Tarjáni Acél, 1963 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1963-08-02 / 31. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! A Salgótarjáni Acélárugyár Pártbizottságának lapja XIII. ÉVFOLYAM, 31. SZÁM ÁRA: 30 FILLÉR 1963. AUGUSZTUS 2. Hasznosítsuk a termelési tanácskozásokon elhangzott javaslatokat Gazdasági vezetőink 165 javaslatot fogadtak el megvalósításra Üzemeink életében igen fontos esemény a termelési tanácskozás megtartása, mert itt jut kifejezésre széles kör­ben az üzemi demokrácia. A termelési tanácskozáson kap­csolódnak be üzemeink dolgo­zói a termelés és gazdálkodás irányításába, ellenőrzésébe. Itt mondják el véleményüket az üzem­gazdasági vezetők szervező, irányító munkájuk­ról, és itt tesznek javaslato­kat a termelési feladatok eredményes megvalósítására. Július 23-án üzemeinkben megtartott termelési tanácsko­zás ezt a célt tűzte maga elé, hogy az első féléves terv tel­jesítésének eredményeit meg­beszélve, a tapasztalatokat le­szűrve még sikeresebb mun­kát tudjunk végezni a II. fél­évben. Értékelve a termelési ta­nácskozásokat, elmondhatjuk, hogy ahol az üzem gazdasági és mozgalmi vezetői gondot fordítottak a tanácskozás szer­vezésére, a dolgozók mozgósí­tására, az írásos beszámolót körültekintéssel készítették el, az elért eredményeket, meglé­vő hiányosságokat elemezték, ott a termelési tanácskozás eredményes volt, elérte cél­ját. Hiányosságként meg kell említeni, hogy egyes üzemek­ben a tanácskozáson megje­lentek létszáma nem volt ki­elégítő. Ezekben az üzemek­ben a gazdasági és mozgalmi szervek vezetői nem tettek meg mindent, hogy biztosít­sák a dolgozók teljes létszá­mú megjelenését. A műszaki fejlesztési osztály vezetői el­követték azt a hibát, hogy a dolgozókat tanácskozás előtt 3 órával értesítették ki, hogy termelési tanácskozás lesz és így mindössze 55 fő jelent meg a tanácskozáson. Vállalati vonatkozásban üzemeink termelési tanácsko­zásán összesen 2597 fő jelent meg, a dolgozók mintegy 65 százaléka. A megjelentek kö­zül 203 fő szólalt fel, tette meg észrevételét, vagy tett ja­vaslatot a munka további megjavítása érdekében, ami­ből 165 javaslatot üzemeink gazdasági vezetői elfogadtak. A javaslatok termelékenység növelésére, anyagmegtakarí­tásra, gyártmányaink minősé­gének javítására, a munkafe­gyelem megszilárdítására és nem utolsó sorban a baleseti veszélyforrások megszünteté­sére irányultak. Igen aktív és színvonalas tanácskozások voltak a hazal­mű területén, amit bizonyít, hogy a huzalmas dolgozók 65 elfogadható, illetve bevezet­hető javaslatot tettek. A drót­­húzó üzem dolgozói javasol­ják, hogy az i­entúra idején a gépek javításával kapcsola­tosan a vízvezeték hálózatot is javítsák meg, mert a hú­zókövek hűtése nincs megfe­lelően biztosítva, ami kiha­tással van az anyag minősé­gére. Kérik a dróthúzó üzem dolgozói a TMK dolgozóit, hogy a hegyezőgépeket sürgő­sen készítsék el, mert ezáltal is tudják a termelékenységet növelni. Foglalkoztak továb­bá azzal, hogy az SZ 6 fokú gépek szálvezető meghibáso­dásával sok idő esik ki a ter­melésből.