöm, amiért nehezen viselem el önt, és azért, mert ezt az érzést kiváltotta belőlem. Emlékezzék vissza arra az értekezletre, amelyen néhány megyei vezető is részt vett. Tudja, ahol olyan elemzően tárgyalták az elmaradást és a hibákról ,az okokról, de még az okozókról is nyugodt, megértő és elvtársias módon beszéltek. Emlékszik már, ön is fel­állt és beszélt. Az egyetlen volt, aki az égvilágon sem­mit sem javasolt, semmi kézzelfoghatót nem mondott, semmit érthetőbbé nem tett. Hát ez elég nagy baj volt, de — ski-ki képessége szerint — előfordul az ilyes­mi. Csakhogy ön telhetetlen volt a kudarcban. Való­sággal kirekesztette magát a tárgyaló elvtársi közösség­ből. Szavai, mint undok varangyosbéka — amit min­denki kikerül és tovább nem beszél róla —, feküdt az asztalon. Ezt mondta: „Vannak még nálunk hibák, és a fennálló hiányosságok ellen küzdeni kell. Az elv­társak tudják, hogy én még csak nemrég kerültem ide (sanda mosoly és meghajlás a megyei vezetők felé), hát nem sokat tehettem. De az elnökhelyettes elvtárs például­­fordult a hasonló beosztású kollegájához) már évek óta itt van, eltűri a hibákat, megalkuszik velük. (Konkrétum semmi.) Pedig az elvtársak (újból sanda mosoly és meghajlás a megyei vezetők felé) eleget hallhatták a megyei tanács vezetőitől, hogy bírálnunk kell egymás munkáját, mert csak így jutunk előre. De mégsem bírálja itt senki az elnökhelyettes elvtár­sat. A felsőbb szerv bizalmát pedig (harmadszor is sanda mosoly és meghajlás a megyei vezetők felé) csak akkor tudjuk kiérdemelni, ha őszintén beszélünk a hibáinkról.,, Elnökhelyettes társa nem válaszolt, kollégái közül senki nem válaszolt, a megyeiek részéről szintén nem válaszolt senki. És az egészben ez volt az egyetlen örvendetes. Jóízlésük, férfias szemérmük nem engedte, hogy tiltakozzanak. Nem is kellett. Elég volt a hallga­tásuk. Kitűnt belőle, hogy szégyellik a hízelgést, a talpnyalást, a szemérmetlen intrikát. Lehet, hogy né­hány éve még valahol az ilyen felszólalást egy-két korlátolt em­ber dicséretre méltónak találta volna — de ma már­ a tettek beszéljenek, a kézzelfogható valóság! Hogyan is képzelte, hogy sikere lesz, felnőtt, értel­mes emberek, felelősséggel gondolkodó vezetőik között? És általában, komolyan gondolja, hogy hasznos, amit tesz? Ugyanezt tenné a fronton is: a rohamban hátul­ról lelövöldözné bajtársait? Mit érne vele? Az ellensé­ges lövészárok előtt ott állna egyedül, kiszolgáltatva, védtelenül. Megérti, hogy öngyilkosságot művel, ha intrikál?! Ha nem érzi magát elég erősnek, hozzáér­tőnek, akkor vallja be férfiasan és adja át helyét an­nak, aki tud dolgozni. Ha viszont van önben annyi erő, hogy megszerezze a tudást és van annyi bátorsága, hogy szembenézzen feladatával, ak­kor ezen az úton járjon. Így sikere lesz, mert hasznos tevékenysége valamennyiünkne­k sikert hoz. Elképzelem önt ilyennek — és máris kedvesnek érzem —, olyannak, aki velünk fárad, aki javaslattal, hozzáértéssel, bátran segít, bírál, és velünk együtt osztozik a felelősségben. Így már egész rokonszenves ember. Amennyire fájlalom találkozásunkat­­, higgye meg, annyira remélem, hogy még találkozunk. Elvtársi üdvözlettel: Solymár Tamás Az aratás csak a tarlóhántással fejeződik be A Földművelésügyi Minisz­térium tájékoztatási szolgálata megelégedéssel regisztrálja, hogy a gépállomások most, a munka dandárja idején felada­tuk magaslatán állnak. Az év első felének talajmunka-tervét 103 százalékra