Tarjáni Acél, 1966 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1966-01-07 / 1. szám

2 TARJANI ACÉL (Folytatás az 1. oldalról.) új üzemek működésbe lép­nek — mondotta határozott hangon. Ezek a feladatok, elsősorban a fejlesztés terén messzeme­nően megszabják a fejlesztés szervezetének műszaki fela­datait, hiszen félmilliárd fo­rint beruházásról kell üteme­sen, kellő időben, okos beosz­tással gondoskodni. Már most elindítottuk a fejlesztés appa­rátusának feltöltését, hogy fennakadás nélkül biztosít­hassuk a kivitelezést. Ha az elmúlt időszakok beruházási tevékenységének hiányossága­it fel akarjuk számolni, akkor bizony jelentősen javítani kell a munkát mind a vezetés, mind az előadók szintjén. A szakmai megerősítést min­denképp szükségesnek látjuk, ezért néhány területen javítani fogjuk a beruházás személyi összetételét. Magasabb deviza­bevétel A termelés kérdéseihez még annyit kell hozzáfűzni, hogy az export rendkívül fontossá válik. Fel kell számolni az eddigi szemléletét, hogy azt adja el a külkereskedelem, amit termelünk. Azt kell ter­melni, ami az exportpiacokon jó áron eladható. Ennek érde­kében a vállalatok deviza fo­rint kitermelésre is tervet kapnak. Ez a terv például 1966-ra 23 százalékkal magasabb de­viza bevételt irányoz elő, mint ugyanolyan mennyiség mellett 1965-ben biztosítot­tunk. Ezt csak úgy lehet el­érni, ha az értékesebb termé­kekből viszünk többet a kül­földi­ piacokra. Ezt a célt kell szolgálja gyártmányfejleszté­si tervünk is. A hideghenger­műből St 4 minőséget, RP felületet, bálakötöző csokat, száldarabolt és abron­ed­zett szalagot; a huzalműből csavart szeget, húzott rúdárut; a kovácsológyárból több csi­szolt, edzett szerárut, süllyesz­­tékes gyártmányokat terve­zünk exportra szállítani. Jobb lesz a minőség A gyártmányok minőségé­nek javítása érdekében tovább kívánjuk csökken­teni a selejtet, elsősorban a felületi hibák, a méret­pontatlanság, a hőkezelési egyenetlenségek mérséklé­se révén. Bár selejtalakulásunk most is elfogadható, de úgy véljük, be lehet állni az összselejt mennyiségével 0,55 százalékos szintre. Ez csak 0,05—0,1 szá­zalékos csökkentést jelent, de ezért is alaposan meg kell dolgozni a termelő üzemek­nek. MEO szervezetünk vizsgáló kapacitását tovább növeljük korszerű berendezésekkel és ezen keresztül szeretnénk el­érni a reklamációk néhány százalékos csökkentését is. Az energiarendszerben be­álló változások révén azt kell elérnünk, hogy a fajlagos energiafelhasználás 4,5—5 szá­zalékkal csökkenjen. Ezt csökkenést elsősorban a fűtő­a olaj- és gőzfelhasználás ré­vén kell biztosítani, mivel a mechanizálások folytán a vil­lamosenergia felhasználás mintegy 3 százalékkal emel­kedik majd. Ugyancsak csökkentenünk kell a fajlagos karbantartási költségeket is. Bár a mecha­nizálások, automatikus vezér­lések és szabályozások alkal­mazása növeli a TMK létszá­mot, de az elavult gépek kiselejte­zése, korszerűbbekkel va­ló lecserélése, az új üze­mek üzembehelyezése 8,5- 9 százalékkal csökkenti majd a karbantartás fajla­gos költségeit. Fogyó- és gyártóeszközgaz­dálkodásunk terén is jelentős javulást kell elérni. Biztosí­tani kell a fölösleges készle­tek elkerülését, a helyenként túlzott mértékű felhasználását. Rendkívül magas körüllöké­sek, támasztógyűrűk, köszö­rűkövek egyes kéziszerszámok fogyasztása. Részben a jobb, takarékosabb gazdálkodás, részben a szükségszerű minő­ségjavítás és nem utolsó sorban az import anyagok csökkenté­se révén 6 százalékos költség­­csökkenést kell elérnünk. Javítsuk az anyaggazdálkodást Szólnunk kell a termelés­hez felhasznált