­­ Az acélhuzal dolgozói bí­rálták a húzókőcsiszoló rész­leg dolgozóinak munkáját, mert a húzókövek egy része kifogás alá esik, ami a ter­meléskiesés mellett a gyárt­mány minőségét is rontja. A húzókő üzemrész dolgozói vizsgálják meg a bírálat jo­gosságát és tegyenek meg mindent a munkájuk megja­vítása érdekében. A meleghorganyzó üzem dolgozói felvetették, hogy a lágyítókemence nincs felmű­szerezve és ezért a pontos hő­fokot nem tudják beállítani, illetve tartani a kemencében, ami ugyancsak minőségrom­lást idéz elő. A szegverő üzemben elmon­dották a termelési tanácsko­záson, hogy a szegverőgépek­nél a pofaemeltyű görgőket gyakran kell cserélni és ez termeléskiesést okoz. A TMK dolgozóinak meg kell vizsgál­ni a gyakori meghibásodás okát. A rúdvasüzemi dolgozók felvetették, hogy az üzemben lévő csúcsnélküli szovjet kö­szörűgép kövei minőségileg nem megfelelők, hamar kop­nak, pontos munkát nem lehet velük végezni. Kérik az anyag- és áruforgalmi osztály dolgozóit, hogy jobb minőségű kő beszerzését szorgalmazzák. A vasöntödei dolgozók fel­vetették, hogy a szekrénypark­ban nagyobb rendet kell te­remteni, mert a jelenlegi for­mában tárolt szekrények a mellettük elhaladó vasúti ko­csik rezgésére ledőlhetnek és súlyos balesetet idézhetnek elő. A kovácsológyár A-üzemé­­nek dolgozói bírálták a TMK lakatosok munkáját, mert a 150 kg-os kalapácsok javítása nem tökéletes, továbbá a csa­vargyár melegüzemi kemen­céknél alkalmazott műanyag tömítés sem megfelelő, a régi tömítés jobb volt. Az energia­üzem termelési tanácskozásán többen foglal­koztak az üzem, valamint a lakótelep ivóvíz ellátásával, ezzel kapcsolatos nehézségek­kel. forró Megállapították, hogy e nyár nagymértékben megnövelte az ivóvíz fogyasz­tást. A jövőben­­ az ivóvíz el­látás terén komolyabb zavar elhárítása érdekében a vízfo­gyasztást amennyire lehet, korlátozzák úgy az üzem, mint a lakótelep területén. A termelési tanácskozáso­kon a dolgozók megvitatták az első féléves terv teljesíté­sét, eredményét, fogyatékos­ságát. Most az a feladat, hogy az első féléves gazdasági irá­nyító munka tapasztalatait felhasználva, még sikeresebb munkát végezzünk a második félévben. Gazdasági vezetőink kövessenek el mindent, hogy a termelési tanácskozásokon elhangzott helyes javaslatok mielőbb megvalósuljanak, mozgalmi szervek vezetői pe­­­dig ellenőrizzék azok megva­lósítását. s. J. -------------­ Kezdetét vette legjobb dolgozóink berekfürdői jutalom üdülése Július 22-én éjjel vidám csoport indult el Salgótarján­ból, akik mindannyian az üzem dolgozóiból tevődtek össze. Cél: Berekfürdő. Igen ezen a nyáron 3 csoportban üdülnek üzemünk dolgozói teljesen ingyen a fenti fürdő­helyen. Az előző évekhez hason­lóan most is sátortáborozá­son vesznek részt a dolgozók, persze mint mindenben fej­lődés van így ezen a terüle­ten is érezhető ez. Az üzem vezetősége a tábor lakói ré­szére különféle szórakozási eszközöket biztosított, itt biz­tosít ez évben. Sakk, dominó, kártya, kiskönyvtár, televízió rádió, és még egyéb eszközök is megtalálhatók a tábor be­rendezésében. Természetes az említett szórakozási lehetőségek mel­lett megtalálható több napi sajtó­termék is, melyeket dol­gozóink nap, mint nap ol­vashatnak és így figyelemmel tudják kísérni a bel- és kül­politikai eseményeket egya­ránt. És, hogy