teljesítették. Az 1 153 285 normálholdas tervü­ket 1 187 092 normálholdra tel­jesítették. A gépi kapálásra egész évre 97 095 holdat tervez­tek, ténylegesen pedig 132 343 holdat teljesítettek, ezzel 136 százalékos eredményt értek el. Gépállomásaink ez évben a késői kitavaszodás és a rendkí­vül csapadékos áprilisi időjá­rás ellenére június 30-ra az ösz­­szes gépi munka­tervüket tel­jesítették. Különösen jó ered­­mésyetet értek el a Komárom és Borsod megyei gépállomá­saink. Leggyengébb Veszprém megye 83 százalékos tervtelje­sítésével. A megyei gépállomások a megyék többségében jó tanácsi segítséggel megszervezték a cséplőgépekhez szükséges mun­kacsapatokat. Pest és Nógrád megyében mutatkoznak nehéz­ségek. Ha ezeken a gépállomá­sokon a további erőfeszítések ellenére sem sikerül biztosítani a csépléshez szükséges munka­erőt, kaláka-rendszerrel bizto­sítják a munka folyamatossá­gát olyanformán, hogy a csép­­lésre soros gazdákból állítják fel vagy egészítik ki a munka­csapatot. A minisztérium nyomatéko­san felhívta az igazgatóságok vezetőinek és főmezőgazdászai­nak a figyelmét arra, hogy gon­dosan szervezzék meg a mun­kát, továbbá arra is, hogy az aratást csak a tarlóhántással tekintsék befejezett munkának. — MÉG AZ IDÉN ELKÉ­SZÜL a Keleti Főcsatorna harmadik vasúti hídja, a Bu­dapest—Debrecen közötti fő­útvonalon. _ A BARANYAI SZABAD­­SZENTKIRÁLYON megalakult a megye első növényvédő társulása, amelyhez a község valamennyi gazdája csatlakozott. Alapszabá­lyuk szerint a jövőben együtte­sen szerzik be a védekező sze­reket és közösen dolgoznak. Az első brigád máris megkezdte a gyümölcsfák permetezését, majd folyamatosan — a kártevők je­lentkezése szerint — védik a szántóföldi növényeket is. — Ш HELYISÉGBE KÖL­TÖZIK a bajai ruhaüzem. A honvédség átadta a Klapka György laktanya kihasználat­lan épületét. Nemcsak a mun­kafeltételek javulnak meg az átköltözéssel, hanem 500 új munkást is vesznek fel és Baja nemsokára az ország leg­nagyobb ruhaüzemeinek egyi­kével dicsekedhet Többet várunk az állandó bizottságoktól Iskolalátogatásaim során megállapítottam, hogy a mű­velődési kérdésekkel foglalko­zó állandó bizottságaink — ke­vés kivétellel — nem állnak feladatuk magaslatán. Segítsé­gük minimális és az is — sab­lonos. Kampány jelleggel vég­zik például az iskolai mulasz­tások ellenőrzését, a családlá­togatásokat. Ami előnyös vál­tozás történt iskoláinknál, kul­túr­otthonainknál, az közvetlen tanácsi vagy pártkezdeménye­zésre történt. Pedig az állandó bizottsá­gokra komoly feladatok vár­nak. Segíteniök kell a tanácsi rendelkezések végrehajtását, a lakosság panaszainak, javasla­tainak elintézését, illetve tár­gyalását, szervezni és nevelni a lakosságot az állami felada­tok jobb végrehajtására. Meg kell állapítanunk, hogy állandó bizottságaink még nem látják el ezt a feladatukat. A „találomra“ végzett munkák árnyékát vetíti előre már a munkaterv is. „Megcsináljuk ezt is, hadd legyen meg ez is” — alapelvből kiindulva végzik munkájukat. Meg kell mondani azonban azt is, hogy tanácsaink sem sokat törődnek az ÁB-­ tevé­kenységével. Gondnak, admi­nisztrációs munkatöbbletnek tartják ezt. Sok a tennivaló ezen a téren. Hadd soroljak fel néhányat: sokszorosítani kell a tanácstör­vénynek az állandó bizottsá­gokkal foglalkozó részét és egy-egy példányt el kell juttat­ni az AB-tagokhoz. Vitaeste­ket kell rendezni az AB-tagok munkájáról. Konkrét példák­kal illusztrálva kell meghatá­rozni