betétanyagok­kal való jobb gazdálkodás­ról is — hangsúlyozta Ür­­mössy elvtárs. A termelés összetételének változásait is figyelembe véve, az évi 110,7 százalékos szintről 110 százalék alá kell leszorítanunk a be­tétet. A hideghengerműben az öt­vözött és dinamószalag terme­lés mellett is 114,7 százalék körül kell maradni. A huzal­műben 102,5 százalékot, kovácsolóüzemeknél 135,9 szá­­­zalékot, a vasöntödében 117 százalékot, az acélöntödében 145 százalékot tervezünk. Fo­kozott mértékben kell javítani a készletgazdálkodást. Ha fi­gyelembe vesszük, hogy ez év­ben mintegy ezerötszáz tonna elfekvő anyagot értékesítet­tünk és még mindig van 500-600 tonna, akkor, arra a következtetésre jutunk, hogy alapanyagkészletünk 10 száza­léka fölöslegesen terhelte készletünket. Ennek eszközle­kötési járuléka évenként 500 ezer forint, ami önköltségünk­ben már nem elhanyagolható tényező. Ugyanígy sok a használaton kívül álló, vagy igen csekély üzemidővel fog­lalkoztatott gépi berendezés is. Ezek után is fizetjük az 5 százalékos eszközlekötési já­rulékot, mondhatni­­ fölöslege­­sen. Ki kell alakítsuk az álló­eszköznormákat is! Nagy technikai és szellemi erő A felsorolt tényeket kell fi­gyelembe vennünk üzem és munkaszervezési intézkedése­inknél, műszaki intézkedési tervünk összeállításánál. Az 5 év alatt kereken 150 millió forint megtakarítást tervezünk, ami lehetővé teszi költségszin­­tünknek az ez évihez képest 2 százalékkal való csökkentését. Ha figyelembe vesszük, hogy ezen időszak alatt jelentős profilváltozás, új üzemek ki­építése történik, ami még nem teszi lehetővé a beépítendő kapacitások teljes kihasználá­sát, ez az eredmény nem le­becsülendő munkát igényel. Ennél a tervezésnél figye­lembe vettük azt a körülményt is, hogy alapanyagainkat szál­lító kohászati vállalataink is hasonló módon tervezik a mi­nőség javítását, az egyenlete­sebb, ütemesebb szállítást. De figyelembe vettük azokat a belső lehetőségeket, amelyeket a rendelkezésünkre álló szelle­mi erők kihasználásából kap­hatunk. Figyelemmel voltunk arra is, hogy az 5 év során mintegy 50 mérnökkel, közgazdásszal, 150 technikussal, 600 új, a jelenleginél magasabb képzettségű szakmunkás­sal bővül vállalatunk, illetve javul a szakmai össze­tétel — hangsúlyozta nyoma­­t­ékkal. Számítunk továbbra is párt­kezdeményező, mozgósí­a­tó erejére, a párt és gazdasá­gi vezetés egységére és jó együttműködésére. Tervezünk a szakszervezet irányító tevé­kenységével a munkaverseny lendületénél, bízunk a szocia­lista brigádok hatékony köz­reműködésében és hogy több ambíciót, reméljük, nagyobb segítséget kapunk a KISZ tagságától is, elsősorban a fi­atal műszakiaktól. Jogunk van bízni Nem szóltunk a bérek, kere­setek arányának alakulásáról. E­z nyilvánvalóan beilleszke­dik a kormány általános bér­politikájába és nálunk is ér­vényesül a tervezett mértékű reálbér emelkedés. Egyet azonban le kell szögezni: többet csak jobb munká­val, a termelés technikai szintjének emelésével, a gyártmányösszetétel javí­tásával, az önköltség csökkentésével érhetünk el. Amennyit adunk az ország háztartásába, csak annyit vehetünk el. Soha olyan nagy szükség nem volt a kezdemé­nyezésre, az ésszerűsítésre, az újításokra, a munkaszervezés­re, mint most. Ha dolgozóink — elsősorban műszaki dolgozóink — tovább növelik a munka hatékony­ságát, javítják a technológiai és munkafegyelmet, nem lehet különösebb baj vállalatunknál a jövőben sem. Úgy érzem jo­gunk van bízni a mi kollektí­vánkban, mert eddigi eredmé­­nyeink erre utalnak és ezt kí­vánja tőlünk az a rendkívüli évforduló is, amikor 196S-ban