Tarjáni Acél, 1959 (9. évfolyam, 1-53. szám)
1959-01-30 / 5. szám
1959. január 30. Néhány szó a társadalmi tulajdon védelméről A társadalmi tulajdon védelme és annak elősegítése minden dolgozó kötelessége. A társadalmi tulajdon ellen vétók, a szocialista rendszer előrehaladásának gátlói. Azok a dolgozók, akik magukról megfeledkezve vétenek a társadalmi tulajdon ellen, tudatosan, vagy tudatlanul népgazdaságunk megkárosítói. Mindent el kell követnünk, hogy a társadalmi tulajdon ellen elkövetett bűncselekményeket a legminimálisabbra csökkentsük, illetve azt, a lehetőség szerint teljesen megszüntessük. Vannak dolgozók, akik több éven keresztül vállalatunknál becsületesen dolgoztak, munkájuk ellen kifogás soha nem merült fel, s mégis előfordul, hogy hozzányúlnak a társadalmi tulajdonhoz és kisebb, nagyobb értékű tárgyakat akarnak eltulajdonítani. Ezek között a dolgozók között vannak megtévedt emberek, akik később cselekedeteiket megbánják, s maga az eltulajdonított tárgy értéke sem olyan nagy, hogy velük szemben súlyos büntetést kellene alkalmazni. A felvilágosító munka alapján belátják, hogy helytelenül cselekedtek, mert tulajdonképpen nem is volt szükségük arra, hogy lopjanak. Cselekedetük elkövetésekor erre nem gondoltak, s ilyen esetekben kisebb büntetés is elegendő arra, hogy többé ilyen cselekményt ne kövessenek el. Ezzel szemben vannak olyan dolgozók, akik ismételten olyan tárgyat is ellopnak vállalatunktól, amire semmi szükségük nincs, de gondolják, hogy azt valamileen formában értékesíteni tudják. Természetesen legtöbb esetben az ital kedvéért, mint ahogy azt a gyakorlatban megállapítottuk. A fegyelmi eljárás lefolytatásaikor egyes dolgozók — akik sorozatosan loptak vállalatunktól — maguk is bevallották, hogy az eltulajdonított tárgy ellenértékét elitták és amikor a pénz elfogyott, újabb lopásra szánták el magukat. Az ilyen dolgozóknál megállapítást nyert, hogy még fizetésük nagyobb részét is elisszák, családjukkal nem sokat törődnek, ugyanakkor még a társadalmi tulajdonhoz is hozzányúlnak, hogy minél nagyobb mennyiségű italt tudjanak elfogyasztani. Ezekkel dolgozókkal szemben szigorú büntetést kell alkalmazni, sőt ha az eset már igen súlyos, a bűnvádi eljárásnak is helye van. Fentieket ismerve, örömmel kell tapasztalnunk, hogy felszabadulásunk óta ezen a téren igen nagy javulást tapasztalhatunk. Az idevonatkozó rendeletek betartásán kívül, a javulás annak is köszönhető, hogy állandóan járna a dolgozók öntudata és hozzájárul még ahhoz az állandó felvilágosító munka. Ha vállalatunknál az 1958. évet, az 1957. évhez viszonyítjuk, megállapíthatjuk, hogy lényeges javulás mutatkozik. 1957. első felében a lopásokból eredő kár 31 686 forint volt, amelyből csupán 5953 forint térült meg. Ezzel szemben 1958 első felében a lopásokból eredő kár 4079 forint volt, és ebből 2167 forint térült meg. 1957. VII—VIII. havában lopások száma 33 volt, 10 861 a forint kárértékkel, ebből csupán 831 forint térült meg. Ezzel szemben 1958. VII— VIII. havában már csak 17 lopás volt, 4048 forint értékben. 1958-ban a társadalmi tulajdont sértő cselekményekkel kapcsolatban 39 esetben indítottunk fegyelmi eljárást, mely jóval alacsonyabb, mint a megelőző évek bármelyike. De nemcsak a társadalmi tulajdont sértő cselekményeket kell vizsgálnunk és ennek számát csökkenteni, hanem foglalkozni kell a különféle munkafegyelmet sértő cselekményeikkel is. A statisztikai adatok szerint ezek száma alá csökkent. A társadalmi tulajdont nemcsak lopáson keresztül lehet megsérteni. Vannak esetek, amikor gondatlanságból géprongálás, vagy szerszámtörés következik be, mellyel népgazdaságunkat súlyosan megkárosítják. 