Taps, 1987
1987-04-01
2 1987. ÁPRILISbans A színészmagazin szerkesztőbizottsága: KÁLLAI FERENC, KÉKESDI GYULA AVAR ISTVÁN, BODROGI GYULA, GOBBI HILDA, GYURKOVICS TIBOR, HEGEDŰS D. GÉZA, dr. HEGYI FERENC, NAGY ATTILA, NEMESKÜRTHY ISTVÁN, PÉCSI ILDIKÓ, RÁTONYI RÓBERT, SÁGHY ILDIKÓ, SCHWAJDA GYÖRGY, SZOKOLAY SÁNDOR A TARTALOMBÓL BEMUTATKOZUNK 2 VIDÁM SZÍNPAD 4-9 VITA A TÁJELŐADÁSOKRÓL 6 „HOGY JÖSSZ TE EHHEZ? - BESZÉLGETÉS NAGY FERÓVAL 10 LENNI! DE HOGYAN? — A CSURIKOVA-PANFILOV HÁZASPÁR 12 Verebe^ István szerint: HAMLETNEK HUMORA IS VAN! 14 TAPS KELL, VAGY MI? 15 A VÁNDASZÍNÉSZETTŐL A NEMZETI SZÍNHÁZIG 16 SZÜLETÉSNAPI KÖSZÖNTÉS 18 BECENEVEK KUTYA-FUTTÁBAN 19 NAGY BANDÓ KABARÉ - TE POLITIZÁLSZ VAGY HUMORIZÁLSZ? 20 KÉT HEGEDŰS EGY HÁZTETŐN? 22 SZOKOLAY: ECCE HOMO 23 VÖRÖSMARTY MIHÁLY: A MERENGŐHÖZ (LAURÁNAK) 26 SZUPERSZTÁRCSINÁLÓK 26 ANDREA NAPLÓJA 30 SZTÁROLÁS - MAGYAR MÓDRA 31 GYARMATHY LÍVIA PORTRÉJÁHOZ 35 HERNÁDI GYULA: MEZTELENSÉG 36 HASRA ESNI NEHÉZ 38 APJA LÁNYA 40 SZEREPEK ÜRÜGYÉN - ÖNVALLOMÁSOK - 42 PESKÓ GYÖRGY ORGONAMŰVÉSZNÉL 43 MŰVÉSZANYASORS 44 ÚJRA NEVETNI - ÉS NEVETTETTE. 46 SZTÁRPANORÁMA 48 SIKER A SZOMSZÉDBAN 50 FILMLEVÉL RÓMÁBÓL 50 CECÍLIA SZÍNHÁZA 52 AZ ÉN KAZAL-SZTORIM 52 KÉPZELJÉK EL, MILYEN AZ ÉLETEM?! 54 MEGHÍVÓ A HARMINCAS ÉVEK PÁRIZSÁBA 56 „A SCIENCE FICTION FELVIRÁGZÁSÁNAK KEZDETÉN TART” 58 A CIGÁNYKIRÁLY 58 FRIDZSIDERT AZ ESZKIMÓKNAK?! 62 KELLÉR DEZSŐ: ÚTRAVALÓ 63 A Művészeti Szakszervezetek Szövetségének a lapja Felelős szerkesztő: Sághy Ildikó Művészeti szerkesztő: Mikulka Gyula Olvasószerkesztő: Kaposi Kis István Szerkesztőség: Budapest, 1149 Angol u. 22. Tel.: 633-091/227 m. Kiadja az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat Felelős kiadó: Teszár József vezérigazgató Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében - 172077 - 50000 példányban - Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató BEMUTA Beszélgetés Kállai Fere Az olvasó szivét szeretnénk ezzel a lappal megvenni. Vagy ha úgy tetszik, a nagyközönségét. A színházba járókét, a mozilátogatókét, a tévénézőkét, a komoly- és könnyűzene szerelmeseiét, a tánc- és pódiumművészet híveiét, a cirkuszporondért lelkesedőkét, a rock- és poprajongókét. Mindenkiét. Minden rendű és rangú előadóművészetek és művelőik számára! Azok számára, akiknek munkáját tapssal jutalmazza a néző. Kevés lenne a közönség szívére apellálni? De hisz a legtöbb, amit elérhetünk, ha még több emberrel szeretettjük meg a színjáték sokarcú művészetét. Bevallottan az előadóművészeteket népszerűsítő, a művészeket „menedzselő” sajtófórummá igyekszünk válni. Nem valakik ellen, hanem valakik mellett szólnánk. Azok mellett, akik művészi kvalitásaik révén joggal állnak az érdeklődés reflektorfényében és azok mellett, akikre érdemtelenül ritkán vagy csak gyengén hull ebből a fényből. Mert igazából ezen a pályán csak a közönség figyelmének reflektorfényében lehet létezni. Ezért izgalmas, érdekes, mosolyognivaló, megindító vagy éppen vitára ingerlő olvasmányokat szeretnénk róluk az önök kezébe adni. A munkájukról, az életükről. Azokról is, akikkel színpadon, filmvásznon, képernyőn gyakran vagy kevésbé gyakran, de találkoznak, azokról is, akiknek alkotókként inkább csak a nevüket olvashatják és azokról is, akik a „láthatatlan légió” tagjaiként tesznek meg mindent egy-egy produkció sikeréért. Az sem titok, hogy örömmel vesszük, ha a hivatásos tollforgatók mellett, sok mindenről ők maguk írnak. Hisz a jó értelemben vett szubjektivitás szenvedélyesebbé, hitelesebbé vagy éppen harcosabbá teheti az írások hangvételét. Azon, hogy e lap az önök kezébe kerülhessen, sokan fáradoztak. Színészek, írók, közéleti személyiségek segítettek vajúdása közben. Kállai Ferenc Kossuth-díjas kiváló művészt pedig egyenesen e lap „védnökének” tekinthetjük. Köszöntjük hát olvasóinkat és minden további programbeszéd helyett, fogadják szeretettel vele folytatott beszélgetésünket. — Ön művészi rangját, a Színházművészeti Szövetség elnöki tisztét és országgyűlési képviselői tekintélyét egyaránt latba vetette azért, hogy a TAPS megszülethessen. Miért tette? — Joggal várhatták tőlem, akik ezt a színészekért szurkoló lapot kezdeményezték, hogy minden tőlem telhető segítséget megadjak. Mert kritikusan szeretni, de főként szeretni ezt a pályát — ez az, amire a mi szakmánknak, ma a leginkább szüksége van. Nem akarnám most ezügyben „Tiborc panaszát” előadni, de tény, hogy az előadóművészetek nehezen „lélegeznek" ma mindenütt a világon. Gazdaságilag és erkölcsileg sok minden ellenükre van. Egyfelől a világ állandó feszültségei, a napi drámák ve-