a vállalat 100 éves fennállását akarjuk méltó eredményekkel megünnepelni — fejezte be tájékoztatását Ürmössy elv­társ. 1966. j&i. A szakszervezeti bizottság felhívása dolgozóinkhoz Salgótarjáni Acélárugyár Dolgozói! Szer­vezett Munkások! Az 1965. év eredményes tevékenysége alapján nyugodtan elmondhatjuk, hogy sikeresen zártuk le a második ötéves tervet. Az eredmények megvalósítása nagy szervezettséget, aktív hozzáállást igényelt. Vállalatunk szervezett dolgozói bebizonyították, hogy nehéz napokban is lehet számítani rájuk. A Központi Bi­zottság 1964 december 8-10-i határozata hosszú időre megszabta tennivalónkat és reméljük, hogy a megnövekedett felada­tok megoldása a jövőben is eredményes lesz. A harmadik ötéves terv és ennek első éve 1966 is komoly erőfeszítéseket igé­nyel a szervezett dolgozók részéről. A tervek minden szinten a vállalat gazda­sági erejének növelését, a termelőerők to­vábbi fejlesztését, az életszínvonal eme­lését, a dolgozók élet és munkakörülmé­­nyeinek javítását szolgálják. A Központi Bizottság határozatának értelmében­ szük­séges, hogy konkrét intézkedéseket te­gyünk a műszaki színvonal emelésére, a gyártás és gyártmányfejlesztésre, a ter­melés és a szükségletek jobb összehan­golására, a­­ termékek minőségének javí­tására, az exportgyártás bővítésére. Körültekintő munkát kell végezni a gazdálkodás rendjének és fegyelmének megszilárdításánál. Meg kell valósítani a jövőben is az ütemes termelést, mellőz­ni kell a hóvégi hajrát és ezzel együtt az indokolatlan túlóráztatásokat. Töreked­nünk kell arra, hogy a termelés növelé­sét elsősorban a termelékenység emelé­sével érjük el. Elsőrendű tennivalónk a jövőben, hogy megvalósítsuk az import anyagokkal való fokozottabb takarékossá­got. Továbbra is szigorúan be kell tar­tani a technológiai fegyelmet és növelni kell a minőségi áruk arányát. Szorgal­maznunk kell az önmeózás bővítését. Az itt szerzett gyakorlati tapasztalatokat hasznosítani és a fejlődés szolgálatába kell állítani. A szervezett dolgozóktól, aktíváktól na­gyobb segítséget kérünk a forgógép áta­dásra, a gépek szocialista megőrzésére, valamint a termelő berendezések maxi­mális kihasználására. Akadályozzuk meg az indokolatlan gépállásokat, szorgalmaz­zuk az új berendezések mielőbbi üzem­­behelyezését, amelyekkel dolgozóinknak kulturáltabb munkakörülményt tudunk biztosítani. Állóeszközeink állapotára nagy figyel­met szenteljünk. Terjesszük el az élen­járó munkamódszereket, segítsük a lema­radókat, s egyéni példamutatással nevel­jük önfegyelemre, szorgalomra a gyár minden­ egyes dolgozóját. Törekedjünk ésszerű létszámgazdálko­dásra és a felszabaduló erőket a jelent­kező szűk kapacitások felszámolására használjuk fel. állandóan kísérjük A bevezetett normákat figyelemmel és ahol az szükséges, tegyünk konkrét javasla­­tot az elavult normák módosítására. A normázott területek bővítése, a jelenleg fennálló aránytalanságok megváltoztatá­sa is közös ügy, melyben a gazdasági vezetés részére több segítséget kell bizto­sítani. Növelni kell a minőségi bérek részarányát. Minden területen vizsgáljuk felül a minőségi bérekkel kapcsolatos értékelési formát és ha szükséges, te­gyünk megfelelő intézkedéseket az ered­ményes munka érdekében. Szorgalmazzuk a szellemi dolgozók le­terhelésének felülvizsgálatát és minden területen tartsuk be a megszabott határ­időket. Munkások! Műszakiak! Szakszervezeti Aktivisták! Az 1966-os évben a munkafegyelmet a szocialista öntudatot tovább kell növel­ni. Csökkentsük az igazolatlan kimaradók számát, a különböző fegyelmezetlensége­ket. Úgy