feladataikat. Iskolai vo­nalon rendkívüli értekezleten kell foglalkozni a művelődés­­ügy problémáival, megfelelő szakemberek előadása alapján. Rendkívül fontosnak tartjuk az állandó bizottságok jó munkáját. Hiszen ha jól dol­goznak, jelentős mértékben támogathatják a tanácsot tö­megszervezeti funkciója ellá­tásában. ALBERT ANTAL tanulmányi felügyelő Baktalórántháza ! Megérdemelték büntetésüket„ L­assan egy hónapja, hogy radalmi bizottságokat” és a megjelent a­z Igazságügy- munkásság megtévesztésére minisztérium közleménye Nagy szánt úgynevezett munkásra- Imre és társai bűnperében ta­­nácsokat állítottak”. zott ítéletről és a lefolytatott Vajon lehet-e vitába szállni büntető eljárásról. A közle- ezekkel a tényekkel? Emlé­­mény megjelenése utáni nap kezünk csak vissza, szinte vá­pákban hallatlan acsarkodás, S amennyi községben, városban rágalomhadjárat indult meg letaszíthatták vezető puszt­­a nyugati imperialista körök- jaikról a munkásokból, pa­­ben. Ezzel egyébként szá­­rasztokból lett tanácsfunik­­molni is lehetett hiszen Nagy cionáriusokat, s az ellenforra­ Imrében és társaiban jó iri­­dalmi fegyveres csoportok ve­­szolgálójukat, hű embereiket tetői ülhettek helyükbe. Hi­­látták az imperialisták. De szén maga Nagy Imre, a­mi­­ahogy telt az idő. Nyugaton niszterelnök is így nyi­lat­­úgy csendesedtek, halkultak között: „A nemzeti kormány és ezek az acsarkodó hangok, nevében bejelentem, hogy a Rájöttek ugyanis arra, hogy bármennyire is próbálják ki­forgatni ezt az ítéletet, ezt a büntetőeljárást — nem tudják elérni azt az eredményt, amely­re számoltak. Igaz, időnként még ma is megpróbálják fel­melegíteni azt, amiről a világ közvéleménye már elkönyvel­te, hogy egyedül és kizárólag a magyar kormány, a Magyar Népköztársaság belügye. Ezek a megnyilatkozások Nagy Imrét és társait az úgy­nevezett ,,szabadságharc” baj­nokának tüntetik fel, mélysé­gesen hallgatva arról, micsoda károkat, milyen szenvedést, politikai és erkölcsi, gazdasági és társadalmi ziláltságot ho­zott hazánkra, az ellenforrada­lom napjaiban ez a társa­ság, forradalom által létrehozott demokratikus helyi önkor­mányzati szerveket a nemzeti kormány elismeri, rájuk tá­maszkodik és támogatásukat kéri.” Milyen demokratikus szervek voltak ezek? A fegy­veres ellenforradalmi bandi­ták önmagukat kinevezték a községek, városok vezetőinek. Nagy Imre és az úgynevezett ,,nemzeti kormány”, a Lo­go­nczy Gézák, a Kéthív An­nák és a többi, restaurációra törekvő áruló és elenforradal­­már kormánya nemcsak elis­merte az államhatalom helyi szerveinek szétzúzását — amely egyébként az ellenfor­radalom egyik legnyilvánva­lóbb jegye volt —, hanem kérte is az ellenforradalom helyi szerveinek támogatását, sőt kijelentette, a kormány, mármint Nagy Imre kormá­nya, reájuk fog támaszkod­ni. Kire is támaszkodhatott vol­na az áruló Nagy Imre és társasága, ha nem az egykori főjegyzőkből, csendőrökből, szolgabírákból. Hajlakokból, földbirtokosokból és más deklasszált elemekből alakult Érdemes kissé visszapillan­tani, milyen­­ károkat okoztak Nagy Imréék az ál­lamhatalom és az államigaz­gatás­­helyi szerveinek, a taná­csoknak a munkájában. A le­folytatott büntetőeljárásról szóló közlemény így emléke­zik meg erről: „Nagy Imre és összeesküvő csoportja a Nép­­köztársaság központi hatalmi helyi szervekre? Miközben a szerveinek felbomlasztása, ily kommunista és nem kommu­­tetve félreállítása után neki­­nista, de a néphatalomhoz hű látott a helyi