Tangazdaság, 1985 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1985-01-01 / 1. szám

fl pártálés napirendjén: a választáson a közösség bizalmából Nem pihennek a párttagok a beszámoló taggyűlések után — újjabbb fontos feladat vár rájuk: felkészülni a januárban sorra kerülő vezetőség választó taggyűlésekre. A jelölő bizottságok a párttagok véleménye alapján döntik el, kiket jelöljenek a párttisztségekre, az alapszervezet vezetőségébe, és a felsőbb pártíóraimaik küldötteinek. Az elkövetkezendő napokban minden párttaggal elbeszélget a jelölő bizottság, hogy megtudakolja tőle: kit tart legalkalmasabbnak a párttitkár posztjára, és a vezetőség tagjainak sorába. Hogy ki lesz a párttitkár egyegy üzemben például, az még a párton kívülieket is foglalkoztatja. Mert tekintélyük van a tisztségviselőiknek a közösség tagjai előtt, és a gazdasági, állami vezetők is partnerüknek tekintik őket. A párttitkár nemcsak az alapszervezet tagjaira, hanem az egész kollektívára vonatkozó kérdésekben foglal állást; véleményével részt vesz a közösség sorsát érintő döntések előkészítésében. A széles látókörű, jól képzett párttititkár, pártvezetőség sokat segíthet az ésszerű kockázatvállalás ösztönzésében, az új kezdeményezések támogatásában, a korábbinál jobb eredmények elérésében. Akik értik a párt politikáját, azok képesek felismerni, hogy saját posztjukon, a közösségben, amelyben élnek, mi a konkrét helyi teendő, mi a módja annak, hogy ne csak szavaikkal, hanem tettekkel is bizonyítsanak. Tehát olyan kommunisták a legalkalmasabbak a párttisztségekre, akik mindig készek a meggondolt cselekvésre, és képesek meggyőzni társaikat is annak szükségességéről. Nemcsak felismerik, hogy melyik út vezet a jó megoldáshoz, hanem fáradhatatlanul képesek megmagyarázni ezt azoknak is, akik maguktól esetleg nem jönnek rá. Egy-egy munkahelyi kollektíva nehéz helyzetbe, hullámvölgybe is kerülhet, de az akadályok leküzdésében, a kibontakozásban fontos szerep jut a pártszervezetnek, amely a titkárral, a vezetőséggel az élen, nem siránkozik együtt a sopánkodókkal, hanem azt keresi, hogyan lehet megoldani a nehézségeiket. Az őszinte beszélgetések során azt is elmondják az alapszervezet tagjai a jelölő bizottságnak, hogy a jelöltek egyéniségéről miként vélekednek, mennyire érzik segítőkészségükeit, ha egyéni gondjaikkal fordulnak hozzájuk. Kiderül a beszélgetésekből, milyen megbecsülésnek örvend a párttisztségre javasolt kommunista. Mert azt magától értetődőnek tartja mindenki, hogy a párttitkárnak legyen tekintélye, de ezt példamutató magatartásával, elismerésre méltó munkájával és emberségével kell kivívnia. A januári taggyűléseken bizonyára vezetőségi sok olyan párttitikárt, tagot választanak meg országszerte az alapszervezetekben, akik már évek, évtizedek óta bizonyítják, hogy méltók a közösség bizalmára. Klímaberendezések A zárt térben a külső időjárástól függetlenül is meghatározott páratartalmat, hőmérsékletet biztosító légtechnikai berendezés — a klímaberendezés — századunk nagyszerű találmánya. A korszerű középületeket — szállodákat, kórházakat, színházakat, éttermeket stb. — ma már eleve klimatizált kivitelűre készítik, oldják meg vagyis központilag az összes helyiség légkondicionálását. Emellett vannak egyedi berendezések is használatban, amelyekkel csupán egy-egy kisebb termet, szobát klimatizálnak. Ilyenkor a készülék kis külméretei miatt akár az ablak mélyedésében is elfér, de ugyanúgy szerelhető a készülék a külső fal áttörésébe is. Az ún. ablak klímaberendezés alkalmazásánál nagy megtakarítást jelent, hogy nem kell légcsatornákat készíteni, szerelni, rejteni stb. Különösen a már meglévő épületekben előnyösebb az ilyen berendezés. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a készülék egyik helyiségből a másikba való áthelyezése szükség esetén gyorsan megtörténhet. A színest szürkének látva? Voltak, vannak, lesznek viták azon, hogy a változó gazdasági feltételek következtében miként módosulnak az egyes társadalmi osztályok, rétegek jövedelmi viszonyai, életkörülményei. Ahogy mondani szokták, a változásoknak — legyenek azok bármilyen jellegűek — mindig vannak nyertesei és vesztesei, furcsa módon azonban az említett vitáknál elsikkad gyakran a nyertesek, vesztesek csoportjainak összevetése. A sokféle szín jellegtelen szürkévé olvad össze a hamari megítélések, megítéltetések tégelyeiben, pedig a valóság legkevésbé a szürkét tűri, mutatja, örökíti tovább. Az adott helyzet ellentmondásainak felmutatásában példát kínálnak témánk helyes megközelítésére a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának irányelvei a párt XIII. kongreszusára, amikor kimondják: „A XII. kongresszusnak az életszínvonal megőrzésére, az életkörülmények javítására vonatkozó határozatai társadalmi méretekben teljesülnek. A lakosság reáljövedelme és fogyasztása — bár rétegenként eltérően alakult — összességében növekedett. Az áruellátás kiegyensúlyozott volt. Jelentős eredmény, hogy megvalósulnak az életkörülmények javítását szolgáló kiemelt programok a közoktatásban, az egészségügyben, a lakásellátásban. A reálbérek azonban csökkentek, egyes rétegek megélhetése nehezebbé vált.” Öröm és gond, haladás és helyben maradás együtt — ezt nyújtja a fogalmazás, azaz iránytűt ahhoz, hogy a megtett és megteendő utakat hol kell találkozt,astói. Ami a színest szürkének látó, láttató vitákban — családokban, munka- és lakóhelyi közösségekben, baráti beszélgetéseken, testületi üléseken — szinte következetesen fedve marad: nemcsak egyes társadalmi osztályok, rétegek fogyasztása — annak nagysága és összetétele — eltérő, hanem az egyes családoké is, másokhoz viszonyítva. Oka a jövedelmek, a fogyasztási szokások különbözősége, továbbá a kínálat területi, foglalkoztatási tényezőikre visszavezethető kiegyensúlyozatlansága. Hazánkban minden száz háztartásból negyven a munkás megjelölésű csoportba tartozik, azaz a döntő részt ezek alkotják. Érzékeltetésül az egyes háztartástípusokon belüli eltérésekre, a következő szemléletes példát említjük: 1977-ben a munkáscsaládoknak 36 százaléka tartozott a havi 2600 forintnál kisebb egy főre jutó személyes jövedelmet magáénak tudók közé, öt év elteltével ez a szám 33,4 százalékra csökkent, ugyanakkor a 4400 forintnál magasabb jövedelműek részaránya 12,3-ről 14,6 százalékra nőtt. A munkáscsaládok döntő része — 41 százaléka — havi 2600—3800 forint közé jutó — egy főre számított — személyes jövedelmet könyvelhetett el az 1982-es felmérés szerint. Az összegek igen, az arányok azóta sem változtak lényegesen. Csupán az előbbiekre szorítkozva is leírhatjuk, veszedelmes dolog lenne egyformának tekinteni a munkás háztartásokat, hiszen csupán a megjelölés az az uniformis, mely valamennyire ráillik, szinte minden másban könnyen fellelhetők az eltérések, a sajátos jellemzők. Az idén január