gondoljuk, hogy ez a tevékeny­ség olyan közös ügy, amely a nevelés, és a példamutatás során a feladatok meg­oldását segíti majd elő. A balesetek megakadályozása, rejtett baleseti források időben való feltárása és annak azonnali felszámolása továbbra is lelkiismeretes munkát követel minden szervezett dolgozótól. Vegyük figyelembe a munkásvédelmi őrök segítő szándékát és törekedjünk arra, hogy a jövőben minden ésszerű javaslat, észrevétel, vagy bírálat meghallgatásra találjon. Javítsuk tovább a termelési tanácsko­zások színvonalát, aktivitását, illetve a megjelenést. A megnövekedett feladatok zökkenőmentes megoldása csak úgy kép­zelhető el, ha a szervezett dolgozók élnek az üzemi demokrácia adta lehetőségekkel, és valóban bekapcsolódnak az irányítás, szervezés és megvalósítás nehéz munká­jába. A harmadik ötéves terv célkitűzé­sei, a tárgyi év feladatai rendkívül nehéz körülményeket hoznak létre, melyek megoldásánál nem lehetünk közömbösek. Vállalatunknál megvalósult szocialista munkaverseny az elmúlt időben bebizo­nyította, hogy brigádjaink tudnak na­gyobb célokért kollektíván dolgozni. A jelentkező feladatok törvényszerűen megkövetelik, hogy munkánkat állandóan csiszoljuk és a jó módszereket bővítsük. Az eredményes munka érdekében szüksé­gesnek tartjuk, hogy 1966 évben a szoci­alista brigádok vállalásai sokkal konk­rétabbak legyenek, mint az elmúlt idő­szakban. Szeretnénk, ha brigádjaink meg­értenék, hogy jelenleg a tartalmi mun­ka megjavítása a fő cél és ezért már az új feladatokat ennek szellemében hatá­rozzák meg. Igen sokat várunk az 1966-os évben a műszaki brigádoktól, és a szoci­alista brigádok patronálóitól. A megnövekedett gazdasági feladatok, továbbá a vállalatunkat érintő műszaki fejlődés megköveteli, hogy szervezett dolgozóink elméleti tudásukat állandóan bővítsék, s az adott lehetőségeket igye­kezzenek kihasználni. A szakszervezeti bizottság a hozzátar­tozó aktivistákkal közösen megvalósítja azokat a célkitűzéseket, amelyeket pár­tunk, kormányunk célul tűzött elénk. Az eredményes munka csak úgy képzelhető el, ha a feladatok megoldása érdekében mindnyájan felsorakozunk, és munkate­rületünkön napi feladatokat minőségileg is, mennyiségileg is kifogástalanul látjuk el. A n­i Szakszervezeti bizottság Az ajándék A­z asszony nekidőlt az­­­ asztal sarkának a ma­ JL vezető elkerített kis kuckójában, úgy zoko­gott. Háta megrándult az eről­ködéstől, a kezében levő zsebkendőt gyűrögette, a sze­méből folyt a könny: — Elissza, mindent eliszik, alig ad haza valamit. Aztán én meg adjak abból enni gyerekeknek, de neki is meg­a legyen mindene. A jó vacso­ra, a cigaretta, meg minden. Mondja miből, hát miből? Kovács Mihály a művezető hol a síró asszonyra, hol meg Pusztai Ferire, a brigádveze­tőre nézett. Hirtelenében nem is tudta mit mondjon. Meg­bökte a sapkáját, aztán vala­milyen mély, maga előtt is furcsa hangon megszólalt: — Majd megpróbálunk csi­nálni valamit. Gondolkodott kicsit, aztán gondterhelten fűzte hozzá: — Nehéz ügy. Ismerem én Jóskát, nem olyan gyerek az, akinek csak úgy a lelkére le­hetne beszélni. Ne sírjon, mert azzal úgysem segít. Majd elkapjuk Jóska frakk­ját. Másnap a műhelyben bri­gád-„röpgyűlést” hívtak ös­­­sze, melynek mindössze egy napirendi pontja volt. Neve­zetesen az, miként lehetne rendes embert faragni ebből a mihaszna Szabó Jóskából? Az örök bokszoló Pesti Laci rögtön azt javasolta, fogják meg egyszer, jól elverik, az­tán nem lesz kedve többet a kocsmákat bújni. Ezt a radi­kális megoldást hamar elve­tették, bármennyire is kedve­zőnek látszott. Vitatkozni kezdtek, röpködtek a javasla­tok, egyik elfogadható lett volna, a másik kevésbé. Vé­gül az öreg Barta Pali bá­csi állt elő a maga ötletével: — Ugyan, gyerekek, egy­szerű ez, mint a pofon. Rá kell szállni a Jóskára, soha ne legyen egy perc szabad ideje. Kísérgetjük, nem engedjük bemenni sehova. Akkor aztán nem ihat, mert egyszerűen nem lesz módja. Vagyunk elegen, csak meggyőzzük Jóskát egymagát. Majd leg­­­feljebb váltjuk egymást. Így is történt. Pali bácsi fején találta a szöget, egysze­rűbben nem lehetett volna elképzelni. Megindult a szer­vezett hadművelet Szabó Jóska ellen. Bent a műhelyben nem szóltak egy szót sem, min­denki pontosan ugyanúgy vé­gezte a dolgát, mint eddig mindig. Még a fürdésnél sem történt semmi rendkívüli. Az öltözőben már szemmel tar­tották Jóskát, nehogy hama­rabb elmenjen, mint „őrzésére” rendelt brigádtag,az­­­óska az első napokban még semmit nem sej­tett. Azelőtt is megtör­tént, hogy valamelyik munkatársával indult neki a hazafelé vivő útnak. De egy idő után elköszönt, aztán irány a kisvendéglő. Most azonban minden másként történt. Pali bácsi, aki az el­ső napi ügyeletet magára vál­lalta, csak nem akarta abba­hagyni a mesét fiatal segéd­koráról. Hogy akkor így volt, meg úgy volt, ezt mondta a mestere, meg azt mondta. Cso­dálatos mestere lehetett Pali bácsinak, ha annyi okos do­loggal tudta megtömni az öreg fejét, mint amennyit Pa­li bácsi mesélt vég nélkül. Jóska már tűkön ült, illetve állt, mert az öreg Pali bácsi csak nem akart ha­zafelé menni. Hiába cé­lozgatott, hogy fontos dolga lenne, aztán az asszonynak kell bevásárolni. Pali bácsi nem állt kötélnek, kísérgette. Jóska végül nem bírta to­vább: — Pali bácsi! Teljesen ki­száradt a torkom, kéne inni egy pohár sört. Meghívom, le­gyen a vendégem. P­ali bácsi gondolt egy merészet. Ha már rá akarják szoktatni Jós­kát a mértékletes élet­módra, ésszel kell azt csinál­ni. Nem lehet ajtóstól a ház­ba rontani. Jóskát sem lehet egyszerre eltiltani, mert ak­kor baj lesz. Ezért rábiccen­tett. — Jól van fiam, te tudod. Hát akkor lássuk azt a kupa sört. Bementek a kocsmába, le­nyelték az italt. Alig tették a pultra a poharat, Jóska akar­ta rendelni a másodikat. — Azt már ugyan nem! — fogta meg a karját az öreg — egyről volt szó, vagy nem? Van fenéked családod, ott vannak a gyerekeid, miért nem azokra költöd? A határozott hang annyira meglepte Szabó Jóskát, még tiltakozni sem maradt ideje. Engedelmesen indult kifelé az öreg nyomában, aki a lakás­ajtóban még a csengőt is meg­nyomta helyette. És ez így ment heteken keresztül. Hol az egyik, hol a másik szegődött Amikor észrevette a melléje a dolgot, dühös lett, sértegetni kezdte őket. Kikéri magának, nem kiskorú ő, hangoztatta több­ször. Mivel senki nem hede­rített rá, lassanként abba­hagyta a feleselést, tűrte, hogy valaki mindig a nyomá­ban legyen. Később meg egyenesen büszke lett rá. Fon­tos ember ő, ha már ennyire vigyáznak rá. Volt más hasz­na is emellett. Az, hogy meg­maradt a pénze. Nemcsak a fizetés, hanem az azelőtt egy­kettőre „köddé váló” dugi pó— is. ~M~ 7 k­arácsony hetében már igencsak feszítette a JL jk_ zsebét. Így aztán Pa­li bácsi segédletével — ekkor már a kíséret felesle­gessé vált, nem ivott ő sem többet, mint akármelyik a műhelyben — bevonult egy üzletbe és bevásárolt. A gye­rekeknek csokoládét, játékot, az asszonynak meg egy blúz­ra való anyagot. Szépen be­­csomagoltatta, még fenyőágat is tűzött a zsineg alá. Karácsony este, mikor mindenki megkapta az aján­dékot, és a felesége vidám szemmel nevetett rá, csönde­sen mondta: — Ne csak nekem köszönjé­tek... Cs. E.

Next