1958. első felében az ebből eredő kár 41 198 forint volt. Bár az év vége felé erős csökkenés tapasztalható, mivel az év utolsó két hónapjában csak 405 forint kár mutatható ki. Ettől eltekintve gondos munkával ezek a károk mind elkerülhetők lettek volna. Ha valamelyik dolgozó nincs tisztában egy-egy gép kezelésével, nincs kellően kioktatva, azt a dolgozót olyan munkával ne bízzuk meg, mert az ebből eredő esetleges károk népgazdaságunkat súlyosan érintik. Tartsa minden dolgozó becsületbeli kötelességének a társadalmi tulajdon fokozott védelmét, mert ez valamennyiünk közös érdeke. Korziszka József fegyelmi biztos . . . hogy 25-én vasárnap Zagyvarónán nagysikerű irodalmi estet tartottak, nagy érdeklődés mellett lezajlott est megnyitójaként Rozgonyi Miklós tanár tartott beszédet. Ezt követően Patakfalvi Erzsébet, Wágner Mária, Angyal János és Nivelt Jenő, nagy magyar költők — Ady Endre, József Attila, Petőfi Sándor és Csokonai Mihály — verseit, költeményeit tolmácsolták a nagyszámú közönségnek. A jól sikerült rendezvény azt bizonyítja, hogy a közönség megbarátkozott az eddig, előtte jóformán ismeretlen irodalmi esttel. Reméljük, hogy a jövőben több ízben hallhatjuk majd kedvenc íróink, költőink, valamint a világirodalom kiemelkedő alakjainak műveit. TARJANI ACÉL Legfőbb érték az ember egy fordítókoronghoz érkeztek. Ha ehhez még hozzávesszük azt is, hogy egy műszak alatt 65-70 kocsi anyagot kellett elszállítaniuk, csak akkor kapunk teljes képet arról, hogy milyen nehéz, megerőltető fizikai munkát kellett végezniük. Nem szükséges különösen csak fokozódott, amikor egykihangsúlyozni azt a jelszót, hogy nálunk „legfőbb érték az ember”. Akármerre utazunk, járunk, gyárakban, bányákban, földeken, mindenütt azt tapasztaljuk, hogy kormányunk igen hathatós intézkedéseket tesz a dolgozók fizikai erejének, valamint testi épségének megvédésére. Üzemünkben is számos — felsorolni is nehéz volna — olyan létesítménnyel találkozunk, amelyek mind a fizikai munka megkönnyítését, illetve száműzését szolgálják. Most csak eggyel kívánunk foglalkozni. Aki gyakorta járt a huzalma és a pácoló útszakaszon, láthatta, közötti hogy a dolgozók huzalkötegekkel súlyosan megrakott mintegy 13-14 mázsás kocsikat tolnak maguk előtt. Minden erejüket bele kellett adniuk a munkába és kálváriájuk Ma ez már a múlté, a kocsikat villamos-targonicával cserélték fel. Azon túl, hogy ezzel az intézkedéssel nagyrészt megszüntették a nehéz fizikai munkát, elérték azt is, hogy a rakodás, szállítás, valamint a lerakodás ideje 30-35 percről 15-20 percre csökkent. A pácoló átépítésével a dolgozóknak még kevesebb testi erőt kell majd kifejteniük. Az átépítés után megvalósul az úgynevezett kétoldali szállítás, amely nagyrészt gépesítve lesz. Levél a Szovjetunióból Demény László elvtárs, a N. Ü. KISZ Bizottság tagja, 1957-ben a Moszkvai VIT-en járt. Ott verkedett találkozott és ismeg a Vorosilovszki Acélgyár Komszomol szervezetének titkárjával. összebarátkoztak és megállapodtak abban, hogy kapcsolatukat továbbra is fenntartják. Azóta már több levélváltás történt a két gyár ifjúsági szervezete között. Alábbiakban a Vorosilovszki Acélgyár komszomolistáinak, a Salgótarjáni Acélárugyár kiszistáihoz írt, legújabb levelét közöljük: KEDVES BARÁTAINK, ELVTÁRSAINK! A Vorosilov nevét viselő Acélgyár komszomolistái forró üdvözleteiket és jókívánságaikat küldik nektek. Gyárunk