elsején az aktív keresők 55,7 százaléka tartozott a munkásosztályhoz, de bizonyos, hogy most decemberben már más ez az arány, amint változott az is, hogy a községekben élő népesség 43,5 százaléka volt tagja a munkás háztartásoknak. A folytonos mozgás a foglalkoztatásban, a keresők és az eltartottak viszonyszámának alakulásában végbemenő módosulások érthetően nem hagyják érintetlenül a család jövedelmi, fogyasztási helyzetét sem. Ezért azután, bár támpont a tájékozódáshoz, hogy — például — a szellemi foglalkozásúak után a munkáscsaládok költik a legtöbb pénzt bútorra, ebből nagy merészség lenne arra következtetni, számukra elsődlegesebb az ilyen igények kielégítése mint másoknál. Folytatva a sokszínű mozaikkép kirakását: amíg a hetvenes években a szellemi háztartások nyershúsra, hentesárura többet költöttek, mint a munkáscsaládok, napjainkban megfordult a helyzet. Figyelmeztető ugyanakkor, hogy nemcsak itt észlelhető növekedés, hanem az élvezeti cikkekre adott bankóknál is, ezek tavaly, egy főre vetítve, már 3488 forintot tettek ki a munkáscsaládoknál. Bonyolult rajzolatú térképen kell eligazodnia annak, aki valóban reális képet szeretne alkotni ennek az alapvető társadalmi osztálynak a helyzetéről, életkörülményei változásáról, mert a sémák használhatatlanok. Milyen sémák segítségével lehetne ugyanis magyarázatot találni arra, hogy az előbbiekben említett, élvezeti cikkekre kiadott 3488 forint több, mint a szellemi foglalkozásúak háztartásainál — itt 3400 forint volt 1983-ban —, ám ugyanakkor és ennek ellenére a hetvenes évek második felétől jelentősen csökkent az egyes háztartás típusok közötti gyasztási különbség a tartós főcikkekkel való ellátottságban; kiegyenlítődés ment, megy végbe. Száz munkás háztartásból 1970-ben negyvenben volt hűtőgép (1983:98)), hetvenhétben mosógép (99), ötben személygépkocsi (32), hetvenötben tv-készülék (109). Mit várok 1985-től? Lakás, üdülés, egészség „Boldog új évet!” Januárban sokszor elhangzik a megszokott, formális kívánság. S megfogalmazatlanul is hisszük, jobb lesz, mint az előző volt. Pedig tudjuk, nehéz gazdasági viszonyok között élünk. Ma többet, jobban kell dolgoznunk, mint tegnap, s az új évben, mint most. Mégis... Az ember örök tulajdonsága: a jövőbe vetett hit. Saját erővel . Végre igazi családi otthont. Nem ott van a gond, mint ezt esetleg érteni lehetne. Konkrétan a lakással. Bolti eladó feleségemmel mi is albérletben kezdtük. Majd összekuporgattunk egy lakásra valót. Földes, víz nélküli, régi, afféle városi „falusi ház”. Rengeteg munkával, beatonozással, cserékkel, festéssel, víz bevezetésével elértük, hogy most már lakás formája van. Evés közben jön meg az étvágy. Jobbra, kényelmesebbre várnánk, mint ez az 1 szoba, konyha, előszobás — de valójában nem összkomfortos lakás. Akadt vevő erre a lakásra, s mi is kifizettük az előleget egy jósavárosi korszerű lakásra. Most azonban bajban vagyunk. A tulajdonos nem akarja adni. Nagyon reméljük, hogy végül is az eredeti, leelőlegezett vásárlás megvalósulhat. Ekkor kezdődne a tapéta felújítása, a nyílászárók rendbe tétele, festése, esetleg cseréje. A bútorokat már megvásároltuk, ezek ott is elférnének. Nagyon beleéltük már magunkat ebbe az új 35 négyzetméteres lakásba. Ide már nyugodtan jöhetne a gyerek is. Ekkor pedig még többet kellene hajtani, hogy mindenre jusson. Szerencsére a mi foglalkozásunkban erre van is mód. Bárhol dolgozzunk