még hatható­sabb legyen a napi esemé­nyekkel való foglalkozás po­litikai negyedórákat is tarta­nak a táborban. Különben a tábor részére a 10 napos időtartam alatt úgyszólván szabad program van biztosítva tehát valóban kipihenhetik magukat dolgo­zóink az üzemben végzett na­pi fáradságos munkák után. Ahhoz pedig, hogy ne csak szórakozás hanem valóban a jó ellátás is biztosítva legyen a tábor konyhája a lehetősé­get, mert mindenki bőségese­n megkapja azt a szükségletet, amely mindenkinek csak a hízását biztosítja. Tegyünk sürgős intézkedéseket a minőség megjavítására Az élüzem cím feltételei valamennyi gyárrészlegünket selejtcsökkentésre kötelezi Az 1963. I. féléves munkánk értékelésével kapcsolatban számot kell vetnünk a minő­ségi munkánk alakulásával is. Az elért egyéb vonatkozású mutatóink jó eredményei mellett őszintén meg kell mondanunk, hogy a selejt alakulása vállalati szinten nem kedvező, mivel az el­múlt év bázisához viszonyít­va összselejtünk több mint 50 százalékkal emelkedett. A selejt emelkedése anyaghibából származik rúdacél vonatkozásában. Itt az elmúlt években a II. osztályú áruként még érté­kesíthető felülethibás rúdacé­lok elhelyezése megszűnt és a fennálló rendelkezések ér­telmében ezek leselejtezésre kerültek. A kohászati vállalatok fi­gyelmét a magas selejtképző­­désre felhívtuk és ennek meg­szüntetésére illetve csökkenté­sére kértük felettes szerve­ink segítségét is. Átmeneti megoldásként ideiglenesen az OKÜ-vel olyan megállapodást kötöttünk, hogy a 2 száza­lékon felüli rúdacél selejt esetében az alapanyagáron felül a készáru és alapanyag ár közötti árkülönbözetet is megtérítik. Mindezek ellenére a törekvésnek oda kell irá­nyulni, hogy az ilyen anyag­hiba a kohászati vállalatok jobb munkájának eredménye­képpen a lehető legminimá­lisabbra csökkenjen. Ha az elmúlt időben értékesíthető felülethibás rúdacélokat a je­lenlegi selejtről hozunk és reálisan levonásba értékel­jük az összselejtünket, akkor a múlt évi bázissal azonos ér­téken vagyunk. A gyárrészlegek szerinti ér­tékelésnél a következő ered­ményekről számolhatunk be. A hutalmú összselejtje emelkedett a lenagyobb mértékben, mivel majd­nem háromszorosa az el­múlt évi átlagnak. A selejt emelkedés nagy része magyarázható a rúdvasi anyagselejt növekedésével, amit az előzőekben már ki­fejtettünk. Azonban ettől füg­getlenül egyes üzemrészek­nél ugyancsak emelkedett a selejt. Pl. alacsony szilárd­ságú vashuzalnál és galv. horg. vashuzalnál mivel a fé­léves viszonylatban mennyisé­gileg közel azonos az elmúlt egész év mennyiségével. Acél­huzal vonatkozásában ugyan az elmúlt év bázisa alatt va­gyunk, azonban az I. negyed­év eredményének romlása a II. n. évben igen jelentős, mivel csaknem egynegyedével lett magasabb a selejt. A hideghengerműben az összselejt duplájára emelke­dett az elmúlt évhez képest, itt viszont nem az anyaghi­bánál hanem a munkahibá­nál állott elő az emelkedés. Az üzem részére biztosítani kell a feltételeket és ezen túlmenően jó hozzáállással csökkenteni kell a munkase­­lejtet. Ezen gyárrészlegnél a megnövekedett exportrekla­mációk csökkentése a fő cél. A kovácsoló gyárrészleg­nél az összselejt majdnem a felére csökkent. Itt ki kell hangsúlyozni az egész gyárrészleg jó munká­ját, mivel túlnyomó részben munkaselejt csökkentése vo­nalán érték el a szép ered­ményt. Az anyagselejt vona­lán is csökkenés állott elő. Ettől függetlenül meg kell je­gyezni egy pár áruféleséget ahol a selejt növekedett, hogy e területen az elkövet­kezendő időben segíteni le­hessen. Acélöntőde vonatkozásában is igen szép eredményekről számolhatunk be, mivel az összselejt itt is közel felére csökkent. Itt is dicséretes az, hogy főként a munkaselejt csökkent ami a dolgozók lel­kiismeretességének következ­ménye. Ettől függetlenül fel­tétlen fel kell figyelni olyan jelenségre, hogy egyes ren­delőink az öntvényeink élet­tartamának csökkenéséről ad­nak tájékoztatást. Vasöntőde vonatkozásában azonos eredményekről szá­molhatunk be mint az elmúlt évben. Itt azonban szépséghibaként meg kell jegyeznünk, hogy az anyagselejt csökkenése mellett a munkaselejt nö­vekedett, amin el kell gondolkozni. E területen a fő cél a kokilla I. osztályú arányának a további növelése. Az elkövetkezendő időben egyes tatkozó gyártmányainknál ma­minőségi problémák megszüntetése végett fel kí­­vánjuk hívni a figyelmet a következőkre: Export acélszalagok minő­ségi követelményeinek 100 százalékos betartása. Export ac­észalagok szállításánál gon­dos eljárás. Edzett epedare­­ket acélszalagok törősségének hullámosságának résére. Mátravidéki megszünte­tésmű szalagjainak mérettartására és texturamentességére. Ipa­ri Műszergyár rúdacéljainak gondos kikészítésére. Csepe­li Autógyár rúdacéljainak fo­kozott ellenőrzésére. Beton acélhuzalok minőségének ja­vítására. Kovácsológyári hő­kezelt gyártmányok kemény­ség­ előírásainak betartására. A csepeli öntecsek sorozat­­gyártásánál ugyanolyan gon­dos kikészítésére, mint a kí­sérleti daraboknál. A kokil­­lák II. osztályú arányának csökkentésére. Általában a munkaselejtek minél kisebb keletkezésére. Az alapanyag­hibák minél nagyobb százalé­kú kiszűrésére a gyártás előtt. A felsorolt szempontok szem előtt tartása mellett szükséges intézkedések foga­natosítása a várt eredményt biztosítani fogja. Befejezésül feltétlen szem­előtt kell tartani az eddig elért egyéb mutatók jó ered­ményei feltétlen arra ösz­tökélnek valamennyiün­ket, hogy a minőség vo­nalán is érjünk el olyan eredményeket, melyek az egyéb vonatkozású jó eredmények tartásával és ahol ez még lehetséges annak növelésével tegyék lehetővé az élüzem cím megszerzéséhez szükséges feltételek megszer­zését. Ezen túlmenően a minden területen elért jó eredmények kedvezően befolyásolják a nyereségrészesedés alakulását is és e kettős cél érdekében munkálkodva biztosítsuk ter­vünk mennyiségi és minősé­gi teljesítését minél gazdasá­gosabban. Ezen törekvések hassák át vállalatunk valamennyi dol­gozóját, akkor a várt ered­mény nem maradhat el. Súlyos problémák nyertek megoldást a nagyjavítás során Biztosítottá vált az olaj hőmérséklet • Kifogástalanul működik a hajtómű Az idei gyári nagyjavítási munka első lépcsőjeként be­fejeződött a hideghengerműi inventúra. Érdemes talán rész­letesebben is megnézni, hogy hogyan zajlott le ez a mun­kamenet, s milyen tapaszta­latokat lehet levonni az el­végzett munkából. Általános­ságban jó munkát végeztek az ott dolgozók, melyet igazol az is, hogy a kitűzött határ­időre a hideghengermű­ben megindult a terme­lés. Ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy az ott dolgozók olyan gépek és berendezések javítását ill. felújítását végez­ték, amilyenekkel ezidáig még nem találkoztak, szinte ismeretlenek voltak előttük, akkor elmondhatjuk, hogy ez csak növeli teljesítményük ér­tékét. Különösen szép eredményt értek el a 20 hengeres hajtó­művének felújításánál, az át­húzópácoló teljes csővezeték kicserélésénél, a Ripoche ke­mencék javításánál, valamint az olajospince hűtőkondenzá­torának beépítésénél. Ez utób­bi tétel főleg szükséges volt javítás szempontjából, mert korábban a termelés folya­mán a hűtőolaj 70 C. fokra is felmelegedett, melynek követ­keztében nem­ tudta funkció­ját tökéletesen betölteni. Az új hűtőkondenzátor beépítése után biztosítva van a hűtőolaj hőmérsék­lete és most már maxi­málisan 47 C fokig me­legszik csak föl. Hasonló probléma volt a ja­vítás előtt a hajtóműveiknél használt olaj­ minőséggel. Ugyanis MM 90-es minőségű kenőolajat használtak, de ez nem váltotta be a várt kö­vetelményeket és feltehető, hogy ez nagyban befolyásol­ta a 20 hengeres hajtómű­vének idő előtti megrongáló­dását. A nagyjavítás után M 165-ös olajjal töltötték fel a hajtóműveket, pontosan, beál­lították az olajszintet és a szelepeket s ezen keresztül el­érhető volt, hogy azóta ki­fogástalanul működik a 20 hengeres hajtómű. Ilyen és hasonló megoldá­sokat kellett alkalmazni nagyjavítás ideje alatt, ezek­­­ben nagyszerű eredményt ért el Kecskeméti Sándor a hi­deghengerműi TMK részleg vezetője, de az egész nagy­javítási munkában szép eredménnyel dolgo­zott Bányik István szocia­lista címért küzdő brigád­ja és még ebből is ki­emelkedett Bányik István, Radványi Antal és Zaba­­ri József. lakatosok. Jó hozzáállást és szorgalmas munkát tanúsítot­tak az olajpincekezelők, to­vábbá Kobolák János csősze­relő és Sopronyi Kálmán la­katos csoportja. Elmondhat­juk, hogy ez az eredmény csak úgy volt biztosítható, hogy a TMK dolgozói össze­fogtak a hideghengermű dol­gozóival, közös megértésben, egymást kölcsönösen segítve oldották meg a feladatokat. Tapasztalatként le lehet vonni azt a következtetést is, hogy ez a jó eredmény még szebb is lehetett vol­na, ha egy-két kisebb hiá­nyosságot korábbi idő­ben a TMK dolgozói ki­küszöbölnek. Ilyen pl. a jobb kooperáció­s és munkamegosztás növelése lakatos és villanyszerelő vonalán, mert a tapasztalat azt mutatta, ho­gy nem min­den esetben volt ütem sze­rint a szakmai összhang. Ez pedig igen fontos tényező és amennyiben e téren javulás áll be a két szakma között, úgy az elkövetkezendő idők­ben a karbantartási munka is lényegesen meg fog javul­ni. Hasznos tapasztalatként megállapítható az is, hogy a részleges nagyjavítás beveze­tés és minden lehetőség meg­van arra, hogy az inventúra­ befejeztével érezhető is legyen előnyös hatása. y''***A*/WVVVVVVV\AVWVVVVVVV^*Á<*\*^VVN<VVVVVVWW><*VWVVVV\*VVVVVVVVVVVVVVVVVVV A kísérleti műhely egyik kiváló dolgozója, Soproni Kálmán, aki munkáját nem csak nagy szorgalommal, ha­nem nagy hozzáértéssel is végzi

Next