ifjúmunkásai és városunk lakossága 1958. október 28-án ünnepelte a lenini Komszomol fennálásának 40. évfordulóját. Ebből az alkalomból gyárunk ifjúmunkásai számos felajánlást tettek. Többek között a 3-as és 4-es számú martinkemencék kormszom óH «tól, hogy az ünnep tiszteletére 4500 tonna acélt adnak terven felül. Feladatukat becsülettel teljesítették. Ezenkívül gyárunk fiatalsága, 1400 tonna fémhulladékot gyűjtött össze és szállított el. Nálunk a Komszomol tagjának lenni, nagy megtiszteltetést jelent. A tagsági igazolványokat mindig ünnepélyes keretek között adjuk át az új belépőknek. Nekünk komszomolistáknak az életet, kommunista szemmel kell néznünk, hiszen a szemünk előtt folyik a szocialista és a kapitalista tábornak békés, gazdasági versenye. Mi tisztában vagyunk azzal, hogy minden tonna acél, amit terven felül adunk a hazának, legjobb válasz a kapitalisták különféle rágalmaira. Szövetségünk a világ népeivel — úgyszintén veletek is — nagy dühöt vált ki a nép ellenségeiből. De ez minket nem érint közelebbről, mert had tudják meg ők is, hogy a világ becsületes dolgozói elitélik a háborús gyujtogatókat és méltó büntetést fognak kiszabni rájuk. A mi komszomol-szervezetünk több mint 3000 tagból áll. Mindnyájan erős lelkületű emberek és minden megpróbáltatásra készek a béke megvédésének érdekében. Kedves elvtársak! Hazánkban nagy népszerűségnek örvend, a Szovjetunió Minisztertanácsa által, az 1959-1965 évekre kiadott népgazdaság fejlesztéséről szóló határozata. Ez a határozat mindenki számára érthető, de nekünk szovjet embereknek — akik részt veszünk a népgazdaság és ipar felemelésében és fejlesztésében — még jobban érthető. Az egész szovjet nép nagy lelkesedéssel nézi a XXI. kongresszus munkáját. A világproletáriátus nagy vezére, Lenin elvtárs a kommunizmus építéséről és ebben az ifjúság szerepéről a következőket mondotta: „A kommunizmus az egész világ megvalósítása ifjúságának érdeke kell, hogy legyen.” A mi jelszónk, a haladás. Lenin bennünket arra tanított, hogy dolgozni kell, és ezt tanítja a Központi Lenini Bizottság is. Kedves elvtársak! Még egyszer hálásak vagyunk azokért a baráti jókívánságokért, amelyeket az Ifjúságunk Szövetségének Évfordulója alkalmából küldtetek. Mi tudjuk, hogy milyen körülmények között dolgoztok és ellenségeitek szeretnének elgáncsolni benneteket. De ez nekik nem fog sikerülni. Erősödjön és virágozzon a magyar és szovjet nép örök barátsága! Éljen a KISZ és a Komszomol! Baráti üdvözlettel a Vorosilov nevét viselő Vörösszálló Érdemrenddel kitüntetett Acélgyár komszomolistái nevében: Csemojuckaja, Anohin, Dulatov, Anufriev, Dolzsikov és Mitin. Egy öreg harcos az ifjúmukásokhoz Kedves Ifjúmunkások! Engedjék meg nekem, hogy a régi, első világháború előtti, majd a háború alatti ifjúmunkások, nehéz helyzetét vázoljam nektek, a magam és a többi ifjúmunkások akkori helyzetét, hogy különbséget tudjatok tenni a mai és a régi ifjúság élete között. Az 1919-es dicsőséges Tanácsköztársaságunkra visszaemlékezve, sok epizód jut eszembe az akkori időkről. De, mint egykori ifjúmunkás emlékszem, a még régebbi időkre is, amikor 1914 nyarán az iskolából mint 12 éves árva fiú a gyárba kerültem. Az akkori 12 éves fiúik közül néhányunknak az a szerencsés helyzet adódott, hogy nem kellett munkánkat mindjárt a szegcsomagolóban kezdeni, ahol abban az időben a gyerekeket naponta ütötték, pofozták, hanem más üzemekbe kerültünk. Én is így jutottam az eskegyárba. No, nem mindjárt inasnak, hanem segédmunkásnak. Az volt a feladatunk, hogy a műhelyeket rendbetartsuk, s ha sürgősen munkáskézre volt valahol szükség, odairányítottak bennünket. Télen, naponta 15-20 talicska szenet hordtunk a kazánházi szénszalagtól a műhelyekbe, s ez a munkaidőnek kb. felét vette igénybe. A háború kitörése után 1915-től már napi 14-15 órát dolgoztunk, mert minket is befogtak, hogy katonai lapátot készítsünk, és legtöbbször este 9-10 órakor mentünk haza. Nappal hordoztuk a sok szenet, takarítottunk, este pedig készítettük a lapátokat. 