is, a munkaidő végére visszatérünk az autóbuszhoz, illetőleg a városba, így munka után jöhet egy újabb lehetőség. — Nagyon bízom abban is, hogy a mellékesekből összejön egy használt autóra való. Ha ez meglenne, már könnyebben lehetne mozogni, s a kellékeket szállítani. No ez még egy kicsit arrébb van. Ha a lakás megoldódna (még egy kis pénzünk is maradna), talán reális közelségbe kerülne tervünk. Jól érzem magam . Szeretnénk a feleségemmel közösen elmenni üdülni, ugyanis eddig erre, a nászút óta nem futotta, mindig kellett valamire hajtani. Jól érzem magam a tangazdaságban. Nem azt mondom, hogy nincsenek ettől jobban fizető helyek, de jó a légkör, s a munkabeosztás. Sokat jelent a háztáji is. A kukoricát szüleink jól hasznosíttatják az állatállomány etetésénél, s abból nekünk is jut, így tudunk boldogulni, közös összefogással. — Szerencsére az egészséggel nincs különösebb probléma, s ha hagynak boldogulni bennünket, s ez a lakás körüli jogi huzavona nem rémisztene, a fejünk sem fájna. Amiben segítséget kértem a tangazdaságtól — kaptam. Becsülik munkámat, társaim velem együtt drukkolnak csak sikerüljön. Én is ezt kívánom nekik, s mindenkinek — boldog új évet! — Távolságban — mind kilométerben, mind a célt illetően — messze van Tamás Lajostól, a Kombinát sertésgondozója Matyi Imre: — Új élet kezdődik számomra 1985-ben. Ismét nősülök. Egy éve ugyanis elváltam. Nem úgy alakult, mint szerettem volna. Újfehértó közelében nőttem fel. Szüleim gazdálkodó, állattartó emberek voltak. Magam is többször segítettem e munkában. Szívesen tettem akkor is, most is, így kerültem a sertéskombinátba. Egy kicsit bohém lélek vagyok. Voltam tehergépkocsivezető a Volánnál, de ott nem volt szerencsém. Hazakerültem . Itt nagyon kedvesen fogadtak, s azóta is emberségesek velem. Úgy érzem hazakerültem. Olyannyira, hogy jövendő feleségem is ide jönne dolgozni, ő most egy vidéki városunk iskolájában hivatalsegéd. Két gyereke is van. Nekünk — az első házasságból — nem volt. Szeretnék a két gyermekkel is úgy törődni, mintha az enyémek lennének. Igazi próba lesz tehát nekem az új esztendő. Ezzel együtt a lakásra is gondolnunk kell. Most, szüleimmel lakom a Makarenko utcában. Átmenetileg talán összehúzódhatunk. A lakást ugyanis szanálják. Én azt szeretném, ha itt, a város szélén tudnék venni egy telket. Arra gondolva, hogy ott jövőre építenénk egy házat. Otthon is kell állatot tartani s gazdálkodni ahhoz, hogy biztos megélhetés legyen. Bár jó időben most is kint vagyok tizenöt perc alatt, de itt a város szélétől még kevesebb üresjárat lenne. Én ezt szoktam meg, sokkal jobban érzem magam ilyen falusi, tanyasi környezetben. Tervek, álmok... — Titkos tervünk, hogy a család egy beutalóval üdülni is el tudjon menni 1985. nyarán. Terv az van, itt a feltételek is megvannak hozzá. Nekem tetszik az, hogy bíznak bennem, hogy számítanak rám. Bár még új fiú vagyok, de számtalan jelét érzem a törődésnek, jó szándéknak Tisztességes munkával szeretném igazolni, nem véletlenül fogadtak be a kollektívába. Tervek, álmok, ábrándok? Ki tudja. Ők komolyan hiszik, hogy ezek az elképzelések megvalósulnak. S miért ne? Hiszen nem járnak a fellegekben. Joggal hiszik, hogy munkájuk gyümölcse nem marad el. Kívánjuk nekik, s mindenkinek, legyen boldog, terveket valóra váltó esztendő 1985. M. K. Tamás Lajos szobafestő-mázoló éppen Gyulatanyán dolgozott, amikor megfogalmazódott a kérdés: