Tanító, 2012 (50. évfolyam, 1-10. szám)
2012-01-01 / 1. szám
csillag Ferenc Párhuzamos történetek a partnerség titkaiból Rossz családi minták árnyékában Az elmúlt napokban meghívást kaptam egy pedagógus közösségtől. Nem a szokásos előadást várták tőlem, sokkal inkább szakmai beszélgetésre invitáltak. A kolléganő, aki a közvetítő szerepet vállalta a következőket mondta: „Tudja, a sok-sok változásban a legkevesebb figyelem a problémamegoldásra jut. A kollégáim szeretnék a gondjaikat egy kicsit távolabbról szemlélni, ezért segítsen az elemzésben.” Megtisztelő volt a felkérés. A felkészülés izgalmát az adta, hogy a tantestület, illetve a gyerekek közösségéről csak felszínes képem volt. A z iskoláról a kerületben úgy vélekedtek, mint gondoskodó, szeretetteljes légkörű intézményről. A gyerekek többsége lakótelepi környezetből érkezik, ezek a családok a hiteltörlesztés egyre nehezedő időszakát élik, de vannak olyan gyerekek is, akik kis földszintes - korábban a gyárakhoz tartozó -, egyáltalán nem a XXI. század igényeinek megfelelő lakásokból jönnek. Ők rendszerint nagycsaládban élnek, ahol nem ritka az 5-6 gyerek sem, s ne titkoljuk, éppen e körben igen nagy a szegénység, mely gyakran munkanélküliséggel társul. Sokan erőnek erejével kapaszkodnak, hogy gyerekeiket ellássák, neveljék, a család védelmét biztosítsák, de azt is látnunk kell, hogy néhányan feladják, s akkor elkezdődik a látványos leszakadás, amelynek első jeleit az iskola gyorsan észreveszi; a gyerekek ruházata gondozatlan, reggelente, különösen hétfőn éhesen érkeznek, kedvetlenek, ingerlékenyek. Az adott napon - ennyi ismeret birtokában - kicsit korábban érkeztem az iskolába. Már az első pillanatban azt tapasztaltam, hogy itt mindent megtesznek annak érdekében, hogy a gyerekek valóban otthon érezzék magukat, s a pedagógusokkal való találkozás még csak erősítette az első pozitív benyomásokat. Nem a problémákat, a nehézségeket sorolták, miközben a témához megszólaltak, sokkal inkább az együttgondolkodás jellemezte azt a két órát, amit együtt töltöttünk. S még valamit éreztem: mindegyikük az iskola képéhez kapcsolódott, tehát követték a korábban meghatározott szabályrendszert. Jó volt látni, megtapasztalni a pedagógiai egységet. A következő két történetet is tőlük „kaptam”, s most szívesen adom tovább olvasóimnak. ■ Cserben hagyott gyerekek - Beszéljünk azokról a családokról, akik napi problémát jelentenek a munkánkban! — mondja a gyermekvédelmi felelős kolléganő, Julika. Kezdhetjük, sorolom: a Kaszás, a Fehér és az Oláh dinasztia, érkezik a gyors válasz az egyik osztályfőnöktől. - Csak ők? - kérdez vissza Julika. - Dehogy ... mondhatom, nekem problémát jelent például a Kiss család is, az osztályomba járó Mónika lányuk sűrűn jár az iskola mellé. Ezzel a felütéssel kezdődött el a pedagógusok között a beszélgetés. Nem igazán gondolom, hogy részletesen kellene a felszínre kerülő problémaköröket felsorolnom, néhányat mégis megemlítek a leginkább jellemzők közül: ■ cigány (roma) családok, ■ hanyagoló családok, ■ elszegényedettek, ■ szabályok nélkül élők, csonka vagy szülő nélküli családok stb. Több szempontból is talán a József család élete látszott a legtanulságosabb esetnek. Három gyerekük jár ebbe az iskolába: a másodikos Emil, az ötödikes Ricsi és a hetedikes Timi. A gyerekek nem is olyan régen egyedül maradtak. No, nem kell megijedni, nem baleset vitte el a szülőket, ami ma nem is ritka eset. Egyszerűen úgy gondolta a házaspár, hogy a biztosabb megélhetés érdekében külföldön próbálnak szerencsét. Autóba ültek, s elindultak Németország felé. Egy apróságról feledkeztek meg csupán, a gyerekeikről. Igaz, a vidéken élő nagymamát felrendelték hozzájuk azzal, hogy vigyázzon rájuk néhány napig. Természetesen a nagymama örömmel indult a vonathoz, hozott is magával egy hétre való ruhaneműt, gondolta a feladata eddig tart. A szülők kezdetben néhányszor telefonáltak ugyan, de semmiféle tájékoztatást nem adtak arról, hogy mikor szándékoznak visszatérni. Teltek-múltak a napok. A nagymama már régen ment volna haza, hiszen otthon a kerti munkák már nem tűrtek halasztást, de a gyerekeket nem akarta egyedül hagyni. Két hét eltelte után a nagymama, egy péntek délután összeszedte az unokák holmiját, és felszállt velük a vonatra, haza indult velük Borsodba, ahol élt. Azt tervezte, hogy a ház körüli feladatokat gyorsan elvégzi, s vasárnap már vissza is térhet-