1917-en tanoncok lettünk, (akikor már fabakancsban, csalánszövésű harisnyában és pulóverben jártunk) azonban hiába örültem ennek, mert a sok szénhordástól lábaim tönkrementek és 5 hónapig kórházban feküdtem. Természetes, ezek után ezt a mesterséget nem folytathattam tovább. 1918 májusában, az ekegyári műhelyben dolgozott egy Licsko Béla nevű lakatos, aki akkor már tagja volt a szociáldemokrata pártnak és mint ilyen, igen sokszor elbeszélgetett velem a szocializmusról. 1918 nyarán, egy napon félrehívott az üzembe és megkérdezte vállalnám-e illegális plakátok írását, amire én boldogan vállalkoztam, ő napközben az akkori ekegyári iroda padlására vitte a nagy ív rajzlapokat és este ketten megírtuk, melyeket még az éjjel a gyártelepen ki is függesztettünk. Az akkori, gyári katonai parancsnok Tribuszer főhadnagy kereste, kutatta ,hogy kik ezeknek a plakátoknak a szerzői, de nem tudott rájönni. Nemsokára kitört az októberi őszirózsás forradalom és az acélgyári ifjúmunkások a szociáldemokrata párt keretén belül, megalakították a helyi csoportot. 1919. március 21-e után, a szociáldemokrata pártot otthagytuk és megalakítottuk az Acélgyári Kommunista Ifjúmunkások Szövetségét. A Tanácsköztársaság kikiáltása után a munkaidőt leszállították 8 órára, melynek mi ifjúmunkások nagyon örültünk. Nekem, mint az ifjúmunkás szövetség elnökének, alkalmam volt 1919 júniusában részt venni a Budapesten megrendezett ifjúmunkás-kongresszuson, melyet a régi képviselőházban tartottak meg. Mi, az ott egybesereglett ifjúmunkások örömmel fogadták kitörő Kun Béla elvtársat, ki a megnyitón beszédet intézett az ifjúmunkásokhoz. Beszédében irányt mutatott az ifjúmunkásoknak a jobb jövő kialakításáért folytatott harchoz. Nem sokáig örülhettünk azonban helyzetünk javulásának, mert a reakció, a szociáldemokraták árulása és a külföldről irányított és támogatott Horthy-féle reakciónak sikerült a Tanácsköztársaságot megdönteni, mely után a 25 éves Horthy-rémuralom következett. Engem, a Tanácsköztársaság megdöntése után a rendőrségre vittek, ahol megvertek. A felszabadulás, melyet a Dicsőséges Vöröshadseregnek köszönhetünk, lehetővétette, hogy független, szabad emberként éljünk. Kedves Ifjúmunkások! Ti, akik most szabad, független országban éltek, becsüljétek meg államunkat, annak vezetőit, akik minden erejükkel, tudásukkal azon vannak, hogy a mai fiatalságnak jobb jövőt, békés munkáséletet teremtsenek. Gondoljatok arra, hogy minekünk mennyit kellett szenvedni, fabakancsban, csalánruhában járni, nyéren, étolajon kukoricakeélni, tűrni a mesterek pofonéit. Ma már az ifjúságnak meg van adva minden mód és alkalom a tanuláshoz és a művelődéshez, használjátok ezt ki, szeressétek és kövesetek pártunkat, dolgozzatok becsületesen, hogy mielőbb megvalósuljon a szocializmus és végső célunk a kommunista társadalom. Krajnák Ferenc Semmi rosszat nem tudunk rá mondani. Szerény, csendes, munkáját szerető, szorgalmas — mondják az üzem vezetői. Ez az én tapasztalatom is, hiszen jó néhány éve ismerem Zsuzsi nénit, s csupán csak azért kértem ki az üzemvezetőség véleményét, hogy igazolva lássam feltevésem helyességét. A napokban elhatároztam, hogy felkeresem Zsuzsi nénit és megkérem őt, meséljen valamit életének eddigi tapasztalataiból. Zsuzsi néni beszélt, beszélt, s ahogy teltek a sorok jegyzetfüzetemben, lassan kibontakozott előttem, egy munkában eltöltött élet, egy olyan élet, amiben több volt a rossz, mint a jó. Több mint 40 évvel ezelőtt — amikor még 17 éves sem volt — az ő ifjúsága is olyan volt, mint általában a munkásszülők gyermekeié. Reggeltől estig tartó munka, alacsony fizetés, megaláztatás. A felszabadulás előtt mindig másnak voltam a cselédje — mondja Zsuzsi néni. Egyik helyen jobb volt, a másik helyen rosszabb. vendéglők Többnyire konyháin dolgoztam és sokmindent el kellett tűrni, ha nem akartam kenyér nélkül az utcára kerülni. Emlékszem — mikor Ungár kocsmárosnál szolgáltam —, hogy öt hónapig kellett reggeltől estig dolgoznom, míg össze tudtam kapargatni egy pár cipőre valót és másik három hónapig, hogy egy fogtömés költségeit kifizethessem. Itt még a fizetésem megállapítva, sem volt csak tetszés szerint fizettek, amennyit akartak. Emlékszem, mikor egy bányai orvosnál dolgoztam (a neve most nem jut eszembe), nagyon rosszul bántak velem. Majd mindennap sósvízben főtt, nélküli babot rántásadtak enni. Sorolhatnám még az ehhez hasonló eseteket, amik, csak mint életem kellemetlen emlékei maradtak meg bennem. Az Acélárugyárba 1944-ben jöttem dolgozni, mint takarítónő. Később áthelyeztek a szegcsomagolóba, majd az agilba, ahol 3 évig dolgoztam. Jelenleg — mintegy 4 éve — a szegverői fürdőt és irodákat takarítom. Ha mérlegre teszem a felszabadulás előtti és utáni helyzetemet, akkor azt kell mondanom, hogy helyzetem ma összehasonlíthatatlanul jobb, mint a régi időkben. < Napi 8 órát dolgozom, jut pihenésre és ami a legfontosabb, a munkámat megbecsülik. Egyedüli kíván <ságom, hogy dolgozhassak, amíg úgy érzem, munkám el tuddom végezni — mondotta. < Mikor elbúcsúztam ( Zsuzsi nénitől, arra gondoltam, hogy a felszabadulás neki is — mint annyi sokunknak — megteremtette egy jobb, emberibb élet feltételeit. Kívánom, hogy még sokáig végezzem munkáját erőben, egészségben, a dolgozók nagy családjában. < - S. Gy. - ZSUZSI NÉNI ií 3 ... és az a dolgozó, aki fáradtságot vesz magának, szintén láthatja az irodaépület melletti nagy földkupacot, ami az utóbbi időben szemétdombbá kezd átalakulni. Ez a látvány nagymértékben rontja a dolgozók szépérzékét és ez a szemétdomb nem méltó arra, hogy egy társadalmi munkával elkészített, szép park „háttere” legyen. . . . hogy a Szovjet Tudományos Akadémia kólai fiókiintézetében fémeket helyettesítő műkő előállításának elméletét dolgozták ki. Az ilyen műkőgyártás alapanyaga a réz és nikkel-gyárak salakja. A szakértők tanulmányozták az ilyen salakok viszkozitását és arra a következtetésre jutottak, hogy elő lehet állítani belőlük előre megadott tulajdonságokkal rendelkező műkövet. Kóla-félszigeten először a világon kezdik felhasználni a réz és nikkelsalakokat könnyű, likacsos töltőanyagok — salakvatta és salakbeton (termozit) — előállítására. Jó eredményekkel zárult a salakvatta és salakbeton ipari kipróbálása. Már folyik a Kóla félszigeten felépülő két nagy salakfeldolgozó üzem tervezése. Az intézetben a vasércfeldolgozás kidolgozták melléktermékeként keletkező, nagy vastartalmú kvarchulladékokból előállítható azilikalcitok gyártástechnológiáját is. Az új gyártású eljárás alapján szilikalcit épületelemgyár felépítését tervezik.