hatalmi szervek tanácsfunkcionáriusokat jegy­­megsemmisítésének. Félszá­­veres erővel kényszerítették molták a törvényes közigaz- tisztségük elhagyására, miköz­­gatási szerveket, a tanácsokat, ben a Népköztársaságihoz hű a gazdasági igazgatási szerve- embereket halálba kergették, két és helyükbe a többségük­ meggyilkolták, súlyosan bűn­ben burzsoá, fasiszta elemekből talmazták, s a tanácsokra be­­szervezett úgynevezett „fol­­zott vagyont herdálták . Nagy Imre az újdonsült el­lenforradalmi helyi szervek támogatására appellált. Nagy Imrének és társainak e galád merénylete a Népköz­társaság ellen, s ezen belül a helyi államhatalmi szervek el­len — ideológiailag már előre meg volt alapozva, nem köz­vetlenül az ellenforradalom napjaiban találták ezt ki Nagy Imréék. Ismeretes, hogy Nagy Imre 1955. decemberében dolgozta ki az „Erkölcs és eti­ka­” cím­ű „művét”, amelyben a népi demokratikus állam­­rendet „elfajult bonapartista hatalomnak” nevezte, s annak erőszakos megdöntésére hívta fel a Népköztársasággal szem­benálló erőket. Ebben a „mű­vében” is már nyíltan feladta a munkásosztály hatalmát, s hangoztatta a többpárt­rend­­szer visszaállításának fon­tosságát. A büntető eljárásról kiadott közlemény megjegy­zi: „A tárgyalás folyamán bi­zonyítást nyert, hogy a Nagy Imre és társai által létreho­zott illegális szervezet terv­szerű aknamunkát fejtett ki a munkás-paraszt hatalom áld­ásása, a népi demokrácia tör­vényes rendjének felborz­asz­­tására, majd pedig a hata­lom erőszakos megragadása ér­dekében.” S hogy mennyire áruló, mennyire galád volt ez a társaság, arra egyetlen egy, eddig a nyilvánosság előtt is­meretlen dokumentum idé­zése is elég; már ez is meg­mutatja, milyen emberek vol­tak Nagy Imréék. Az úgy­nevezett „Forradalmi Karha­talmi Bizottság” 1956. no­vember 2-án, a Kilián-lakta­­nyáiban tartott ülésének jegy­zőkönyvéből idézünk. Az ülésen a különböző ellenfor­radalmi fegyveres csoportok vezetői vettek részt. Az ülést az ellenforradalmár Király Béla vezette, Nagy Imre kép­viseletében Kopácsi Sándor, akkori rendőrezredes, buda­pesti főkapitány volt jelen. A jegyzőkönyv tanúsága sze­rint azon tanakodtak, hogyan szoríthatnák ki még inkább az államhatalomból és az ál­lamigazgatásból „mindazokat, akik kompromittálták magu­kat, akárcsak jelenlétükkel is a­ múlt rendszer államszer­vezetében.” (Múlt rendszeren értsd­­ a szocialista rendet.) A Corvin-köziek képviselője ezt mondta: „Azon kell dolgoz­ni, hogy az elmúlt rendszer ne jöhessen vissza. A pártok név­sorában, illetve a kommunista pártnál szerepel Kopácsi Sán­dor ezredes neve. Mi a véle­ménye erről a jelenlévő Kopá­csi Sándornak? Összeegyeztet­­­­hetőnek tartja azt, hogy kom­­­­munista volt és most itt­­van a felkelőknél?” És Kopá­­­csi Sándor így válaszolt: „Engem senki sem nevezhet­­ sztálinistának. Én veletek ért­t­tek egyet. Hegedűs Andrásnak­­is nyilatkozatot tettem, hogy­­ én a nemzeti megmozdulás­­ mellett és a szovjet hadsereg­­ellen akarok harcolni. Ezért a­­ kormány akkori tagjai meg is f fenyegettek. Az csak vélet­len, hogy én a kommunista­­ párt listáján szerepelek...” S íme, a karrierista árulók­­egyikének néhány szavas port­­­réja. Mindenre kaphatók vol­ Itak, még a leggyalázatosabb­­ árulásra is. Mondhatnak hát [bármit Nyugaton a „fogadat­­­lan prókátorok” — megérde­­­­meljék büntetésüket! Nem ötven közül, de ötszáz közül is meg­­ragadna az arca. Erős, tar koponyája alatt kemény tekintete, deresedő, szép magyar bajusza, orcája két ránca, amelybe örömöt, bánatot temethettek az évek eleget. Közép­tájon ül, félig visszafordulva, nagyon figyel­mesen mered a szónokra. Festett csataké­peken látni ilyen arcokat, piros huszárcsá­kóban, kék attilában, prémes mentében, vö­rös nadrágban, pejcsikón, villogó karddal. Ráhibáztam, mert valóban ilyen volt ő ifjú legénykorában, a 11-es huszároknál egy hí­ján 100 hónapig. Most a tanácstagok között ül és figyel. Éppen áll a harc. A szó a fegyver. Csak úgy ültéből vetik egymásnak, de akit ta­lál, az felszisszenhet és megköszönheti, mert igaz beszéd folyik itt. Az aratás, a cséplés, a gabona, a drága élet nem gyerekjáték és itt férfiak tanácskoznak, családapák. Egy szem se vesszen kárba! Eleget elragadott tő­lünk az aszály! Minden a gépállomáson múlik! A traktoroson! Az etetőn! Rába igazgató a szilvágyi gépállomás becsületéért, a falu bizalmáért állja a sarat és garantál­ja a sikert. A bőrömön érzem a szavak pergőtüzét, hallom az igazgató beszédét, de a szememet nem tudom levenni az öreg­ember arcáról. Talán Budapesten a Hősök terén, a hon­foglaló hét magyar vezér szobrai közt talál­nám mását. Vajon milyen lehet a szeme, a szája, ha nevet? Később aztán megtudtam azt is- Láttam nótázni, huncutkodni a korabeli asszonyok­kal, akik tréfásan még ma is szemére hány­ Mit mondott ,­öregedő . Kiss Pál a söptei tanácsülésen jár, hogy legénykorában nagyon büszke volt Hát lehetett is. Hej, azóta sok víz lefolyott a Kozáron, de öregedvén is ifjan őrzi az élet szeretetét és immár az ő vállára is neheze­dik a falu gondjából. Így szólt: „örömmel hallom, hogy most már hosszú praxissal rendelkező traktoro­sok fognak aratni a söptei határban. A gya­korlat az minden, és ha nincs, semmi sin­csen. Magam is úgy vagyok, hogy ha rossz az ekém, megérzem szántás közben, pedig csak a szarvát fogom —, s fordítok rajta. Így kell a traktorosnak is. Már a gép kat­togásából meghallja, hol van a hiba, s úgy kell, hogy ott javítsa meg a helyt, ahol a hiba megesett. Ezért javasolom én azt a gépállomás igazgatójának, hogy küldjön sok alkatrészt a traktorosaival. Akkor az a trak­toros, ha valamije elromlik, kicseréli és to­vább dolgozhat. Ne álljon azért a traktor naphosszat és a drága szem meg elpereg, amiért valami csekélyke alkatrész elromlott. Az idő nem mindig kedvez, azért meg kell becsülni a munkára jó időt, nem pedig el­herdálni hiábavaló várakozással .” Szavait helyeslő zúgás vette szárnyra, ma­gam pedig továbbröpíteném a papíron a he­tedik határba és azon túl is, valamerre csak gépállomások dolgoznak, alkatrészeket a traktorosnak, hogy kinn a búzamezőkön ja­vítson a gépén, ha kell! A helyeslő moraj közepette hozzája ha­jolok és megkérdem: — Mi a neve bátyám? Huncutul villan a tekintete és tréfásan így felel: — öregedő Kiss Pál. — Tanácstag? — kérdem újra. — A — s ellegyinti kezével a megtisztel­tetést —•, csak vendég vagyok itten. Csak vendég? S, Ti — a bajai Értelmiség te­vékenyen részt vesz a városfej­lesztési munkában: mérnökökből, szakemberekből városfejlesztési kollégium alakult. — A SZOMBATHELYI JÁ­RÁSBAN PUSZTÍTÓ nagy­arányú jégverés után a jég­kárt szenvedett községekben a tanácsok nyomban intéz­kedtek és gazdagyűléseken be­szélték meg a termelőkkel a teendőket. Nemesbödön, ahol 530 holdat ért a jégverés, megkezdték a vetőmagössze­írást. Másodvetéssel csökken­tik a kárt Vassurány és több más község határában is. TANÁCSOK LAPJA 3

Next